Köszöntés

Istenhozta virtuális oldalamon! Vegyen részt a valóságban is egy rendhagyó barangoláson a borok, a pálinkák, a likőrök világában! Minden pénteken este pálinka kóstolói tréninget tartok, várom a jelentkezéseket. Ha tetszett, amit itt látott, keressen fel e-mailban: willhar@citromail.hu, vagy telefonon: 06-70/3387-165 Immár a Facebookon is elérhetők vagyunk a https://www.facebook.com/Muthpince oldalon. Jelöljenek ismerősnek bátran.

2014. január 24., péntek

Zöld Veltelini Szőlő Natúr Törkölypálinka 2014.



474.

2014/0122



AQUAVINICUM

NATÚR

TÖRKÖLY



   Zöld veltelini Szőlő
  üvegben érlelve




Nem szeretném, ha úgy érzékelnék hallgatóim, illetve olvasóim, hogy pincészetünk párlatkészítése elmozdult egy irányban, egy síkba, és csak a gyümölcs alapú italokkal foglalkozunk. Éppen ezért ma és még két nap egy merőben más, de mégis hasonló gyümölcsnek a termékcsaládjával fogok foglalkozni. Ez, pedig nem más, mint zöld veltelini szőlő, illetve annak törkölye. Azok, akik rendszeresen olvasnak, illetve hallgatnak, azok pontosan tudják, hogy évről évre felbukkan ez a fajta szőlő hol egyik változatával, hol másik változatával. Egyik kedves szomszédomnak az ősszel segítettem a Bácsba eladni ebből a szőlőjéből egy pár mázsát, ennek okán felbuzdulva elhatároztam, hogy én is vásárolok belőle egy mázsát, hogy abból bort, majd a törkölyéből pálinkát készítsek. Igazából nálunk nem volt ez a fajta szőlő annyira elterjedve, egészen az elmúlt évtizedig, amikor is többen felfedezték borát és telepítettek ebből a fajtából, amely egykor akár Magyarnak is számíthatott, hiszen az osztrák-magyar monarchia idején a sógorokkal közös államunk volt. Természetesen ettől függetlenül közismerten osztrák szőlőfajta, mely a nevét részben arról kapta, hogy fürtjei még érett állapotban is zöld színűek és a mustja is jellegzetesen zöld színű. Tájegységenként más elnevezéseken is ismert, mint például Zöld muskotály, Grüner Veltliner, Valtelin Blanc, Grüne Muskateller, Ranfol blanc, Ranfol weisser, Ranfol bianco, Veltelinske zelene, Veltelinski zelenij. A sok elnevezéstől függetlenül a zöldveltelini igazából Ausztria specialitása, és egyedül ott is élvez elsőbbséget a telepített fajták között. Nyugati szomszédunknál egy időben a termés java sokáig borozókban fogyott folyóborként. Ez még ma is nagyrészt igaz, ugyanakkor az elmúlt évtizedben a termelők újragondolták a fajta lehetőségeit. Hazánkban 1956-tól államilag elismert fehér borszőlőfajta, egyben az ötödik legelterjedtebb fajta. Fekvés és talaj iránt igényes, szárazságra érzékeny, zöldmunka iránti igénye közepes. Átlagos mustfokkal bogyóztam le, és szín levéből bort készítettem, majd az enyhe préselés után visszamaradt édes törkölyt gondosan lecefréztem, felvizeztem, és savaztam, de az alkoholfokát nem növeltem, de így is két hétig intenzíven erjedt. E natúr pálinkámat, ha már Ausztriából származik az őse, én is a sógoraimmal való poharazgatásra szánom.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése