Köszöntés

Istenhozta virtuális oldalamon! Vegyen részt a valóságban is egy rendhagyó barangoláson a borok, a pálinkák, a likőrök világában! Minden pénteken este pálinka kóstolói tréninget tartok, várom a jelentkezéseket. Ha tetszett, amit itt látott, keressen fel e-mailban: willhar@citromail.hu, vagy telefonon: 06-70/3387-165 Immár a Facebookon is elérhetők vagyunk a https://www.facebook.com/Muthpince oldalon. Jelöljenek ismerősnek bátran.

2013. június 1., szombat

Olaszrizling Szőlő Natúr Borseprő Párlat 2012.



A pálinkák élete a gyümölccsel kezdődik, majd a második fázisban, abból gondos kezek cefrét készítenek, hogy az erjedés folyamán újjá születhessen, a desztillálással ismét fizikai valóságot ölthessen, és ezzel még nincs vége. Az érlelés, a pihentetés különböző módjaival, kifinomodik, harmóniává áll össze. Ezt követi végül amikor a pohárba kerül és baráti összejöveteleken kóstolgatva, ízlelgetve, megállapítjuk, hogy milyen utat járt be a gyümölcs a fától a pohárig.



A magyar gyümölcs hatalmas értéke a sokszínűség, ne ragadjunk le egy fajtánál! Tudom én, de a sokszínűség akkor érték, ha a színek külön is virítanak, és ezt észre is vesszük. Beszélgessünk az olaszrizling szőlőről, hiszen a rizling maga a sokszínűség!



Ezzel a kóstolóval és bírálattal folytattuk a felkészülésünket a IV. Vas-megyei Pálinkaversenyre, amely május 30-31. között fog lezajlani, de a mintákat már pár nappal korábban május 30-ig el kell küldeni a verseny helyszínére. Ennek okán aztán legalább kettő otthoni házi válogatott kell tartanunk annak kiderítésére, hogy melyikkel induljunk el a versenyen. A második bírálaton hetediknek felvonultatott párlatunk egy natúr borseprő párlat, amelynek különlegességét a szőlő fajtája adja meg, amelytől különleges illatot és ízt nyert el. Persze nem is kérdés, hogy alkalmas-e arra, hogy lebíráljuk, ezt a hat hónapos párlatot. A bírálat hagyományos 20 pontos rendszerben zajlott és pincészetünk vendégei ezúttal ifjabb Szabó Péter alpolgármester, mezőgazdasági vállalkozó, szőlőtulajdonos borász, aki mellesleg a lányaim keresztapja. Németh Attila vasútmérnök, Bátaszéki állomásfőnök, szőlőtulajdonos borász. Valamint Kovács Csaba targoncakezelő raktáros. Végül jómagam, mint a pincészet vezetője. A szokásoknak megfelelően a pálinkák pohárba töltése után a megfelelő hőmérsékletű, és előkészített italnak az illat tisztaságát vettük szemügyre. Itt a négy bíráló között szinte alig volt eltérés, és a megszerezhető három pontból, majdnem a maximumot 2,7 pontot sikerült beátlagolnunk, ami azért nem rossz eredmény. A folytatásban még mindig az illat jegyeknél maradtunk, amely során maximum 5 pontot is odaítélhettünk volna a pálinkának, amennyiben az 100%-os lenne. Ennél a szempontnál ugyanúgy alig volt eltérés a zsűrinél, így 4,5 pontot abszolváltunk a számára. Ezek után következett az ízek megvizsgálása a szánkban, a torkunkban. Az íz tisztaságára rendszerint 3 pont adható oda, ha hibátlan a termék. Itt is azért volt némi eltérés a pontozásban, amelynek átlaga kicsit kerekítve 2,6 pont lett. Az íz, a zamat karakter jegyeivel folytattuk a vizsgálatot, amelyre 5 pont volt odaítélhető maximálisan. A pontozok kisebb eltéréssel, hasonlóan ítélték meg a párlatot és átlagosan 4,4 pontot sikerült lekönyvelnünk a számára. Befejezésül nem maradt, más vissza, mint az összkép, a harmónia összességének a megfelelő megítélése a párlat összességében. Erre úgy-e 4 pontot lehet adni, ha nagyon jó a termék, itt is csak apróbb hibák akadtak, így 3,5 pontot ért el a pálinka. Így összességében 17,70 pontot adtunk oda számára, amellyel a nap ötödik pálinkája lett, így elindítottuk a versenyen.


2013. május 31., péntek

III. Buti Pálinka Fesztivál




III. Buti Pálinka Fesztivál

„Magyar gasztronómia ízei és kézműves vásár”
2013. június 15.
/Helyszín: Vönöck, Buti Károly gyümölcsöse/


08. 30-09.45 – „Pálinkás jó reggelt!!” Zenés ébresztő a Kanona Band Sárvár, Sárvár Városi Mazsorett Együttes, valamint Somogyi Mihály ceremónia mesterrel
08.45-09.45 -  Marcato ütőegyüttes a fesztivál helyszínén
09.45-10.00 – Kanona Band Sárvár és Sárvár Városi Mazsorett Együttes         
10.00-10.45 – Ünnepélyes megnyitó
„Pálinkás jó napot!” - együtt koccintás, falatozgatás
11.00-11.30 – Berzsenyi Táncszínház
11.50-12.30 – Akkordion Harmonika zenekar
13.00-13.50 – Borravaló zenekar /színpad/
13.00-14.00 – „Jó ebédhez szól a nóta!” /V.I.P. részleg/
14.00-14.45 – Tarisznyások zenekar „Széltarisznya” című interaktív műsora
15.00-15.50 - „A jó pálinka itassa magát!” Szombathelyi Weöres Sándor Színház
16.00-17.00 – Ünnepélyes eredményhirdetés
17.00-17.30 – „Fesztivál Szépe” verseny döntője
18.00-18.30 – Koós Réka
18.40-19.10 – Ezer Rózsa Kertje Hastánccsoport
19.10-19.25 – Tombola 3 Fődíj sorsolása
„Pálinkás jó estét” - együtt koccintás
20.00-21.30 – OCHO MACHO EGYÜTTES
22.00-23.30 – LORD ZENEKAR
24.00-04.00 – Halmosi Duó
 

Sárgamuskotály Szőlő Akácfával Érlelt Törkölypálinka 2013.



A pálinkák élete a gyümölccsel kezdődik, majd a második fázisban, abból gondos kezek cefrét készítenek, hogy az erjedés folyamán újjá születhessen, a desztillálással ismét fizikai valóságot ölthessen, és ezzel még nincs vége. Az érlelés, a pihentetés különböző módjaival, kifinomodik, harmóniává áll össze. Ezt követi végül amikor a pohárba kerül és baráti összejöveteleken kóstolgatva, ízlelgetve, megállapítjuk, hogy milyen utat járt be a gyümölcs a fától a pohárig.


Fűszeres, muskotályra jellemző üde jegyek ötvöződnek ebben a törköly mély ízvilágával. Az eszményi illat- és ízharmónia elérése érdekében akácfával való érlelésnek vetettük alá, hogy a vadízeket emeljük ki benne az érlelési idő végére.
 
 
 Ezzel a kóstolóval és bírálattal folytattuk a felkészülésünket a IV. Vas-megyei Pálinkaversenyre, amely május 30-31. között fog lezajlani, de a mintákat már pár nappal korábban május 30-ig el kell küldeni a verseny helyszínére. Ennek okán aztán legalább kettő otthoni házi válogatott kell tartanunk annak kiderítésére, hogy melyikkel induljunk el a versenyen. A második bírálaton tizediknek felvonultatott párlatunk egy különleges akácfával érlelt törkölypálinka, amelynek különlegességét az érlelés fajtája adja meg, amelytől különleges színt és ízt nyert el. Persze nem is kérdés, hogy alkalmas-e arra, hogy lebíráljuk, bár friss a párlat. A bírálat hagyományos 20 pontos rendszerben zajlott és pincészetünk vendégei ezúttal ifjabb Szabó Péter alpolgármester, mezőgazdasági vállalkozó, szőlőtulajdonos borász, aki mellesleg a lányaim keresztapja. Németh Attila vasútmérnök, Bátaszéki állomásfőnök, szőlőtulajdonos borász. Valamint Kovács Csaba targoncakezelő raktáros. Végül jómagam, mint a pincészet vezetője. A szokásoknak megfelelően a pálinkák pohárba töltése után a megfelelő hőmérsékletű, és előkészített italnak az illat tisztaságát vettük szemügyre. Itt a négy bíráló között szinte alig volt eltérés, és a megszerezhető három pontból, majdnem a maximumot 2,7 pontot sikerült beátlagolnunk, ami azért nem rossz eredmény. A folytatásban még mindig az illat jegyeknél maradtunk, amely során maximum 5 pontot is odaítélhettünk volna a pálinkának, amennyiben az 100%-os lenne. Ennél a szempontnál ugyanúgy alig volt eltérés a zsűrinél, így 4,7 pontot abszolváltunk a számára. Ezek után következett az ízek megvizsgálása a szánkban, a torkunkban. Az íz tisztaságára rendszerint 3 pont adható oda, ha hibátlan a termék. Itt is azért volt némi eltérés a pontozásban, amelynek átlaga kicsit kerekítve 2,7 pont lett. Az íz, a zamat karakter jegyeivel folytattuk a vizsgálatot, amelyre 5 pont volt odaítélhető maximálisan. A pontozok kisebb eltéréssel, hasonlóan ítélték meg a párlatot és átlagosan 4,5 pontot sikerült lekönyvelnünk a számára. Befejezésül nem maradt, más vissza, mint az összkép, a harmónia összességének a megfelelő megítélése a párlat összességében. Erre úgy-e 4 pontot lehet adni, ha nagyon jó a termék, itt is csak apróbb hibák akadtak, így 3,6 pontot ért el a pálinka. Így összességében 18,20 pontot adtunk oda számára, amellyel a nap harmadik pálinkája lett, így indítottuk el a versenyen.
 

Rizlingszilváni Szőlő Eperfával Érlelt Borpárlat 2013.



361.

2013/0523
 
 
AQUAVINICUM

ÉRLELT

BOR



  Rizlingszilváni szőlő
  eperfával érlelve
 
 
 A folytatásban a tegnap bemutatott pálinkának az érlelt változatát szeretném bemutatni. A rizlingszilváni alig több mint száz évet élt. A 19. század végén egy svájci borász nemesítette, sokáig úgy gondolták, rizlingből és zöldszilvániból – tévesen. A DNS-vizsgálatok nyomán mára már egyértelmű, hogy a zöldszilváni csak névadója, de nem igazi felmenője ennek a fajtának, a valódi apukának a chasselas, avagy saszla bizonyult. A száz év elég volt, hogy egész Európában kedvelt fajtává váljék, Németország után, pedig Magyarország számít a második legnagyobb rizlingszilváni-termelőnek, a magyar szőlőültetvények mintegy 6-8 százalékát teszi ki. Az első világháború után került az országba, épp ezért kár, hogy mintegy száz év után a rizlingszilváni eltűnt a boltok polcairól. Persze nem vált kámforrá minden egyes szőlőtőke, és a bor sem szivárgott el nyomtalanul a pincékből. Mindössze arról van szó, hogy egy EU-s döntés értelmében 2009-től a rizlingszilváni név nem használható, épp azért, mert kiderült: nem is a rizling és a szilváni házasításáról van szó. Ezért – szól a szigorú ítészek érvelése – megtévesztő a rizlingszilváni név. A bor tehát nem vész el, csak a címkéje alakul át, és a fajta eredeti, német elnevezését, a meglehetősen szürke Müller-Thurgau nevet veszi fel nálunk is. Néhány gondolattal szeretnék még visszatérni itt a derítéssel kapcsolatos szakmai tudnivalókra. Rendszeresen keresnek fel a zavarosodás, és opálósódás kérdésével a mai napig is. Utolsó említésre méltó derítőszerünk az égetett magnézia. A magnézium-oxid fehér. Könnyű por. Szokásos adagja: 100-200 g/hl. Pálinkák derítésére, különösen a kozmaolaj okozta kiválások megszüntetésére kiválóan alkalmas. Derítő hatását néhány óra alatt kifejti. Természetesen a derítés önmagában még nem oldja meg a pálinka kezelési feladatainkat, hiszen ezt követően a pálinka szűrése legalább ilyen fontos és elhagyhatatlan feladat. A szűrés szilárd anyagok elválasztása a folyadéktól kis pórusú, sűrű szűrőréteg segítségével. A szilárd anyag visszamarad a szűrőrétegen, a folyadék a réteg előtt és után uralkodó nyomáskülönbség hatására áthalad a pórusokon. A pálinka szűrésének célja, hogy az italunk az előírt tisztaságot elérje, illetve a palackozás feltételeinek megfeleljen. Utolsó gondolatként visszatérve a párlatunkra, amely kissé az egres ízére emlékeztet aranysárga színével pedig poharazásra csábít. 
 

Rizlingszilváni Szőlő Natúr Borpárlat 2013.



360.

2013/0522
 
 
AQUAVINICUM

NATÚR

BOR



  Rizlingszilváni szőlő
  üvegben érlelve
 
 
 A folytatásban ismét az Aquavinicum Párlat Rendszer első főkategóriájába lépünk be, újfent egy borpárlattal. Az elmúlt napon bemutatottal szemben ezúttal azonban nem vörösbor, hanem fehérborból készítettünk párlatot. Természetesen sokan úgy vélik, hogy a borból pofon egyszerű párlatot készíteni, pedig egyáltalán nem így van. Alapból nyilván azért is nevezzük párlatnak ezt és nem pálinkának, mivel nem közvetlenül gyümölcs feldolgozásából készül. Akkor azonban könnyű dolgunk van, amikor saját magunk, az általunk elkészített borból szándékozunk párlatot előállítani, mert ilyenkor ismerjük az alapanyag, innentől cefre előéletét. Volt szerencsém sokaknak borból párlatot készíteni, de szinte minden esetben a túlzott kéntartalommal kellett a desztilláláskor megbirkózni, és ez bizony az érlelés során is felbukkanó probléma marad. Ezért csak javasolni tudom mindenkinek, hogy frissen kénezett, illetve magas kénszinttel eltartott bort ne desztilláljunk le, csak akkor, ha annak kénszintje alaposan lecsökkent. A bor desztillálásának másik problémája a túlzott habzás ezért erre is oda kell figyelni, főként akkor, ha nem korszerű berendezésen végezzük a lepárlást. Visszakanyarodva a saját most, bemutatásra kerülő esetünkre, ez a fehér bor Rizlingszilváni szőlőből készült már három évvel ezelőtt. A szokásomtól eltérően ezt nem műanyag tartályban tároltam, hanem fahordóban érleltem, így a kén szintje gyorsan csökkent. Az utóbbi egy évben már csupán egyszer történt a kénszint beállítása, mint egy négy hónappal ezelőtt. A bor savszintje megfelelő volt, és az alkoholtartalomra sem panaszkodhattam, így elég nagy mennyiségű alszesz folyt le a kisüsti technológiával készített lepárlón. Persze a benne rejlő kén érezhetően eltávozott a szellőző rózsán keresztül. Az alszesz 75%-os alkoholtartalomról indult, valósággal hömpölyögve. A második lepárlás, a tisztázás során még mindig érezhető volt némi kén, de azt követően már felfedezhető volt a rizlingszilváni szőlőre emlékeztető fűszeres illatok áradata. A maradékkén miatt kicsivel több előpárlatot engedtem el a szokásosnál, de még így is megfelelő mennyiségű párlat folyt le. Ennek a párlatnak 73% lett az átlag alkolszintje, amelyet persze rögtön vissza is gyengítettem, hogy élvezhetőbb legyen az íze és az illata. Reményem szerint pár hónap múlva kiváló ital válik belőle.
 

Mutsu Alma Almafával Érlelt Gyümölcs Pálinka 2013.



A pálinkák élete a gyümölccsel kezdődik, majd a második fázisban, abból gondos kezek cefrét készítenek, hogy az erjedés folyamán újjá születhessen, a desztillálással ismét fizikai valóságot ölthessen, és ezzel még nincs vége. Az érlelés, a pihentetés különböző módjaival, kifinomodik, harmóniává áll össze. Ezt követi végül amikor a pohárba kerül és baráti összejöveteleken kóstolgatva, ízlelgetve, megállapítjuk, hogy milyen utat járt be a gyümölcs a fától a pohárig.



A hosszú téli esték zamatos almaillata köszön vissza ebben a párlatban, ahogy savanykásan végig hömpölyög a torkunkban. Hosszan lecsengő íze és zamata jól harmonizál az almafával való érleléssel. Színe borostyán sárgán ragyog a poharunkban.
 
Ezzel a kóstolóval és bírálattal folytattuk a felkészülésünket a IV. Vas-megyei Pálinkaversenyre, amely május 30-31. között fog lezajlani, de a mintákat már pár nappal korábban május 30-ig el kell küldeni a verseny helyszínére. Ennek okán aztán legalább kettő otthoni házi válogatott kell tartanunk annak kiderítésére, hogy melyikkel induljunk el a versenyen. A második bírálaton tizenkettediknek felvonultatott párlatunk egy almafával érlelt almapálinka, amelynek különlegességét az érlelés fajtája adja meg, amelytől különleges színt és ízt nyert el. Persze nem is kérdés, hogy alkalmas-e arra, hogy lebíráljuk. A bírálat hagyományos 20 pontos rendszerben zajlott és pincészetünk vendégei ezúttal ifjabb Szabó Péter alpolgármester, mezőgazdasági vállalkozó, szőlőtulajdonos borász, aki mellesleg a lányaim keresztapja. Németh Attila vasútmérnök, Bátaszéki állomásfőnök, szőlőtulajdonos borász. Valamint Kovács Csaba targoncakezelő raktáros. Végül jómagam, mint a pincészet vezetője. A szokásoknak megfelelően a pálinkák pohárba töltése után a megfelelő hőmérsékletű, és előkészített italnak az illat tisztaságát vettük szemügyre. Itt a négy bíráló között szinte alig volt eltérés, és a megszerezhető három pontból, majdnem a maximumot 2,7 pontot sikerült beátlagolnunk, ami azért nem rossz eredmény. A folytatásban még mindig az illat jegyeknél maradtunk, amely során maximum 5 pontot is odaítélhettünk volna a pálinkának, amennyiben az 100%-os lenne. Ennél a szempontnál ugyanúgy alig volt eltérés a zsűrinél, így 4,6 pontot abszolváltunk a számára. Ezek után következett az ízek megvizsgálása a szánkban, a torkunkban. Az íz tisztaságára rendszerint 3 pont adható oda, ha hibátlan a termék. Itt is azért volt némi eltérés a pontozásban, amelynek átlaga kicsit kerekítve 2,7 pont lett. Az íz, a zamat karakter jegyeivel folytattuk a vizsgálatot, amelyre 5 pont volt odaítélhető maximálisan. A pontozok kisebb eltéréssel, hasonlóan ítélték meg a párlatot és átlagosan 4,7 pontot sikerült lekönyvelnünk a számára. Befejezésül nem maradt, más vissza, mint az összkép, a harmónia összességének a megfelelő megítélése a párlat összességében. Erre úgy-e 4 pontot lehet adni, ha nagyon jó a termék, itt is csak apróbb hibák akadtak, így 3,7 pontot ért el a pálinka. Így összességében 18,425 pontot adtunk oda számára, amellyel a nap második pálinkája lett, így indítottuk el a versenyen.
 

2013. május 28., kedd

Magyar Kajszibarack Eperfával Érlelt Gyümölcs Pálinka 2012.



A pálinkák élete a gyümölccsel kezdődik, majd a második fázisban, abból gondos kezek cefrét készítenek, hogy az erjedés folyamán újjá születhessen, a desztillálással ismét fizikai valóságot ölthessen, és ezzel még nincs vége. Az érlelés, a pihentetés különböző módjaival, kifinomodik, harmóniává áll össze. Ezt követi végül amikor a pohárba kerül és baráti összejöveteleken kóstolgatva, ízlelgetve, megállapítjuk, hogy milyen utat járt be a gyümölcs a fától a pohárig.



A nap érlelte, puha húsú kajszibarack illata leginkább rózsa és virágillatok kombinációit forrasztja egyé. Íze a magkarakter mandulás kesernyésségét, valamint nagyanyáink baracklekvárját idézi fel. Az
eperfa érlelés különleges karaktert, és színt ad a párlatnak.

Ezzel a kóstolóval és bírálattal folytattuk a felkészülésünket a IV. Vas-megyei Pálinkaversenyre, amely május 30-31. között fog lezajlani, de a mintákat már pár nappal korábban május 30-ig el kell küldeni a verseny helyszínére. Ennek okán aztán legalább kettő otthoni házi válogatott kell tartanunk annak kiderítésére, hogy melyikkel induljunk el a versenyen. A második bírálaton tizenegyediknek felvonultatott párlatunk egy eperfával érlelt kajszibarack pálinka, amelynek különlegességét az adta, hogy közel tíz hónapja készült, vagyis ópálinka. Persze nem is kérdés, hogy alkalmas-e arra, hogy lebíráljuk. A bírálat hagyományos 20 pontos rendszerben zajlott és pincészetünk vendégei ezúttal ifjabb Szabó Péter alpolgármester, mezőgazdasági vállalkozó, szőlőtulajdonos borász, aki mellesleg a lányaim keresztapja. Németh Attila vasútmérnök, Bátaszéki állomásfőnök, szőlőtulajdonos borász. Valamint Kovács Csaba targoncakezelő raktáros. Végül jómagam, mint a pincészet vezetője. A szokásoknak megfelelően a pálinkák pohárba töltése után a megfelelő hőmérsékletű, és előkészített italnak az illat tisztaságát vettük szemügyre. Itt a négy bíráló között szinte alig volt eltérés, és a megszerezhető három pontból, majdnem a maximumot 2,9 pontot sikerült beátlagolnunk, ami azért nem rossz eredmény. A folytatásban még mindig az illat jegyeknél maradtunk, amely során maximum 5 pontot is odaítélhettünk volna a pálinkának, amennyiben az 100%-os lenne. Ennél a szempontnál ugyanúgy alig volt eltérés a zsűrinél, így 4,7 pontot abszolváltunk a számára. Ezek után következett az ízek megvizsgálása a szánkban, a torkunkban. Az íz tisztaságára rendszerint 3 pont adható oda, ha hibátlan a termék. Itt is azért volt némi eltérés a pontozásban, amelynek átlaga kicsit kerekítve 2,6 pont lett. Az íz, a zamat karakter jegyeivel folytattuk a vizsgálatot, amelyre 5 pont volt odaítélhető maximálisan. A pontozok kisebb eltéréssel, hasonlóan ítélték meg a párlatot és átlagosan 4,6 pontot sikerült lekönyvelnünk a számára. Befejezésül nem maradt, más vissza, mint az összkép, a harmónia összességének a megfelelő megítélése a párlat összességében. Erre úgy-e 4 pontot lehet adni, ha nagyon jó a termék, itt is csak apróbb hibák akadtak, így 3,7 pontot ért el a pálinka. Így összességében 18,5 pontot adtunk oda számára, amellyel a nap első pálinkájává lépett elő, így indítottuk a versenyen.

Nevezési lap a IV. Vas-megyei Pálinkaversenyre



Összesített nevezési lap
a
IV. Vas-megyei Pálinkaversenyre.


Név: MUTH PÁLINKA ÉS BORPINCE
Cím: 7149 BÁTA, FŐ UTCA 36
Telefon: 06-70/3387-165
E-mail cím: willhar@citromail.hu
Nevezett pálinkák száma: 16 db
Versenypálinkák:

Nevezett pálinkák
száma:
Fajtája (lehetőleg gyümölcsfajta megjelöléssel)

Nevező

Évjárata

Alkoholfok
Pálinka főzésének helye
(pálinkafőzde neve, címe)
1
Kajszibarack eperfahordóban
4-as kategória
Muth Walter
2011
44%
Sabeikow és Társa KFT. Báta, Fő u. 604.
2
Mutsu alma almafahordóban
2-es kategória
Muth Walter
2011
44%
Sabeikow és Társa KFT. Báta, Fő u. 604.
3
Erdei kökény
7-es kategória
Muthné
Katona Mária
2013
46%
Sabeikow és Társa KFT. Báta, Fő u. 604.
4
Sárgamuskotály Törköly érlelt
6-os kategória
Muthné
Katona Mária
2013.
44%
Sabeikow és Társa KFT. Báta, Fő u. 604.
5
Olaszrizling Borseprő
9-es kategória
Muthné
Katona Mária
2012.
46%
Sabeikow és Társa KFT. Báta, Fő u. 604.
6
Olaszrizling Borseprő Fahéjjal Ágyas
1-es kategória
Muthné
Katona Mária
2012
42%
Sabeikow és Társa KFT. Báta, Fő u. 604.
7
Cabernet Sauvignon Borseprő
9-es kategória
Muthné
Katona Mária
2012
46%
Sabeikow és Társa KFT. Báta, Fő u. 604.
8
Chardonnay Törköly Eperfahordóban
6-os kategória
Muthné
Katona Mária
2012
44%
Sabeikow és Társa KFT. Báta, Fő u. 604.
9
Szilváskökény
9-es kategória
Muthné
Katona Mária
2012
46%
Sabeikow és Társa KFT. Báta, Fő u. 604.
10
Cabernet Sauvignon Borpárlat
9-es kategória
Muthné
Katona Mária
2013.
46%
Sabeikow és Társa KFT. Báta, Fő u. 604.
11
Chardonnay Törköly Mazsolával Ágyas
1-es kategórias
Muthné
Katona Mária
2012
46%
Sabeikow és Társa KFT. Báta, Fő u. 604.
12
Cabernet franc – Merlot Törköly
6-os kategória
Muthné
Katona Mária
2012
46%
Sabeikow és Társa KFT. Báta, Fő u. 604.
13
Mézes Kardamonos Kajszibarack Likőr
8-as kategória
Muth Walter
2011
42%
Sabeikow és Társa KFT. Báta, Fő u. 604.
14
Málnával Ágyas Alma
1-es kategória
Muth Walter
2011
42%
Sabeikow és Társa KFT. Báta, Fő u. 604.
15
Pannónia Kincse Szőlő
5-ös kategória
Muthné
Katona Mária
2012
46%
Sabeikow és Társa KFT. Báta, Fő u. 604.
16
Birsalma
2-es kategória
Muthné
Katona Mária
2012
46%
Sabeikow és Társa KFT. Báta, Fő u. 604.

Beküldési határidő: 2013. május 30.

Dátum: Báta, 2013. május 27.

Muth József
………………………
Aláírás