Köszöntés

Istenhozta virtuális oldalamon! Vegyen részt a valóságban is egy rendhagyó barangoláson a borok, a pálinkák, a likőrök világában! Minden pénteken este pálinka kóstolói tréninget tartok, várom a jelentkezéseket. Ha tetszett, amit itt látott, keressen fel e-mailban: willhar@citromail.hu, vagy telefonon: 06-70/3387-165 Immár a Facebookon is elérhetők vagyunk a https://www.facebook.com/Muthpince oldalon. Jelöljenek ismerősnek bátran.

2009. december 28., hétfő


Hagymási Cuvée
2008.

A tavalyi évben készített vörösbor, amelynek alapanyaga Kékfrankos és Merlot szőlőből állt össze. 12 fokos alkohol tartalommal került palackozásra. Már csupán néhány palackkal áll belőle rendelkezésre.


Alapítólevél

Bélyegzőm.

Adventi Királyleányka Pálinka

Királyleányka fehér szőlő bogyózott törkölyéből készült borseprő hozzáadásával. A szőlő négy órás áztatás után került kipréselésre, majd az így keletkezett törköly műanyag kádban került elhelyezésre, alapos tömörítés után némi víz locsolásával. Ezt követően légmentesen lezárásra került és a törköly így forrt meg. 2009. november 27.-én került felbontásra és kifőzésre a Sabeikow és Társa KFT. bátai szeszfőzdéjében. Az 50 fokos ital kiválóan visszaadja a szőlő aromáját. Érlelése üveg edényekben történik palackozva. Korlátozott mennyiségben kostólható.

Bátai Halottaknapi Pálinka

Saját gyümölcsösben termelt gyümölcsökből gondos válogatás után erjesztett ital, amelyben szilva, körte és kis hányadban alma gyümölcsök találhatóak. 2009. november 2.-án a bátai Sabeikow és Társa KFT szeszfőzdéjében került kifőzésre. Az 50 fokos pálinka üvegpalackokban kerül tárolásra. A palackozást saját magam végzem kézi munkával. Teljesen egyedi termék, egyedi íz és igen korlátozott mennyiségben áll rendelkezésre.

A présház és a pince a Tolna-megyei Báta, Rigóvár nevű dombjában található éppen fejlesztés alatt.