Köszöntés

Istenhozta virtuális oldalamon! Vegyen részt a valóságban is egy rendhagyó barangoláson a borok, a pálinkák, a likőrök világában! Minden pénteken este pálinka kóstolói tréninget tartok, várom a jelentkezéseket. Ha tetszett, amit itt látott, keressen fel e-mailban: willhar@citromail.hu, vagy telefonon: 06-70/3387-165 Immár a Facebookon is elérhetők vagyunk a https://www.facebook.com/Muthpince oldalon. Jelöljenek ismerősnek bátran.

2014. december 6., szombat

Mariska Őszibarack Ágyas Gyümölcs Párlat 2014.



740.

2014/1202


AQUAVINICUM

ÁGYAS

GYÜMÖLCS


 
  Mariska Őszibarack
  üvegben érlelve
 
 
 
 Hát sajnos az időjárás erre a napra sem hozott pozitív változást, tehát ettől nem tudtunk egy kis feldobódást szerezni. A tegnap délutáni rendhagyó sertésölés is alaposan rányomta bélyegét a másnapra, hiszen ilyenkor azért kicsit jobban kifárad az ember, mint egy sima hétköznapi munkanapon, amely már a megszokott, begyakorolt munkavégzést hajtja végre. Cefrék főzése, finomítása mellett arra is volt időm, hogy kicsit a nem régen ajándékba kapott régi üvegballonjaimat tisztogassam, amelyekbe, majd a finomabbnál-finomabb párlataimat helyezem el. Munkaidő után hazaérkezve természetesen azonnal a présházamba, a pincéimbe, a feldolgozó csarnokomba megyek, ahol folytatom az aktuális italomnak a harmadik tagját elkészíteni, amely az őszibarack ágyas ital. Az utóbbi időben igen fel kapottak lettek az ágyas italok, főként, úgy hogy egy kis aszalványt is adunk hozzá csemegének. Az biztos, hogy ettől az italunk színessé, kissé édesebb hangulatúbbá válik. Arról azonban hajlamosak vagyunk megfeledkezni, hogy bár a külcsín látványosabb, kézzel foghatóbb, mégis a beltartalom az, ami miatt én inkább előtérbe helyezném. Az őszibarack 100 grammja - némely fajtájának pont ekkora a gyümölcse - mintegy 0,7 g fehérjét, 0,1 g zsírt és 9 g szénhidrátot tartalmaz. 100 g gyümölcshús mintegy 40 kalóriával gazdagítja szervezetünket, tehát nem hizlaló étel. Nagy része, 85-90%-a víz. Ettől oltja úgy a szomjat. Lédússágának és a kedvező cukor-, valamint gyümölcssav-arányának köszönhetően a többi gyümölcshöz képest egyszerre jóval nagyobb mennyiség fogyasztható az őszibarackból. Az őszibarack frissít, üdít, jó kedvre derít. Ezt részben niacin-tartalmának köszönheti; csökkenti a vérnyomást, jót tesz a szívnek és az érrendszernek. Viszonylag sok C-vitamin van benne. B-vitamin- és biotin-tartalmuknál fogva főként a sárga húsú fajták kiváló haj- és bőrszépítők. Sárga antioxidáns xantofill színanyagaik rákellenes hatásúak. A kevésbé leveses barack is hasznos, mert rengeteg rostjával és pektinjével az emésztést segíti, megakadályozza a székrekedést, ami idegen helyen, nyaraláskor segíthet. A pektin egyébként a koleszterinszintet is egészséges irányba tolja el. Nálam ezek azok az érvek, amelyek miatt szeretem az ágyas párlatokat, hiszen ilyenkor a hidegérleléssel minden anyag beleoldódik az italba, és azt elfogyasztva biztos, hogy szervezetünkbe is bejut.
 
 

2014. december 2., kedd

Mariska Őszibarack Érlelt Gyümölcs Pálinka 2014.



739.

2014/1201


AQUAVINICUM

ÉRLELT

GYÜMÖLCS


 
  Mariska Őszibarack
  barackfával érlelve
 
 
 
 Pocsék időjárásra ébredtünk, ködös, esős, szeles és hideg, szinte felsorolni sem tudom azokat a kedvezőtlen jelzőket, amelyekkel jellemezni lehetne, így aztán nem túlságosan boldogan indul a hetünk. Némi vigaszt talán azaz egyetlen dolog jelenthetett, hogy bár lementem dolgozni a főzdébe, de délben ott is hagytam a pálinkafőzést és helyette sógoroméknál sertésölésen vettem részt, azzal az árnyalatnyi különbséggel, hogy az ölés kimaradt a munkából, mert félbehasítva érkezett a friss árú és nekünk csak fel kellett dolgoznunk. Itt az én feladatom általában az abafőzés, valamint a zsírsütés szokott lenni, hiszen mihez is értene egy pálinkafőző mester legjobban, mint ezekhez. Szerencsére odahaza komolyabb dolgom nem volt a pincészetemben, csak az őszibarack párlatom második verziójának az érleltnek az elkészítése, amely ezúttal barackfa ággal lett beágyazva az érleléshez. A fajtaválaszték szinte átláthatatlan, mintegy 500 őszibarack és 300 nektarinfajtát termesztenek világszerte. Minél később érő, és minél nagyobb szemű, általában annál ízesebb a gyümölcs, s annál valószínűbb, hogy magvaváló. Minden időszakban érdemes viszont odafigyelnünk arra, hogy az éretten szedett gyümölcsök a legfinomabbak, valamint tápanyag- és vitamintartalmuk is akkor a legértékesebb, ha nem féléretten csomagolták őket szállításra. Óvakodjunk a zöldes héjú gömböktől. Az alapszín legyen egészségesen érett sárgás-rózsaszínes. Az őszibarackfák 20-25 évig teremnek jól, így a gyümölcsösöket viszonylag gyakran telepítik újra, ennek, pedig az a következménye, hogy nagyjából ennyi időnként újabb és újabb fajták élik virágkorukat. Ezek között sárga és fehérhúsú, maghoz kötött és magvaváló fajták egyaránt megtalálhatók. A fajtaváltozatok között megkülönböztethetők a hagyományos omlós belű és molyhos héjú, azaz "szőrös" barackok, az ipari felhasználásra, befőzésre alkalmas, rugalmas húsú barackok és a fedőszőr nélküli "kopasz" barackok vagy nektarinok. Nem csak édességek készítésére alkalmas. A vékony barackszeletek jól illenek fűszeres sajttal készült szendvicsekre. Paradicsomos zöldsalátákba vagy hagymás krumplisalátába is tehetünk vékony barackcsíkokat. Sült szárnyashúsok mellé, pedig barackhúsból, kakukkfűvel, kevés fehérborral és balzsamecettel készített mártást adhatunk.