Köszöntés

Istenhozta virtuális oldalamon! Vegyen részt a valóságban is egy rendhagyó barangoláson a borok, a pálinkák, a likőrök világában! Minden pénteken este pálinka kóstolói tréninget tartok, várom a jelentkezéseket. Ha tetszett, amit itt látott, keressen fel e-mailban: willhar@citromail.hu, vagy telefonon: 06-70/3387-165 Immár a Facebookon is elérhetők vagyunk a https://www.facebook.com/Muthpince oldalon. Jelöljenek ismerősnek bátran.

2014. május 19., hétfő

VII. Országos Siller Borverseny 2014. Nevezési lapja





A
MUTH PÁLINKA ÉS BORPINCE
BEMUTATJA


A
VII. ORSZÁGOS SILLER BORVERSENYRE


nevezett borainak sorát:




1./
 Siller Cuvée 2013.
Muth József


2./
Siller Cuvée 2010.
Muthné Katona Mária


3./
Merlot Siller 2009.
Muth József




Báta, 2014. május 19.
 


2014. május 18., vasárnap

Vegyes Vörös Bor Érlelt Borpárlat 2014.



572.

2014/0430


AQUAVINICUM

ÉRLELT

BORPÁRLAT



  Vegyes Vörös Bor
  hársfával érlelve
 
 
 
 
Elérkeztünk hát a hónap utolsó napjához is, de mennyivel másabb így befejezni egy hónap, hogy tudjuk, hogy ezt követően az új hónapot négy pihenő nappal kezdhetjük el. Arról már nem is beszélve, hogy ezeken a napokon milyen tartalmas események várhatóak. Természetesen addig még azért ez a nap munkával kell, hogy elteljen. Pincészetünknél ez a munka, pedig nem jelent mást, mint egy új pálinka, illetve párlat bemutatását. A mai napon a tegnap bemutatott natúr borpárlat bemutatását folytatom, még pedig egy érlelt változatú borpárlattal. A borpárlat esetében a klasszikusnak számító fahordós érlelés a tölgyfával történik. Mi azonban ezúttal megpróbálunk ebből a sablonból kitörni, és valami újat kipróbálni, felfedezni. Ez az újdonság ebben az esetben a hársfával való történő párlat érlelés. A hársfa virágját gyakran használom cefrék ízesítéséhez, így most úgy határoztunk, hogy megkíséreljük a fájával történő érlelést is. A hársfáról nagyon sokat tudunk, hiszen virágja, méze igen közkedvelt anyag, amely igen csak sok gyógyhatással rendelkezik. De magáról a fa fájáról mégis talán kevesebbet tudunk, vagy éppen gondolunk. Tudniillik, hogy a hársfa fafaragáshoz, szobrok, dísztárgyak készítéséhez alkalmas fa. Tömör szerkezetű, ám mégis puha, könnyen megmunkálható. Színe folyamatosan sötétedik a fehértől a sárgás árnyalatig. Ennek köszönhetően alkoholban erjesztve nagyon könnyen gyorsan kapcsolatba kerül a párlattal. Nem csak a színanyagok oldódnak bele, hanem a tanninján keresztül ásványi anyag tartalma is beleoldódik az italunkba. Kérge szürke, barázdás, enyhén repedezett. Nagy termetű fa, magassága elérheti a 30 métert is. Törzse egyenes, nyúlánk, hengeres. Koronája szabálytalan, felső ágai fölfelé irányulók, a középsők elállók, az alsók csüngők. Levelei széles tojásdadok, 7-12 cm hosszúak, az érzugokban fehér vagy ritkábban halványbarna szakállal. Virágai murvalevéllel összenőtt levélhónalji álernyőkben nyílnak. Lombfakadás után, június első felében virágzik. Jó mézelő, szárított virágzata kiváló gyógytea. Makkocska termése szürkésbarna. Hosszú életű (500-1000 év), gyorsan növő fa. Őszi lombszíne barnássárga. Dombvidéki középhegységi faj. Kedvelt, igényes parkfa. Különleges ízei miatt a borászok nem használják, de mi pálinkások talán felfedezhetjük különlegességeit. 
 
 

VII. ORSZÁGOS SILLER FESZTIVÁL 2014.



XVII. NÉMET NEMZETISÉGI NAP
VII. ORSZÁGOS SILLER FESZTIVÁL

2014. MÁJUS 31., SZOMBAT
PAKS – SÁRGÖDÖR TÉR
SÖRSÁTOR

15.00    ROGER SCHILLING ZENEKAR
15.45    MEGNYITÓ
Féhr György, a paksi Német Nemzetiségi Önkormányzat elnöke
Hajdú János, Paks város polgármestere

16.00     A PAKSI ÁLTALÁNOS ISKOLÁK NEMZETISÉGI MŰSORA
16.30    HEIMATMELODIE
19.00    A PAKSI „EREDETI DUNAI SVÁB TÁNCEGYESÜLET” MŰSORA
19.30    ROGER SCHILLING ZENEKAR
Benne: „ARANY ROZMARING” DÍJ ÁTADÁSA
20.30    SZTÁRVENDÉG: SRAMLIKINGS
20.30    BÁL – A „SEPI UND DIE FREUNDE” ZENEKARRAL


A Paksi Német Önkormányzat meghívja Paks város nyugdíjasait délután
15 órától - a műsor kezdetétől - 18 óráig egy korsó hideg sörre!!!

 

Aki megtisztel bennünket, szeretettel várjuk a Német Nemzetiségi Önkormányzat asztalánál!

Információ: 20/236-4946

_____________________________________________________________________
15. DEUTSCHER NATIONALITÄTEN TAG
7. LANDESWEITES SCHILLERFEST

31. MAI 2014, SAMSTAG
PAKS – SÁRGÖDÖR PLATZ
BIERZELT


15.00       BLASSKAPELLE ROGER SCHILLING
15.45       ERÖFFNUNG
Georg Féhr,  Vorsitzender der Deutschen Selbstverwaltung Paks
János Hajdú, Bürgermeister

16.00    TANZGRUPPEN VON PAKSER GRUNDSCHULEN
16.30    HEIMATMELODIE
19.00    ORIGINAL DONAUSCHWÄBiSCHE TANZVEREIN
19.30    BLASSKAPELLE ROGER SCHILLING
In Zwischen: “GOLDENER ROSMARIN” PREIS VERGEBUNG
20.00    STARGEST: SRAMLIKINGS
20.30    BALL MIT DER KAPELLE " SEPI UND DIE FREUNDE "


Die Deutsche Selbstverwaltung Paks lädt alle Rentner von 15 bis 18 Uhr
zu einem Krug Bier ein.
Alle Interessenten sind beim Tisch der Selbstverwaltung herzlich erwartet!

Information: 20/236-4946
www.nemetonkormanyzat.gportal.hu