Köszöntés

Istenhozta virtuális oldalamon! Vegyen részt a valóságban is egy rendhagyó barangoláson a borok, a pálinkák, a likőrök világában! Minden pénteken este pálinka kóstolói tréninget tartok, várom a jelentkezéseket. Ha tetszett, amit itt látott, keressen fel e-mailban: willhar@citromail.hu, vagy telefonon: 06-70/3387-165 Immár a Facebookon is elérhetők vagyunk a https://www.facebook.com/Muthpince oldalon. Jelöljenek ismerősnek bátran.

2014. augusztus 20., szerda

Fűszeres Ilonka Vajkörte Ágyas Gyümölcs Párlat 2014.



617.

2014/0818


AQUAVINICUM

ÁGYAS

GYÜMÖLCS


 
  Fűszeres Ilonka Vajkörte
  üvegben érlelve
 
 
 
 A vasárnap után, mint mindig a hétfő következik, és ez elég nyomasztóan is képes hatni az emberre, főleg, ha belegondol abba a sok teendőbe, amely a héten vár majd rá. Szerencsére ez egy különösen furcsa hét lesz, hiszen éppen a hétközepén lesz egy szabad nap, amely csonkává teszi a hetet. A munka, pedig teljes gőzzel beindult mind a szőlészetben, mind a pálinkafőzdébe, és természetesen odahaza is. Érdekessége ennek a mai italnak, amelyet szeretnék bemutatni, hogy egy évvel ezelőtti cefréből most került lepárlásra. Ez természetesen nem túl szerencsés eset, mert ilyenkor nagyon könnyen járhat úgy a főzőmester, hogy nem lesz a cefréjéből pálinka. A körte, és ezzel már el is árultam, hogy milyen gyümölcsről van szó, kifejezetten rosszul viseli a hosszú ideig való cefretárolást. Ennek ellenére én azért nem jártam túl rosszul, de azért persze túl jól sem, hiszen az egy hordóból az ötliternyi pálinkát sikerült kivarázsolnom. A körte egy különlegesfajta volt, amelyet Ilonka névre hallgat. A Vilmos körte után körülbelül egy héttel, augusztus végén érik. Az egyik legkiválóbb nyári körténk. A szedési érettséget, augusztus végén éri el. Rövid ideig tárolható körte. Átlag súlya 180g. Alakja változó, a széles körtétől a hengeres formáig, megtalálható. Húsa, olvadó, bő levű, fűszeres, harmonikus ízű, héja vékony. Növekedési hajlama erős, felfele törő, idősebb korban, majd kissé széthajló ágrendszerűvé változó körtefa. Edzett, igénytelen, egészséges fajta. Kordonba is kielégítő mennyiséget tud teremni. Porzófajtái: Vilmos és Hardenpont. Fűszeres íze miatt érdemes megismerni, hamar megkedveljük. Illatában és ízében magában hordozza a nyár és a lédús, érett körték zamatát. Aki kóstolt már a fáról frissen leszedett zamatos sárga körtét, az megtalálja a kedvencét ebben a körtepálinkában. Karakteresen fűszeres, hosszú lecsengésű, meghatározó, sőt eltéveszthetetlen illatjegyekkel. De ezek után még inkább eldöntöttem, hogy teszek egy kísérletet ezzel a körte pálinkával, ez pedig az ágyazással követtem el. Nem friss gyümölcsöt használtam, hanem aszalványt, még pedig olyan aszalványt, amelyet apróra daraboltam. E mellé tettem hozzá némi fahéjat, egy kis édesgyökeret, valamint kamillát is remélve, hogy ettől aztán pompás kis ágyas párlat fog belőle születni.
 
 

2014. augusztus 18., hétfő

Sárga Vadszilva Érlelt Vadgyümölcs Pálinka 2014.



616.

2014/0817


AQUAVINICUM

ÉRLELT

VADGYÜMÖLCS


 
  Sárga Vadszilva
  szilvafával érlelve
 
 
 
 A vasárnap azért egyértelműen békésebben indul, mint a hétköznap többi napja. Az este még lett volna kedvem kilátogatni a bátaszéki iparos fesztiválra, de a család többi tagjának nem volt, így én is otthon maradtam. A reggel gyorsan elrepül, majd persze következik a szentmise, ahol mindig hálát adhatok az Úrnak, a csodás családért, a csodás világért, a csodás gyümölcsökért és sikerekért, amelyeket általa érhetek el, hiszen nélküle ki tudna ilyen italokat előállítani. A nap hátra levő részében az erjedésben levő cefréimet ellenőrzőm, majd könnyű dolgom van a mai napon bemutatott italom elkészítésével, hiszen nem volt más dolgom, mint a tegnap beszerzett mirabolla szilvafa ágat előkészíteni arra, hogy chip legyen belőle és az érlelendő italba, helyezzem. Nem emlékszem pontosan, hogy ezzel a gyümölcsfával kapcsolatban ejtettem-e már szót arról, hogy annak ellenére, hogy ez a vadgyümölcsfa mennyire haszontalannak, mellőzöttnek tűnik, mégis bizonyos esetekben milyen fontos szerep jut számára a világ gyümölcstermesztésében és nemesítésében. A mirabolla magcsemetéire szilvafajtákat, kajszibarackfajtákat, őszibarackfajtákat és mandulabarackfajtákat egyaránt lehet oltani, de nálunk csak szilva és kajszi alanyként használják. A szilvafajták 99%-át, a kajszifajták 40%-át ezen az alanyon állítják elő a magyar faiskolák. A mirabolla rendkívül változatos alfaj, alanyként való használat céljára számos magonc és ivartalanul szaporított fajtát szelektáltak illetve nemesítettek. Más fajokkal keresztezve faj-hibrideket is állítottak elő belőle. A mirabolla magonc a szilvafajtákkal jól összefér, de egyes ringló fajtákkal összeférhetetlenség is tapasztalható. A rászemzett fajták a magoncalanyokra jellemzően később fordulnak termőre. A nagyon köves és nagyon száraz talajok kivételével mindenütt jól megél, a magas talajvizet és az átmeneti vízborítottságot is tűri. A mirabolla magoncokra oltott kajszifajták erős növekedési erélyű fákat adnak. A kajszifajták ezen az alanyon a fagykárosodásra és a verticilliózisra érzékenyebbek, az oltványok gyorsabban fejlődnek, korábban termőre fordulnak, mint a vadkajszira oltottak. Bőven teremnek, tősarjképzésre hajlamosak. Fájának erőteljes színképző hatása van, amelytől az italunk nagyon szép sárga színt kap, amelytől még gusztusosabbá válik.