808.
2015/0215
AQUAVINICUM
ÁGYAS
VADGYÜMÖLCS
Madárberkenye
üvegben érlelve
Vasárnapra vissza is tért az élet a rendes
megszokott kerékvágásába. Az idő, csípős volt, de tiszta napos. A reggeli kávé
után, ahogy szoktam, elolvasom az aznapi liturgiát, majd elkészítem a pirítósainkat,
hozzá való feltétekkel, lekvárokkal. Aztán indulás a templomba a szentmisére.
Elmélkedésre való nap, amikor szívesen elmélázik az ember az élet folyásán. A
család együtt teljes létszámban, a legtöbben a konyhában sürgölődtünk, hogy
minél előbb az asztalra kerüljön az ünnepi ebéd, hogy utána elindulhassunk
Mohácsra, ahol éppen a Busójárás zajlott. Azt azért mondanom sem kell, hogy a
finom kakas pörkölt után annyi időm azért még volt, hogy az aktuális ágyas
italomat elkészítsem, amelyhez persze nem kellett különösebben nagy
erőfeszítés, csupán a gyümölcsöt kell belehelyezni, és várni, hogy száz nap
elteltével egy jó kis ital szülessen belőle. A vadkörtéhez és vadalmához hasonlóan a madárberkenye is a rózsafélék
családjába, ezen belül, pedig a berkenye nemzetségbe tartozik. A
rózsaféléknek erre a nemzetségére jellemző a kemény belsejű almaszerű termés,
galagonyával és naspolyával együtt rokonnemzetséget alkotnak, termésük
csontármagvú almatermés. Az ebbe az alnemzetségbe tartozó kis fák meglehetősen
közel nőnek egymáshoz, csupán a levelek alakja és a gyümölcs színe és formája
alapján lehet megkülönböztetni őket egymástól. A madárberkenye bogyóját a madarászok csaliként használták, ezért is
szerepel a növény nevében a madár szó. A barkócaberkenye gyümölcsét valamikor a
sörfőzésben, Európában a nagy szárazság idején, pedig megszárították, majd
lisztté őrölve használták fel.
Növekedési szokásának köszönhetően (eleinte gyorsan nő és sose tart kövér
árnyékot) az erdészek a tölgyfaültetvények értékes gondozójának tartják.
Mindemellett a madárberkenye kemény fájából bunkósbotot, abroncsot készítenek, kérgét, pedig cserzésre
használják. Színük
nem vérvörös árnyalatú, mint a labdarózsáé, se bíborvörös, mint a galagonya
bogyói, hanem kevésbé megszokott színárnyalatú, a sárga és a skarlátvörös
keveréke, a csipkebogyóéhoz
hasonló. A bogyók mindaddig a fán maradnak, amíg a levelek meg nem
sárgulnak, és le nem hullnak. Az akromatikájában kissé különc, de karakteres
gyümölcsre jellemző jegyekkel. Illatában marcipános, kissé vegetális „földes”
tónusokat magában hordozó ital.
