Köszöntés

Istenhozta virtuális oldalamon! Vegyen részt a valóságban is egy rendhagyó barangoláson a borok, a pálinkák, a likőrök világában! Minden pénteken este pálinka kóstolói tréninget tartok, várom a jelentkezéseket. Ha tetszett, amit itt látott, keressen fel e-mailban: willhar@citromail.hu, vagy telefonon: 06-70/3387-165 Immár a Facebookon is elérhetők vagyunk a https://www.facebook.com/Muthpince oldalon. Jelöljenek ismerősnek bátran.

2014. április 11., péntek

Ezerfürtű Szőlő Ágyas Gyümölcs Párlat 2014.



549.

2014/0407


AQUAVINICUM

ÁGYAS

GYÜMÖLCS



  Ezerfürtű szőlő
  üvegben érlelve
 
 
 
 
 No megint munkanap van, alig térünk magunkhoz, máris a munkában találjuk magunkat, és a taposómalom kezdődik elölről újra, és újra. Természetesen mindezt nem panaszként mondom, csupán tény megállapításként, hiszen minden nehézség, és verejték ellenére, abban a szerencsében van részem, hogy azt csinálhatom, nap, mint nap, amit szeretek csinálni. Nem okoz különösebb gondot a hajnali kelés heteken, hónapokon keresztül, ahogyan a késői éjszakai fekvés sem, és a közte található 18 órában nem tudok unatkozni. A szőlészetben, a szabadlevegőn eltöltött órák jól kiegészítik az utána szeszfőzdében eltöltött órákat, és a nap végén, amikor lefolyt az áttetsző, kristálytiszta színű pálinka, amelynek illata ott lebeg az orromban, akkor már tudom, hogy megérte átélni ezt a napot is. A szakmánknak az egyik legnehezebb feladata a szőlő, illetve a törkölypárlatok ágyazása. Ezek esetében az idegen gyümölcs szinte egyáltalán szóba sem jöhet, tehát nem marad más, mint a nyers szőlő, vagy annak aszalványa, vagyis a mazsola. Régebben a magnélküli szőlők mazsoláját alkalmaztam, de azoknak nagyon egyirányú sablonos zamatai nehézzé tették az italok aroma irányát, így aztán, amióta saját aszalóval rendelkezem a fajta szőlőket is igyekszek még szüret alkalmával leaszalni, hogy a télen, vagy a tavasszal, amikor az azokból készült italokat elkészítem házasítani tudjam azokkal. Ezerfürtű szőlőt ugyan nem aszaltam, de hamburgi muskotály szőlőt igen, így ebben az esetben ezt választottam ennek a gyümölcs pálinkának az ágyául. Színben aranysárga, így a keletkezett ital is remekül hasonlít az ezerfürtű szőlő fürtjeinek színéhez. Illatában szőlő, bodza finom árnyalata tűnik fel, diszkrét intenzitással. Az ízekben is folytatódó gyümölcsösséget egy csipetnyi édesfűszer egészíti ki. A pálinka üde és vidám, élettel teli. Az újdonság varázsa és a kíváncsiság is szerepet játszik az új pálinkák modern kori kultuszában, de ennek kedvez az emberek felfedezni vágyása. Az új pálinkák lényege éppen az, hogy legyen különleges, friss, gyümölcsös, üde és vidám. Mégis a pálinkának sok esetben komolyságot kell tükrözni, és ehhez van szüksége a megfelelő alkoholfok kiválasztására. Egy-egy itallal megfelelő célcsoportot kell megcélozni a sikerhez. Ma úgy tűnik, hogy a gyümölcscukorral telített ágyas párlatok időszaka dívik.
 
 

2014. április 10., csütörtök

Ezerfürtű Szőlő Érlelt Gyümölcs Pálinka 2014.



548.

2014/0406


AQUAVINICUM

ÉRLELT

TÖRKÖLY



  Ezerfürtű szőlő
  eperfával érlelve
 
 
 
 
 Erről a napról is minden bizonnyal nagyon sokat, és sokáig fognak még beszélni az emberek a közel és távoli jövőben is, hiszen ezen a napon négy évre ismét meghatároztuk életünk folyásának viszonylagos rendjét, medrét. Meglepetés úgy gondolom, hogy nem történt, én mégis némiként kicsit csalódott vagyok, mert van olyan párt, amelyiktől jobb eredményt vártam és nagyobb befolyást az életünk jövőjére. Sokan azonban még félnek, még óvatosak ebben az országban, és nem mondhatom azt, hogy nem lehet igazuk, de azért az igazi sikereket, csak merész, bevállalós döntésekkel lehet elérni. Ahogy a közéletben, úgy a pálinkakészítésben is igaz ez az örök érvényű mondás. Be is vállaltam merészen ezt a szőlőfajtát, és így utólag úgy gondolom, hogy nagyon jó döntés volt. Nem túl erős alkohollal folyt le, de stabilan és tartósan csordogált végig. Frissen, melegen is remek illatokkal kápráztatott el, amely bizsergető érzéssel tölti el a férfiember lelkét, és már arra gondol milyen jó érzés lesz kortyolni belőle az érlelési idő végén. Annak ellenére, hogy már 1950-ben kinemesített szőlőről beszélünk, annak állami elismerését csupán 1973-ban sikerült abszolválni. Talajra nem, de fekvésre érzékeny fajta, amely tőkepusztulásra is hajlamos. A vitorlája nyitott, lapított, sárgászöld, gyapjas, levelei homorúak-kiterítettek. A szártag a háti oldalon barnászöld, a hasi oldalon zöld, csupasz, kissé csikozott, alig hamvas. A levele kerek, középnagy, széles, kiterített, sima-hólyagos, szövete nehezen szakadó, fűzöld, fényes, de nem zsíros, tagolatlan-karéjozott. A vállöböl nyitott, alapja és alakja ékalakú, amelyet esetenként az ér határol, oldalöblei nyitottak. Ék alakúak alapjuk határozatlan alakú, széle csipkés, sekélyen bemetszett, felszíne csupasz, fonáka gyapjas, erezetének töve vörös, a levélnyél lilászöld, pókhálós, kissé csíkos, rövid. A fürtje vállas, középnagy, 160 grammos, tömött, a bogyó gömbölyű, kicsi, 1,6 grammos, sárga, pontozott, hamvas, húsa puha, leve színtelen, héja vékony és szívós. Sárgás színű, alkoholban gazdag, mézédes illatú, testes, elegánsan csurgó, kissé lágy karakterű, semleges ízű bor készül belőle, melynek finom savai lágyulásra hajlamosak. Asztali vagy minőségi bor készíthető belőle attól függően, hogy hol fekszik és mennyire terhelt. A fahordós érlelést csak nagyon csínján lehet elvégezni, mert érzékeny erre, de ettől a színe vetélkedik borának színével.
 
 

Ezerfürtű Szőlő Natúr Gyümölcs Pálinka 2014.



547.



2014/0405








AQUAVINICUM



NATÚR



GYÜMÖLCS








  Ezerfürtű szőlő


  üvegben érlelve

Egy bulival áttöltött este után másnap bizony olykor szüksége van az embernek némi regenerálódásra. Azért bort, és pálinkát is kóstoltunk bőségesen az este, így ma inkább pincészetünk környezetének rendbe rakására koncentráltam. Most, hogy már nincsenek birkáink, bizony a gyorsan megnövekvő fűvel kell megküzdenünk. A mögöttünk lévő héten egy típusú szőlőből készült italokat mutattam be gyümölcs és törköly változatban. A folytatásban túlságosan messzire nem távolodók el a szőlő gyümölcstől. Az olaszrizling után, amely valóban karakteres italt képes adni nekünk, mind borban, mind pálinkában, talán egy még sokkal karakteresebb szőlőfajta következik, még pedig egy igazi hungarikum. Pincészetünk számára duplán is különlegesség, hiszen fennállásunk óta most először készítettünk ebből, szőlőfajtából gyümölcs pálinkát. Mindezt egy jó barátunknak köszönhetjük, aki rendelkezésünkre bocsátotta ezt. A cefrézést ő végezte el, persze az irányításom mellett, de amikor így fél év után át vettem tőle a cefrét, elégedetten konstatáltam, hogy korrektül elvégezte azokat a feladatokat, amelyek nélkül ma már nem lehet versenyképes terméket előállítani. Az ezerfürtű egy hazai nemesítésű fehérborszőlő-fajta. Kurucz András és Kwaysser István állította elő, a Hárslevelű és a Piros tramini keresztezésével Kecskeméten. Ebből azért már érzékelhető, hogy ezt a szőlőt igazából laza, homokos talajokra szánták. Az 1970-es, 1980-as évek elején jó fagytűrő képességet, bőséges, és jó minőségű egészséges termést reméltek fajtától, a nagyüzemek és a frissen alakuló szakcsoportok jelentős területet telepítettek belőle. Ez az időszak már jelezte, hogy a tömeg szőlő termelés után a szakemberek az egyedi fajták megjelenítésével próbálkoztak. A reményeket a fagytűrés és rothadás ellenállóság tekintetében nem váltotta be. A Hajós-Bajai borvidéken, a Kunsági borvidéken, Balaton melléke borvidéken fordul elő. Erős növekedésű fajta. Fűzöld, fényes levele kerek, közepén, nagy, széles, kiterített, nem zsíros, tagolatlan-karéjozott. Bőtermő, termésátlaga 9-14 t/ha, túlterhelésre és szárazságra érzékeny. Korai érésű fajta. Szeptember végén szüretelhető, 16 mustfok körüli cukortartalommal. Talajra kevésbé, de fekvésre érzékeny, tőkepusztulásra hajlamos, fagytűrése közepes, zöldmunka-igénye fokozott. Kellemes italú párlatot adott számunkra. Főként hölgyeknek ajánlom beszélgetések mellé.