Köszöntés

Istenhozta virtuális oldalamon! Vegyen részt a valóságban is egy rendhagyó barangoláson a borok, a pálinkák, a likőrök világában! Minden pénteken este pálinka kóstolói tréninget tartok, várom a jelentkezéseket. Ha tetszett, amit itt látott, keressen fel e-mailban: willhar@citromail.hu, vagy telefonon: 06-70/3387-165 Immár a Facebookon is elérhetők vagyunk a https://www.facebook.com/Muthpince oldalon. Jelöljenek ismerősnek bátran.

2010. július 21., szerda

Rigóvári Kékfrankos Rozé



2010. július 7.-én a megmaradt bronz érmes bort derítőszerrel töltöttem fel, hogy ez által az esetleges szennyeződéseket, amelyeket a két fejtés nem vett ki belőle most letisztításra kerüljön. A derítés célja a bor tükrössé, vagyis kristálytisztává tétele olyan anyaggal, amely magával ragadja az esetlegesen benne rejlő és zavarosságot okozó anyagokat. A derítéskor e borból csupán 18 liternyi mennyiség állt már csak rendelkezésemre, amelyet már szeretnék lepalackozni és az utókor számára megőrizni.
A derítéshez az Unikén által készített Deriton nevű szert használtam 18 grammot oldottam fel 2 dl vízben és két napi állás után csomómentesen öntöttem a borhoz keverés közben. A használati utasítást mellőzve nem két-három napig tartottam rajta a szert a boron, hanem két hétig, hogy az eredmény jobb hatásfokú legyen.