Köszöntés

Istenhozta virtuális oldalamon! Vegyen részt a valóságban is egy rendhagyó barangoláson a borok, a pálinkák, a likőrök világában! Minden pénteken este pálinka kóstolói tréninget tartok, várom a jelentkezéseket. Ha tetszett, amit itt látott, keressen fel e-mailban: willhar@citromail.hu, vagy telefonon: 06-70/3387-165 Immár a Facebookon is elérhetők vagyunk a https://www.facebook.com/Muthpince oldalon. Jelöljenek ismerősnek bátran.

2013. július 4., csütörtök

Vaníliás Málnával Ágyas Borseprő Párlat 2013.



377.

2013/0704
 
 
AQUAVINICUM

ÁGYAS

VEGYES



  Vaníliás Málnás Borseprő 
  üvegben érlelve
 
 
 Azt hiszem, hogy nem igazán lehet megunni azt a sorozatot, amelyet az elmúlt héten kezdtem el Ágyas Párlataim világában. Már az elmúlt napokban is sorozatban mutattam be a különlegesebbnél-különlegesebb ágyas párlatokat, likőröket. És ez nincs másként a mai napon sem. A háztáji kertekben itt falun azért elég gyakran előfordul ez a gyümölcs, amelyből a nagy kereskedelmi főzdék előszeretettel készítenek pálinkát, de nekünk kicsiknek ez nem igazán adatik meg, legfeljebb így ágyas párlatként. Ebből már sejthetjük, hogy arról a gyümölcsünkről van szó, amelyet nem csupán a medve kedvel, hanem mi egyszerű laikus emberek is. A málna, magyar népies neve a boldogasszony csipkéje és a himpér, a német Himbeere szó alapján. A legenda szerint az Olümposzi istenek kedvelt csemegéje, a málna az Ida hegy lejtőin látta meg a napvilágot, innen származik elnevezése is: „vadszeder az Idáról”, azaz "Rubus idaeus". A málnafajtáknak két nagy csoportja van: az egyszer termők és a kétszer termők. Létezik olyan málnafaj is, amelynek gyümölcse nem piros színű, hanem sárga. A gyümölcs szedésének idejét jól válasszuk meg, mert az érett gyümölcs a bokron gyorsan túlérik, és elveszti élénk színe mellett kellemes zamatát is. A gyümölcsöt lehetőség szerint frissen dolgozzuk fel, mert nem megfelelő tárolás esetén gyorsan megpenészedhet. Nekünk szerencsénk van hiszen szép mennyiségben terem az udvarunkban nem messze a pincészetünktől, és így szinte minden nap van rálátásunk arra, hogy milyen állapotban van. Mint minden bogyós gyümölcsnek, így a málnának is van allergiakeltő hatása, mely az arra érzékenyeknél nem várt reakciókat válthat ki. Ezek a tünetek különfélék lehetnek, a legjellemzőbb a viszkető bőrkiütés, amit csalánkiütésnek hívunk, de előfordulhat szénanátha jellegű, valamint asztmaszerű panasz is. Ezen tünetek jelentkezésekor természetesen abba kell hagyni a gyümölcsfogyasztását, illetve az immunrendszer harmonizálásával csökkenthetjük a panaszokat. A legfontosabbak ehhez a C-vitamin, az antioxidánsok, valamint az Omega-3 zsírsavak. Reggel vagy borús, hűvös időben szedjük a gyümölcsöt, majd azért gondosan mossuk meg és csepegtessük le, és csak ezt követően raktam bele a párlatba, kicsit megfűszerezve egy kis vaníliával. A gyümölcsök egy részét nyersen, másik részét aszalva készítettem el. Karakteresen gyümölcsös illatokkal, mintha beesnél a málnásba!
 

2013. július 3., szerda

Vaníliás Fekete Ribizlivel Ágyas Kékfrankos Borseprő Párlat 2013.



376.

2013/0703
 
 
AQUAVINICUM

ÁGYAS

VEGYES



  Vaníliás Fekete Ribizlivel Ágyas Kékfrankos Borseprő 
  üvegben érlelve
 
 
A mai napon is szeretném folytatni a különleges ágyas párlataimnak a bemutatását. Ezúttal egy olyan ágyas párlat következik soron, amelynek kis testvérét már néhány nappal ezelőtt figyelmébe ajánlottam a pálinkát kedvelők táborának. Előbbi a piros ribizli volt, a mai pedig a fekete ribizli az, amelyből ágyas párlatot készítettem. Természetesen az igazsághoz az is hozzá tartozik, hogy a két ágyas párlat összehasonlítása csak úgy lesz lehetséges, ha ugyan abba az alapanyagba is helyezzük be. Így hát fogtam újból a kékfrankos szőlőborból visszamaradt borseprőt és belehelyeztem a fekete ribizlit ágyként. A fekete Ribizli itt termett a pincészetünk egyik pincéjének a közelében. Van azért egy-két dolog, amit érdemes erről a gyümölcsről tudni, mert nem közönséges párlatról van szó. Alig tudunk róla valamit, miközben hazánk a fekete ribizli gyógynövényi drogjának egyik legnagyobb európai exportőre. Gyümölcsként rendszerint nyersen fogyasztjuk, ha ugyan eszünkbe jut egyáltalán asz asztalunkra feltenni. A gyümölcslevek között is szívesen isszuk olykor-olykor, de sokan már nem biztos, hogy felismernék a piacon, ha az áfonyával és jóstával kerülne egy pultra. A ribizlit ismerők egy része is gyanakodva nézné, ha vidéki sétáján belebotlana egy feketeribizli bokorba: "Vajon ehető?". Megkóstolva aztán meglepődne, mivel a feketeribizli íze nem egészen olyan, mint az élénkpiros, savanykás ribizlié. Bogyóinak markáns íze frissen szedve nem is ízlik mindenkinek. A leírások savanykásnak jellemzik, de megérve kellemes édes ízű. Fürtjei kisebbek és sokkal lazábbak piros rokonánál, leve pedig olyan sötétbordó, hogy inkább hasonlít tintára, mint gyümölcslére. Ettől aztán én is mindig szívesen használtam fel ágyas gyümölcsként, hiszen két éve is készítettem belőle párlatot. Nem egyszerűen jó, fogyasztása kifejezetten ajánlott. Gyümölcsét gyógynövény szavunk mintájára joggal nevezhetnénk gyógygyümölcsnek, amit az idős embereknek gyógyszerek helyett kellene fogyasztani. Hatásaira az 1970-es években figyeltek fel ismét, többek között a középkori európai szerzetesek gyógynövényleírásait tanulmányozva. Az érett bogyók dúskálnak az egyben antioxidáns hatású, szabadgyökfogó, tumorellenes színanyagokban. Különösen sok antocián, flavonoid, polifenol van benne. Három hónap után igazi különlegességgel lephetjük meg ezzel barátainkat.
 

2013. július 2., kedd

Fahéjas Mézes Ágyas Meggy Gyümölcs Párlat 2013.



375.

2013/0702
 
 
AQUAVINICUM

ÁGYAS

GYÜMÖLCS



  Fahéjas Mézes Meggy
  üvegben érlelve
 
 
 Nem mondhatom, hogy ezúttal is teljesen egyedi termékről fogok beszámolni, mert mézes meggypálinkával alaposan meg van rakva a piac. Nevesebbnél-nevesebb pálinkaházak termékei között válogathatunk kedvünkre, tehát nem könnyű ezekkel fel venni a versenyt. A tavalyi évben igen csak jól sikerült a meggypálinkám elkészítése annak révén, hogy jókora mennyiséget kaptam szinte ingyen egy kereskedőtől. Ez a történet azért idén már nem volt várható, hogy megismétlődik annak ellenére, hogy ezúttal is kerestek meg kereskedők, de immár csak pénzért, de sikerült meggyet felvásárolnom, illetve a saját gyümölcsösünkből is sikerült szép mennyiséget hozzá szednünk. Ezek jelenleg erjedésben vannak, így most nem is erről akarok beszélni, illetve írni, hanem az egy éves meggypálinka meg ágyazásáról. Nem csak az otthoni gyümölcsösökben termett idén szép mennyiségben a meggy, hanem az erdőben, a parlagokon elszórt területeken is jól teremtek a fák. Ebből a cigánymeggyből sikerült is összeszednem annyit, hogy az aszalógépemmel előkészítsem azt. Az aszaláshoz előkészített, megmosott, kimagozott meggyet akácmézbe mártogattam, majd így végeztem el az aszalást, hogy ezt követően azt belehelyezem a pálinkába ágyként. Az egy éves Érdi Bőtermő meggyem, amely üvegben érlelődött eddig most már szépen letisztult, aromái kialakultak, zamatai megnyugodtak. A harmónia kedvéért még egy kis egész fahéjjal is megdobtam, hogy még különlegesebb illat, zamat jegyeket tudjon majd felmutatni a második érlelési idő végén. Kimagasló gyümölcsössége, testes zamata nyújt feledhetetlen pillanatokat fogyasztójának. Ennek a párlatnak az ajánlott fogyasztási hőmérséklete 16-18 celziusz fok. Az ágyas érlelés következtében enyhe piros színű tónust kapott a párlatunk színe, amely még inkább növeli a pálinkánk gasztronómiai értékét. Azok számára, akik inkább kedvelik a különleges ízeket, ezt a párlatot, az akácméz íze teszi kellemesen édessé. A gyengébb alkoholtartalomra vágyok számára is megadja a pálinka fogyasztás élvezetét ez a harmonikusan lágyabbá tett italkülönlegesség. Desszertek mellé remek választás, de önmagában fogyasztva is tökéletes. Érdemes kipróbálni, és főleg bátrabb hölgyeknek tudom ajánlani, délutáni beszélgetéseik mellé, hogy még inkább megoldódjon a nyelvük.
 

2013. július 1., hétfő

Fűszeres Zöld Dióval Ágyas Kékfrankos Borseprő 2013.



374.

2013/0701
 
 
AQUAVINICUM

ÁGYAS

VEGYES



  Fűszeres Zöld Diós Borseprő
  üvegben érlelve
 
 
Ha már egyszer ismét különlegességekkel kezdtem el foglalkozni, akkor a mai napon a folytatásban is egy igazi csemegét szeretnék az olvasóimmal, hallgatóimmal megismertetni. Nyilvánvalóan ez a párlat, amelyet bemutatók valójában nem is létezik, mégis mindenki diópálinkának nevezi. Nagyon sokan, nagy örömmel és körül tekintéssel neki is fognak, de végén nem mindig sikerül az igazit megalkotni, pedig mindenki a kis saját titkos receptjére esküszik. A zöld diót Szent Iván éjszakájáig kell leszedni, mert addig annak olyan az állapota, állaga, hogy feldolgozható. Sokan azt mondják, hogy amíg a tűt bele lehet szúrni, addig használható fel. Végül is az a lényeg, hogy a dió héja ne csonthéjasodjon be, és maga a dióbél is még kocsonyás anyag legyen. A Szent Iván éjszakáján begyűjtött alapanyagot tartják a legjobbnak, így hát én is így cselekedtem. Aztán gondosan megmostam a gyümölcsöt, majd feldaraboltam négyfelé. Ilyenkor igyekezni kell a feldolgozással, mert a feldarabolt diónk nagyon gyorsan bebarnul oxigén hatására, és minél tovább érintkezik azzal, annál többet veszít értékes tulajdonságaiból. Önmagában természetesen a dió nem elég a pálinka elkészítéséhez, hiszen annak titka a fűszerezésben is rejlik. Arról meg már nem is beszélek, hogy a fűszerezésnek az aránya milyen fontos. És ekkor még arról nem is szóltam, hogy ezt a diót nem mindegy, hogy milyen párlatba ágyazzuk bele, mert hiszen erről van szó, hogy ez is egy ágyas párlat. A zölddiópálinka a Tiszántúlon a paraszti gyakorlatban a reggeli munkakezdések itala volt. Jó szolgálatot tett továbbá fejfájás, meghűlés, nátha ellen, de a népi megfigyelések szerint hatásos gyomor- és bélhurut, valamint étvágytalanság esetén is. A diópálinka mai, polgári ízlésnek megfelelő változata nem a mindennapok, hanem a különleges alkalmak itala. Étvágygerjesztő hatásánál fogva kellemes aperitif. A paraszti gyakorlatban legegyszerűbben, házi használatra úgy készítették, hogy a gyenge zöld diót gerezdekre vagdalták, belerakták az üvegbe vagy butykosba, és kisüsti pálinkát töltöttek rá. Hagyták pár hónapon át érni, és csak ennek letelte után fogyasztották. Amikor lefogyott róla a pálinka, megtöltötték újra. Én ez utóbbit azért nem javasolnám, annak ellenére, hogy a kiváló kékfrankos borseprő párlatomat használtam fel alapul, amelyhez szegfűszeget, vaníliát, fahéjat és gyömbért is felhasználtam.
 

2013. június 30., vasárnap

Mézes Piros Ribizlivel Ágyas Borseprő Párlat 2013.



373.

2013/0630
 
 
AQUAVINICUM

ÁGYAS

VEGYES



  Mézes Piros Ribizlis Borseprő
  üvegben érlelve
 
 
 A mai nap ünnep, hiszen minden vasárnap ünnep a mi hitünk szerint. Igaz vannak, akik úgy vélik, hogy a vasárnap a hét utolsó napja, hiszen a naptár is ezt sugallja, amikor rátekintünk. És valóban a polgári életben így van, ellenben az egyházi életben a vasárnap a hét kezdete. Ünnep, amellyel megnyitjuk az előttünk álló napok sorát. Ennek szellemiségében egy különleges ital kombináció elkészítésére szántam el magamat. A párlatnak az alapját a nem régen elkészített kékfrankos szőlő borseprő alkotja. Ez már magában is egy különleges és karakteres párlat, ahogyan azt már korábban kitaglaltuk. Ehhez az alap italhoz rendeltem hozzá a piros ribizli igen csak férfit próbáló gyümölcsét ágyként. Ezzel már tudjuk is, hogy egy Ágyas Párlatot készítettem el. Sokak szerint túl macerás a fürtök száracskáiról leszedni a kis terméseket, kevesek viszont nem sajnálják az időt a pikáns, fanyarkás gyümölcsre. Ha számba vesszük az élettani szempontból egyik legértékesebb bogyós gyümölcsünk tulajdonságait, a második csoporthoz fogunk csatlakozni! Számos vad változata megtalálható bolygónk északi féltekéjének mérsékelt égövében. A XV. században szerzetesek kezdték termeszteni, aztán a világi földeken is elterjedt az egy-másfél méter magasra növő, júniusban gyümölcsöt hozó cserje. Nagyon gazdag C-vitaminban (régen a skorbut megelőzéséért ették), a benne található A-, B1-, B2-, B6- és E-vitamin is jelentős, kiemelkedő a kálium-, a vas- és a magnéziumtartalma, fontos ásványi anyagai még a nátrium, a kalcium, a foszfor és a mangán. Gyulladásgátló hatású, fokozza a sejtek anyagcseréjét, erősíti a csontokat, a fogakat, az immunrendszert, a hormonháztartást, megnyugtatja az idegeket. Savai miatt kicsit több bátorságot igényel fogyasztása, de fanyarkás íze a jellegzetessége, tehát a túl édesítést nem ajánljuk! S éppen savai miatt a gyomorégésre hajlamos emberek módjával fogyasszák! Ebben az esetben jómagam is úgy gondoltam, hogy ezt a kiváló alapanyagot azért egy kicsit meg kell lendíteni az enyhébb ízek irányába, különben sokan elrettennek, majd a fogyasztásától. Arról nem is beszélve, hogy a méz, amellyel kicsit megenyhítettem a savait, további kedvező élettani hatásokkal fog rendelkezni. Így ebben az ágyas párlatban a kékfrankos férfias markánsága párosul, a még férfiasabb savanykás ízek, zamatok, mézzel történő megszelídítésével. Bátran próbáljuk ki!