Köszöntés

Istenhozta virtuális oldalamon! Vegyen részt a valóságban is egy rendhagyó barangoláson a borok, a pálinkák, a likőrök világában! Minden pénteken este pálinka kóstolói tréninget tartok, várom a jelentkezéseket. Ha tetszett, amit itt látott, keressen fel e-mailban: willhar@citromail.hu, vagy telefonon: 06-70/3387-165 Immár a Facebookon is elérhetők vagyunk a https://www.facebook.com/Muthpince oldalon. Jelöljenek ismerősnek bátran.

2015. január 3., szombat

Borókával Ágyas Merlot Szőlő Borpárlat 2015.



772.

2015/0103


AQUAVINICUM

ÁGYAS

BOR


 
  Borókás Merlot Szőlő
  üvegben érlelve
 
 
 
 Ónos esőre ébredtünk, amelytől aztán a falu útjai korcsolya pályává változtak, de legalább a családunk együtt volt teljes létszámban. Mivel ebben az évben nem ettem halászlét, így elhatároztam, hogy el megyek veszek egy szép kis pontyot. Az elgondolást tett követte, de aztán már a további feladatokat át adtam az asszonyoknak a konyhába, én pedig neki álltam és a présházamba mentem, hogy pincészeti munkákat végezzek el. A felkészülés után a sütőtök lecefrézésének fogtam neki, amelyhez természetesen némi almacefrét is társítottam, hogy azért valamennyi alkoholtartalma is legyen majd. A délelőttömet jól ki is merítette ez a munka, de a halleves elfogyasztása után már az ebédlő feldíszítésével voltam elfoglalva, mert délután Barbara lányom és az anyósom születésnapi megemlékezését tartottuk. A vendégek megérkezése előtt azonban arra még fordítottam időt, hogy a Merlot Szőlő Borpárlatom harmadik családtagját is elkészítsem, amely nem más, mint az ágyas változat. A szokásaimhoz híven ebbe nem merlot szőlő aszalványát, és nem is mazsolát raktam bele, hanem boróka bogyókat szórtam bele fűszerezés gyanánt. Amennyiben valaki nem ismerné ezt a bogyót néhány dolgot érdemes róla megjegyeznünk. A növény aromás, baktériumölő hatásának köszönhetően elsősorban a levegő fertőtlenítésére, de szertartásokon füstölőnek is alkalmazták. A középkorban a borókabogyót univerzális szernek tekintették. A misztikában hívő apáca, Hildegard von Bingen a borókabogyós meleg fürdőt ajánlotta fertőzések és légzési nehézségek kezelésére. Ma borókabogyót használnak számos élelmiszer, de a gin ízesítésére is. A borókabogyóból készült lekvárt a mai napig fogyasztják légúti megbetegedések ellen, valamint epe- és veseműködést serkentő szerként. Két év szükséges ahhoz, hogy a borókabogyó alkalmas legyen a lepárlásra. A bogyóból készült olaj értékesebb, mint a növény fájából vagy ágaiból készített. Illata: Friss, balzsamos, édes-keserű, szúrós, zöld, fenyőfás tónusú. Hatásai röviden: Szerelemserkentő, összehúzó, tisztító, méregtelenítő, védelmező, vizelet- és szélhajtó, étvágyfokozó, görcsoldó, antiszeptikus. a túlterhelt, befelé forduló, folytonosan rágódó, aggódó, nyomástól, rossz emlékektől tartó emberek olaja. Segít azokon, akik túlságosan magukkal vannak elfoglalva, félelmeik vannak, és ezek hátterében a kudarcoktól való félelem áll.