Köszöntés

Istenhozta virtuális oldalamon! Vegyen részt a valóságban is egy rendhagyó barangoláson a borok, a pálinkák, a likőrök világában! Minden pénteken este pálinka kóstolói tréninget tartok, várom a jelentkezéseket. Ha tetszett, amit itt látott, keressen fel e-mailban: willhar@citromail.hu, vagy telefonon: 06-70/3387-165 Immár a Facebookon is elérhetők vagyunk a https://www.facebook.com/Muthpince oldalon. Jelöljenek ismerősnek bátran.

2016. június 10., péntek

VII. Vas Megyei Nyílt Pálinka és Párlatverseny 2016.



Magyarország 3. legrangosabb megmérettetésévé nőtte ki magát a 2010-től megrendezett Vas Megyei Nyílt Pálinka és Párlatverseny. Idén 9 kategóriában 378 mintával neveztek a kereskedelmi főzdék és a magán- és bérfőzetők. A verseny igazgatója szerint az eredményen az látszik, hogy mostanra megtanulták a magyarok, miként kell igényes, jó pálinkát készíteni.
Vas megyében 2010-től rendezik meg a Nyílt Pálinka- és Párlatversenyt. Az idei megmérettetés volt a 7. a sorban. Évről évre egyre több mintával neveznek a már tavaly is nemzetközivé nőtt versenyre.
Palotás József elnök, Vas Megyei Pálinkaverseny Egyesület
Kimondható, hogy az ország 3 legnagyobb versenye között tartják nyilván a Vas Megyei Nyílt Pálinka- és Párlatversenyt, nagyon büszkék vagyunk arra, hogy az így összejött. A 8-9-nél már talán azt is elmondhatjuk, hogy az ország második legnagyobbja a miénk lesz.
7 asztalnál 3-3 fős csoportban kóstolták a bírálók a 9 kategóriában nevezett mintákat. A kísérletező kedvű főzetők idén is meglepték a zsűrit, érkezett például a versenyre a hagyományos szőlő-, alma-, cseresznye, barack, birs és meggypálinka mellett céklából, mandarinból, fügéből és banánból készült különlegesség is, és még csillámos likőr is volt.
A sorszámozott minták minősítése több szempont alapján történt.
Birkás István ügyvezető, Birkás Pálinka Kft.
Négy szempontot veszünk alapul. A termék megjelenése, ez általában a gyümölcs feldolgozását jelenti a cefrézéstől a főzésig. a termék megjelenésre adunk 3 pontot. Az illatra adunk 7 pontot, ami azt jelenti, hogy a gyümölcsfajtára mennyire jellemző az illat.
Az íz és illat harmóniája, valamint a fajtajelleg karakteres megjelenése újabb pontokat jelentett.
14 ponttól már bronzérmes, 18-tól pedig aranyérmes a minta.
Bikfalvi Istvánné versenyigazgató
Egyre jobb a pálinka minősége, mert az emberek megtanulták, hogy kell csinálni, igényessé váltak, nem az a lényeg, hogy kármentesítéssel állítsanak elő valamilyen pálinkát, hanem az, hogy valamilyen igazán jó minőségű, jellegzetes terméket állítsanak elő.
A bírálók a kategóriagyőztesek közül választották ki Vas megye legjobb pálinkáját. A Vas Megyei Nyílt Pálinka- és Párlatverseny ünnepélyes eredményhirdetését a hagyományoknak megfelelően a Buti Pálinkafesztiválon tartják.
2016. június 10.


2016. június 8., szerda

2016. június 6., hétfő

Rigóvári Cabernet franc Siller 2015.



Rigóvári Cabernet franc Siller 2015.




2016. június 5., vasárnap

Összesített eredményei A IX. Paksi Országos Siller Borversenyen 2016.




A
Muth Pálinka és Borpince
Összesített eredményei
A
IX. Paksi Országos Siller Borversenyen
2016.06. 04.




1.
Kadarka Siller 2015.
Muth József
-



2.
Merlot Siller 2015.
Muth József
 BRONZ


 
3.
Cabernet franc Siller 2015.
Muth József
NAGYARANY
CHAMPION