Népi hiedelmek
IIIC.
Augusztus 29.
Nyakavágó János, jámbor szegedi öregek ajkán Nyakavesztő János, az Érdy- és Lányi-kódexben Szent János nyakavágása, újabb egyházi szóhasználat szerint Szent János fővétele (Decollatio S. Johannis Baptistae): Keresztelő Szent János vértanúságának föltételezett emléknapja. Halálát az Érdy-kóde így adja elő: mikoron az hóhér az temlecben ment vóna, szent János Babtista térdén állván, kezei, szemei fölemelvén, nagy hálaadással és édes szívvel, lélekkel, nagy felszóval mondá: óh én édes teremtő Istenem, teneköd ajánlom az én lelkömet. És lehajtá nyakát, mint az ártatlan bárány, és az hóhér elvágá nyakát. Óh szent halál, óh nemes mártiromság, kinek miatta sem teste, sem lelke el nem vész. Szent Dávid prófétának mondása szerént. Drágalátus Úristennek előtte az ő szentinek halálok… Temeték el kedég őtet, az ő szent tanojtványi Sebaste nevő várasban, kinek régi időben Samaria vala neve. Szent Elizeus és szent Abdias prófétáknak koporsójokban, kinek testét nagyobb részre, mint meghallók, Julianus megégettette. De az édes ujja, kivel Krisztust megmutatta vala, az Jordán vize mellett megmarada, és feje… Nyakavágó János alakjához és ünnepéhez sajátos hiedelemvilág kapcsolódott. A vértanú fejét a középkorban vagy kifaragták, vagy tál fenekére festették. Érintését fejfájásról még a barokk időkben is foganatosnak tartották. Imádság közben a beteg fejére helyezték, vagy egyszerűen a beteg kalapját borították rá. Külföldi német adatok szerint a tálat vízre is dobták, ha valaki beléfúlt. Úgy vélték, hogy a szerencsétlen embert ott kell keresni és kifogni, ahol a tál megállott. Ilyen tálat függesztettek ki egyes vidékeken a templom ajtaja fölé is. A sükösdi kéziratos kis rituálé (1710) egyik, fejfájósokra adott áldásában Keresztelő Szent János, és a szintén levágott fejű Szent Dénes mennyei közbenjárását kérik. A horvát nép is fejfájás idején fordul Jánoshoz. Ünnepén nem jó vágni, szabni. Fedics Mihály említett történetének befejezése is ennek a képzetkörnek kései visszhangja, amelybe azonban Nepomuki Szent János vértanúságának mozzanatai is belejátszottak. János fejét a következő éjszakán folyóvízbe vetették. „Na meglett osztán a nagy öröm a királynénak. Na, senki ezt nem tudja. Mikor belelökték, kigyúlladt a folyó. Nagy világosság lett, nagy fényesség. Nagy lett a félelem a városban, nagy riadás, hogy ég a város. Kapja magát a királyné menekülni, lyányostul ladikba, majd elmenekül. Eltemette őket a hullám, az ura meg megháborodott. Bele is halt. Így osztány Szent Jánosnak hozták a koporsót nagy énekszóval az angyalok a mennyekbül. Kifogták, beletették a koporsóba és ők azt el is szállították. Azt már ők tudják, hogy hova. Elmúlt a világosság, de se király, se királyné nem uralkodik tovább. Na, most már nyugodt lett a város.” Az öreg Fedics a meseepizódhoz még azt is hozzátette, hogy János fővétele napján nem jó tálból enni, csak lábosból, mert a hóhérok tálba folyatták Szent János vérét. Ez a hiedelem széltében megtalálható a ruszin nép körében is. Az ünnep vigiliáján a beregi ruszin nem eszik semmit, aminek feje volt, még káposztát sem. Tálból sem étkezik. Számos görögkatolikus falunkban máig böjtölnek: csak gyümölcsöt, dinnyét esznek, kést nem használnak. Németpróna (Slovenské Pravno) hagyománya szerint hajnalban, még napkelte előtt feketeürömmel ütögetnek a földben fejlődő káposztafejekre, és német tájszólásukban ezt mondják: Nyakavágó János könyörögj, hogy a káposztának szép feje legyen! A kultusz középkori hazánkban is virágzott. Perényi Imre nádor, de inkább özvegye, Kanizsay Dorottya, a gyulafehérvári székesegyháznak kristály tálcákat ajándékozott (1526), melyeken János feje volt kiformázva és számos drágakővel ékesítve. Szimbolikus véletlen, hogy a mohácsi vész Nyakavágó Szent János napján szakadt a nemzetre. A megütközésre készülő Lajos király seregével Bátán, a szentvér híres középkori búcsújáró helyén meggyónt, megáldozott. A fiatal Perényi Ferenc erdélyi, később váradi püspök, aki folyton készült, de már nem jutott el Itáliába, Rómába, a királyhoz fordulva megjegyezte: Fölséged jól tenné, ha a kancellár urat már most Rómába küldené és általa Őszentségét fölkérné, hogy a csata napját húszezer magyar vértanú ünnepévé avassa. Ki tudja már miért, de Ferenc püspök ifjú fejét a törökök levágták és Budára vitték Szulejmán szultánnak. A család nyilvánvalóan a gyásznapra és az elesett püspökfiúra való emlékezéssel ajándékozta az említett tálat a gyulafehérvári székesegyháznak. Megjegyezzük még, hogy az ősi Perényi-címeren levágott emberfő látható. Mohács Fájdalmas Szűzanya tiszteletére szentelt temetőkápolnájának homlokzatán ezt olvassuk: SIT VT PRAECO CLADIS MOHACSIENSIS, vagyis: legyen a mohácsi csata hírmondója. E fölírásból az is kitűnik, hogy a kápolna alapításának ideje 1859, tehát az abszolutizmus korának hazafias kegyelete emelte.
Király József, pécsi püspök kezdeményezésére Nyakavágó Szent János, sokácul Sikovanje napját Mohács népe fogadalmi ünneppé, VII. Pius pápa pedig búcsúnappá nyilvánította, amelyet máig, újabban a rákövetkező vasárnap meg is ül. Mint a helybeliek mondogatják: amint Heródes Jánosnak fejét vétette, úgy vette a török nemzetünk fejét, a királyét is. Régebben a céhek, továbbá az ünneplőbe öltözött nép felvonulása külön látványosság volt.
