Köszöntés

Istenhozta virtuális oldalamon! Vegyen részt a valóságban is egy rendhagyó barangoláson a borok, a pálinkák, a likőrök világában! Minden pénteken este pálinka kóstolói tréninget tartok, várom a jelentkezéseket. Ha tetszett, amit itt látott, keressen fel e-mailban: willhar@citromail.hu, vagy telefonon: 06-70/3387-165 Immár a Facebookon is elérhetők vagyunk a https://www.facebook.com/Muthpince oldalon. Jelöljenek ismerősnek bátran.

2012. november 23., péntek

Merlot Szőlő Érlelt Törkölypálinka 2012.


246.

2012/1123

AQUAVINICUM

ÉRLELT

TÖRKÖLY

  Merlot szőlő
  akácfa hordóban érlelve
 
 
 
 Különleges ez a mai napi párlat, amelyet bemutatni kívánok. Különleges, mert különleges naphoz, különleges ital is jár. Évek múlva nem marad más ezekből a napokból csak az emlékek, a szép, vagy a csúnya dolgok maradnak meg nyomott hagyva az ember lelkében örökre. De ez egy szép nap, amely mindörökre emlék marad, és ehhez méltó ital is szükségeltetik, amely legalább annyi ideig megmarad, mint az emlékeink. Ha pedig már egyszer a törkölypálinkák világához értünk, akkor maradjunk is itt. Igaz nem éppen egy tizennyolc éves leány itala ma a merlot hordóban érlelt törkölypálinka, de ahogy a leány sem a mának készül, hanem a jövőnek, úgy ez az ital is a jövőnek készül, és eljön majd az az idő, amikor a leányból asszony lesz, a párlatból, pedig valódi pálinka. A szekszárdi borvidék egyik valódi különlegessége a törkölypálinka, ezen belül, pedig a merlot is teljesen egyedi szőlőfajta illataival és zamataival ezeken a lankákon. Ahogy már eddig is megszokhatták, úgy most is a fahordós érlelés rejtelmeibe is megpróbálkozunk elmerülni. Az oxidációs folyamatokat a nyomokban jelenlevő vas és rézionok katalizálják párlatunkban. Régebben az észterképződést tekintették az érlelés egyik legfontosabb hatásának, mivel feltételezhető volt, hogy a kellemes illatú észterek jelentős mértékben részt vesznek az érlelt ital aromájának kialakításában. Az újabb vizsgálatok, amelyet a Szeszipari Kutatóintézetben végeztek el, azonban ezt az elképzelést nem igazolták, nem támasztották alá. Az érlelt párlatok észtertartalmát kémiai úton elbontva megállapították, hogy a párlat illata számottevően nem változott, ami azt jelenti, hogy az eddigi felfogással ellentétben az észtereknek az aroma kialakításában nincs akkora szerepük, mint azt korábban gondolták volna. Ez a merlot törkölypálinka 4 hónapot tölt akácfa hordóban. Színe zöldessárga. Illatában az édes törkölyös jegyeket szépen egészítik ki a fás fűszerek, kávé, kakaópor. Illatában és ízében is jelentkezik a merlot játékossága, kereksége. A csoda a pohárban mintegy kitöltés után 5 perccel mutatkozik meg igazán, addig szépen nyílik. Szájba véve kerek és lágy, elegáns vaníliás, fahéjas, kávés jegyekkel. Hosszú utóízű, jó egyensúlyú pálinka. Fogyasztás előtt a pohárban (3-5 percig) feltétlenül levegőztetni kell! Javasoljuk a poharat eközben kézzel melegíteni!
 

2012. november 22., csütörtök

Dijazottaink 2012-ben.


Althan Ringlószilva Natúr Gyümölcs Pálinka 2011.


Különleges évjárat volt a 2011-es az Althan Ringlószilva szempontjából. Négy jókora gyümölcsfa áll rendelkezésemre a gyümölcsösünkben ebből a fajtából és már évek óta nem volt olyan, hogy annyit termett volna, mint ebben az évben. Idén például alig-alig akadt egy-egy szem rajtuk a tavaszi és a téli hidegek következtében. A feleségem kedvenc gyümölcsösében ez a fajta szilva nem éppen a kedvence. Nekem pedig ez a szerencsém, hiszen így nincs akadálya, hogy ebből komolyabb mennyiségű cefrét készítsek, és nem kell a konyhai felhasználással vetélkednem. 165-ös sorszámmal állt ez a párlatom rajthoz a Vas-megyei Pálinkaversenyen, amelyen a nyáron indítottam el. Alkoholtartalmát 44%-ra vittem le, hogy a gyümölcs aromái mind jobban kidomborodjanak. Néhány nappal ezelőtt a Márton napon bemutattam ezt a párlatot borász barátaimnak és elismeréssel nyilatkoztak róla. E párlattal kapcsolatban a szervezők egyetlen hibát követtek csak el, mert itt is a feleségem nevét írták le helytelenül. A párlatot valóban a csonthéjas kategóriába neveztem be. Itt 54 másik csonthéjas párlattal kellett megvívnia a győzelemért. A 4-es számú zsűri asztalhoz került, ők voltak hívatottak elbírálni e párlatnak az értékeit. Az értékelés a hagyományos 20 pontos rendszerben zajlott le. Az első kategóriában az illat tisztaságban egy pontot elcsippentettek tőle, így csupán 2 kapott az odaítélhető háromból. Szöveges értékelést nem kapván a második szempontra az illat karaktere fordultunk rá. Itt a megszerezhető őt pontból 4-et sikerült is megkapnunk, amely azt jelezte, hogy apró hibával, de illatban fajta jelleges párlattal van dolgunk. A harmadik szempont az íz tisztaságát hívatott jellemezni. A maximálisan elérhető három pontból itt is csupán kettőt tudtunk megszerezni, vagyis ez az apró hiba végig vonul a párlaton. Annál is inkább, mert az íz karaktere kapható őt pontból ugyancsak 4 pontot sikerült abszolválnunk. Végül az utolsó szempont a harmónia, nyilvánvalóan követte az eddigi sormintát és a megszerezhető négy pont helyett itt is csupán hármat kaptunk rá, hogy a bírálok következetességén ne essen csorba. A megkapott 15 ponttal, így bronzérem díjazásban részesült ez a párlat. Őszintén szólva ezt pincészetünk nem előzsűrizte odahaza, de én természetesen, mint az érlelésért felelős személy kóstoláskor valóban éreztem apró diszharmóniát, amely azonban idővel egyre inkább kisimul a párlat lelkéből. Ezzel az eredménnyel a párlat a mezőny második felében végzett, amit reálisnak is tekinthetünk.

Merlot Szőlő Natúr Törkölypálinka 2012.


245.

2012/1122

AQUAVINICUM

NATÚR

TÖRKÖLY

  Merlot szőlő
  üvegben érlelve
 
 
 Az elmúlt napokban végig kalandoztuk a párlatfajtákat a szortimentem teljes szélességében, így ezek után ismét visszaérkeztem a natúr törkölypálinkák világába. Csupán ezúttal a merlot szőlő törkölye az, amelynél kikötöttünk. Persze egyike a kedvenceimnek, hiszen sokat is dolgozom benne a metszéstől a szüretig, a bor készítéstől a párlat készítéséig. A merlot, dacára annak, hogy néhány éve a Sideways című amerikai filmben elég határozottan lehúzták, még mindig egyike a világ legkeresettebb vörösborainak. Erősségét az adja, hogy általában nem bánt senkit, hiszen gömbölyű tannin- és savérzete a hozzá párosuló testtel kerekséget mutat, aromái pedig, általában szilvára vagy más sötét húsú gyümölcsre emlékeztetnek, gyakran kiegészülve a hordós érlelés jegyeivel. Tény, hogy a legtöbb merlot korrekt, ami egy átlagfogyasztó szemében előnyként, de egy ínyenc számára akár hátrányként is felfogható. Kivételes tételek készíthetők azonban belőle gondosan megválasztott dűlő és erős terméskorlátozás esetén. A fajta hazájának Franciaországot, ezen belül Bordeaux borvidékét tekintjük, innen terjedt el a világ szinte minden olyan szegletébe, ahol valaha is megpróbálkoztak a borkészítéssel. A szó jelentése: kis feketerigó. Bár a bevezetőben azt mondtuk róla, hogy legtöbbször korrekt bor és pálinka készíthető belőle, a különösen szép példányok mégis különleges törődést érdemelnek, és itt nem csak a korábban már leírt terméskorlátozásról, dűlőválasztásról, talajadottságokról van szó, hanem a szüret időpontjáról is. Ez a nagytestű, ízgazdag alapanyag ugyanis hamar elveszítheti savtartalmát, ha akár csak kicsivel is megcsúszik a szüret. Illata a cédrusra és a rózsára emlékeztet. A tipikus, olasz grappára vezethető vissza. Árnyaltan tompa és földszerű íze van. Ha borról mesélnénk, ízben a gyümölcsökkel kezdenénk: málna, eper, szeder, cseresznye, áfonya után kevés csokoládéval és némi fekete olivával folytatnánk a történetet. A nemzetközi szakirodalom természetesen elsősorban vörös húsra épülő fogásokhoz ajánlja, itt azonban széles palettán mozgunk a pikáns mexikói fogásoktól, a nehezebb húsos ragukkal tálalt olasz tésztaételeken át, egészen egy vadpástétomig sok fogás szóba jöhet. A sajtok közül pedig jó párosítást jelenthet egy comté. A tavalyi évben szép díjakat sikerült nyernem vele mind borával, mind pálinkáival.
 

2012. november 21., szerda

Szilvás Borseprő Ágyas Vegyes Párlat 2012.


244.

2012/1121

AQUAVINICUM

ÁGYAS

VEGYES

  Szilvás Borseprő
  üvegben érlelve
 
 
Az idei szezonban úgy vélem, hogy egy kicsit kevesebbet kísérleteztem, mint azt megszokhatták tőlem az előző szezonban. A most bemutatásra kerülő párlat azonban még is egy ilyen kísérlet szándékszik lenne, amelyet nem is annyira, versenyekre készítek elő, hanem sokkal inkább otthoni kóstolásokra szánom különlegességnek. Az elmúlt évek tapasztalata alapján ezért ebben az esetben két olyan kategóriából vettem alapanyagot, amelyet eddig még nem próbáltam ki együtt, de amelyek önmagukban is különlegességet tudnak produkálni. Az alap cefre 75% fehér borseprő, amelyben négy féle fehérbor alja található meg. Ezek mindegyike önmagában is különleges illatokkal, zamatokkal rendelkezik. A cefre második, kisebbik része a 25% besztercei szilva cefréje. Ezeket az anyagokat már nem egyszer, és nem is kétszer bemutattam, úgy hogy most ezekre nem kívánok részletesen kitérni. Egy biztos a két cefre külön került kierjesztésre és a találkozásuk csak a desztilláló üstben jött létre. Az erjesztésre igazából csak a szilvának volt szüksége, hiszen a borseprő cefrét készen kapom a borászatból. Természetesen olyan intenzív illatokkal rendelkezett és magas alkohol tartalommal, hogy valóban méltó alapanyag lett volna már önmagában is. Persze a szilvacefre sem szégyenkezhetett, mert az idei évben kiváló cukor fokkal begyűjtött kék gyümölcsök valóban kiváló aroma anyagokkal rendelkeztek. A desztillálás elején némi szilikonnal kellett kezelnem a cefrét a felhabzás meggátolása érdekében. A felfűtés során nagyon gyorsan és alacsony hőmérsékleten már megindult az alkohol párolgása. Az alszesz fokoló is amennyire csak lehet lesüllyedt egészen 78% alkoholfokig. Sok alszesz persze nem folyt le, mert maga a cefre sem volt túl sok, hiszen ezt csak kísérletnek szántam. A finomítást kezdettől fogva lassan végeztem, mert a kis mennyiségű alszesz hamar felmelegszik és képes gyorsan átfutni a rendszeren, és ebben az esetben nem túl jó párlatunk születne. 79 C fokon már meg is indult a párlat születése. A jó cefre következtében szinte minimális rézeleje és előpárlatot kellett csak leválasztanom a középpárlatról. Lassú, egyenletes fűtéssel magas átlag alkohollal tudtam lehozni a párlatot, amelynek mennyisége szinte megegyezett az alszesz mennyiségével. Illatban és zamatban is jó párlat született, amelyet aszalt szilva ágyba helyeztem el érlelésre.
 

Dijazottaink 2012-ben.


Pomelo Narancs Ágyas Déligyümölcs Párlat 2012.

Ezzel a párlattal el is érkeztem pincészetünknek az utolsó eddigi ezüstérmes italáig. Ezt is, ahogy az előzőt az I. Nógrád-megyei Palóc Pálinkaversenyen sikerült elnyernünk még pedig a feleségem nevén futó Ágyas déligyümölcs párlattal a Pomelo Naranccsal. Ez a párlatunk a versenyen az 534-es minta számmal futott, és 42%-os alkoholtartalomra lett beállítva. A 3-as asztal volt hivatott lezsűrizni. Természetesen ennél az asztalnál is a hagyományos módon zajlott a zsűrizés. Az első szempont, amelyre pontot osztottak az illat tisztaság volt. Szöveges értékelésben tisztának tartották, és így a maximum 3 pontot adtak rá. A folytatásban a második szempont ugyan ennek az illatnak a karaktere, élénksége, frissessége, intenzitása volt. Erre a maximum pontszám az 5 lett volna, de itt elcsippentettek egyet tőlem és csak 4-et adtak mind annak ellenére, hogy azt írták intenzív citrusos illat. A következőkben az íz, a zamatok pontjai következtek, ebben is elsőként az íz tisztasága, ahol szintén a maximum kapható 3 pontot meg is kaptuk azzal a magyarázattal, hogy tiszta. Az íz szempont második felében az íz karaktert pontozták ahol a testesség, élénkség, fajtajelleg volt a főszempont. Itt rögtön el is kaptak tőlünk két pontot és csak 3-at adtak, amit azzal magyaráztak meg, hogy kissé kesernyés. Ez pedig azért van így, mert túl sok héj lett beleáztatva, de azért hozzá tették, hogy hosszú narancsos íz érezhető. Végül az utolsó szempont az előzőeknek az összhatása, harmóniája és a tartóssága lett. Az adható 4 pont helyett egyet itt is lecsíptek azzal az indoklással, hogy nem teljesen harmonikus a kesernyesség miatt. Ezeket összeadva így aztán 16 pont jött ki, amelyért az ezüstérmet meg is kaptuk. A zsűritagjainak neve olvashatatlan aláírású. Valószínűnek tartóm, hogy túl sok pomelot nem ettek meg életükben, mert akkor tudnák, hogy annak alapból kesernyésebb íze van, mint a narancsnak, amely inkább édeskésebb. Végül azt sem igazán értettem, hogy a csúcs zsűri ezt vajon miért nem kóstolta, és miért nem bírálta lefelé, vagy felfelé, ahogy az előző két minta esetében, ahol egy aranyat ezüstre, és egy bronzot pedig ezüstre módosítottak. Ezeken túl természetesen pincészetünk elégedett ennek a párlatnak a szereplésével. Odahaza pincészetünkben ezt a párlatot nem bíráltuk előzőleg, de az alapanyag kiválósága miatt várható volt a jó szereplés.

Sajnos képeket ezúttal nem tudtam feltölteni, mert az ingyenes kép tárhelyemnek elértem a határát és a rendszer nem engedte ennek ellenére azt később még közzé fogom tenni.

2012. november 20., kedd

Kékfrankos - Merlot Cuvée Érlelt Törkölypálinka 2012.


243.

2012/1120

AQUAVINICUM

ÉRLELT

TÖRKÖLY

  Kékfrankos - Merlot Cuvée
  eperfa hordóban érlelve
 
 
 A folytatásban továbbra is a törkölypálinkák világában szeretnék maradni egy párlat erejéig. Annyiban azonban változtatásra szántam el magamat, hogy a natúr kategóriából átléptem ismét az érlelt párlatok stádiumába. Az alapanyagok tekintetében is történt némi változtatás, mert bár a merlot továbbra is benne maradt a cefrés hordóban, úgy most a házasításban a kékfrankos került be mellé párnak. Igazából könnyű helyzetben vagyok, mert már mind a két szőlő fajtát korábbi írásaimban bemutattam, sőt sok törköly, szőlő, vagy seprő párlatom alapanyagának kedvencei közé tartóznak. A házasítás alapvetően bornak szólt és nem pálinkának. Fele-fele arányban szerepelt benne mind a két társ. Természetesen bogyózott, héjon érlelt cefréről van szó, amelynek kipréselése nem szorosan történt meg, így a cefrében is maradt a héjon bor. Ennek a házasításnak története se nagyon van, így aztán egy fajta szürke eminenciásnak mondható. Ellenben a szokásomhoz híven az utóbbi időben minden hordós érlelésű párlatom esetében némi szakmai okfejtést teszek közre, hogy valójában az érlelés során milyen folyamatok játszódnak le a párlatban, mitől lesz az érlelés során más a párlat, mint az alappárlat. Az érlelés folyamán állandóan nő a kémiailag meghatározó vegyületek, így az összes sav, illó savak, észterek, kozmaolajok, aldehidek és az extraktanyagok mennyisége. A pH ezzel szemben csökken, ami a fából kioldódó csersavak hatására vezethető vissza. Az extrakttartalom növekedésével párhuzamosan csökkenhet a redoxpotenciál értéke is. Ezt a csökkenést a fahordó és a lignin redukáló anyagai, fenol jellegű vegyületei okozzák, amelyek azután a levegő oxigénjével egyesülve, mint az oxigénátvivő szerek megindítják az oxidációs folyamatokat. Ezzel szemben az üvegedényben tárolt párlatokban a redoxpotencionál növekedése figyelhető meg. Ez is jól mutatja a kétféle tárolási, érlelési mód eltérő hatását. Érleléskor az oxidáció következtében alkoholokból aldehidek, ezekből pedig savak keletkeznek. A fenolok oxidációja kinonok keletkezéséhez vezet, amelyek viszont ismét fenolokká redukálhatók. E párlat cuvée esetében a kékfrankos savai remekül kiegészítik a merlot bársonyosságát, ennek következtében a párlat illataiban, zamataiban a fa hatására teljesen új különleges aromaanyagokat hoz felszínre a párlatban. Hagyományos törkölypálinka cuvée bármikor fogyasztható. 
 

2012. november 19., hétfő

Pinot Noir - Merlot Cuvée Natúr Törkölypálinka 2012.


242.

2012/1119

AQUAVINICUM

NATÚR

TÖRKÖLY

  Pinot Noir - Merlot 
  üvegben érlelve
 
 
 Igen hosszú, és zűrös napok után ismét munkába álltam. A Keceli Pálinkaversenyre kiválogatott, előkészített, és leadott mintákat a napokban fogják elbírálni, hogy a hétvégén kiosszák a díjakat. Mi azonban már tovább léptünk, és az újonnan készített pálinkáink már majd a következő versenyeken fognak szerepelni. Ez a párlat, amelyet most kicsit szeretnék bemutatni, visszakanyarít bennünket a törkölypálinkák világába. Évről-évre mondhatni, hogy elkészítettük a mi kis vörös cuvée törkölypárlatunkat. A hagyományos receptúra alapján dolgoztunk ezúttal is, de most a közkedvelt merlot törkölyünk mellé egy különlegeset is odatársítottunk, és ez nem más, mint a Pinot Noir szőlő törkölye. A pinot noir szőlőből készített bor, illetve pálinka sok szempontból különbözik a legtöbb vörösbortól, és hagyományos törköly párlattól. Bár minden fajtának megvannak az eredeti, rá jellemző tulajdonságai, amelyeket egymás mellé téve minden esetben egy egyedi kombinációt kapunk, a pinot noir-ra ez fokozottan igaz. Az egyedi karaktereket pedig, lehet nagyon szeretni és nagyon nem. Ha a vele kapcsolatos hozzáállást mégis általánosítani szeretnénk, talán úgy fogalmazhatunk, hogy a pálinkák világával még csak most barátkozókat általában nem veszi le a lábáról, idővel azonban az egyik legizgalmasabb pálinkává változik az értők szemében. Legtöbbször a másik, nemzetközileg ismert kékszőlővel, a cabernet sauvignon-nal állítják ellentétbe. Az egyik jelentős különbség közöttük, hogy míg a pinot noir sok szempontból kifejezetten érzékeny, ennek köszönhetően nagyon sok odafigyelést követel magának mind a szőlőben, mind a pincében, ugyanez nem igaz ilyen szinten a cabernet-re. Fontos jellemzője, hogy korán és viszonylag hamar érik, többek között ennek is köszönheti, hogy hanyagolni kell a forróbb éghajlatú borvidékeken, hiszen ott az intenzív melegben még az előtt túlérne a szőlő, elveszítve jellegzetes, elegáns savtartalmát, mielőtt ideje lenne kifejleszteni a megfelelő illat- és ízanyagokat. A Pinot noir kedves, pirospozsgás arca. Gazdag és sokrétű, báját természetes szépsége adja. Vibráló, friss piros bogyósgyümölcsös (meggy, cseresznye, szamóca) világát felerősítik a finoman mért hordófűszerek (szegfűszeg, gyógynövény, zöld tea, fahéj, puncs, tejcsokoládé). Ízben is hosszan továbbviszi e kifinomult harmóniát. Házasítva is különleges élményben részesít bennünket.
 

2012. november 18., vasárnap

V. Keceli Pálinka Verseny összesített nevezési listája


A Muth Pálinka és Borpince tagjainak döntése alapján elfogadják V. Keceli Pálinka Ünnep keretében megrendezésre kerülő Pálinka – Törkölypálinka - és Párlatversenyre szóló jelentkezési felhívást. Ennek értelmében a pincészet tagjai az előzetes felmérések után a következő pálinkákkal, párlatokkal kívánnak indulni:


1. Cserszegi Fűszeres Natúr Törkölypálinka 2011.
Heillmann-né Muth Erzsébet
AA 1877507

2. Kajszibarack Natúr Gyümölcs Pálinka 2012.
Muth Walter
AA 1540706

3. Springcrest Őszibarack Natúr Gyümölcs Pálinka 2012.
Muthné Katona Mária
AA 1877555

4. Téli Esperes Körte Natúr Gyümölcs Pálinka 2011.
Muthné Katona Mária
AA 1877597

5. Chardonnay Szőlő Natúr Gyümölcs Pálinka 2012.
Muthné Katona Mária
AA 1877538

6. Zenit Szőlő Natúr Törkölypálinka 2011.
Heillmann-né Muth Erzsébet
AA 1877536

7. Cserszegi Fűszeres – Kékfrankos rózé Érlelt Borseprő Párlat 2012.
Heillmann-né Muth Erzsébet
AA 1877508

8. Springcrest Őszibarack Ágyas Gyümölcs Párlat 2012.
Muthné Katona Mária
AA 1877555

9. Fekete Ribizli Ágyas Borseprő Vegyes Párlat 2012.
Muth Walter
AA 1876260

10. Meggy Ágyas Gyümölcs Párlat 2012.
Muth Walter
AA 1877608

V. Keceli Pálinkaverseny 2012. Nevezési lapok: 3.


A Muth Pálinka és Borpince tulajdonosa Muthné Katona Mária ezekkel a párlatokkal nevezett az idei versenyre.


Jelentkezési lap bérfőzetőknek
Országos Téli Gazdaesték      V. Keceli Pálinka Ünnep
Pálinka- törkölypálinka- és párlatverseny
Dél-alföldi régió kajszibarack pálinkaverseny
Bor- és pálinka- szépségverseny
2012. november 19 - 24.

A bérfőzde       neve: SABEIKOW ÉS TÁRSA KFT.

                     címe: 7149 BÁTA, FŐ U. 604.


A bérfőzető       neve:                                   MUTHNÉ KATONA MÁRIA
                       címe:                                     7149 BÁTA, FŐ U. 36.
                       mobil:               06-70/3626-237               vezetékes:..............................................
                       e-mail:...............................................................................................................

A bérfőző          neve:                                            MUTH JÓZSEF
                       Címe:                                      7149 BÁTA, HŐSÖK-TERE 2.                                                                                                       
                       mobil:              06-70/3626-237                 vezetékes:..........................................
                       e-mail:                                    willhar@citromail.hu
A 2012. évi pálinkák érzékszervi minősítése során az alábbi pálinkafajtákat kívánom bemutatni:

Ssz.
Fajtája
Főzési éve
Kiszere-lése
Alkohol-foka


1.
Creshaven Őszibarack
2012.
palack
48%

2.
Téli Esperes Körte
2012.
palack
48%

3.
Chardonnay Szőlő
2012.
palack
48%

4.
Springcrest Őszibarack Ágyas
2012.
palack
44%


A palackon kérjük feltüntetni:
-            a főzető nevét, címét, telefonszámát
-            a pálinka fajtáját, főzési évét, alkoholfokát

Kérjük a beküldött pálinka minták mellé csatolja a bérfőzött pálinkák származási másolatát.

A benevezett palackok leadási határideje 2012. november 18.

A palackok leadási helye:
T.G.-Virágdekor Szakképző Iskola és Kollégium   6237 Kecel, Május 1. tér 13.
munkanapokon reggel 600-2100 óra között
munkaszüneti napon - előre egyeztetett időpont alapján,
illetve a szervezőknél.

V. Keceli Pálinkaverseny 2012. Nevezési lapok: 2.


A Muth Pálinka és Borpince tagja Muth Walter ezekkel a párlatokkal indult el a versenyen.


Jelentkezési lap bérfőzetőknek
Országos Téli Gazdaesték      V. Keceli Pálinka Ünnep
Pálinka- törkölypálinka- és párlatverseny
Dél-alföldi régió kajszibarack pálinkaverseny
Bor- és pálinka- szépségverseny
2012. november 19 - 24.


A bérfőzde       neve: SABEIKOW ÉS TÁRSA KFT.

                     címe: 7149 BÁTA, FŐ U. 604.


A bérfőzető       neve:                                          MUTH WALTER
                       címe:                                     7149 BÁTA, SÍK U. 29.
                       mobil:               06-70/3626-237               vezetékes:..............................................
                       e-mail:...............................................................................................................

A bérfőző          neve:                                          MUTH JÓZSEF
                       Címe:                                      7149 BÁTA, HŐSÖK-TERE 2.                                                                                                       
                       mobil:              06-70/3626-237                 vezetékes:..........................................
                       e-mail:                                    willhar@citromail.hu
A 2012. évi pálinkák érzékszervi minősítése során az alábbi pálinkafajtákat kívánom bemutatni:

Ssz.
Fajtája
Főzési éve
Kiszere-lése
Alkohol-foka


1.
Kajszibarack
2011.
palack
48%

2.
Fekete ribizli borseprőben ágyas
2011.
palack
44%

3.
Ágyas Meggy
2012.
palack
44%








A palackon kérjük feltüntetni:
-            a főzető nevét, címét, telefonszámát
-            a pálinka fajtáját, főzési évét, alkoholfokát

Kérjük a beküldött pálinkaminták mellé csatolja a bérfőzött pálinkák származási másolatát.

A benevezett palackok leadási határideje 2012. november 18.

A palackok leadási helye:
T.G.-Virágdekor Szakképző Iskola és Kollégium   6237 Kecel, Május 1. tér 13.
munkanapokon reggel 600-2100 óra között
munkaszüneti napon - előre egyeztetett időpont alapján,

V. Keceli Pálinkaverseny 2012. Nevezési lapok: 1.


A Muth Pálinka és Borpince tagja Heillmann-né Muth Erzsébet ezekkel a párlatokkal nevezett a versenyre.



Jelentkezési lap bérfőzetőknek
Országos Téli Gazdaesték      V. Keceli Pálinka Ünnep
Pálinka- törkölypálinka- és párlatverseny
Dél-alföldi régió kajszibarack pálinkaverseny
Bor- és pálinka- szépségverseny
2012. november 19 - 24.

A bérfőzde       neve: SABEIKOW ÉS TÁRSA KFT.

                     címe: 7149 BÁTA, FŐ U. 604.


A bérfőzető       neve:                             HEILMANN-NÉ MUTH ERZSÉBET
                       címe:                                7149 BÁTA, FŐ U. 43.
                       mobil:               06-70/3626-237               vezetékes:..............................................
                       e-mail:...............................................................................................................

A bérfőző          neve:                                            MUTH JÓZSEF
                       Címe:                                      7149 BÁTA, HŐSÖK-TERE 2.                                                                                                       
                       mobil:              06-70/3626-237                 vezetékes:..........................................
                       e-mail:                                    willhar@citromail.hu
A 2012. évi pálinkák érzékszervi minősítése során az alábbi pálinkafajtákat kívánom bemutatni:

Ssz.
Fajtája
Főzési éve
Kiszere-lése
Alkohol-foka


1.
Cserszegi Fűszeres Törköly
2011.
palack
48%

2.
Zenit Törköly
2012.
palack
48%

3.
Cserszegi Fűszeres – Kékfrankos rozé Cuvée Borseprő
2011.
palack
48%








A palackon kérjük feltüntetni:
-            a főzető nevét, címét, telefonszámát
-            a pálinka fajtáját, főzési évét, alkoholfokát

Kérjük a beküldött pálinka minták mellé csatolja a bérfőzött pálinkák származási másolatát.

A benevezett palackok leadási határideje 2012. november 18.

A palackok leadási helye:
T.G.-Virágdekor Szakképző Iskola és Kollégium   6237 Kecel, Május 1. tér 13.
munkanapokon reggel 600-2100 óra között
munkaszüneti napon - előre egyeztetett időpont alapján,
illetve a szervezőknél.