Köszöntés

Istenhozta virtuális oldalamon! Vegyen részt a valóságban is egy rendhagyó barangoláson a borok, a pálinkák, a likőrök világában! Minden pénteken este pálinka kóstolói tréninget tartok, várom a jelentkezéseket. Ha tetszett, amit itt látott, keressen fel e-mailban: willhar@citromail.hu, vagy telefonon: 06-70/3387-165 Immár a Facebookon is elérhetők vagyunk a https://www.facebook.com/Muthpince oldalon. Jelöljenek ismerősnek bátran.

2016. december 30., péntek

Szegfűszeges Szilva Ágyas Likőr 2014.



Szegfűszeges Szilva Ágyas Likőr 2014.





Nagy általánosságban egy-egy versenyre mindig beszúrok egy likőr készítményünket is. Mivel ez a verseny karácsony előtt zajlott, úgy véltem, hogy a bírálóknak kedveskedek egy kis karácsonyi hangulattal a szegfűszeges szilvával. A két éves már jól össze érett italunk minden bizonnyal el is nyerte a zsűri tetszését, hiszen ezüst elismeréssel jutalmazták. Ennek az italunknak biztos ez volt az utolsó versenye, hiszen ezen a karácsonyon és szilveszteren jól el is fogyasszuk.

2016. december 29., csütörtök

Összesített eredményei Az I. Sásdi Pálinka és Párlatversenyen 2016.



A
Muth Pálinka és Borpince
Összesített eredményei
Az
I. Sásdi Pálinka és Párlatversenyen
2016.12.17.



1.
 Merlot Szőlő Borpárlat Natúr 2014.
Heilmann-né Muth Erzsébet
Arany

2.
Cabernet franc Szőlő Borseprő Natúr 2013.
Heilmann-né Muth Erzsébet
 -
 
3.
Sauvignon Blanc Szőlő Törköly Natúr 2012.
Muthné Katona Mária
Arany

4.
Cserszegi fűszeres Szőlő Natúr 2016.
Muth József
 Arany
A verseny legjobb párlata
A verseny legjobb párlatkészítője

5.
Zselnice Meggy Natúr 2015.
Muthné Katona Mária
 -

6.
Szegfűszeges Szilva Ágyas Likőr 2014.
Muth Walter
Ezüst

7.
Kékfrankos Kökény Érlelt 2014.
Heilmann-né Muth Erzsébet
Arany




2016. december 20., kedd

Szent János-napi Borszentelés



Szent János-napi Borszentelés



Várunk szeretettel minden Tisztelt Borkészítőt!



2016. december 13., kedd

Kisüzemi bortermelő




A kisüzemi bortermelő az a borászati üzem-engedéllyel rendelkező, más borászati üzemtől jogilag és gazdaságilag független személy, aki megfelel az alábbi követelményeknek, továbbá az a más borászati üzemtől jogilag és gazdaságilag nem független, borászati üzem engedéllyel rendelkező személy, aki a jogi és gazdasági kapcsolatban lévő másik borászati üzemmel együttesen teljesíti a következő követelményeket:
a) az utolsó három borpiaci év átlagában kevesebb mint évi 1000 hl csendes bort állít elő,
b) szőlőt, valamint sűrített szőlőmust és finomított szőlőmustsűrítmény kivételével a mezőgazdasági termékpiacok közös szervezésének létrehozásáról, és a 922/72/EGK, a 234/79/EK, az 1037/2001/EK és az 1234/2007/EK tanácsi rendelet hatályon kívül helyezéséről szóló, 2013. december 17-i 1308/2013/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet VII. melléklet II. részében felsorolt terméket másik tagállamból vagy harmadik országból nem szerez be, és
c) csendes bort – a bérpalackozásra átadott saját előállítású csendes bor visszaszállítását kivéve – nem szerez be, és csendes boron kívül, valamint a saját előállítású csendes borból évente legfeljebb 10 000 liter palackos erjesztésű habzóbor előállításán, tárolásán kívül, ha utóbbi termékből a kisüzemi bortermelő készlete nem haladja meg a 10 000 litert, más jövedéki terméket nem állít elő, nem tárol és nem hoz forgalomba;
137. § (1) A csendes bor és a kisüzemi bortermelőnél előállítható és tárolható palackos erjesztésű habzóbor kisüzemi bortermelőtől indított belföldi szállításakor az 54. § (1) bekezdésétől és a 64. §-tól eltérően borkísérő okmány alkalmazandó vagy a szállítmány az agrárpolitikáért felelős miniszter rendeletében meghatározott esetben mentesül a borkísérő okmány alkalmazása alól.
(2) A kisüzemi bortermelő az agrárpolitikáért felelős miniszter rendeletében meghatározott tartalmú nyilvántartást vezet, amelyben a csendes bort 60 liternél nagyobb névleges térfogatú tárolóeszközben elhelyezett, valamint az ennél kisebb tárolóeszközben elhelyezett csendes bort és a palackos erjesztésű habzóbort kiszerelésenkénti bontásban, az adó alapjaként meghatározott mennyiségi egységben kimutatva szerepelteti.
(3) A kisüzemi bortermelő a vásárolt és a saját termésű szőlő, az előállított (kiszerelt), tárolt és feladott csendes bor, valamint palackos erjesztésű habzóbor mennyiségéről, készletváltozásokról és a borpiaci év tényleges zárókészletéről a (2) bekezdés szerinti nyilvántartás adatai alapján borpiaci évenként termékenkénti mennyiségi elszámolást készít, amelyet a borpiaci évet követő augusztus 15-ig nyújt be a hegybíróhoz. A hegybíró a hozzá benyújtott elszámolást az ISZBIR-en keresztül 21 napon belül teszi hozzáférhetővé az állami adó- és vámhatóság számára. Az elektronikus adóbevallásra kötelezett kisüzemi bortermelő mennyiségi elszámolását is elektronikusan nyújtja be.

(4) Ha a családtagok közössége a saját művelésben lévő szőlőterületen termelt szőlőből a csendes bor és a palackos erjesztésű habzóbor előállítását, tárolását ugyanazon a közösen használt telephelyen végzi, e tevékenység kisüzemi bortermelőnek minősülve folytatható. Adóalanynak a családtagok közössége minősül. Az adóalanyisághoz fűződő kötelezettségeket és jogokat a családtagok közössége – a családtagok egyetemleges felelőssége mellett – az általa kijelölt képviselő útján gyakorolja.
(1) Ez a törvény – a (2)–(6) bekezdésben meghatározott kivétellel – 2016. november 1-jén lép hatályba.
(2) Az 1–19. §, a 20. § (1)–(4) bekezdése, a 21–79. §, a 81–147. §, a 152–172. §, valamint a 174. § (1)–(2) bekezdése 2017. január 1-jén lép hatályba.
(3) A 174. § (3) bekezdése 2017. január 2-án lép hatályba.
(4) A 173. § 2017. július 1-jén lép hatályba.
(5) A 174. § (4) bekezdése 2017. július 2-án lép hatályba. (6) A 20. § (5) bekezdése és a 80. § 2018. január 1-jén lép hatályba.
 


2016. december 12., hétfő

Néró Szőlő Natúr Gyümölcs Pálinka 2016.



Néró Szőlő Natúr Gyümölcs Pálinka 2016.


A szombat többnyire pihenő nap szokott lenni, de nálunk ezúttal kemény munkanappá lépett elő, hiszen a héten több nap sem sikerült dolgoznom egyéb elfoglaltságaim következtében. Így aztán még a fagyos hajnalban kellek fel, a hajnali rorate misék helyett azonban a pincészetben kezdem meg a tevékenységemet. A borok és a gyümölcs cefrék vártak rám. Ma egy olyan cefre várt rám, amelyből bor is készülhetett volna, de e helyett inkább párlat készült belőle desztilláció révén. E szőlő fajta különlegessége, hogy csemegeszőlő, mégis az egyetlen olyan fajta, amelyből minőségi vörösbor készíthető, és ez a Néró. Joggal vetődhet fel a kérdés, hogy ha ilyen sokszínű és érdekes borokat lehet belőle komponálni, ráadásul kiemelkedő az egészségre pozitívan ható antioxidáns tartalma, akkor miért foglalkoznak vele meglehetősen kevesen? Egész egyszerűen még nem ismerik eléggé, a kísérletezést pedig nem sokan vállalják. Az uniós csatlakozás előtt minden szőlőfajtát be kellett sorolni csemegeszőlő, vagy borszőlő kategóriába. A nérót a csemegeszőlők közé sorolták. A csatlakozás után a joganyagba bekerült egy úgynevezett kettős hasznosítású kategória. Ebbe került a néró is. Kapásból ott van a tény, hogy a borba is óriási mértékben átmenti az antioxidánsokat. Ez igen komoly hívó szó lehet, pláne, hogy egyre többeket érdekel az egészségtudatos életmód. Ezenkívül van egy egyedi, nagyon zamatos jellege, amelyet szépen mutat az édes és a száraz változatokban is. Mi elég hosszú utat jártunk végig, hogy megmutassuk, mi mindent lehet kihozni a fajtából, és természetesen nemcsak a borból, hanem a párlataiból is. Korai érésű, amely előny mind a bor, mind a párlatkészítésnél. Erős növekedésű, bőtermő. Toleráns, 1993 óta államilag elismert. Talaj és fekvés iránt nem igényes, fagytűrő, gombás megbetegedéseknek viszonylag ellenáll, de egyes évjáratokban rothadásra hajlamos, szárazságra mérsékelten érzékeny, zöldmunka igénye közepes, jól szállítható. A pálinkás szakma valójában sokkal hamarabb felismerte a fajta jelentőségét, mint a borászok, emiatt kiemelkedő szerepe van fajta szortimentünkben. Mivel kevés tőkénk van belőle még csak korlátozott mennyiségben készülhet belőle italunk, de kérjük védőszentjét Afrikai Szent Miltiádész pápát, hogy kísérje oltalma italunkat fejlődése során.


2016. december 11., vasárnap

Még mindig pálinka szentelés.



Még mindig pálinka szentelés.
Egy dologban igaza van a kereskedelmi főzdéknek, és ez pedig az, hogy pálinkából, vagy párlatból mindegy hogyan is nevezzük, hiszen ugyan arra gondolunk, sok van kicsire szűkült Hazánkban. Egyes számítások alapján manapság egy kereskedelmi főzde napi 2 cent pálinkát képes értékesíteni, és ebből kell megélnie. Ha ez így van, akkor minden elismerésem az övék, mert már régen csődbe kellett volna jutniuk. Értékesítéseik növekedésének legfőbb akadályában pedig a legalizált magánfőzést látják. Nem igazán látható a kettő közti összefüggés számomra, de ez lehet, hogy csak az én szűklátókörűségem okán van így. Ahogy én látom a világ sokkal egyszerűbb. Az a magyar ember, aki tud valódi halászlét főzni, ha étterembe megy sohasem választ az étlapról halászlét, mert az úgy sem lesz olyan, mint a sajátja. Ugyanígy, aki egyszer már életében ültetett gyümölcsfát, vagy szőlőtőkét magának, gondozta azt, kivárta míg termőre fordul, majd leszedte a gyümölcsét, nagy gonddal lecefrézte azt, majd saját maga ledesztillálta, kóstolta az első cseppjétől, az utolsóig, azaz ember nem vesz pálinkát többet bármilyen kiváló is az üzletben. Mert ez számunkra olyan, mint a családunk, büszkék vagyunk rá, szeretünk dicsekedni vele, akár a jó tanuló gyerekeinkkel, takaros feleségünkkel, gyors autónkkal. A pálinkakészítés egyfajta életérzés, a szabadság jelképe. Az ember mindig is Istent akarja utánozni, még ha ez csak kicsiben is sikerül, de az alkotás egyfajta önkifejezés, amely nekünk az italainkban nyilvánul meg. Éppen emiatt a gyümölcs születésétől kezdve, a párlat palackba kerüléséig megpróbálunk egy fajta rítust felépíteni. Hiszen meg van az ideje a metszésnek, a permetezésnek, a kaszálásnak, a szüretnek, a csömiszőlésnek, és a desztillálásnak is. Mindezeknek a csúcsán hinni akarunk abba, hogy a gyümölcs lelke, amelyet elővarázsoltunk a palackba a javunkra válunk, ezért visszük el borainkat Szent János napján, pálinkáinkat Szent Miklós napján a templomba. Ezért amikor vendéget fogadunk elsőként pálinkával kínáljuk meg, és amikor a vendégünk távozik, a búcsú poharat is saját párlatunkkal töltjük meg. Nem maga az ital az áldás, hanem az életforma, amely életre hívja szokásainkat, egyedivé teszi életünket, megtart bennünket ott, ahol élünk, mert a pálinka elsősorban a magyar vidék itala, és ettől lesz Hungarikum!
 




2016. december 10., szombat

Szent Miklós-napi Pálinkaszentelés



Szent Miklós-napi Pálinkaszentelés


Minden bizonnyal ennek a kis írásomnak már a címe is felkavarja a közérdeklődést, amely amúgy is kissé meglanyhult ebben, mármint a pálinka témában. Ha visszagondolunk arra, hogy a rendszerváltás környékén az addig meg szokott bérfőzdék némelyike elkezdet fejleszteni és kereskedelmi pálinka manufaktúrákat létrehozni. Ezzel kezdetét vette a pálinka fejlődése és diadalmenete. Minőségi fejlődés generálódott, amelyre egynémely bérfőzde is reagált igaz közel egy évtizedes késéssel. Aztán következett az igazi nagy bumm, amikor is politikai vezetés egyetlen mozdulattal felszabadította a pálinkakészítést és eltörölte a magánfőzésre, illetve a bérfőzésre 86 literes évi mennyiségig családonként a jövedéki adót. Ennek okán elkezdet a feketefőzés kiszürkülni, és már okafogyottá vált a kuktázás, amikor közel hasonló költséggel legálisan is lehetett párlatot előállítani. Ez a pár évnyi szabadság igazából nem kedvezett hosszútávon senkinek. A kereskedelmi főzdék fejlődése megtorpant, hiszen a fejlődő bérfőzdékben előállított termékek hirtelen konkurenciává léptek elő. A bérfőzdék roppant beruházásokba fogtak. A magánfőzők nem tudtak igazán gyökeret verni. Ekkor következett az újabb fordulat. A bérfőzött pálinka ismét adózottá vált, így a bérfőzdékben gyakorlatilag leállt a termelés. A magánfőzés ezzel szemben ismét felértékelődött még az adófizetési kötelezettséggel is. A kereskedelmi főzdék helyzete pedig továbbra is aggasztó maradt. Ehhez a helyzethez valóban szüksége van ennek a szakmai rétegnek egy védőszentre, amelyhez fohászkodhat végre olyan szabályozásért, amely nem a politika mentén, hanem az ésszerűség határain alakítja a természetesen elsősorban gazdasági tevékenységet. Ha pedig valaki azt hinné, hogy ezzel a végén vagyunk a változásoknak, akkor nagyot téved. A kereskedelmi főzdék komoly lobbit képviselnek, céljuk a szakma egyenrangúsítása: azaz, ha ők teljes adót fizetnek, akkor minden szereplő fizessen azt, de eladni továbbra is csak ők adhassanak el legálisan, így gyakorlatilag ellehetetlenítenék a bér és magánfőzést is, ettől remélve gazdasági stabilitásukat. Csak, hogy a magyar ember sohasem szerette üzletben megvásárolni a pálinkáját, és ha legálisan nem készítheti el, akkor ismét a fekete szektor fog felerősödni. Az már egyértelmű, hogy a 10 évvel ezelőtti állapotokhoz nem lehet visszatérni. Ugyanis közben azért a szakma kitermelt egy csomó szakembert, aki desztillálni szeret, és desztillálni akar. Már csak azért is, mert ha eddig nem is úgy gondolt a magyar a pálinkára, mint hungarikumra, annak reklámja, annak kialakult varázsa ma már visszavonhatatlanul a magyar embereké lett. Ahogyan a magyar vidék kispincéiből sem lehet kiszippantani a borokat, úgy a házi pálinkát sem lehet újból illegalitásba küldeni. A magánfőzéssel igen is számolnia kell mind a politikának, mind a jelenleg regnáló kereskedelmi főzdéknek. Az egyetlen talán helyes lehetőség az egymás elfogadása, az egymás segítése. A magánfőzők ne akarjanak fél legalitásban lenni, hanem mind szakmailag, mind gazdaságilag vállalják fel tevékenységüket, és igazítsák azt az elfogadható törvényi szabályozáshoz. A jó magánfőzőket, akik szakmailag képzettek fogadják el és állítsák példának azok elé, akik még mindig szürkezónában ügyködnek, így biztosan minden fél jól jár és a hungarikum karrierje is ismét lendületet vesz. Ehhez fel kell nekünk is építenünk a saját pálinka kultuszunkat, amelybe beletartozik a pálinka név használata, a lovagrend struktúrája, a szakmai elismertség. Ennek eléréséhez van szükségünk a pálinkások védőszentjének hathatós segítségére, mert a megáldott ital el fér egy asztalon egymás mellett, ha 100%-osan adózott, ha 50%-osan adózott, és ha 700 forintot fizetünk érte literenként akkor is, hiszen a jó Isten nem személy, és adóválogató, nem Trianon előtti és utáni, hanem Magyar földnek, Magyar az Istene is. Ámen