Köszöntés

Istenhozta virtuális oldalamon! Vegyen részt a valóságban is egy rendhagyó barangoláson a borok, a pálinkák, a likőrök világában! Minden pénteken este pálinka kóstolói tréninget tartok, várom a jelentkezéseket. Ha tetszett, amit itt látott, keressen fel e-mailban: willhar@citromail.hu, vagy telefonon: 06-70/3387-165 Immár a Facebookon is elérhetők vagyunk a https://www.facebook.com/Muthpince oldalon. Jelöljenek ismerősnek bátran.

2014. október 24., péntek

Kadarka Szőlő Natúr Gyümölcs Pálinka 2014.



701.

2014/1024


AQUAVINICUM

NATÚR

GYÜMÖLCS


 
  Kadarka Szőlő
  üvegben érlelve
 
 
 
 A négy napos hétvége, hogyan is folytatódhatna idén másként, mint egész éjjel tartó esőzéssel, amely nap közben némiképpen enyhült, de azért szinte egész nap kitartott. Ilyen időben mit is tehetne az ember, ha amúgy is hűvös van, és, ha van egy üstje, amelyben pálinkát is főzhet? Hát begyújt alája, hogy ne csak a melegsége töltse el, hanem a hő által kiszabadítsa a kierjesztett gyümölcs lelkét. Tulajdonképpen éppen ennek az időjárásnak köszönhettem azt is, hogy ez a cefrénk elkészülhetett. Egykori hegybírónk, aki jelenleg önkormányzati képviselőnk megajándékozott azzal a lehetőséggel, hogy szabadon szedhettem az ültetvényéről Kadarka szőlőt. Ami igaz, az igaz, hogy a szedés inkább jelentett válogatást, de ennek ellenére azért találtam olyan szőlőfürtöket, amelyek még alkalmasak voltak a rothadás ellenére cefrézésre. A kadarka szőlő különböző vállfajaiból már készítettem több évben is italt, a mostanitól azonban kicsit többet vártam. A Kadarka szőlő már magában is a mi vidékünkön egyfajta misztikummal van körülvéve. Sokan úgy gondolják, úgy vélik, hogy magyar szőlőfajta, pedig nem az. Származási helye leginkább Kis-Ázsia, de lehet, hogy Albánia. Terjedése mindenképpen kötődik a török hódításokhoz. Velük együtt, vagy utánuk, de a Balkán felől érkezett a korabeli Magyarországra. Elterjedési területe is követi a török hódoltságét, Magyarországon kívül jelentős felület van Bulgáriában, Romániában és Szerbiában. Magyarországon régebben mindenütt elterjedt, az alföldi termőtájtól Tokajig. A Buda-Sashegyi Kadarka európai hírűvé vált, amit Fekete kadarkából készítettek. Itt és Tokaj-Hegyalján még aszúborokat is készítettek belőle. A fajta diadalmenete a nagyüzemi művelés elterjedéséig tartott, majd egy csapásra visszaszorult. „A Kadarka gyalogos bor, nem szereti a kordont”. Többszörösen igaz a mondás. A talaj közeli, kis egyedi terhelésű, takarásos művelés kiváló minőséget is tudott. A nagyüzemi művelés előhozta a fajta néhány sarkalatos hibáját: fagyérzékeny, rothad, bizonytalan színanyaggyűjtés, késői érés. Egyenként is visszaszoríthat egy fajtát a termesztésből, de így együtt! Az utóbbi évek fellendülése előtt évtizedekig nem telepítettek Kadarkát az üzemek, csak néhány vállalkozó szellemű termelő. Idén minden hibáját előhozta, de azért bízunk szőlőpárlatának minöségében.
 
 

Csillaggyümölcs



Csillaggyümölcs

(Averrhoa carambola)

 

A csillaggyümölcsöt karambola néven is emlegetik, ha középen kettévágjuk, egy ötágú csillag alakú formát kapunk, innen jön a „csillag gyümölcs" elnevezés. Az Averrhoa carambola fa gyümölcs népszerűsége egyre inkább terjedőben van. Sajnos hazánkban nem kapható minden zöldségesnél ez a különleges gyümölcs, pedig nem csak finom, de vitaminban is igen gazdag. Ennek a gyümölcsnek az íze a szilva, ananász és citrom kombinációjára emlékeztet, habár sokan a papaya, narancs és grapefruit keverékére hasonlítják. Valódi egzotikus gyümölcs, amely Malájföldön, Indonéziában és Sri Lankán őshonos gyümölcs, nagyon sok egészségügyi előnye ismert, de ezek mellett mellékhatásai is vannak. A madársóska félék családjának a tagja. Ma már több mediterrán országban is termesztik, többek között Dél Amerikában, Kínában, Hawaai és India szigetein is. A mediterrán konyha egyik kedvelt gyümölcse, hiszen számtalan módón elkészíthető és dekorációs célokra is felhasználható. A csillaggyümölcs fa a meleg, nedves éghajlatot kedveli. Egész évben való esőzés szükséges ahhoz, hogy egészséges, bő termést hozó fáink legyenek. Azok a helyek ideálisak a gyümölcs termesztésére, ahol az évi csapadékmennyiség eléri az 1800 mm-t. Habár a fák minden talajtípusban megélnek, savas talajban jobban növekednek, és gazdagabb termést adnak. Fontos, hogy a talaj jó vízelvezető legyen. A növény kis fa vagy magas cserje, szárnyalt levelekkel. Legfeljebb 12 méter magas, általában sokkal kisebb, nagyon alacsony törzsű fa. Levele 10–20 centiméter hosszú, 5–11 levélkéje legfeljebb 8 centiméter hosszú, a levél csúcsán valamivel nagyobbak, mint a levélgerinc alsó részén. A levelek szórtan állnak. Virága mintegy 20–25 milliméter átmérőjű, 5 tagú, a szirmok színe a rózsásfehértől az ibolyáig terjed; csomószerű bugákban fejlődnek. A virágzatok még az erősebb ágakon is sokkal rövidebbek, mint a levelek. Sárga, sárgás-zöld, bronz vagy narancssárga, ehető termése tojásdad vagy elliptikus, 10–15 centiméter hosszú tok. A 4–6, erősen kiemelkedő hosszanti bordától keresztmetszete csillag alakú. A terméshús szilárd és üveges, az édeskésen savanyútól a nagyon fanyarig változó íze kicsit a birsalmára emlékeztet. Gyakran nincs magja. Örökzöld. A csillaggyümölcs nevet onnan kapta, hogy ha keresztben kettévágjuk egy késsel a karambolát egy csillagformát kapunk, amely nagyon szépen mutat a tányéron így sokszor díszítésként is felhasználják. A csillaggyümölcs teljes egészében fogyasztható. Puha héja van, mely éretlenül zöld színű, majd mikor megérik, aranysárgává válik. A legjobb viszont az benne, hogy rendkívül lédús. Éretten a gyümölcs leginkább a birsalmára hasonlít, kissé édeskés íz világa teszi még vonzóbbá a fogyasztását. Mivel meleg igényes trópusi gyümölcs termesztése hazánkban sajnos nem lehetséges, de ha valamelyik zöldségesnél rábukkanunk a gyümölcsre érdemes megpróbálni elültetni a magját. A gyümölcsben igen magas a C vitamin tartalom, kiváló alapanyag lehet gyümölcssalátába, lekvárba, dzsembe vagy dekorációnak is felhasználható. Ha sikerül egy ilyen különleges gyümölcsöt megvásárolni, otthon kb. 3-4 napig lehet csak tárolni, így minél hamarabb el kell fogyasztani, vagy felhasználni. Az alábbiakban a csillaggyümölcs tápértékével, termesztési tanácsokkal és egészségügyi hasznával ismerkedhetünk meg. Amint már említettük, vannak mellékhatásai is, amiket szintén megemlítünk. Kezdjük a csillaggyümölcs tápértékével. Fehérje-, cukor- és zsírtartalma közepes. A gyümölcs diétás rostok, C-vitamin, réz, B 5 vitamin és kálium tartalma magas. A koleszterin, telített zsír és nátrium tartalma alacsony. Amiért kedvelhetjük ezt a gyümölcsöt azaz, hogy alkalmas a koleszterin szint csökkentésére, a székrekedés megelőzésére és gyógyítására, vagy éppen a sárgaság kezelésére, de a leveleiből és gyökeréből főzéssel nyert folyadék alkalmas fejfájás, ótvar és bárányhimlő kezelésére, illetve másnaposság, izzadságkiütés kezelésére, ahogyan a fáradt szemek kezelésére, illetve szoptató anyák esetében a tejmennyiség növelésére. Megemlíthető azonban még az is, hogy jó napszúrás, hányinger, gyomorrontás, meghűlés és influenza gyógyítására. Antioxidáns tartalmának köszönhetően segít a fogyásban és az egészség megőrzésében. Habár nagyon sok jótékony hatása ismert, nem minden esetben ajánlatos a fogyasztása. A vesebántalmakban szenvedő emberek, krónikus vese elégtelenségben szenvedők, vagy azok akik vesedialízis kezelésen vesznek részt, kerüljék a csillaggyümölcs fogyasztását. A gyümölcs oxálsav tartalma nagyon magas, éppen ezért kis mennyiség is súlyos károkat okozhat, így szívbetegeknek, valamint reumásoknak nem ajánlatos nyers karambolát fogyasztaniuk. A gyümölcs fogyasztása során a következő mellékhatások léphetnek fel: álmatlanság, csuklás, nyugtalanság, izom gyengeség, zavartság, tudatzavar, rohamok és szív illetve légzőrendszeri bántalmak. Azoknak, akik szeretik a kihívásokat, mindenképpen javasoljuk a karambola, más néven csillaggyümölcs termesztését. Koca-egzotikumnevelőknek, dizájnfellángolóknak semmiképp. Az egyik legkényesebb, nehezen termeszthető trópusi növény, mivel nagyon fényigényes (a direkt napfényt kedveli) és fagyérzékeny. A csillaggyümölcs fát általában magok elvetésével szaporítják. Fontos, hogy friss magokat használjunk, ültetés előtt tisztítsuk és szárítsuk is meg. Jobb, ha a magokat kis edényekbe, konténerekbe ültetjük, és nem kinti talajba. Nedves tőzegmoha megfelel erre a célra. Mikor a hajtások megjelennek, kiültethetjük, az edényeket, pedig gyökértörzsként használhatjuk. Nyáron a csírázás ideje 5-7 nap, télen 12-18. Közepes mennyiségű öntözésre van szükségük. Ne öntözzük túl, és ne is hagyjuk kiszáradni. Trágyázás céljából szerves komposztot vagy trágyát használjunk. Hirtelen időváltozás, vagy a terméskötés időszakában lehullathatja leveleit, ilyenkor rövid idő után újra zöldül. Magvetéssel vagy a leveles hajtásokról szedett szemek szemzésével (fordított T) szaporítható. Általában folyamatosan, egész évben virágzik és terem. Európában a csillaggyümölcsöt főleg szeletekre vágva gyümölcssalátákból vagy hidegtálak díszítőjeként ismerjük, Ázsiában azonban többféleképpen használják. Malajziában sózva főzeléknek vagy cukrozva desszertnek is készítik, és gyakran adják köretnek is főtt ételekhez. Gyengén megsózva kiváló szomjoltó, de megcukrozva, nyersen vagy megfőzve, kandírozva vagy zseléként is fogyasztják. Leve a koktéloknak savanykás jelleget kölcsönöz. Salátákban a virágokat is felhasználják.


2014. október 23., csütörtök

Bereczki Birskörte Natúr Gyümölcs Pálinka 2014.



700.

2014/1023


AQUAVINICUM

NATÚR

GYÜMÖLCS


 
  Bereczki Birskörte
  üvegben érlelve
 
 
 
 Hosszabb idő után ismét billentyűzetet ragadtam, hogy egy újabb elkészített italról, annak születéséről adjak hírt. Az utóbbi napokban-hetekben más elfoglaltságaimból adódóan e tevékenységemet mellőztem, de most, hogy a pálinkatörvény módosítására készül a kormány pincészetünknek is fel kell készülnie ezeknek a változásoknak a megéléséhez. Mondanom sem kell, hogy az idei időjárás nem kedvezett igazán egyetlen gyümölcsfajtának sem. És ez a mai napon sem cáfolt rá erre a megbélyegzésre. Az ünnepet kihasználva régóta az első olyan nap, amelyet nyugodtan tölthettem itthon a pincészetemben. Új boraimmal, és új pálinkáimmal tölthettem ezt a forradalmias napot. A családunk is végre együtt volt teljes létszámmal, és a dolgok, ha csak pillanatnyilag is, de békésen csordogáltak tovább. Ezen a napon az elmúlt években már kétszer is készítettem italt, így immár a harmadik szentet hívhattam segítségül ennek a Natúr Bereczki Birsalma Párlatnak az elkészítéséhez. Ahhoz, hogy ilyen italunk lehessen jó gyümölcsre van szükségünk, tehát telepítsünk kéthasznú Bereczki bőtermő birset! Ennek a régi magyar fajtának a fája nagyon szép, virágai impozánsak. Dísznövényként is megállja a helyét. Pompás terméseiből finom befőtt, sajt, lekvár, ivólé, no és természetesen pálinka is készíthető. Az alapfajtát Félegyházán 1883-ban találták. Példaképem Bereczki Máté egyike volt a márciusi ifjaknak, Petőfi, Vasvári, Jókai barátai közé tartozott. A szabadságharcban tiszti rangot érdemelt ki. 1849-ben üldözötté vált, bujdosnia kellett, csak 1857-ben részesült közkegyelemben. Sosem részesült hivatalos kertészeti szakképzésben: tudását önképzéssel, könyvek, szakfolyóiratok olvasásával és gyakorlati tapasztalataiból szerezte. Ami jól mutatja, hogy mindent ellehet érni az életben, ha elég kitartóak, és elszántak vagyunk. Magáról a gyümölcsről már sokat írtam, de azért még néhány gondolat emlékeztetőül: Nagy, halvány színű virágai tavasszal nyílnak. Termése, levelei ősszel pompás sárga színt öltenek. Körte alakú, bordázott gyümölcsöket nevel. Gyümölcse nagy. Húsa fehére-sárga, illatos, édes. Közepesen lédús. A kert napos részébe ültessük, lehetőleg szélvédett kertrészbe. Meleg- és fényigényes növény, jó vízgazdálkodású, középkötött talajon fejlődik a legjobban. Sekélyen gyökerezik. Sok örömet hozzá!