Köszöntés

Istenhozta virtuális oldalamon! Vegyen részt a valóságban is egy rendhagyó barangoláson a borok, a pálinkák, a likőrök világában! Minden pénteken este pálinka kóstolói tréninget tartok, várom a jelentkezéseket. Ha tetszett, amit itt látott, keressen fel e-mailban: willhar@citromail.hu, vagy telefonon: 06-70/3387-165 Immár a Facebookon is elérhetők vagyunk a https://www.facebook.com/Muthpince oldalon. Jelöljenek ismerősnek bátran.

2012. augusztus 4., szombat

Magyar Kajszibarack Natúr Gyümölcs Pálinka 2012.


204.
 
2012/0802
 
AQUAVINICUM
 
NATÚR
 
GYÜMÖLCS
 
 
  Magyar Kajszibarack
  üvegben érlelve
 
 
 A hagyományoktól eltérően ezúttal egy érlelt pálinkával kezdtem egy fajta bemutatását, pedig természetesen, mint mindegyiknek ennek is van natúr változata. Minden fenntartásom ellenére a kajszibarack pálinka fantasztikus tulajdonságokkal bír, amelyeket nem szabad eltitkolni, vagy figyelmen kívül hagyni, ahogyan nem szabad azt emiatt a többi párlat fölé emelni. Az érlelt változatnál említést tettem egy kis ősi népről, amellyel szegről-végről még akár rokonságban is lehetünk, és ezek a ma is élő Hunzák. Ennek a kis közösségnek a lakosai mind kemény munkával dolgoznak meg mindennapi betevőjükért, állatokat tartanak, zöldséget, gyümölcsöt termesztenek. A kemény munka ellenére, napi átlag kalória bevitelük nem haladja meg az 1900 kcal-t, míg egy átlag amerikai ennek több, mint másfélszeresét fogyasztja el. Napi ásványianyag-bevitelük csaknem százszorosa az általunk elfogyasztott mennyiségnek, valamint a nyugati orvosok által javasolténak. Mindezt természetesen nem netről rendelt vitaminokkal vagy étrend -kiegészítőkkel érik el, hanem friss vízzel, és permetezés nélküli, friss zöldségekkel, gyümölcsökkel.  A tejet frissen fejve isszák, étrendjük kevés húst tartalmaz. A hunzák átlagéletkora 90 és 100 év között van, és már az 1900-as évek elejétől fogva kutatják hosszú életük „titkát”. Talán hihetetlen, de Ázsiának ezt a részét nem érték még el az olyan egészségügyi problémák, mint a rák, a magas vérnyomás vagy koleszterin. Annak ellenére, hogy nincsen náluk fejlett orvosi ellátás, nincsenek kórházak, lakosaik még száz évesen is majd kicsattannak az egészségtől. Nem véletlenül, hogy ennek a párlatnak, a védőszentjének Vercelli Szent Özsébet választottam, hiszen ő is 88 évesen halt meg, igen sok nélkülözés, szenvedés után, mégis mindvégig megőrizte hitét és fiatalosságát, életszeretetét. A kajszibarack pálinka szinte minden kereskedelmi főzde kínálatában megtalálható, aki fogyasztja felejthetetlen élményben lesz része, és bizony hajlamossá válik arra, hogy csak mindig azt fogyassza. Édeskés illata, lekváros íze a bátai napsütötte vidéknek és talajnak köszönhető. A táj jellegéből adódik magkarakterre jellemző marcipános, kissé banános, tiszta zamata. 3 hónapos érlelés után alakult ki hosszú lekváros íze. Édes desszertek kiváló kísérőitala. 
 

Őszibarack


Őszibarack


Immár évek óta, amióta nem csak szőlővel, hanem gyümölcsökkel is foglalkozom hivatásszerűen, váltig állítom, hogy a barackok között az őszibarack az, amely a gyümölcsök királynője. Amíg a kajszibarackból szinte gyerekjáték elfogadható párlatot készíteni, addig az őszibarackból sokkalta nehezebb, és mivel nagyobb kihívás én mindig ezt kedveltem jobban. Hogy konkrétan milyen tényekre gondolok, ezekből néhányat közreadnák azoknak, akiket ez érdekel. Gyakran mondjuk a fiatal, egészséges arcbőrre, hogy hamvas, mint egy barack. Mindez nem véletlen, hiszen az őszibarack kitűnő csodaszer a száraz és fáradt bőrre. A szépségápoláson túl azonban az egészséges életmódnak is szerves részét képezi ez a kis szőrös gömb. Antioxidáns hatásának köszönhetően nem csupán a betegségek elleni védekezésben segít, de bőrödet is hidratálja, és megóvja a káros környezeti hatásokkal szemben. A bőröd szépítésén kívül az őszibarack hajad és körmöd egészségét is óvja. Magas szelén- és cinktartalma serkenti a köröm és a haj növekedését, valamint erősíti azokat. Érdemes rendszeresen fogyasztanod. Alacsony kalória-, fehérje-, szénhidrát- és zsírtartalmának köszönhetően nem terheli le szervezetedet, így kitűnően alkalmazhatod a fogyókúrák során is. Ráadásul az őszibarack 85-90%-a víz, ettől lesz olyan lédús és szomjoltó gyümölcs. De nem csupán a fogyást könnyíti meg, egyúttal erősíti a csontjaidat is. Az őszibarackban található kalcium és magnézium aránya is kiemelkedő, ezért kitűnő hatással van a csontok regenerálódására. Amennyiben megelőznéd a csontritkulás kialakulását, valamint szeretnél fitt maradni, az őszibarack nem maradhat ki az étrendedből. Az őszibarack magas rosttartalmának köszönhetően kiváló választás, ha emésztésed lelassult, és gyakran van székrekedésed. Pektintartalma szintén segít abban, hogy anyagcseréd felpörögjön, és megszabadulj a kellemetlen tünettől. Célszerű két-három órával az étkezés után fogyasztani, hogy a gyomor akkor már csak a könnyen emészthető barack hatására összpontosíthasson. Magas magnézium-, szelén- és cinktartalmának köszönhetően javítja a közérzetedet, és segít megszabadulni a feszültségtől. Fogyasztásának köszönhetően tehát nyugodtabb leszel, csökken a vérnyomásod, így szíveddel is jót teszel. Természetgyógyász szakemberek nem véletlenül írnak fel gyakran pácienseiknek barackfogyasztásra épülő gyümölcsnapot. Az ínycsiklandó finomság ugyanis segít eltávolítani a szövetekből a megrekedt vizet, így tehermentesítve a szívet és az érrendszert.
Az általánosságokat követően közelítsünk egy kicsit konkrétabban magára a gyümölcsre. Az őszibarack napos, meleg fekvésben, tápdús, meszes talajon fejlődik legjobban. Minden évben rendszeres metszést igényel. Termését az egyéves vesszőkön hozza a termőcsokrok kivételével. Megkülönböztetünk magvaváló és magvatartó gyümölcsűeket. Érési időszaka a fajtától függően júniustól szeptemberig tart. Az őszibarack méltán a gyümölcsök királynője.
Az érett, illatos és ízletes őszibarack gyümölcsök fogyasztása üdítő.
A lédússágának és a kedvező cukor - sav arányának köszönhetően a többi gyümölcshöz viszonyítva egyszerre jóval nagyobb mennyiség fogyasztható az őszibarackból. Az őszibarack fajtákat gyümölcstulajdonságaik alapján három csoportba sorolják: 1. hagyományos friss fogyasztású molyhos, 2. ipari rugalmas húsú, 3. nektarin fedőszőr nélküli. Mindhárom csoportban találhatók sárga és fehérhúsú, maghozkötött és magvaváló fajták. Ezek a gyümölcstípusok évezredek óta ismertek, de arányuk a
termesztésben állandóan változik. Illatuk, zamatuk alapján is különböznek, tehát különböző párlatok készíthetőek belőle. Természetesen legkönnyebben a magvaváló fajták használhatóak. Azt azonban mindig tartsuk szem előtt, hogy egy gyümölcs minél tovább él a napon, annál több gyümölcscukrot tartalmaz, ebből kifolyólag a késő érésű fajták mindig több párlatot adnak, mint a koraiak, de ízben, aromában gyakran fordított lehet a helyzet, ezért mindig érdemes általánosítás helyett kipróbálni, megtapasztalni dolgokat és csak utána következtetéseket levonni. Hiszen sokan úgy vélik, hogy őszibarackból nem is lehet pálinkát készíteni, pedig ha ez valóban komoly kihívás is, de a siker esetén annál nagyobb örömet képes okozni. A későbbiekben néhány általam kipróbált fajtáról konkrétan is mondanák egy-két gondolatot.


2012. augusztus 3., péntek

Magyar Kajszibarack Érlelt Gyümölcs Pálinka 2012.


203.
 
2012/0801
 
AQUAVINICUM
 
ÉRLELT
 
GYÜMÖLCS
 
 
  Magyar Kajszibarack
  eperfa hordóban érlelve
 
 
 Valójában sohasem titkoltam, hogy nem vagyok igazán kajszibarack pálinkaimádó. Az elmúlt napok bemutatott meggy párlat variációkat szinte jobban kedvelem, de ennek ellenére most mégis egy Kajszibarack párlatot szeretnék bemutatni. Egyedisége ennek abban áll, hogy ez a kifejezett Magyar Kajsziból készült. Meg is ragadnám az alkalmat, hogy ezt kissé bemutassam. Világszerte sokra becsült barackfajtánk. A Pándy meggyel és a Besztercei szilvával együtt hazánkból terjedt el hódító útjára. Nemcsak a mi kajszibarack-termesztésünknek a vezérfajtája, hanem az osztrák, német, svájci, holland termesztésnek is. Számtalan változata található az ősi kajszibarack-termő helyeken. Legértékesebb árugyümölcsfajtánk. Kiváló minőségű asztali gyümölcs, de jelentős mennyiséget exportálunk és dolgozunk fel a konzervgyárakban is. Gyümölcse nagy, átlagsúlya 50-70 g. Alakja többnyire tompakúpos, melyet a felezővágány (termésbarázda) két egyenlőtlen részre oszt. Héja majdnem sima, fénylő, narancssárga, napos oldalán vérpirossal márványozott vagy belehelt. Húsa sötétsárga, kissé rostos, olvadó, jellegzetes kajszi illatú és zamatú. Érési ideje július első harmada vagy dereka. Fája edzett, erős növésű. Elnevezését a nap ünnepéről Vasas Szent Péterről kapta, akiről fogságában lehullottak a bilincsek. E párlat fogyasztása is olyan, mint amikor a bilincsek lehullanak rólunk, de hatása még ennél is eredményesebb lehet. Valahol a Himalája északnyugati csücskében, Kína és Palesztina határán él egy nép, amelynek tudatosan vagy nem, de napi étrendjének szerves része a barack. Ők a hunzák, avagy fehér hunok, akiket mellesleg Attila leszármazottainak tartanak. Ezt a népet még nem érték el a rohamosan fejlődő civilizációnk vívmányai, itt ugyanis még se pénz, se háztartási gépek, vagy autó, semmiféle ilyennemű luxuscikk nincs. Ehelyett pompás zöld rétek, legelők, kajszibarackban dúskáló gyümölcsligetek találhatóak ezen a tájon. A cukor és savtartalom harmóniája intenzív aromával párosul ebben a gyümölcsben. A gyümölcsök magas rosttartalma kedvező étrendi hatású. A friss gyümölcsök karotin tartalma magas, az aszalt kajszi káliumban gazdag. Az eperfahordós érlelés színben és aromában is remekül kiegészíti pálinkánkat, aminek következtében felejthetetlen élményben lehet részünk.
 

2012. augusztus 2., csütörtök

IV. Keceli Pálinkaverseny pont végeredménye 2011-ben.


120
Bolyhos és Fia Bt.
55
Dr. Gyenesei István
48
Márkházi Pálinkafőző Társaság Kft.
45
Májer Ferenc
40
Treffpunk Car 2000 Kft.
39
Csibri Zsolt
35
Preku Gyuláné
30
Zsombosdrink Kft.
28
Reményi Tibor
28
Spiritus Primus Kft.
26
Dieter Hartig
24
Kecskeméti Likőripari Zrt.
23
Sendula Zoltán
21
Muth József
20
Mauer Csaba
20
Nyulasi Béla
20
Vecse Komplex Kft.
18
Gyálai Antal
18
Kovács András
18
Pap és Pap Kft.
18
Téti Pálinkafőzde
17
Vinotrep Kft.
16
Csobot Zsolt
16
Dukai Verona
15
Bakonyi Íz és Párlat Kft.
15
Baranyai Béla
15
Madarasi Pálinkafőzde
13
Elek István
12
Kovács Gyula
10
Borzák József
10
Farkas- Szabó Levente
10
Penz László
10
Szekeres Pálinka
10
Szél Istvánné
10
Újvári Balázs
10
Varga Sándor
10
Zsoldos Tibor
9
Dobos Sándor
9
Trepák János
8
Baráth Péter
8
Palócz József
6
Csáki Lajos
5
dr. Rózsa Péter
5
Font Gábor
5
Kiss Zoltán
5
Kollinászi Csaba
5
Preku Enikő
5
Preku Éva
5
Preku Gyula
5
Savanya Pálinkaház T.
5
Sendula Zoltánné
5
Szűcs János
5
Új Rézkatlan Pálinkás Kft.
3
Balogh Róbert
3
Banyári István
3
Farkas Ferenc
3
Gaál Péter
3
Kása Tibor
3
Kunság-Szesz Kft.
3
Lakatos Márton
3
Surin János
3
Szél Róbert 

Érdi Bőtermő Meggye Érlelt Gyümölcs Pálinka 2012.


202.
 
2012/0731
 
AQUAVINICUM
 
ÉRLELT
 
GYÜMÖLCS
 
 
  Érdi bőtermő meggy
  barricolt tölgyfa hordóban érlelve
 
 
 A most bemutatásra kerülő párlattal is folytatni szeretném sorozatomat, amely a meggyel kapcsolatos pálinkákat foglalja össze. Az alap anyag ezúttal is az Érdi Bőtermő fajtából készült párlat azzal a különbséggel, hogy ezt ez alkalommal a klasszikus barricolt tölgyfahordós érlelésnek vetettem alá. Néhány párlattal ezelőtt már egy hordós érlelésű meggyet bemutattam, amelyet saját fajából készült hordóban pihentettem. Ebben az esetben ennek a párlatnak bronzsárga, szinte konyakos színe lett. Mivel ettől egy új párlat született, ennek is egy új védőszentet jelöltem ki. A nap szentje éppen Loyolai Szent Ignác volt, így az ő pártfogásába ajánlottam pálinkámat. Ő sem volt mindig szent, de az idő, ahogy a pálinkánál is meghozza a gyümölcsét. Loyolai Szent Ignác katonai ambíciókkal apród 1504 és 1517 között a királyi udvarban. Dicsőségről álmodott, nagyvilági életstílusa volt. Pamplónánál a lábán megsebesült 1521-ben. A törött lábát nem sikerült jól összeforrasztani; harmadszor is eltörette. Hiába - egész életére sánta maradt. A betegágyban Jézus életét és a szentek legendáit olvasta. Ekkor elhatározta, hogy Krisztus katonája lesz. Mi reméljük, hogy lábunkat nem kell törnünk, azért, hogy jobb útra térjünk, de az mindenképpen intő jel, hogy, aki ebből a párlatból sokat fogyaszt könnyen lábát törheti, vagy legalábbis lesántulhat egy időre. Néhány szó erejéig visszatérnénk magához a meggyhez. Jelenleg mintegy húsz fajta közül választhatunk kis hazánkban, de mivel felénk inkább ez a jellemző, ezt választottam alanyúl. A Pándy meggy és a Nagy Angold hibridje. Nemesítője Maliga Pál, és Apostol János. 1970 óta államilag elismert fajta. A Pándy meggy előtt érő fajták közül a legelterjedtebb fajta. Június közepén érik. Friss fogyasztás mellett exportra és feldolgozásra is alkalmas. Húsa félkemény, festőlevű, íze kellemesen édes-savas. Korán termőre fordul és igen bőtermő. Gyümölcse középnagy (5-6 g), átlagos átmérője 21-24 mm. Alakja megnyúlt gömb, a kocsány és a bibepont felőli oldalon kissé lapított. Száraz tapintású héja sötét kárminpiros színű. Középkemény, finoman rostos húsa sötétpiros, mérsékelten festőlevű. Harmonikus íze kellemesen édes-savas. Kocsánya középhosszú, pálhalevelek alig találhatók rajta. Gyümölcse a kocsánytól szárazon válik, ezért géppel könnyen betakarítható. A kocsányon maradt, összeszáradt csészelevelek a rázás folyamán lehullanak.
 

2012. július 30., hétfő

Érdi Bőtermő Meggy Natúr Gyümölcs Pálinka 2012.


201.
 
2012/0730
 
AQUAVINICUM
 
NATÚR
 
GYÜMÖLCS
 
 
  Érdi bőtermő meggy
  üvegben érlelve
 
 
 A ma bemutatásra kerülő pálinkával tovább folytatom a meggy párlattal kapcsolatos párlatok bemutatását, amelyet kicsit mostantól rendhagyó módon végzek el. Ezt a pálinkámat, amely tiszta meggyből erjesztettem a nap szentjének oltalmába ajánlottam, azért is, mert ahogy ő, úgy ez a pálinka is önmagáért beszél. Ez a szent Aranyszavú Szent Péter püspök és egyháztanító. Pap, majd ravennai püspök volt, nagy hatású szónok. Kinevezését a pápa látomásban megismerésének köszönhette, és az emberek nem csalódtak benne: Nagy hatású beszédeket mondott, írásaival hatékonyan tanított. Megreformálta a papsága életét, gondját viselte a szegényeknek és raboknak. Naponta háromszor is prédikált. Kortársaitól az aranyszavú jelzőt kapta. Beszédei találóak és rövidek voltak. 176 csodálatos beszéde maradt ránk. Ez a pálinka is ilyen csodálatos beszédet képes a szánkba adni. A vidéki élet, a paraszti hangulat, a falu szimbóluma az meggyfa, amely ott állt egykor minden vidéki család portáján. Sokszor nem is egy, hanem több is, mert gyümölcse elengedhetetlen része volt ennek életnek, ennek az életvitelnek. Gyakran nem is a szülők, hanem éppen a nagyszülők voltak azok, akik a gyermekeket beavatták ennek rejtelmeibe. A nyár gyakorlatilag ezzel kezdődött. Szinte titka volt a meggybefőtt, a meggy lé, és a meggybor, vagy a meggypálinka készítésének. Utolsó kettőt persze a nagypapa ismerte legjobban és a fiú unokáknak adta át ismeretét. Ezek a titkok nem mindig jöttek felszínre azonnal, de később mindig felszínre kerültek. A meggy egy csonthéjas magvú gyümölcs, illetve az azt termő meggyfa (Prunus cerasus) rövidebb neve. Csodálatos meggyfajták alakultak ki a Kárpát-medencében. A meggy a rózsafajták családjába tartozik. A meggy hazája délkelet Európa és Ázsia. Szerencse, hogy olyan nemesítőink voltak, mint Maliga Pál, Brózik Sándor, Apostol János, Nyújtó Ferenc, Ménesi Attila, Szabó Tibor, Pethő Ferenc és Kovács Sándor, akik nemcsak begyűjtötték az értékes tájfajtákat, hanem a keresztezéses nemesítés révén megváltoztatták a hazai meggytermesztést. Mondanom sem kell, hogy az ebből keletkezett csodálatos illatú, enyhén mag ízű pálinka, társas összejövetelek kiváló kísérője. 44%-os alkoholtartalma még inkább kidomborítja az érdi bőtermő fajtára jellemző karaktereket.
 

2012. július 29., vasárnap

Borseprős Meggy Érlelt Vegyes Pálinka 2012.


200.
 
2012/0729
 
AQUAVINICUM
 
ÉRLELT
 
VEGYES
 
 
  Borseprős meggy
  üvegben érlelve
 
 
 Ahogy azt az előző alkalmakkal már jeleztem, ennek a párlatomnak a harmadik tagját is nagy izgalommal készítettem el. A fahordós érlelés úgy gondolom, hogy tulajdonképpen átmenetet jelent a natúr és az ágyas párlatok között. Amíg a natúr párlatban teljesen a gyümölcs önmagára van utalva, addig az ágyas esetében mindig az ágyként belehelyezett gyümölcs az, amely erőteljesen uralja a párlat ízét, harmóniáját, hangulatát. A kettő között igen kényes egyensúlyban egyensúlyozva található a fahordós érlelés, ahol az eredeti natúr ízeket, némileg a fahordó anyaga egészíti ki, de sokkal inkább ez színében és illatában domborodik ki. Párlat rendszeremben különleges fahordós érlelések történnek. Ezt a különlegességet az adja, hogy igyekszem szinte minden esetben a gyümölccsel azonos fa anyagából készült hordóban elvégezni az érlelést, és többnyire arra is ügyelek, hogy mindig új, friss, vagy csak egyszer-kétszer használt hordót alkalmazzak. Mindezt sokan hitetlenkedve fogadják, de az így elkészült párlataimnak szín és íz világa bizonyíték arra, hogy ezek mennyire egyediek és különlegesek, még hozzá annyira, hogy hozzá hasonlatosakat sem találni a pálinka palettán. Néhány szót a fahordós érlelés mellett még a gyümölcsről is ejtenék, még pedig arról a részéről, amely igen vitatott szakmai berkekben, hogy belekerüljön, ne kerüljön bele, vagy ha mégis akkor milyen arányban, és ez a része a magja. Sokan vannak a világon, akik a meggy magját széttörve, megszárítva fogyasztják. Ám ezzel nem árt óvatosabbnak lenni, hiszen már jól tudjuk, hogy az összes gyümölcs magjában B17 vitamin található. A megfelelő mennyiségben jelen lévő B-17 gátolja a sejtek rákos elváltozását elindító anyagok működését. Alternatív módszerként egyre több helyen használják injekció formátumban. Az is köztudott, hogy a savas meggy serkentőleg hat az emésztésre és a belek mozgására. A nagy mennyiségű B- vitaminok továbbá serkentik a keményítő és a fehérje feldolgozását, felszívódását. A meggyfából készült hordó nagyon gyors hatással van a párlat színére, és érdekes okkersárgaszerű szint kölcsönöz a párlatunknak, de mellette persze a savasságot is erőteljesen növeli a párlatban. Behízelgő illata, komplex aromája fogyasztásra ösztönöz. Tüzes fellépése, bársonyos struktúrája teszi nemessé ezt a pálinkát, amelytől szinte likőrszerűvé válik.
 

Borseprős Meggy Ágyas Vegyes Párlat 2012.


199.
2012/0728
AQUAVINICUM
ÁGYAS
VEGYES
  Borseprős meggy
  üvegben érlelve
Természetesen folytatom azt az immár hagyománynak nevezhető tendenciát, amely során az elkészült párlataimat három irányba osztom el, hogy az Aquavinicum Párlat Rendszer mindhárom főkategóriájában megtalálható legyen. Ennek során Borseprős Meggy párlatot az Ágyas párlatok, Vegyes alkategóriájába is beindítottam. A párlatba aszalt meggyet helyeztem bele, amely természetesen azonnal megszínezte a párlatot és reményeim szerint három hónap elteltével sötét bordó színben fog tükröződni. Az sem elhanyagolható tény, hogy aszalt meggy belehelyezésével a beltartalmat is sikerül jelentősen feljavítanunk. Azt azonban most leszögezem, hogy csak olyan aszalványokat használok a párlataim ágyazásához, amelyek nem tartalmaznak sem hozzáadott cukrot, sem pedig semmiféle tartósítószert. Ebben a párlatban feltűnően érzékelhető a mag íz, amely remélhetőleg az ágyazás hatására, valamint az érlelési idő elteltével némileg enyhülni fog. Az imént említettem a beltartalmi értékek megváltozását, és erről azért itt még ejtenék néhány szót. A gasztronómia fejlődése a huszonegyedik századra eljutott oda, hogy pontosan tudjuk már, hogy milyen táplálékot fogyasztunk, sokszor azonban, hogy mit fogyasztunk, italként nem mindig tudjuk. Ebben segítenék most. Az aszalványból természetesen hiányzik a meggy magja. Ezért most nem is a meggynek erről a részéről kívánok beszélni, hanem sokkal inkább a húsáról és a levélről. A meggy leve az egyik legjobb ellenszer a meghűléses betegségek kezelésére. C-vitamin tartalma is segíti a betegségek elleni küzdelemben. Megfázáskor ajánlott napi 2-3 dl fogyasztása. Levét a gyógyszergyártásban is használják színezőanyagnak, aromaanyagként, mellesleg pedig bizonyos esetekben segíti a hatóanyagok jobb felszívódását. A párlatban persze ekkor mennyiségre nincsen szükség, de a hatása benne van párlatunkban ezt bátran állíthatom. Meglepő, de a meggy összes részét felhasználják gyógyító célokra. Levelei fő hatóanyagai a cseranyagok. Gyógytea-keverékek alkotóiként segíti a vizelet-kiválasztást, vizelethajtó, fogyasztó hatású. Teája, és így párlata is kiváló köhögéscsillapító. Levelei gyulladásgátló hatásúak, puffadás ellen is hatásos. A népi gyógyászatban is régóta ismert. A gyümölcskocsányt és leveleket a maihoz hasonlóan, a fa sérülésekor kicsurgó gyantát görcsoldóként használták.