Köszöntés

Istenhozta virtuális oldalamon! Vegyen részt a valóságban is egy rendhagyó barangoláson a borok, a pálinkák, a likőrök világában! Minden pénteken este pálinka kóstolói tréninget tartok, várom a jelentkezéseket. Ha tetszett, amit itt látott, keressen fel e-mailban: willhar@citromail.hu, vagy telefonon: 06-70/3387-165 Immár a Facebookon is elérhetők vagyunk a https://www.facebook.com/Muthpince oldalon. Jelöljenek ismerősnek bátran.

2014. október 31., péntek

Királyleányka Szőlő Ágyas Borpárlat 2014.



706.

2014/1029


AQUAVINICUM

ÁGYAS

BOR


 
  Királyleányka Szőlő
  üvegben érlelve
 
 
 
 Kellemes őszi napokra virradunk, az élet alapvetően emberi bonyodalmak nélkül szinte csodálatosnak is mondható volna, csak hát itt van az emberi tényező, amely nem csak évezredekkel ezelőtt, hanem most is megbonyolítja, megnehezíti mindennapjainkat. Demokratikus módon választunk elöljárókat magunk fölé, akik alig, hogy hatalomba kerülnek, megfeledkeznek a demokráciáról, és rögtön uralkodni akarnak felettünk. Ezzel szemben a természet ennél sokkal egyszerűbb és kiszámíthatóbb, még szeszélyességében is. Ha sokat esik, árvíz vonul le a Dunán, ha sokat süt a nap, aszály szárítja ki a földet, de mindezek nem tartanak tovább, mint ameddig éppen kell, aztán megváltozik. A szél fúj, a köd alá száll, de a nap rövidesen újra felragyog felettünk. A gyümölcsök beérnek, leszedjük őket, feldolgozzuk, elfogyasztjuk, majd minden kezdődik, előröl. Megadóztathatják, megnehezíthetik a parasztember életét, de a parasztember a természet része, mindig helyreállítja a rendet, a mérleg nyelvét. El is érkeztem ezzel a kis okfejtéssel Párlat rendszerünk harmadik tagjához, az Ágyas Kategóriához. A napokban bemutatott borpárlat szintén ágyazásra került, saját magunk által aszalt szőlőszemekkel. Borpárlat esetében szintén jótékony hatással lehetünk annak fejlődésére. Ez főként akkor igaz, amikor annak kicsit magasabb a kéntartalma, és szeretnénk italunkat hamarabb fogyaszthatóvá tenni. Az elmúlt két napban sokat írtam, beszéltem a szőlőről, a borról, és annak párlatáról most befejezésül kicsit beszéljünk arról, hogy mi mellé, milyen alkalomból is fogyasszuk ezt az italt. A Királyleányka kiválóan érvényesül könnyű, friss, nyers zöldsalátával, vagy csirkesalátával. Előételekhez is ideális, nem foghat ki rajta például egy lazac tatár kapribogyóval, és aranybarnára pirított toast kenyérrel. Sajtokhoz is méltó társ lehet, amennyiben figyelembe vesszük a borászati technológiát és az érlelést. Egy több éves, hosszú érlelésű tételhez már bátran választható fehérpenészes sajt, sőt egy rózsaszínűre érlelt francia sajtfalatka is, akár kékszőlő kíséretében. Mindemellett remek halbor, a tenger gyümölcseivel is megtalálja a közös hangot, de a szárnyasokat is kedveli – ez utóbbiakat inkább natúrabb formájukban. Érdemes akár rafináltan fűszerezett zöldséges ételekhez is kipróbálni. Azt hiszem ezekkel sikerült mindenki figyelmét felkeltenem.
 
 

2014. október 30., csütörtök

Királyleányka Szőlő Bor Érlelt Párlat 2014.



705.

2014/1028


AQUAVINICUM

ÉRLELT

BOR


 
  Királyleányka Szőlő
  eperfával érlelve
 
 
 
 Keddre azért már helyreállt a világrendje és mindenki visszazökkenhetett életének rendes kerékvágásába. A hűvös, ködös reggelek után, azért még elfogadható időjárás fogad bennünket. A sok esőzés hatására azonban a Duna szép vízhozammal emelkedett meg. A nap folyamán szép párlatokat sikerült elkészítenem, majd odahaza saját pincészetemben folytattam a munkát, ahol nem is volt igazán más feladatom, mint az érlelt pálinkák esetében az érlelés elvégzése. Ehhez saját gyümölcsösünkben mindig kéznél van eperfa ág, amelyből egy kis munkával kiváló chip-et tudok készíteni. A Királyleányka Szőlő Borpárlatába belehelyezve az eperfa chipet remek színű, gyorsan beérlelődő italt nyerhetünk, amely selymességével jól kiegészíti az alap ital összetett egyszerűségét. Magáról a szőlő fajtáról fontos tudni, hogy nem mesterségesen lett készítve. Erdélyi eredetű hagyományos magyar szőlőfajta, mely a hungarikumok sorába tartozik. A Kövérszőlő és a Leányka spontán nászából, természetes kereszteződéséből jött létre. Elnevezésével kapcsolatban a Gyergyói-havasokból eredő Kis-Küküllő folyó vidékén található Magyarkirályfalva szájhagyománya őriz hitelesnek tűnő legendát. Eszerint a szabadságharc idején a királyfalviak az egyháznak sem az esketésért, sem a keresztelésért nem tudtak fizetni. Gyermekáldás esetén tehát a papi szőlőbe ültetett szőlővenyigével fizették meg a papot és a kántort. Sok gyermek született, leginkább leányok. Az elültetett szőlőkből egy újfajta keletkezett, melyet a pap arra a névre akart keresztelni, akinek keresztelőjére anno a legtöbb venyigét ültették. Mivel azonban vita alakult ki a helyiek között e kérdés eldöntésében, a nagy veszekedést a pap azzal állította meg, hogy legyen mindenkinek igazsága, legyen a bor neve leányka. A legenda szerint tehát így született meg - a falu nevével kiegészítve - a Királyleányka elnevezés. Bora leginkább könnyű, kedves és gyümölcsös. Főbb jellemzője az üdeség, diszkrét muskotályos, intenzív szőlővirág illattal. A fajta zamatokban gazdag, harmonikus, elegáns borokat ad. Illat- és ízjegyekben megjelenhet még a tavaszi vadvirágos rét minden virága, a bodza, a sárgadinnye, az egres, a zöldalma és a zöld papaya, valamint a citrusok ízvilága is. A párlatába is átjönnek ezek az italok, de időre van szüksége, hogy azok kiteljesedjenek. Érdemes rávárni, ahogy egy szép királylányra.