Köszöntés

Istenhozta virtuális oldalamon! Vegyen részt a valóságban is egy rendhagyó barangoláson a borok, a pálinkák, a likőrök világában! Minden pénteken este pálinka kóstolói tréninget tartok, várom a jelentkezéseket. Ha tetszett, amit itt látott, keressen fel e-mailban: willhar@citromail.hu, vagy telefonon: 06-70/3387-165 Immár a Facebookon is elérhetők vagyunk a https://www.facebook.com/Muthpince oldalon. Jelöljenek ismerősnek bátran.

2011. június 4., szombat

Május havi leltár



Muth Pálinka és Borpince

2011. évi

Május havi leltára



Pálinka készlet csökkenés:


Fehér Bikavér Törkölypálinka – 0,0 liter

Beszterceiszilva-bikavér törkölypálinka barricolt – 0,0 liter

Viaszszilva-cserszegi fűszeres törkölypálinka eperfa– 0,0 liter

Cseresznyeszilva natúr pálinka – 0,5 liter

Cseresznyeszilva ágyas pálinka – 0,0 liter

Őszibarack natúr pálinka – 0,5 liter

Őszibarack eperhordós pálinka – 0,2 liter

Alma natúr pálinka – 0,0 liter

Királyleányka törköly eperfa – 0,0 liter

Vilmoskörte-bikavér natúr – 0,0 liter

Vilmoskörte-bikavér eperfa – 0,0 liter

Vilmoskörte-bikavér körte – 0,0 liter

Sárgabarack Pálinka – 0,0 liter

Vörös Bikavér Törköly natúr – 7,0 liter

Fehér Ágyas Eper Pálinka – 0,0 liter

Piros Ágyas Eper Pálinka 0,0 liter

Királyleányka törköly natúr – 0,0 liter

Viaszszilva-cserszegi fűszeres törkölypálinka natúr - 0,0 liter

Beszterceiszilva-bikavér törkölypálinka natúr – 0,0 liter

Galagonya Ágyas pálinka – 0,0 liter

Téli Esperes Körte pálinka – 0,0 liter

Kökény Ágyas Pálinka - 0,2 liter

Vörös Bikavér Borseprő Párlat – 3,4 liter

Téli Esperes Körte Ágyas Pálinka – 1,5 liter

Téli Esperes Körte Eperfa – 1,0 liter

Összesen: 14,1 liter




Bor készlet csökkenés:


Merlot Rozé 2009 – 12,00 liter

Királyleányka Fehér 2009 – 0,75 liter.

Bikavér Vörös 2009 – 2,25 liter.

Szürkebarát Rozé 2009 – 0,00 liter.

Szürkebarát Fehér 2010 – 0,75 liter

Vörös Cuvée 2009 – 0,00 liter.

Vörös Cuvée 2010 – 26,0 liter

Oportó Rozé 2009 – 8,25 liter.

Merlot Siller 2009 – 0,00 liter.

Merlot Siller 2010 – 0,0 liter

Fehér Cuvée 2010 – 0,75 liter

Kékfrankos Rozé 2010 – 0,75 liter

Cabernet Rozé 2010 – 0,0 liter

Kékfrankos Vörös 2010 – 0,0 liter.

Kékfrankos Rozé 2009 – 0,00 liter.

Cabernet Vörös 2010 – 0,00 liter.

Chardonnay Fehér 2010 – 10,75 liter.

Zalagyöngye Fehér 2010 – 0,0 liter.

Rizlingszilváni Fehér 2010 – 10,0 liter.

Oportó Rozé 2010 – 0,0 liter

Királyleányka Fehér 2010 – 0,75 liter

Bikavér Vörös 2010 – 0,0 liter

Rozé Cuvée 2010 – 0,75 liter

Merlot Vörös 2010 – 0,0 liter

Összesen: 73,75 liter




Gyümölcsborok készlet csökkenése:


Almabor – 0,0 liter

Összesen: 0,0 liter




Gyógylikőrök készlet csökkenése:


Galagonya likőr 2010 – 0,0 liter

Kökény likőr 2010 - 0,0 liter


2011. június 3., péntek

Népi hiedelmek LXXIII.


Népi hiedelmek

LXXIII.


Keresztjáró napok


Az összehasonlító vallástudomány számos keresztény szertartásban és vallásos szokásban ősi pogány rudimentumokat [csökevényeket] derít ki, amint kutatásai menetén a régibb és az újabb hit elemeinek feltűnő hasonlóságát látva, ennek okait fürkészi. Hogy a szellemi fejlődés szintén csak a természet törvényeinek engedelmeskedik, azt semmi sem igazolja meggyőzőbben, mint a vallásrendszerek fúziója. E keveredésnek kétségtelenül a legérdekesebb és aránylag még a legbehatóbban megfigyelhető példája az, melyet a Rómába átplántált kereszténység szertartásainak kialakulása mutat. Két heterogén, sőt ellentétes szellemű hitrendszer külsőségeinek egybeolvadását sehol és sohasem könnyítették meg annyira a kényszerű érintkezés feltételei, mint itt az által, hogy a keresztény egyház feje a római császárnak és pontifex maximusnak utódja lett egy személyben. A legtöbb tanulsággal szolgál e részben Nagy Gergely pápának az egyház történetében korszakot alkotó uralkodása (590–604), amely a liturgia fejlődésében is alapvető és hosszú időre kiható jelentőségű volt. Az ő korába esik a szavahihető hagyomány szerint a tavaszi könyörgő és bűnbánati körmenetek szabályozása is. Ezek közül az úgynevezett „nagyobb litánia” napja, a Szent György napját követő Márk evangélista ünnepére, a „kisebb” könyörgések, vagy „Keresztjáró napok” pedig az Áldozócsütörtök előtti hétfőre, keddre és szerdára esnek. Emezek tehát „mozgó” napok és a húsvét dátumától függnek, míg amaz állandó ünnep. Az előbbi könyörgő körmenet célját eléggé elárulja annak magyar neve, búzaszentelő, amely ugyan valamivel szűkebb értelmű, mint a német, Fruchtweibe, de azon elv szerint, hogy „a potiori fit denominatio” [a leglényegesebb fogalomjegy adja a nevet], elég jól képviselteti az egész nemet a legbecsesebb fajjal. Ez elnevezésben egyúttal a magyar föld legnemesebb, legjellemzőbb terméke, s így a magyar nép életének e földbe nyúló legerősebb gyökérszála jut kifejezésre. Azt tehát kiválóan szerencsés alkotásának, nemzeti szellemünk egyéb analóg nyilvánulásaihoz teljesen méltónak ítélhetjük. Mert habár az egyház e napon a föld összes gyümölcsire lekéri az ég áldását, a magyar mezőgazdának a pap imájához szegődő fohásza elsősorban mégis a neki legdrágább, szívéhez legközelebb álló termés, a búza bőségéért esedezik. A remény üde zöldjében pompázó vetés e napon – ha csírája a tél és kora tavasz annyi veszedelmét elkerülte – bár fölötte zsenge még, de már biztató erőben áll. A szólásmondás azt tartja róla, hogy ilyenkor a fürj, a szántóvető kedves költögetője, már elbújhatik benne. Épségét, kívánatos fejlődését azonban soha sincsen több és nagyobb ok félteni, mint zsenge ifjúsága e napjaiban. A késői fagyok s a rozsda réme ott lappang a gazda szép reményeinek sötét árnyékaképpen. Szent György és Márk jóságos alakjai nyomában feltűnnek a május közepe táján majdnem kivétel nélküli szabályszerűséggel garázdálkodó „fagyos szentek”: a rettenetes Pongrác, Szervác és Bonifác, akikhez utolsóul, a nem kevésbé veszedelmes Orbán csatlakozik. De ő már a föld gyümölcsei nyári csapásának, a jégesőnek hírmondója. Habár némely szomorúan emlékezetes esztendőben ő is dérrel, zúzmarával köszönt be; pedig Márk után épp egy hónappal esik a pintérek e védőszentjének ünnepe. Fagytól, rozsdától és jégesőtől, a vetések és ültetvények e zord ellenségeitől való oltalmat esd az egyház Búzaszentelő napján és a tőle kisebb-nagyobb közzel elválasztott Keresztjáró napokon. Ha korai a húsvét, ezek és Márk napja közé csak egy heti időköz esik, míg máskor a két litánia, a „nagy” és a „kicsiny” közé majdnem egy egész hónap ékelődik. Éppen mivel nemegyszer oly közelről követik a Keresztjáró napok a Búza-szentelőt, azért szólunk amazok alkalmából emerről is. Erre különben mind a két könyörgő járatnak közös hitéleti alapja is feljogosít bennünket. A litánia, amelyről az egyház a maga műnyelvén a Búzaszentelő és a Keresztjáró körmeneteket nevezi, a Mindszentek letenyéje. Maga e könyörgés, legalább egy teljes évezredet betöltő fejlődésének változó, bővülő alakjában, terjedelmes és beható tanulmányra lenne érdemes. Hát még az egész szertartás, melynek a keresztény egyházban e litániával kapcsolatos neve semmit sem árul él eredeti jelentéséből. E szertartásnak egyes, mégpedig a leglényegesebb elemei ugyanis jóval-régibbek a keresztény egyház azon szentjeinél, akiket a Mindszentek-litánia felsorol. Sőt sokkal korábbiak magánál a kereszténységnél is. Velejük és valláséleti alapjuk oly régi, mint az emberiségnek a termőföldhöz tapadó reménye, gyümölcseiért remegő aggodalma, és betakarított aratásáért, szüretjeiért érzett hálája. Oly régi, mint a vallásrendszerek valamennyi alakulásában oly kiváló helyet követelő földtisztelés maga, amelynél a hitélet másik gyökérszála, az animizmus, a lélek tisztelete, csak alig régibb valamivel. De lehet, hogy összenőve, együtt sarjadt mind a kettő a természetélet titkait ősi naivsággal fürkésző ember lelkéből. További fejlődésük menetén is kapcsolatban maradtak egymással. A föld gyümölcseit a jó és rossz démonok, az elköltözőitek lelkeinek e kétfelé ágazódó sarjadékai táplálják vagy rontják, növesztik vagy pusztítják. Amazoknak oltalmát kéri, emezeknek ártó hatását elhárítani igyekszik minden áldó imádság, amelynek foglalata az említett litánia e könyörgése: Ut fructus terrae dare, et conservare digneris. – Te rogamus, audi nos! Hogy a föld gyümölcsit megadni és megtartani méltóztassál. – Kérünk, hallgass meg minket! A Mindenszentek letenyéjének ezt a versét a Márk napi körmeneten emeltebb hangon, háromszor ismétli az egyház szolgája. De vajon sejti-e, hogy mikor e szavakat hangoztatja, akkor egy legalább is háromezer esztendős római indigitamentum, vagyis pogány római szertartáskönyv egyenes utódjából esd áldást a föld termésére? Pedig erre vall, ha más nem, már az is, hogy a Márk napján szokásos körmenet a régi római Robigalia-ünnep dátumára esik. Április 25-én ugyanis, vagy némely forrás szerint 23-án, Robigus, vagy Robigo, (amaz hím-, emez nőnemű istenség), illetőlég mind a kettő tiszteletére ünneplő ruhában kivonult Róma eredet szerint túlnyomón földművesekből álló népe a kertek dombjára, a mai Monté Pincióra, amely még mai nap is hű e régi nevéhez. Itt a gabonarozsda nevét viselő istenségek megengesztelésére vörös színű áldozati állatokat, szoptatós vörös szukát, vagy három rőt emsét, borjút, vagy kost és kecskebakot öltek le. Többet vagy kevesebbet, a gabonát fenyegető csapás mértéke szerint, amely az itáliai éghajlati körülményék között ezen időtájban már eléggé megítélhető. A jámbor hagyomány ezt az engesztelő földműves ünnepet Numa király mesés koráig viszi fel. De e nélkül a csupán mondai hitelű adat nélkül is feltehető, hogy legalábbis oly régi, mint a többi óitáliai vallásos intézmény, amelyek a rómaival elegyült szabin nép hatását mutatják. A Robigalia-ünnep körmenetét a Flamen Quirinalis, tehát Mars papja vezette, minthogy eredetileg Mars is mezei istenség és csak, mint nemzeti főisten vált utóbb a kiválóan harciassá fejlődött Tiberis parti népi hadistenévé. Az engesztelő áldozathoz ünnepi játékok is csatlakoztak, Robigus tehát, valamint női párja Robigo, nem tartozhattak a földművelés istenségeinek azon apróbb jelentőségű csapatába, amelynek száma légió. Valamennyit elsorolta a föld bő terméséért kínos aggodalommal esdeklő római gazda s később a helyét elfoglaló pápa. Csak úgy, mint ahogy a keresztény, egyház is egész légióit számlálja el a mindenféle rangú és rendű szenteknek, hogy oltalmukat és közbenjárásukat kikönyörögje. A „kisebb” litániákon, vagyis a Keresztjáró hét körmenetein, ehhez még egy különösebben kifejezett cél járul. Ez a járványos betegségek, köztük kivált a középkor legborzasztóbb réme, a pestis vagy fekete halál elleni oltalomkeresés. Az Áldozócsütörtök előtti három könyörgő nap általánossá tételét legalább egyenesen a döghaláltól való szüntelen remegéssel fűzi egybe a jámbor hagyomány. Megalapítójukul Mamertus viennei püspököt emlegeti a pusztán legendai hitelű feljegyzés, amely szerint már az V. század közepe táján terjedt el e szertartás egyenlőre Franciaországban, majd innen az egész nyugati kereszténységnél. A tavaszi vetésáldások és a járványos betegségek elleni vallásos védekezések különben már ősidők óta kapcsolatosak voltak egymással. A pogány Róma májusi könyörgő körmenetén, (1. A „fagyosszentek” című fejezetet) a „fratres arvales” tizenkét papból álló, testülete ódon latinságú és már Augustus korában is csak sejtett értelmű imádságának csekély töredékében a „neve lue rue sine incurrere in pleores” szavak a félelmetes istenséghez körülbelül ugyanazért esedeznek, amit a Mindszentek litániája kér az. Úrtól, mikor így fohászkodik fel hozzá: A peste, fame et bello libera nos Domine! Betegségtől, éhínségtől és háborúságtól ments meg, Uram, minket! De az egész pogány és keresztény démonológia bonyolódott útvesztőjébe tévednénk, ha azt a vallásos felfogást, behatóbban akarnánk elemezni, amely a Mindenható Egy Isten mellett egész sereg korlátolt hatalmú jó és rossz szellemnek enged áldó és átkos szerepet a természetben. Ha pedig e felfogás még mélyebb alapjait kutatnék, az összehasonlító vallástudomány végtelen perspektívája tárulna fel előttünk, amelybe ez ősrégi eredeti ünnepek és szertartások alkalmából csak egy futó pillantást óhajtottam vetni. Tömérdek itt még a felkutatni és tisztázni való, s ha ezer-annyian dolgoznánk is hangyaszorgalommal e még fiatal tudomány aknáiban, mint amennyien bennük tapogatódzunk, akkor sem győznők a mélyben rejlő igazság fölé halmozódott omladékot letakarítani. Csak itt-ott sikerül egy-egy véletlenül feltáruló hasadékon át, biztató csillogását megpillantanunk: de már e halvány s bolygótűzként el-elszökkenő fény is elég inger, elég buzdítás arra, hogy a feléje való törekvésbe soha bele ne fáradjunk.


2011. június 2., csütörtök

Népi hiedelmek LXXII.


Népi hiedelmek

LXXII.


Június 2.


Az Úr Krisztus mennybemenetelének ünnepe, húsvét után a 40. nap. Az ősegyház a IV. századig a Szentlélek eljövetelével együtt pünkösdkor ünnepelte. 350 után egyre több helyen a Szentírásból ismert húsvét utáni 40. napra került. Szt. Ágoston már apostoli hagyománynak tudja. A VII. században vigiliát, a XII. sz-tól 1955-ig oktávát (nyolcadot) csatoltak hozzá. Ugyancsak a XII. sz-tól körmenettel is ünnepelték. 1570-1970 között az evangélium után eloltották és elvitték a szentélyből a húsvéti gyertyát. 1918-ig a húsvéti szentáldozás határnapja volt; ebből ered az egyedülálló, csak magyar nyelvben használt Áldozócsütörtök név. Az ünnep liturgikus hagyományai közé tartozott Krisztus mennybemenetelének megjelenítése. XVIII. századi adatok szerint a sárospataki plébániatemplomban a prédikáció után a mennybe menő Krisztust ábrázoló szobrot kötéllel a magasba húzták, ahol angyalszobrok várták égő gyertyákkal. Ezt követően ajándékokat szórtak alá a híveknek. E szokásnak a Felvidék német nyelvterületein a cipszerek és krikehájok között is ismeretesek párhuzamai; a reformáció előtti előfordulásáról és a gyermekek megajándékozásáról Bod Péter ostorozó szavai tanúskodnak. Ugyancsak katolikus gyökerei vannak az áldozócsütörtöki határjárásnak, körmenetnek, s a jó termést célzó vallásos színezetű hagyományoknak. Ezzel függött össze az ezen a napon tartott kenyérszentelés is. Az áldozócsütörtöki hagyomány egyes protestáns vidékeken is fönnmaradt. Az unitárius Torockón a XIX. sz-ban ezen a napon a nép a Székelytő tetejére vonult és örömtüzet gyújtott. Számos hiedelem függ össze a napnak az évi szentáldozásban betöltött szerepével is. Áldozócsütörtök neve a moldvai csángóknál iszpász, az erdélyieknél áldozó. A megelőző három nap – a keresztjáró napok – alatt az egyház körmeneteket tartott a templom körül, a környékén lévő keresztekhez. Középkori eredetű szokás. Makón 1954-ig pap kíséretével az első nap a Kálváriához mentek, a második nap a temetőkápolnához, a harmadik napon a Szent János kápolnához. Ezeken a helyeken szentmisét mutattak be. Mások a körmenetek sorrendjére az alábbiak szerint emlékeztek: „Vótak azok a körösztjáró napok, áldozó előtt való három nap. Akkor az első nap möntek a Szent János kápolnához, akkor második nap a Kálváriáhun, harmadik nap a temetőbe. Ez így vót. Aztán mindig kérték a jóteremtőt, hogy áldja meg a búzáját, áldja meg a többi veteményét, de tartsa mög hozzá a többi jószágokat is. És ezér […] az imába mindön bele vót foglalva úgy, hogy a nép, mint az általa tartott jószág.” (5) A pap könyörgésén kívül a hívők külön, önállóan is imádkoztak. Hajdani dologtiltó nap jellegére utal az a hiedelem, amely szerint, aki áldozócsütörtökön varr, annak a kezén kelések lesznek. Ezen a napon volt a harmadikos katolikusok fiúk-lányok első áldozása, s a reformátusok konfirmálása. Az ünnep jellege és jelentősége sokat változott, különösen a rendszerváltoztatás előtti évtizedekben. „Az áldozócsütörtök a reformátusoknál ünnep inkább, az úrnapja meg a katolikusoknál. Áldozócsütörtökön volt valamikor régebben a konfirma vizsga. Akkor konfirmáltunk, reformátusok. Addigra tanultuk be a konfirmáláshon ami köllött, és áldozócsütörtökön volt a konfirmavizsga. Akkor délután vót egy kis uzsonna a gyereköknek, és akkor pünkösd első napján vettük föl az úrvacsorát először. Akkor még úgy vót, hogy a család is ott vót mind, apraja-nagyja. Nemcsak azér, mer ünnepély vót, mer akkor konfirmáltunk, hanem az úrvacsorát akkor még az egész család fölvette. De mostmár ez teljesen kiment a divatbul. Mondjam azt, hogy ha konfirmálnak is, mer az én lányom is konfirmált még akkor, demán az unokák csak mög löttek körösztölve, de mán nem möntek el konfirmálni. Ezt hozta a helyzet. A sajómenti Girincs hívei déli harangszóra a templomba siettek, hogy e percben az Úr Jézust imádva, mintegy utána küldjék legfontosabb kéréseiket az ég felé. Úgy vélik, hogy Jézus után a mennyország egy óráig nyitva marad. Néhány vidékünkön még ma is akadnak, akik a déli harangszó hallatára az ég alatt mondják el az úrangyalát. A hercegkútiak régen délután egy órakor körmenettel, olvasót imádkozva kimentek a határba a búzavetésekhez; innen a templomi hálaadásra tértek vissza. A középkori áldozócsütörtök hazai liturgikus világából a paraszti sorban bujdosó szakrális hagyomány még mást is megőrzött. Annak emlékezetére, hogy Jézus tanítványait kivezette az Olajfák hegyére, e napon mind a keleti, mind pedig a nyugati egyházban körmenetet tartottak. Ennek a megemlékezésen túl bizonyára könyörgő jellege is volt: a vetéstől akarták távoltartani a rontás szellemét, illetőleg megnyerni vele a megnyílt ég különös áldását. Nyilvánvalóan ezzel függ össze a Pruisz János váradi püspök Pontificaléjában olvasható szentelmény: benedictio panis, quae diebus dominicis, vel in festo ascensionis. Népi utóéletéről sajnos, nem tudunk. A szokás a középkorban a kalocsai egyházmegyében is biztosan élt. Miután Szeged ekkoriban a kalocsai egyházmegyéhez tartozott, valószínű, hogy az a szokás, hogy áldozócsütörtökön az alsóvárosi gazdák zászlóval fölvonulva még a közelmúltban is misét szolgáltattak, hogy Isten bő terméssel áldja meg őket, föltétlenül középkori eredetű. Utána áldomást ültek. Érd katolikus délszláv hívei a XVIII. században ezen a napon a szőlőhegyre mentek. Ercsiben a falut kerülték meg. Rokon hagyomány élt még a közelmúltban is Hosszúhetény baranyai faluban: a hívek kereszt alatt mentek föl a Zengőhegy tetejére, a Mária-képhez. Ez már a barokk Mária-kultusz fejleménye, a hagyomány nyilván még középkori. Részleteiről sajnos, nem tudtunk meg semmit. Még szintén középkori liturgikus hagyományból sarjadt Torockó (Rimetea) unitárius magyar népének Orbán Balázstól megörökített ünnepi szokása, hogy áldozócsütörtökön föl szoktak menni a Székelytő tetejére, ahol egész nap és este örömtüzek mellett vigadtak, és „ottlétük emlékére magas csóvákat szoktak feltűzni.” A szokás utólagos mondai magyarázatául úgy mesélik, hogy a hegyre vonulás a székelyeknek a mongolokon nyert győzelmét hirdeti. Nagy Miklós jegyezte, föl azt a sajómenti Girincs faluban élő hagyományt, hogy – miután Jézus a déli órákban ment föl a mennyekbe – déli harangszóra százával sietnek vissza a templomba, hogy „e percben az Úr Jézust imádva, mintegy utána küldjék legfontosabb kéréseiket az ég felé.” Úgy vélik ugyanis, hogy Jézus után a mennyország egy órára nyitva marad. Végül a dicsőséges olvasót imádkozzák. Székesfehérvár-Felsővároson, Esztergomban még ma is akadnak, akik a déli harangszó hallatára az ég alatt, vagyis kint a szabadban mondják el az Úrangyalát. Kérésüket hitük szerint ilyenkor maga az égbeszálló Krisztus viszi az Atyaisten trónjához. Hercegkút német eredetű magyar falu. Öregek még emlékeznek a Himmelfahrt hagyományára: a nép délután 1 órakor körmenettel, olvasót imádkozva, kiment a határba a búzavetésekhez. Innen templomi hálaadásra tértek vissza. Dusnok katolikus „rác” asszonyai nem körmenetben keresik föl a temetőt. Ki-ki magában imádkozik, hogy halottjai Krisztus nyomán égbe jussanak. A békéscsabai evangélikus szlovákság régebbi hagyománya szerint áldozócsütörtökön (stupeniá) a tanyán gazdálkodó fiatalok kocsira rakták a már városban élő szülőket, hogy a határt, fejlődő termést ők is láthassák. A menyecske jó ebédet készített a számukra; majd délután visszavitték őket Csabára. Sajátos módon HartaSzintén ide sorolható az a hódmezővásárhelyi hiedelem is, hogy áldozócsütörtökön vérré válik a bor az emberben. E laikussá vált képzet szerint is nagycsütörtök misztériumát áldozócsütörtök pecsételi meg véglegesen. Hevesaranyos palóc népe szerint a hegyek akkor keletkeztek, amikor Krisztus Urunk a mennyekbe ment. A föld is emelkedett utána, de Jézus intett, hogy maradjon. A föld erre megállapodott, de úgy maradt: nem ment egészen vissza a helyére. Ságújfalu hasonló hagyománya szerint is a föld utánament a mennybe szálló Krisztusnak. Amen szavára azonban megállott. Ebből lettek a hegyek, maga a Karancshegy is. Tetejére az angyalok építették a kápolnát. protestáns német asszonyai régebben áldozócsütörtökön napkelte előtt mentek le vízért a Dunára. Megmosdottak benne, hogy egészségesek legyenek. Ebből a vízből orvosságul is eltettek. A most szedett orvosi füveket különösen foganatosnak tartották. Mindez nyilvánvalóan a megnyílt ég áldásával függ össze. Egy múlt századvégi, nem egészen szabatos följegyzés szerint, ha e napon áldozásnál kiesik az ostya az ember szájából, akkor nemsokára meghal, és pokolba jut. A hiedelem bizonyára összefügg az egyháznak azzal a régi rendelkezésével, amely a hívek számára az évi egyszeri szentáldozás határidejéül áldozócsütörtököt szabja meg. Ha ez utolsó alkalommal valaki nem méltó Krisztus testének befogadására – mint a föntebbi esetben is – az bizonyára elkárhozik. Ebből sarjadt az a tréfás csengődi sentencia is, hogy áldozócsütörtökön gyónnak a lókötők, vagyis akik e határnapig gyónásukat nem értek rá elvégezni, azok hitüket könnyen veszik, haszontalan emberek.


2011. június 1., szerda

Népi hiedelmek LXXI.


Népi hiedelmek

LXXI.


Június


A június hónap nevének származtatásánál már maguk a rómaiak is zavarban voltak. Egyesek a régi római "Junius"-nemzetség nevéből eredeztették, amelynek leghíresebb tagjai: L. Junius Brutus, a római királyság intézményének megszüntetője, továbbá a két fivér - M. Junius Brutus és D. Junius Brutus - voltak, tudvalevőleg Julius Caesar gyilkosai. Miután ez a Marcus Junius Brutus a naptárt reformáló Caesarnak természetes fia volt, lehetségesnek kell tartanunk, hogy az új kalendáriumban róla nevezték el a június hónapot. Amikor azonban ez a Brutus a saját természetes atyját politikai okból meggyilkolta, akkor őt már nem tartották arra méltónak, hogy az egyik hónap az ő nevét viselje, s ettől fogva - főként Ovidiusnak, a költőnek befolyása alatt - Juno istennőről származtatták a hónap nevét. Ovidius kimondottan "mensis Junonius"-nak, Juno istennő havának mondja. A névnek ez az átmagyarázása annál könnyebben ment, mivelhogy Juno istennő is beletartozott Mars, Venus és Juppiter famíliájába (akiről a márciust, az áprilist és az eredeti május hónapot elnevezték), hiszen Juno istenasszony Juppiter nővére és felesége volt (a római istenek ebben a tekintetben nem nagyon voltak válogatósak), a házasságnak és a születéseknek védőistennője, azonkívül pedig a csillagos égboltnak is királynője. Juno a házasság által megszentelt szerelem pártfogója s a családi áldás istenasszonya. Ő védi az asszonyokat, kiket egészséggel és szépséggel ruház föl. A művészetben úgy ábrázolják, mint a házasság harmóniájában kifejlett női szépséget. Kedvenc madara a páva. A régi rómaiak a hónap első napján (Calendae) az ajtópántok és zárak védőasszonyát, a házak oltalmazóját, a család gondozóját, Carna istennőt ünnepelték. Ovidius szerint Carna - isteni erejénél fogva - mindent kinyitott, amit zárva talált, és mindent becsukott, ami nyitva volt. A római polgárok iránta érzett tiszteletüket cirkuszi játékokkal és ételáldozatokkal – elsősorban szalonnával és babfőzelékkel – rótták le. Ezen a napon – a viharok istennőjének, Tempestasnak az ellenőrzésétől tartva – gondosan kijavították ajtajaik zárjait, vasalásait. Június elseje azonban elsősorban Juno, az istenek királynőjének a napja volt. A Calendae rituáléra általában napkeltekor, a házi szentélyben került sor, és rendszerint a család legidősebb férfitagja celebrálta. Mivel Juno, mint Janus ellentéte, istenként oltalmazza az asszonyokat, ezt a hónapot tartották a legalkalmasabbnak a házasságra. Különösen a telihold vagy a nap és a hold együttállásának ideje volt erre kedvező. A dél-indiai keralaiak számára viszont a délnyugati monszun kezdete e hónap. Az időjárási megfigyelések szerint – menetrendszerűen május legvégén, vagy június első napjaiban – fővárosukban, Thiruvananthapuramban ered el elsőként a már régóta várt eső. Számos országban június 1-jén tartják a nemzetközi gyermeknapot. A gyermeknap ideája Törökországból ered (1920. április 23.), mely késobb - az 1925-ös Genfi Gyermekjóléti Világkonferencia döntése után - vált hivatalossá. Az európai folklór úgy tartja, hogy ha júniusban jó az idő, bőséges termés lesz, a júniusi estéken röpködő denevérek forró, száraz időt jeleznek, és, ha a fecskék a talaj közelében szállnak, hamarosan eső várható. Délnyugat-Angliában még a 19. sz. elején is élt az a júniusi pogány szokás, hogy júniusban virágokat dobtak a folyókba. Az angolok derűs, vidám hónapnak tartották a júniust, mely elviszi a tél összes bajait. Azt mondták, hogy „a júniusi méhrajzás ezüstkanalat ér”, ha a június meleg és nedves, a farmernek nincs oka az aggodalomra; a száraz időt meg azért szerették, mert hamarabb kezdhették a betakarítást, és könnyebb volt az aratás. A júniust eleink nyárelő hónak, Szent Iván havának nevezték, mert Szent Iván, illetve Keresztelő Szent János névnapja június 25-e, amikor a nyári napfordulót is megünneplik. Ez az egyik legzivatarosabb hónapunk. Június 21-e a nyári napforduló dátuma, a csillagászati nyár kezdete. Az év leghosszabb napja ez, amikor a nappal 15 óra 58 percig tart. Sajnos, e naptól kezdve már három perccel újra rövidülnek a nappalok, ám a nyarat élvezők ezt még nemigen veszik észre. Az optikai csalódáshoz hozzájárul a nyári időszámítás is, amely késő estig nyújtja a nappalt. A meteorológusok Nyárelő-ként tartják számon, a régi Székely-Magyar naptár szerint Napisten havának nevezik, eleink (az Avisura szerint) a Gödölyetor (Eper) hava elnevezést használták júniusra, a hónap régi magyar (katolikus) neve pedig Szent I(st)ván hava. A Nap a Rák jegyébe lép.


2011. május 31., kedd

Népi hiedelmek LXX.


Népi hiedelmek

LXX.

Május 31.



Petronella Szent Péter leánya volt. Nevét, ünnepét a középkori Magyarország misekönyvei számon tartják. Keresztnévként is eléggé elterjedt. Pötöle elenyészett Fejér megyei falu templomának hajdani Petronella-titulusáról kapta elmagyarosodott nevét. Még a múlt század elején is állottak Abasár középkori Petronilla templomának romjai. Az Érdy-kódex szerint– ő színében, személyében felette igen szép volna. Úr Jézus Krisztushoz kedég szeplőtelen életében és buzgó szeretetében annál es szebb és ékesb vala. Köszvény kínozta, de atyja nem gyógyította meg. Az apostolok kérlelésére azt válaszolta, hogy úgy jobb neki. Mégis megparancsolta: Petronella kelj föl, és szolgálj minekünk. Úgy is történt, a lány meggyógyult. Utána azonban Péter mégis visszaparancsolta az ágyba. Petronella szót fogadott, most meg a feje kezdett fájni. Mikor azonban Jézus szeretetében még tökéletesebb lett, teljesen meggyógyult. Egy Flaccus nevezetű pogány ispán feleségül kérte. Az Érdy-kódex nem említi, de más forrásból tudjuk, hogy kérőjét arra kérte, engedjen neki három napot a menyegzőre való készülésre. Utána küldjön érte szüzeket, hogy a vőlegény palotájába vezessék. Ő pedig ezalatt imádkozott, böjtölt, virrasztott, megáldozott, hogy az Égi Vőlegény szólítsa magához. Így is történt. A koszorúslányok már csak a temetésére tudták elkísérni. Meghalt Krisztus után 70.-ben Rómában. A legenda mintha balladaköltészetünkben élne tovább (Szép Örzsébet, Piros Szép Örzsébet, Fogarasi István húga). Néphagyományunk egyes vidékeken csak kalendáriumi jeles napként tartja valahol számon: Ha Petronella derűs napra ébred, jó kendertermés lesz, volt az általános muravidéki megfigyelés. A háziasszonyok a mák virágzását is figyelemmel kísérték, mert ha bőven virágzik a mák, szalonna lesz bőven, de zsír is a főzéshez. A szalonnát sebek gyógyítására is fel lehet majd használni. De nemcsak gyógyít, hanem az időjárást is mutatja a szalonna. Ha csöpög, mindenki tudja, hamar megjön az eső.


2011. május 30., hétfő

Cseresznye Pálinka 2011. - 2.



Cseresznye Pálinka

2011.

(Prunus Avium)



Az elmúlt napon megismerkedhettünk röviden hazánk egyik kedvenc gyümölcsével a cseresznyével. Pincészetünk is igen nagy izgalommal várta már ezt az időszakot, hiszen egy évvel ezelőtt sikerült elvesztenünk e gyümölcsünket még pedig a seregélyek hada miatt. Akkor hónapokig bánkódtam miatta, mert óriási csalódásként éltem meg a mázsa körüli gyümölcs elvesztését. A napokban ismét szemrevételeztem ezt az igen öreg fánkat és nem kis boldogsággal állapíthattam meg, hogy talán még a tavalyinál is több cseresznye függ rajta vidáman bólogatva. Ugyan abba a hibába ismét nem szeretnék esni ezért már a hétvégén megkezdem az érett szemek leválogatását a fáról. A fiatal korai fáról leszedett gyümölcsből már meg is indítottam a cefrézés 2011. évi időszakát. Fontos tudni, hogy a fáról minden gyümölcsöt le kell szedni, mert a kukacosodást okozó cseresznyelégy a fán maradó gyümölcsök útján terjed, és ezek a gyümölcsök terjesztik a moníliát is. A cseresznye gyorsan romlik, ezért lehetőleg lapos ládába szedjük, és azonnal kezdjük el feldolgozását vagy vigyük hűvös helyre. Amennyiben később dolgozzuk fel a gyümölcsöt akkor ügyelni kell arra, hogy szárastól szedjük, ellenkező esetben lehet szár nélkül is.Egy jó cseresznye pálinka alapanyagaként az édes- és vadcseresznyék számtalan fajtája kínálkozik. Azt mondják, hogy a hegyoldalon lévő cseresznye jobb pálinkának, mint amelyik a völgyből származik – és hogy minél öregebb a fa, annál ízletesebb a gyümölcse. A cseresznye pálinka hagyományos előállítási módja szerint a sötét színű, teljesen érett, frissen szedett gyümölcsöt a szára nélkül egy dézsába vagy hordóba teszik és letömörítik. A szemek pukkadjanak szét, a gyümölcshús zúzódjon össze, azonban a magoknak lehetőleg épnek kell maradniuk, mert így elkerülhető hogy keserű legyen az íze az elkészült pálinkának. Az erjedés spontán, fajélesztő hozzáadása nélkül beindul. Ennek ellenére hobbi méretekben az erjedés megfelelő irányba történő terelése érdekében fajélesztő hozzáadása javasolt. A gyümölcshús megpuhul és szétesik az erjedés folyamata alatt, és egy sűrű, ragadós lé lesz belőle. Ha kotyogót használ, az erjedés befejeződése könnyedén és még időben megállapítható a gázképződés leállásáról. A cseresznye már a cefrézés során is nagyon habzik, ezért az erjesztő edényt is legfeljebb félig tegyük, vagy használjunk habzásgátlót, mely a lepárlás során is megakadályozza a cseresznye cefre felhabzását. Az erjedés befejeződésekor az erjesztéshez használt edényt ismét mielőbb le kell zárni, méghozzá úgy, hogy biztosan ne jusson bele a külső levegő. Ezzel megakadályozhatjuk a káros ecetsav baktériumok elszaporodását. Ezt követően a cefrét akár hosszabb ideig is tárolhatjuk. Minél hosszabb a tárolási idő, annál inkább megjelenik majd a pálinkában a mandulás keserű aroma, mivel a mag még a cefrében található. A cefre aljára leülnek a magok, így mikor átöntjük a cefrét az üstbe, csupán arra kell vigyáznunk, hogy az erjesztő tartály alján lévő magok ne kerüljenek bele a pálinkafőzőbe. Én a cseresznye cefrét a következő tematika szerint készítem el. Minden 100 liternyi cefrében 10 liternyi meggyet helyezek el, azért, hogy a cefre savszintje megfelelő legyen. Ezentúl a 100 liternyi cefrében 30 % - ban magot is hagyok, amelyeket nem tőrök össze. Ehhez ráadásként saját receptúrámban szerepel 100 literenként 1 kg bodzavirág belehelyezése is, amely muskotályos ízt kölcsönöz a párlatnak. A 100 liternyi cefrét célszerű legalább 120 literes edénybe tenni a heves erjedés miatt. Mindezek ismerete mellett nincs más dolgunk, mint elkezdjük a gyümölcsök begyűjtését, feldolgozását, amelyhez mindenkinek jó szerencsét és jó egészséget kívánunk!


2011. május 29., vasárnap

Cseresznye Pálinka 2011.



Cseresznye Pálinka

2011.


A cseresznye latin nevét (Prunus avium, azaz „madárcseresznye") onnan kapta, hogy a madarak kedvelt csemegéje. Őshonos a Kárpát-medencében, és több száz, illetve több ezer éves adatok tanúsága szerint Nyugat-Ázsiában, Szibériában és Kínában is. Napjainkban az Ibériai-félszigettől Skandináviáig sok helyen vadon is megtalálható: elterjesztésében a madarak és a légionáriusok egyaránt részt vettek. A termesztett cseresznyére vonatkozó legrégebbi adatok a botanikai

történészek szerint a görög műveltség idejéből valók, bár bizonyos elterjedt nézetek szerint Anatólia északkeleti részéről hozták be a Római Birodalom Pontus régiójába, i.e. 72-ben. A törökországi Giresun városát az ókori görögök Choerades vagy Pharnacia, később Kerasous vagy Cerasus néven ismerték. Őseink a cseresznyét elsősorban szőlőföldekre telepítették, de a XVI. századra már exportálni is tudtuk. Május végén, júniusban általában párban lecsüngő, formás, szív alakú, gömbölyded bogyói nyitják meg nyári gyümölcseink sorát. Az első, még vízízű és halovány szemek megjelenésének annyira örülünk, hogy méregdrágán is megvesszük a piacon. Az érett gyümölcs fényes héja lehet egészen világos, fehéres sárga is, így könnyen megtévesztheti a kertek mellett elhaladó és érett szemekre vadászó turistákat, de vannak már-már fekete, mély bordóra érő cseresznyefajtát is. Minél nagyobb szeműek, annál jobbak, szebbek, drágábbak, akár 2-2,5 cm-es átmérőjűekre is nőhetnek. Fajtától függ héjának puhasága és a gyümölcshús lédús volta. A korán érő cseresznyék általában világosabbak, a későiek a sötét szeműek. A gyümölcs íze éretlenül fanyar savanyú, éretten édes, olykor kesernyés. Csonthéjas magot rejt. Az úton levő ókori katonák egyik legkedveltebb szomjoltója a cseresznye volt, méltán, hiszen 78-82%-a víz. 100 grammjának, egy marék cseresznyének az energiatartalma 65-70 kcal, mintegy 264-295 kJ. Alig van benne zsír (0,3 g) és fehérje, viszont 13 grammnyi szénhidrát, 1,3 g növényi rost van benne.
Természetesen gyümölcscukor tartalma attól is függ, mennyire érett cseresznyével van dolgunk. Kifejezetten sok A-vitamin, valamint B1-, B2-, B6-vitamin van benne, továbbá fólsav, pantoténsav, niacin, biotin és riboflavin. Jelentős, 10-15 mg-os C-vitamintartalma.
Az ásványi anyagok és nyomelemek közül foszfor, kalcium és nátrium, kobalt tartalma említendő, viszonylag sok, 190-220 mg káliumot, valamint vasat rejt. Összetétele miatt kedvezően hat a fogak és csontok fejlődésére, egészségére, ideális csemege a fejlődő, csontosodó gyermekszervezetnek.
Termését gyógynövényként is számon tartják. Szárából, tisztító, vízhajtó, méregtelenítő hatású teát készítenek. Még a pattanások elmulasztását is megfigyelték. Hasonló élettani hatást lehet megfigyelni magának a gyümölcsnek az elfogyasztása nyomán is, télire azonban csak a száraz szár marad.
Színes karotinoidjai (béta-karotin, lutein és zeaxantin), antociánjai és flavonoidjai gyulladásgátló, fájdalomcsillapító hatásúak, ennélfogva hörgőpanaszokra, náthás bajok ellen is hat. Napi negyed kiló cseresznye fogyasztása már kimutathatóan csökkenti a vér húgysav-szintjét, és az ízületi betegségek megelőzésében, karbantartásában tulajdonítanak neki. A kumarinszármazékok jellegzetes ízének meghatározói.