374.
2013/0701
AQUAVINICUM
ÁGYAS
VEGYES
Fűszeres Zöld Diós Borseprő
üvegben érlelve
Ha már egyszer ismét különlegességekkel kezdtem el
foglalkozni, akkor a mai napon a folytatásban is egy igazi csemegét szeretnék
az olvasóimmal, hallgatóimmal megismertetni. Nyilvánvalóan ez a párlat, amelyet
bemutatók valójában nem is létezik, mégis mindenki diópálinkának nevezi. Nagyon
sokan, nagy örömmel és körül tekintéssel neki is fognak, de végén nem mindig
sikerül az igazit megalkotni, pedig mindenki a kis saját titkos receptjére
esküszik. A zöld diót Szent Iván éjszakájáig kell leszedni, mert addig annak
olyan az állapota, állaga, hogy feldolgozható. Sokan azt mondják, hogy amíg a
tűt bele lehet szúrni, addig használható fel. Végül is az a lényeg, hogy a dió
héja ne csonthéjasodjon be, és maga a dióbél is még kocsonyás anyag legyen. A
Szent Iván éjszakáján begyűjtött alapanyagot tartják a legjobbnak, így hát én
is így cselekedtem. Aztán gondosan megmostam a gyümölcsöt, majd feldaraboltam
négyfelé. Ilyenkor igyekezni kell a feldolgozással, mert a feldarabolt diónk
nagyon gyorsan bebarnul oxigén hatására, és minél tovább érintkezik azzal,
annál többet veszít értékes tulajdonságaiból. Önmagában természetesen a dió nem
elég a pálinka elkészítéséhez, hiszen annak titka a fűszerezésben is rejlik.
Arról meg már nem is beszélek, hogy a fűszerezésnek az aránya milyen fontos. És
ekkor még arról nem is szóltam, hogy ezt a diót nem mindegy, hogy milyen
párlatba ágyazzuk bele, mert hiszen erről van szó, hogy ez is egy ágyas párlat. A zölddiópálinka a Tiszántúlon a paraszti
gyakorlatban a reggeli munkakezdések itala volt. Jó szolgálatot tett továbbá
fejfájás, meghűlés, nátha ellen, de a népi megfigyelések szerint hatásos
gyomor- és bélhurut, valamint étvágytalanság esetén is. A diópálinka mai,
polgári ízlésnek megfelelő változata nem a mindennapok, hanem a különleges
alkalmak itala. Étvágygerjesztő hatásánál fogva kellemes aperitif. A paraszti
gyakorlatban legegyszerűbben, házi használatra úgy készítették, hogy a gyenge
zöld diót gerezdekre vagdalták, belerakták az üvegbe vagy butykosba, és kisüsti
pálinkát töltöttek rá. Hagyták pár hónapon át érni, és csak ennek letelte után
fogyasztották. Amikor lefogyott róla a pálinka, megtöltötték újra. Én ez
utóbbit azért nem javasolnám, annak ellenére, hogy a kiváló kékfrankos borseprő
párlatomat használtam fel alapul, amelyhez szegfűszeget, vaníliát, fahéjat és
gyömbért is felhasználtam.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése