Köszöntés

Istenhozta virtuális oldalamon! Vegyen részt a valóságban is egy rendhagyó barangoláson a borok, a pálinkák, a likőrök világában! Minden pénteken este pálinka kóstolói tréninget tartok, várom a jelentkezéseket. Ha tetszett, amit itt látott, keressen fel e-mailban: willhar@citromail.hu, vagy telefonon: 06-70/3387-165 Immár a Facebookon is elérhetők vagyunk a https://www.facebook.com/Muthpince oldalon. Jelöljenek ismerősnek bátran.

2015. február 16., hétfő

Madárberkenye Natúr Vadgyümölcs Pálinka 2015.



806.
 
2015/0213
 
AQUAVINICUM
 
NATÚR

VADGYÜMÖLCS
 
 
 
  Madárberkenye
  eperfával érlelve
 
 
 
 Péntek lévén az ember akarva-akaratlanul is feldobódik egy kicsit jobban, mint másik napokon. Ez most is így lenne, ha nem tudnám, hogy ma még egy temetésre is el kell mennem, ahol egy barátom mamáját helyezik öröknyugalomra. Ráadásnak a sors további fintora, hogy délután meg a szomszédasszonyunkat kísérik utolsó útján nyughelyére. Ezek a negatív érzékelések alapból el kellene vegyék az ember hangulatát, de szerencsére én a halált nem elmúlásnak, csupán eltávozásnak tekintem. A templom kinyitása után rögtön bele is csaptam a munkába, hiszen ezúttal is a saját cefrémet kellett ledesztillálnom. Amikor az alszesz lefolyt az közel 75%-os alkoholtartalmon indította el, és a végén 35 liternyi alszesz össze is gyűlt belőle. Sajnos azt az illat kavalkádot nem tudom leírni szavakba önteni, de valami pazar élményben volt részem. Most már el is árulhatom, hogy ezúttal a madárberkenye cefrémet alakítottam át alkohollá. Nem gondolnám, hogy túl sok kollégámnak van része egy ilyen alkotást elkészíteni, hiszen elég ritka gyümölcs, és bizony elég sok is kell belőle, hogy némi pálinkában is legyen részünk. Szerencsémre én ezt a cefrét kimagozva és ledarálva tudtam megvásárolni, és rögtön frissen meg is erjeszteni. Lehet, hogy sokan nem tudják, de a berkenyepálinka közkedvelt rövidital egyes országok - Románia, Ausztria - hegyvidékein. Hát azért azt tudni kell erről az italról, hogy vagy szeretjük, vagy nem. De egy kicsit túl menve a leendő ízén, és zamatán, sokan nem tudják, hogy mi is rejtőzik el a pohárban. Ez a gyümölcs már ősidők óta az ember környezetében megtalálható, de leginkább a hegyeket kedveli, ahogy az ember is mindig kedvelte ezt a gyümölcsöt, de nem a közönséges városi ember, hanem igen az a hegyi fajta, magának való típus. A madárberkenye bogyóit a népi gyógyászatban enyhe vizelethajtó hatása miatt alkalmazták, de a húgyutak fertőzése esetén is ajánlott. Friss gyümölcsét C-vitamin pótlásra használják. A bogyók kis mennyiségben enyhe hashajtóhatással rendelkeznek, nagyobb adagokban hasmenést okoznak. A termések hosszas főzését követően - például lekvár készítésekor - a hashajtó hatásért felelős vegyület elbomlik, és a cserzőanyagok hasmenést gátló hatása kerül előtérbe. Olyanoknak ajánlom ezt az italt, akik valóban mindenre elszántak, és mindent kibírnak, mint azok a hegyi emberek.
 
 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése