Köszöntés

Istenhozta virtuális oldalamon! Vegyen részt a valóságban is egy rendhagyó barangoláson a borok, a pálinkák, a likőrök világában! Minden pénteken este pálinka kóstolói tréninget tartok, várom a jelentkezéseket. Ha tetszett, amit itt látott, keressen fel e-mailban: willhar@citromail.hu, vagy telefonon: 06-70/3387-165 Immár a Facebookon is elérhetők vagyunk a https://www.facebook.com/Muthpince oldalon. Jelöljenek ismerősnek bátran.

2014. december 6., szombat

Mariska Őszibarack Ágyas Gyümölcs Párlat 2014.



740.

2014/1202


AQUAVINICUM

ÁGYAS

GYÜMÖLCS


 
  Mariska Őszibarack
  üvegben érlelve
 
 
 
 Hát sajnos az időjárás erre a napra sem hozott pozitív változást, tehát ettől nem tudtunk egy kis feldobódást szerezni. A tegnap délutáni rendhagyó sertésölés is alaposan rányomta bélyegét a másnapra, hiszen ilyenkor azért kicsit jobban kifárad az ember, mint egy sima hétköznapi munkanapon, amely már a megszokott, begyakorolt munkavégzést hajtja végre. Cefrék főzése, finomítása mellett arra is volt időm, hogy kicsit a nem régen ajándékba kapott régi üvegballonjaimat tisztogassam, amelyekbe, majd a finomabbnál-finomabb párlataimat helyezem el. Munkaidő után hazaérkezve természetesen azonnal a présházamba, a pincéimbe, a feldolgozó csarnokomba megyek, ahol folytatom az aktuális italomnak a harmadik tagját elkészíteni, amely az őszibarack ágyas ital. Az utóbbi időben igen fel kapottak lettek az ágyas italok, főként, úgy hogy egy kis aszalványt is adunk hozzá csemegének. Az biztos, hogy ettől az italunk színessé, kissé édesebb hangulatúbbá válik. Arról azonban hajlamosak vagyunk megfeledkezni, hogy bár a külcsín látványosabb, kézzel foghatóbb, mégis a beltartalom az, ami miatt én inkább előtérbe helyezném. Az őszibarack 100 grammja - némely fajtájának pont ekkora a gyümölcse - mintegy 0,7 g fehérjét, 0,1 g zsírt és 9 g szénhidrátot tartalmaz. 100 g gyümölcshús mintegy 40 kalóriával gazdagítja szervezetünket, tehát nem hizlaló étel. Nagy része, 85-90%-a víz. Ettől oltja úgy a szomjat. Lédússágának és a kedvező cukor-, valamint gyümölcssav-arányának köszönhetően a többi gyümölcshöz képest egyszerre jóval nagyobb mennyiség fogyasztható az őszibarackból. Az őszibarack frissít, üdít, jó kedvre derít. Ezt részben niacin-tartalmának köszönheti; csökkenti a vérnyomást, jót tesz a szívnek és az érrendszernek. Viszonylag sok C-vitamin van benne. B-vitamin- és biotin-tartalmuknál fogva főként a sárga húsú fajták kiváló haj- és bőrszépítők. Sárga antioxidáns xantofill színanyagaik rákellenes hatásúak. A kevésbé leveses barack is hasznos, mert rengeteg rostjával és pektinjével az emésztést segíti, megakadályozza a székrekedést, ami idegen helyen, nyaraláskor segíthet. A pektin egyébként a koleszterinszintet is egészséges irányba tolja el. Nálam ezek azok az érvek, amelyek miatt szeretem az ágyas párlatokat, hiszen ilyenkor a hidegérleléssel minden anyag beleoldódik az italba, és azt elfogyasztva biztos, hogy szervezetünkbe is bejut.
 
 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése