Köszöntés

Istenhozta virtuális oldalamon! Vegyen részt a valóságban is egy rendhagyó barangoláson a borok, a pálinkák, a likőrök világában! Minden pénteken este pálinka kóstolói tréninget tartok, várom a jelentkezéseket. Ha tetszett, amit itt látott, keressen fel e-mailban: willhar@citromail.hu, vagy telefonon: 06-70/3387-165 Immár a Facebookon is elérhetők vagyunk a https://www.facebook.com/Muthpince oldalon. Jelöljenek ismerősnek bátran.

2014. december 8., hétfő

Kékoportó Szőlő Natúr Törkölypálinka 2014.



741.

2014/1203


AQUAVINICUM

NATÚR
TÖRKÖLY


 
  Kékoportó Szőlő
  üvegben érlelve
 
 
 
Ezúttal azzal kezdeném ennek az ital családomnak a bemutatását, hogy amióta pálinkákat készítek, vagyis 4-5 éve ebből a fajta szőlőből minden évben elkészítem szinte már hagyományszerűen a törkölypálinkámat. Ráadásul még azt sem mondhatom, hogy évről-évre elkészített italaimmal végig nyertem volna az ország pálinkaversenyeit, vagyis az elért sikerek miatt készítem ezt el újra és újra. Nálunk azért ez egy kicsit fordítva működik, ugyanis sokkal inkább addig erőltetem a dolgokat, míg nem sikerül vele komolyabb eredményt felmutatni. Persze lehetne analitikákat felállítani, hogy vajon melyik része az az italkészítésnek, ahol hibát követünk el és ezzel a sikertelenség lesz ennél a fajtánál az eredmény. Én általában ilyenkor a végéről indulok el visszafelé, ha az okok feltárását szeretném elérni. A ledesztillált párlat ugyanazon az alkoholfokon, ugyan azon módszerrel kerül érlelésre, tárolásra. A desztillálást mindig ugyanazon az üstön végzem el. A törköly cefrét általában egy-két hónapig tárolom, de a tárolás technológiája mindig ugyanaz, mint a többi szőlő törköly esetében. A szüret megválasztásának időpontja már nem éppen a legideálisabb. A szőlő, amelyről a cefre készül általában ugyanaz. Az első biztos hiba itt szokott felmerülni, hiszen az ültetvény igencsak túl terhelt, így igazán sikeres bort sem sikerült még belőle elkészítenem. Sajnos addig, míg Villányban ez a fajta szőlő a csúcson jár, addig a mi borvidékünkön nem igazán sikeres sem ízre, sem illatra, sem karakterre. Egyszerűen csupán tömeg bor készíthető belőle. Érdekes, hogy Villány és Báta éghajlata nem sokban tér el egymástól, de viszont a talaj az már annál inkább eltérő, ami valószínűleg az eltérő minőséget is eredményezi. savtartalma jóval az átlagos alatt van, más borokhoz viszonyítva szinte korlátlan mennyiségben fogyasztható. Jellegzetes illatában kevés fokhagyma és animalitás rendszeresen megtalálható, ez jó esetben a termőhelynek, rosszabb esetben a pincetechnikának tudható be. Alacsony savtartalma miatt is kedvelt fajta, valójában a mindennapok bora. Idén a sok esőnek köszönhetően igen nehezen megőrizhető kultúra volt, a gombabetegségek egész évben ostromolták. Nagyon alacsony cukor tartalom jellemezte, és a sok esőtől felduzzadt bogyók a törköly minőségére is rányomták a bélyegét, de azért mindig reménykedek benne, hogy idén talán kicsit sikeresebb leszek vele, mint máskor.
 
 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése