Köszöntés

Istenhozta virtuális oldalamon! Vegyen részt a valóságban is egy rendhagyó barangoláson a borok, a pálinkák, a likőrök világában! Minden pénteken este pálinka kóstolói tréninget tartok, várom a jelentkezéseket. Ha tetszett, amit itt látott, keressen fel e-mailban: willhar@citromail.hu, vagy telefonon: 06-70/3387-165 Immár a Facebookon is elérhetők vagyunk a https://www.facebook.com/Muthpince oldalon. Jelöljenek ismerősnek bátran.

2014. december 9., kedd

Kékoportó Szőlő Érlelt Törkölypálinka 2014.



742.

2014/1204


AQUAVINICUM

ÉRLELT

TÖRKÖLY


 
  Kékoportó Szőlő
  eperfával érlelve
 
 
 
 Ezen a napon a Kékoportó Szőlő Törkölypálinka család második tagjának a fahordós érlelésűnek a bemutatását kell közreadnom. De már az elején elég nagy nehézségbe ütköztem. Ritka, de nem egyedi esett, hogy immár erre a napra ez a negyedik italom, amelyet elkészítettem, így aztán védőszentet nem is volt olyan könnyű találnom ehhez az italomhoz, de aztán egy ferences boldog személyében mégis csak sikerült égi pártfogót találnom hozzá. Ez a nap egyébként azért is kedves számomra, hiszen kisebbik lányom neve napja is erre esik. Szerencsére magával az itallal nem volt különösebb gondom, hiszen már készen állt csak a megfelelő faanyagot kellett belehelyeznem, hogy az együtt érlelődés meginduljon. A leghatásosabb faanyagot, az eperfát választottam, remélve, hogy az tud némi pluszt adni, majd három hónap alatt az italomnak, de nemcsak színében, hanem beltartalmában is. A kékoportó egyébként államilag elismert (1956) vörösborszőlő-fajta. Fekvés és talaj iránt közepesen igényes, inkább meleg fekvésbe való, téltűrése közepes, gombás megbetegedésekre, rothadásra érzékeny, viszonylag szárazságtűrő, kevés zöldmunkát igényel. Bora lágy karakterű, jellegzetes zamatú, színanyagban közepesen gazdag (gyenge évjáratokban szegény) minőségi vörösbor. Fürtje vállas, tömött, középnagy, átlagtömege 160 g. A bogyó gömbölyű, középnagy, átlagtömege 2,2 g, pontozott, hamvas, kék. Húsa puha, leves, olvadó. Íze közömbös. Héja vékony, olvadó. Sajnos, mint már írtam is az idei év bizony a gyenge évekhez sorolható. A leszedett kékoportó szőlő mustja alig érte el a 12 mustfokot, amely szőlőpálinkának még elment volna, de bornak bizony elég harmatos volt. Ebből az alapanyagból meg sem próbáltam vörösbort készíteni, helyette inkább rozét készítettem, így azonban a törkölyt nyilvánvalóan külön kellett kierjesztenem, ami elég sikeresnek bizonyult, de alaposan fel kellett savaznom, ahhoz, hogy megfelelő ph-n történjen az erjedés. A jövő évi adózási változások következtében a törkölyök lefőzése komoly veszélybe kerülhet, hiszen azért a gyümölcsök értékesebbek a szőlőtörkölyénél, és kedveltebbek a fogyasztásban is. Ennek ellenére, én úgy vélem, hogy a jó törkölypálinkák felveszik a versenyt bármelyik gyümölcsből készült párlattal, pálinkával.
 
 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése