Köszöntés

Istenhozta virtuális oldalamon! Vegyen részt a valóságban is egy rendhagyó barangoláson a borok, a pálinkák, a likőrök világában! Minden pénteken este pálinka kóstolói tréninget tartok, várom a jelentkezéseket. Ha tetszett, amit itt látott, keressen fel e-mailban: willhar@citromail.hu, vagy telefonon: 06-70/3387-165 Immár a Facebookon is elérhetők vagyunk a https://www.facebook.com/Muthpince oldalon. Jelöljenek ismerősnek bátran.

2013. július 16., kedd

Bodzavirágos Érlelt Vegyes Borseprő Párlat 2013.



387.
2013/0714

 
AQUAVINICUM
ÉRLELT
VEGYES


   Bodzavirágos Borseprő 
  tölgyfával érlelve


 Ahogyan már a kedves olvasóim és hallgatóim is megszokhatták a folytatásban a tegnap bemutatásra megkezdet párlatunk második változatára hívom ma fel a megtisztelő figyelmüket. A fával történő érlelésre is mindig különleges hangsúlyt, odafigyelést kell alkalmaznunk, hiszen a faanyagának némiképpen harmonizálnia kell az alappárlattal. Ebben az esetben annyiban könnyű helyzetben voltam, amikor döntést kellett hoznom, hogy az alapcefre borseprő volt, amely érlelését a tölgyfahordó befolyásolja a legkedvezőbben, hiszen maga a bor is, főleg ha vörösborról van szó többnyire tölgyfahordóban érlelődik, egészen addig, amíg a fejtés során a bort leveszik a seprőjéről. Így aztán nincs is más teendőnk, mint folytatjuk a tölgyfával való érlelést a kész párlatunk esetében is. Természetesen a beleoldódó bodzavirág illatai, zamatai erősen megkeverik az amúgy is normál helyzetet. Itt most még szólnák is egy-két gondolatot magáról a bodzavirágról. A késő tavasz jellegzetes tájképéhez hozzátartoznak hófehér, tenyérnyi, illatozó virágai. Nagyanyáink kedvencét szerencsére újra felfedeztük magunknak: a bodzából igazán frissítő és egészséges finomságokat készíthetünk, telis- tele vitaminokkal. A virág sokféle hasznosítása ismert. A bodzatea nyugtató, izzasztó vagy vizelethajtó teakeverékek alkotója lehet. A bodza leveléből készült tea gyógyír a reumás bántalmakra, de lázcsillapításra is ajánlott. A 19. században pedig még gyakori étel volt a tojással kirántott bodzavirág, a bodzafánk.  A termése gyümölcssavakat, vitaminokat, cseranyagot, antocián-festékeket tartalmaz. Isteni aromája és illata van, a szörp limonádéként frissítőként fogyasztható, de desszerteket, például tiramisut vagy muffint is megbolondíthatunk vele. Virágzatát már most május, június környékén, érett bogyóit az augusztus-szeptemberi időszakban gyűjthetjük. A virágzat szedését akkor kell elkezdeni, amikor a virágtányér, azaz a bogernyő szélén lévő virágok kinyíltak és a középsők még bimbósak. A bodza virágzatát csak száraz időben szabad gyűjteni, ugyanis ha esőtől vagy a harmattól nedves virágzatokat gyűjtjük, akkor a virágok szárítás közben megbarnulnak. Végül néhány gondolat erejéig visszatérve a fával történő érleléshez, mindezt az íz kavalkádot megbolondíthatjuk azzal, hogy megégetjük a tölgyfachipszünket, és nagyszerű barrick, füstölt hatást tudunk elérni vele, amely még tovább bonyolítja a ránk váró illatbombát.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése