Köszöntés

Istenhozta virtuális oldalamon! Vegyen részt a valóságban is egy rendhagyó barangoláson a borok, a pálinkák, a likőrök világában! Minden pénteken este pálinka kóstolói tréninget tartok, várom a jelentkezéseket. Ha tetszett, amit itt látott, keressen fel e-mailban: willhar@citromail.hu, vagy telefonon: 06-70/3387-165 Immár a Facebookon is elérhetők vagyunk a https://www.facebook.com/Muthpince oldalon. Jelöljenek ismerősnek bátran.

2013. július 14., vasárnap

Fűszeres Meggyel Ágyas Brandys Megy Párlat 2013.



385.

2013/0712
 
 
AQUAVINICUM

ÁGYAS

VEGYES



   Fűszeres Meggyel Ágyas Brandys Meggy 
  üvegben érlelve
 
 
 Kicsit megszakítva az eddigi párlat bemutatási soromat, ezúttal egy igazi különlegességet próbálok meg kikísérletezni. Tulajdonképpen ez a vegyes párlat egy különleges házasítás, amely nem cefreként került összerakásra, hanem két kész pálinka házasításából hoztam létre. Az alap párlat 70%-át a 2012-es meggypálinkám tette ki, a kisebbik hányadát a 30%-ot pedig egy tölgyfával érlelt borpárlat adta, amit brandynek is nevezhetnénk. A párlatok összeöntése után vaníliát raktam bele, valamint aszalt meggyet, némi fahéjjal megbolondítva. Azt persze most is szeretném kihangsúlyozni, hogy mindez nem az én találmányom, hiszen nagyon sokan kísérleteznek meggylikőr elkészítésével mind idehaza, mind pedig, külföldön. Hacsak gyermekkoromra gondolok vissza rögtön eszembe jut, a délvidékről, Szabadkáról behozott meggylikőrök íze, amit igencsak nagy kedvvel fogyasztottak az akkori felnőtt társadalom tagjai. Most, hogy már a gyermekkorból jó ideje kinőttem elhatároztam, hogy jómagam is megpróbálkozom valami hasonlóval. Ha igazán az elején szeretném kezdeni, akkor egészen a XVI-XVII századig repítenék mindenkit vissza az időben. Ebben az időben a cukrot még csak fűszerként kezelték mely fűszer, illetve az ezzel tartósított gyümölcs, még a nagyon tehetős, főúri házaknál is kuriózumnak számított. Miért is érdekes ez? Azért mert a nagyon drága cukor helyett a tartósítást borban, pálinkában, ecetben és alkoholban végezték, ami alapján joggal feltételezhető, hogy a konyakos meggy, mint tartósított gyümölcs, már ebben az időben is létezett és fogyasztották, fogyaszthatták. Az Agárdi Pálinkaházban járva ismerkedhettem meg a Pannonhalmi Bencés Meggylikőrrel, amely igen csak megtetszett. A különleges aromájú Bencés Meggylikőr a bencés szerzetesek gyümölcshasznosítási kultúrájáról tanúskodik. A Pannonhalmi Főapátságban megtalált leírások alapján és Agárdi Cigánymeggy pálinka hozzáadásával készült ital igazi különlegesség, tisztasága és harmonikus ízvilága a „természet ajándéka”. Fogyasztását szobahőmérsékleten desszertek kísérőjeként ajánlják. Ettől én azért annyiban ezúttal eltértem, hogy a meggyet a borpárlattal illesztettem össze. Színében gyönyörű bordó szín kerekedett ki, vaníliás háttér ízzel, de egyben érezve a meggy és borpárlat vetélkedését a garatban, amelyet a fahéj és az édes íz harmonizált össze.
 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése