390.
2013/0717
AQUAVINICUM
NATÚR
GYÜMÖLCS
Árpáskörte
üvegben érlelve
Örömmel jelentem a tisztelt pálinkakészítő, és
szerető barátaimnak, kollégáimnak, hogy beindult a nagyüzem a pálinka
készítésében. Kierjedtek a legelső cefrék és most már valóban a szezon első
párlatai csorognak le a finomító üstökből. A mai napon egy igazi magyar
különlegességet, hungarikumot szeretnék bemutatni. Ezzel a párlattal a gyermekkorom
gyümölcsei térnek vissza ismét emlékezetembe. A körte a férfiak gyümölcse, ez a termés formájából is következik. A
háznál ha kisfiú született számos tájegységünkön körtefát ültetettek a
gyermeknek életfaként. A Pannonia területére
betörő rómaiak a körtét nem fogyasztották nyersen, de már a római írók is ezen
a néven említették. Plinius párolva, mézzel édesítve javasolta „az isteni" eledelt, és
több mint 30 változatát említi. Az Árpával érő körte már több mint ötszáz éves múltra tekint vissza. Már a 14. századból maradt két oklevél is megőrizte
a nevét: az egyik 1326-ban kelt: quandam arborem piry árpávalérő nominati; a
másik 1394-ben kelt: ad unam arborem pirorum vulgariter árpávalérő körtvély
vocatum. A régi latin szerzők munkáiban vagy pirus herdearius vagy pirus
hordearius néven szerepel. Hogy latinból fordították-e a nevét, vagy talán
keleti eredetű, és valamely balkáni nyelv közvetítette, nem tudjuk.
Franciaországban érési idejéről Amiré Johannet a neve, ott tehát a nyelv nem
őrizte meg az ókori hagyományt. Szikszai
Fabriczius Balázs a Nomenclatura-ban így tesz róla említést: Arpaual érő kortueli. Lippay
pedig ezt írja róla a Posoni kert című könyvében: ,,Árpával érő, sárga
kerekded, valamennyire kásás, nem tart sokáig.” Igénytelen, mindenütt jól
megterem. Érési
ideje: június végén, július elején érik, tehát az
árpával egy időben. Gyümölcse:
kicsi, megnyúlt, szabályos körte alakú, színe citromsárga, napos oldalán
aranysárga. Kocsánya igen hosszú, terméshéja vékony, sárgászöld, a napos
oldalon kissé vörhenyes. Húsa fehéres, félig olvadó, gyengén illatos, állománya
igen ikrás, kellemesen édeskés ízű. Húsában a kősejtek kicsik, alig
észrevehetőek. Szotyósódásra hajlamos, ezért nem tartható el sokáig, tehát
frissen, egyenesen a fáról kell megenni. A vastag héjtól kesernyés-édes ízt kap. Különben hamar potyog a termése, és jönnek rá a
darazsak. Ez a tulajdonsága egyébként kissé kellemetlen is lehet, mert bizony,
aki nem szereti, vagy nem gyűjti össze cefrébe, annak bizony megkeseríti a
nyári napjait a folyamatos hullással.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése