Köszöntés

Istenhozta virtuális oldalamon! Vegyen részt a valóságban is egy rendhagyó barangoláson a borok, a pálinkák, a likőrök világában! Minden pénteken este pálinka kóstolói tréninget tartok, várom a jelentkezéseket. Ha tetszett, amit itt látott, keressen fel e-mailban: willhar@citromail.hu, vagy telefonon: 06-70/3387-165 Immár a Facebookon is elérhetők vagyunk a https://www.facebook.com/Muthpince oldalon. Jelöljenek ismerősnek bátran.

2012. február 8., szerda

Királyleányka Natúr Szőlőtörköly Pálinka 2009.


1.

2009/1127

AQUAVINICUM

NATÚR

TÖRKÖLY

Királyleányka
üvegben érlelve



Ezzel a párlattal indítottam útjára 2010. év elején az Aquavinicum Párlat Rendszert. Természetesen előtte is voltak már pálinkáim, de azok inkább vegyesnek készültek. Innentől kezdve azonban kizárólagosan törekedtem a fajta jellegre, illetve a házasítások esetében tudatosan raktam össze párlatokat, hogy annak eredményét megfigyelhessem. A szőlészet, ahol dolgozom, nem sok fehér szőlő területtel rendelkezik, de ez a Királyleányka határozottam hungarikumnak számító fajta. Prémium gyanánt kaptam a tulajdonosoktól pár mázsát belőle, és így készítettem abból bort. Természetesen a bogyózott szőlőtörköly csupán pár óráig ázott a levén, majd a színlét leszedve, enyhén kipréselve, a visszamaradt törkölyt műanyag hordókba raktam, élesztővel és tápsóval ellátva, némi vizet hozzáöntve ismét megerjesztettem, hogy abból immár tudatosan elkészítsem az első igazi és profi pálinkámat. Milyen is lett a pálinkája? Mint általában a fűszeres fehér szőlők esetében diszkréten muskotályos illatú, finom, harmonikus. Zamataiban üde, intenzív szőlővirág illatú, zamatgazdagság és belső harmónia jellemzi. Finom, selymes savtartalma és kellemes kesernyés utóíze révén közkedvelt étkezési előtti, utáni és társasági pálinka. Optimális időben szüretelve, a szőlő, és annak bora gondosan kezelve megőrizhető a fajtára jellemző gazdag illat és zamatanyagok világa. Megkülönböztetett bánásmóddal tüzes, üde, harmonikus pálinkát kaphatunk, de csak abban az esetben, ha törköly megfelelően kezeljük. Kedvező esetben már virágillatával, a jázminnal, a petúniával, a kökörcsinnel lenyűgözi a fogyasztót. Ezt az élményt fokozza a játékosság élvezetét növelő, nem túl bonyolult, de roppant ízletes savakkal méltóképp lezárt könnyed ízegyüttes. Illatában tényleg nagyon erős a szőlő és nekem az alma, abból is egy zöldalmás árnyalat legalább annyira jelen van. Az első korty után már szétárad az emberben egy igen kellemes érzés, ahogy az édesség belesimul a virgonc savakba és az a kellemes traubis, almás picit fanyarkás mégis rendkívül finom íz utat tör magának. Sokan nem tudták róla megmondani, hogy ez törkölypálinka, annyira kikerekedtek a szőlő fajtajellegei.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése