Köszöntés

Istenhozta virtuális oldalamon! Vegyen részt a valóságban is egy rendhagyó barangoláson a borok, a pálinkák, a likőrök világában! Minden pénteken este pálinka kóstolói tréninget tartok, várom a jelentkezéseket. Ha tetszett, amit itt látott, keressen fel e-mailban: willhar@citromail.hu, vagy telefonon: 06-70/3387-165 Immár a Facebookon is elérhetők vagyunk a https://www.facebook.com/Muthpince oldalon. Jelöljenek ismerősnek bátran.

2014. január 1., szerda

Rajnai Rizling Szőlő Natúr Törkölypálinka 2013.



452.

2013/1231
 
 
 
AQUAVINICUM

NATÚR

TÖRKÖLY
 
 

  Rajnai Rizling Szőlő
  üvegben érlelve
 
 
 
 A legtöbb ember az év utolsó napján már nem dolgozik, már nem akar igazán semmi komolyat csinálni. Ezzel szemben igyekszik számot adni arról, hogy visszatekintve az elmúlt évre mit tett, vagy éppen mit nem tett. Az év utolsó óráit finom ételek és italok társaságában, azokkal tölteni, akik a legközelebb állnak hozzájuk. Én viszont még ezen az utolsó napon is igyekeztem valami maradandót alkotni, még pedig egy olyan pálinka alakjában, amelyet még eddig pincészetünk sohasem készített el. A sok gyümölcs után az évforduló táján egy törkölypálinka bemutatását ajánlom kedves figyelmükbe. Tudom, hogy ennél talán jobbat vártak, de számomra ez is különlegességnek számít. A szőlő, amelynek törkölyét megkaptam a szomszédos Baranya-megyei településen született meg, egy kedves barátom szőlészetében. Mennyiségre nem sok van neki, de jó szívvel ajánlotta fel számomra. Sajnos volt egy kis szépség hibája, még pedig az, hogy a kis mennyiség miatt a barátom nem bogyózta le, hanem csutásan darálta le. Ez a szőlőfajta a fehér borszőlő, a Rajnai Rizling. A mi településünkön nem igen találni ennek tőkéjét, de a sváb lakta településeken szívesen ültették a földbe. Az édes törköly, amelyről a mustot frissen leeresztették még nem alkalmas arra, hogy abból pálinka legyen, hiszen ezt épp úgy meg kell erjeszteni, mint bármely más gyümölcsöt. Természetesen a leeresztett mustot pótolni kell, még pedig vízzel, hogy a cefrénk ne égjen meg. A víz hozzáadása miatt pótolni kell az esetlegesen lecsökkent savszintet, valamint cukortartalmat is. Ha visszaemlékszünk rá nem is olyan régen egy másik rizlingből készítettem cefrét, még pedig a bánátiból. Ezzel szemben ez a rizling sokkal több savval, de lényegesebben alacsony mustfokkal bír. Nevét származási helyéről, a Rajna-mellékéről kapta, és csak névrokonságot mutat az olaszrizlinggel. A rajnai rizling a világ legnemesebb szőlőfajtáinak egyike. Kényes a környezeti hatásokra, ám az ideálisan hűvös németországi éghajlaton hallatlanul intenzív, mégis mesésen könnyed, elegáns és gyümölcsös bort, illetve pálinkát ad, amelynek magas savtartalma hosszan tartó frissességet és komoly érlelési potenciált garantál. A szőlőmagok gazdagok procyanidinokban is, amelyek az anthocyanokkal (aromaanyagok) állnak közös rokonságban és a béta karotin mellett ma az egyik legismeretebb antioxidánsok. Herpeszvírus ellen ajánlom.
 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése