Köszöntés

Istenhozta virtuális oldalamon! Vegyen részt a valóságban is egy rendhagyó barangoláson a borok, a pálinkák, a likőrök világában! Minden pénteken este pálinka kóstolói tréninget tartok, várom a jelentkezéseket. Ha tetszett, amit itt látott, keressen fel e-mailban: willhar@citromail.hu, vagy telefonon: 06-70/3387-165 Immár a Facebookon is elérhetők vagyunk a https://www.facebook.com/Muthpince oldalon. Jelöljenek ismerősnek bátran.

2013. december 29., vasárnap

Leskovaci Birsalma Natúr Gyümölcs Pálinka 2013.



448.

2013/1227
 
 
 
AQUAVINICUM

NATÚR

GYÜMÖLCS
 
 

  Leskovaci Birsalma
  üvegben érlelve



A kísérlet, amelyről már pár napja beszéltem mostanra megvalósult. Elkészült immár nemcsak a birskörte pálinka, hanem vele párhuzamosan lecefrézett birsalma pálinka is, amely a leskovaci nevet kapta, mármint maga a gyümölcs. Ebben az évben az év elején is készítettem már ilyen gyümölcsből pálinkát, de nem ebből a fajtából, így ismét csináltam natúr változatot, és ezzel a változattal indítottam el a sorozatot. Néhány gondolatot közre adnék azért magáról erről az aranysárga gyümölcsről is. A birs, vagyis a "krétai alma" (a tudományos név fordítása ezt jelenti) nagyon tápláló gyümölcs. Valószínűleg balkáni eredetű fajta; nálunk a Délvidékről, Szerbiából terjedt el az országban, mégis Isztambuli eredete sokkal valószínűbb. Nálunk házikertekben csak nagyon ritkán fordul elő, ha igen, akkor inkább az ország déli megyéiben. Ma már Európa szerte jól ismerik a gyümölcsnemesítők ezt a fajtát. Fája erős növekedésű, lapított koronát képez, esetleg tősarjaiból bokor is lehet. Levelei aprók, sötétzöldek. A termőhely iránt igénytelen, de a hűvösebb talajokat jobban kedveli. Gyümölcse nagyon nagy, egyes esetekben akár 500-1000 gramm között is lehet, erősen bordázott. Már hároméves korában termést hoz, nagyon bőtermő, igénytelen. Minőségben elmarad a Bereczki birs mögött, héja igen vastag, gyapjas, zsíros tapintású, húsának fehér színe azonban főzés után is megmarad, gyengén leves, a magház körül erősen kövecses. Íze édes-savas. Csészéje zárt, széles, mély. Korán termőre fordul, rendszeresen és bőven terem, gyümölcse kiválóan feldolgozható. Szeptember végén, október elején szedik, a tél első felére utóérik. Régi felhasználása alig tér el a maitól befőtt, lekvár, liktárium, sajt, illetve likőr és pálinka. Megköti a káros anyagokat, még a radioaktív elemek káros hatását is tompítja. A birs nyákoldó, nyugtató hatású, és annak idején Szenthelyi Molnár István, a kitűnő gyógynövényes paptanár azt mondta róla a Biokultúra Egyesület központi klubjában tartott előadásában, hogy télen szinte mindennap kellene ennünk, annyira hasznos az ízületeinknek. Azt hiszem, hogy ehhez már túl sokat én sem tudnák hozzá tenni. Mivel nagyon érdekel ez a gyümölcs, így elég sokat foglalkozom vele, és csak ajánlani tudom mindenkinek, hogy ültessen belőle egy pár fát, ha van rá lehetősége, mert ettől megváltozik az élete. E natúr párlatomat ajánlom ízületi bántalmak kezelésére.
 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése