Köszöntés

Istenhozta virtuális oldalamon! Vegyen részt a valóságban is egy rendhagyó barangoláson a borok, a pálinkák, a likőrök világában! Minden pénteken este pálinka kóstolói tréninget tartok, várom a jelentkezéseket. Ha tetszett, amit itt látott, keressen fel e-mailban: willhar@citromail.hu, vagy telefonon: 06-70/3387-165 Immár a Facebookon is elérhetők vagyunk a https://www.facebook.com/Muthpince oldalon. Jelöljenek ismerősnek bátran.

2014. január 1., szerda

Rajnai Rizling Szőlő Érlelt Törkölypálinka 2014.



453.

2014/0101
 
 
 
AQUAVINICUM

ÉRLELT

TÖRKÖLY
 
 

  Rajnai Rizling Szőlő
  eperfával érlelve
 
 
 
 Minden évfordulóhoz, köszöntéshez, jeles naphoz, illik a kezünkben lennie egy kortynyi pálinkának. Tudom, hogy ilyenkor az újév kezdetén a pezsgőspohár a megszokott, és a hagyományos, de megvallva őszintén magyar pezsgőt igen nehéz már beszerezni, így én inkább magyar borral, vagy magyar pálinkával köszönteném az újévet. Persze azt sem mondhatom, hogy ez az éjszaka nyugodtan telt el, aminek következtében január elsején sosem szoktunk dolgozni. Újévi hagyományaink az egyén és a család szerencséjét, gazdagságát kívánták megalapozni jóslásokkal, varázslásokkal. Úgy tartották, hogy amit ezen a napon tesznek, az hatással lesz az egész esztendőre. Így számos tiltás fűződik e naphoz, mint például, hogy újév napján semmit ne adj ki a házból, mert egész éven át minden kimegy onnan. Ezt az ősi hagyományt szem előtt tartva, azért készítettem egy érlelt pálinkát, remélve, hogy így egész évben ezek készítését fogom elvégezni. A család és a barátok körbe köszöntésekor italt nem vittem magammal, hogy az ne folyón ki a kezeink közül. 1582 óta történik köszöntés január elsején. Pincészetünk eddig nem készített erre a napra pálinkát, de ezzel most kivételt tettünk, és Szűz Mária, az Istenszülő Anya védelmét kértük italunkra. A német riesling klasszikus jellemzői között említhetők a virágos jegyek, a ropogós zöld alma, a pala, az őszi- és kajszibarack és más érettebb gyümölcsös ízek, illetve a rheingaui rieslingek citromos, ásványi jellege. Az édes iskolázás gyakori velejárója a mézes aroma, míg fejlődése csúcsán a német riesling furcsa, de igaz összetéveszthetetlen benzinillatot vesz fel. Az elzászi rizlingre általában almás, acélos, ásványos ízvilág jellemző. Az ausztrál rizling ínycsiklandó lime-illatú, és idővel pörkölési aromák is megjelennek benne holott a cefre sosem látott tölgyfahordót. Ausztráliában csakúgy, mint Új-Zélandon jó minőségű, mézes ízvilágú. Botrytises édes borok, pálinkák is készülnek rajnai rizlingből. Kalifornia például késői szüretelésű édes rizlingjeiről ismert. A szőlő magja közel 50 % olajat tartalmaz, amely préseléssel kinyerhető. A szőlőmag magjából sajtolt olaj 70 %-ban többszörösen telítetlen omega6-zsírsavat, linolénsavat tartalmaz. Az eperfahordós érlelés révén borostyán sárga színt nyerhetünk italunknak, amelyet idősemberekkel való koccintásra ajánlok.
 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése