Köszöntés

Istenhozta virtuális oldalamon! Vegyen részt a valóságban is egy rendhagyó barangoláson a borok, a pálinkák, a likőrök világában! Minden pénteken este pálinka kóstolói tréninget tartok, várom a jelentkezéseket. Ha tetszett, amit itt látott, keressen fel e-mailban: willhar@citromail.hu, vagy telefonon: 06-70/3387-165 Immár a Facebookon is elérhetők vagyunk a https://www.facebook.com/Muthpince oldalon. Jelöljenek ismerősnek bátran.

2014. január 13., hétfő

Mandula Kajszibarack Érlelt Gyümölcs Pálinka 2014.



465.

2014/0113
 
 
AQUAVINICUM

ÉRLELT

GYÜMÖLCS
 
 

   Mandula Kajszibarack
  kajszifával érlelve



A mai nappal megkezdjük a kampány munkát a határban is a szőlő metszésével, így aztán nem nagyon lesz kihasználatlan időm, csak akkor, ha, ahogy vidéken mondják parasztünnep lesz, vagyis esik az eső, de ilyenkor meg a főzdében van még bőven tenni való. A mandula Kajszibarackból készült pálinka családjának második tagjánál tartunk, amely az érlelt változat. Ennek elkészítéséhez meg is látogattam azt a fát, amelyről a gyümölcsöt szedtem, és ebből készítettem a chippet az italunkba. Már tegnap jeleztem, hogy írni és beszélni fogok újfent a mag íz kérdéséről. Ezrek fogyasztottak már sárgabarack magot arra, hogy legyőzzék a rákot. Mégsem haltak meg cianid-mérgezésben. Sőt, meggyógyultak mindenféle negatív mellékhatás nélkül. Az alanyok tucatnyi magot fogyasztottak naponta hónapokig. Akkor ők miért nem mérgeződtek meg? Az amygdalin négy molekulából áll.  Kettő közülük glükóz molekula. A másik kettő a cianid és a benzaldehid. Az utolsó kettő molekula a mumus. Azonban egy pár ritka anyagcsere-betegséget kivéve ahol az egészséges sejtek is metabolizálnák azt, a gyakorlat az, hogy csak a rákos sejtek metabolizálják az amigdalint, míg az egészséges sejtek nem. A cianid az amygdalin vegyületben marad és áthalad az emésztőcsatornán. Ez egy nagyon okos dolog a természettől. A rákos sejtek függnek az erjedő cukortól. A glükóz az ami élteti őket oxigén helyett. Tehát a rákos sejteket vonzza a amygdalin, vagyis a benne lévő glükóz, de meghalnak amikor bontják azokat a vegyületeket amelyek felszabaditják a benzaldehidot és a cianidot. A glükóz a cukor csali. A rákos sejtek tartalmaznak egy enzimet, amely nem található meg az egészséges sejtekben. Ez a béta-glükozidáz. A béta-glükozidáz enzim “kinyitja” a amygdalin vegyületet, és ezzel kiengedi a halálos mérgeket a rákos sejtekbe. Csak a rákos sejtek bontják az amigdalint. Az egészséges sejtek nem. A legtöbb nem-rákos sejt tartalmaz egy rodanáz nevű enzimet. A szabad cianid molekulák kén molekulákhoz kötődnek rodanáz enzim segítségével, ezáltal ártalmatlan cianátokat képeznek, amelyek kiürülnek a vizelettel. A fával történő érlelés tovább segíti ezeket a folyamatokat, így ezt az italunkat is jó szívvel tudom ajánlani e káros események megelőzésére.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése