Köszöntés

Istenhozta virtuális oldalamon! Vegyen részt a valóságban is egy rendhagyó barangoláson a borok, a pálinkák, a likőrök világában! Minden pénteken este pálinka kóstolói tréninget tartok, várom a jelentkezéseket. Ha tetszett, amit itt látott, keressen fel e-mailban: willhar@citromail.hu, vagy telefonon: 06-70/3387-165 Immár a Facebookon is elérhetők vagyunk a https://www.facebook.com/Muthpince oldalon. Jelöljenek ismerősnek bátran.

2014. január 6., hétfő

Hardepont Vajkörte Ágyas Gyümölcs Párlat 2014.



458.

2014/0106
 
 
 
AQUAVINICUM

ÁGYAS

GYÜMÖLCS
 
 

   Hardepont Vajkörte
  üvegben érlelve
 
 
 
 A mai nap bemutatásra kerülő párlatunkkal el is érkeztünk e család harmadik tagjához, amely megszokottan már az ágyas kategóriából kerül ki. Mai nap a hármas is különös szám, hiszen a bölcsek is hárman voltak, bár igazság szerint ennek az igazsága nem bizonyított, hiszen vannak források, ahol tizenkettőt, de olyan is, ahol tizennégyet említenek. Egy biztos, ha ma Magyarországon vendégségbe megyünk az egyik legkedvesebb ajándék, ha pálinkát adunk a házigazdának, aki éppen finom pálinkával is fogadja az érkezőket. Ez a Szent Gáspás Bölcshöz szentelt ital valóban méltó ajándék minden asztalon, mind ízében a mediterrán hangulatával, mind színében, amely aranysárgán csillog az üvegben. A nemesítés új alapokra helyezése a legfejlettebb körtetermesztő országokban is csak az 1950-es évektől kezdődött meg. Különösen az utóbbi 25 évben vett erősebb lendületet az áru- és termesztési érték nagyobb összhangjára törekvő fajta-előállítás. Ennek hatására a következő 1-2 évtizedben várhatóan néhány százalékra csökken a termesztett történelmi fajták aránya, miközben az integrált termesztést hatékonyan szolgáló, rezisztens, jó minőségű, friss fogyasztásra és feldolgozásra egyaránt alkalmas fajták száma is növekedni fog az ültetvényekben. Ebbe a mai párlatba sem aszalvány került ágyazásra, hanem az eredeti gyümölcs, amely megfelelő tároló helyen idáig is remekül eltartható. A körte köztudottan A, C, B1 és B2 vitamint, kalciumot, foszfort, nátriumot, káliumot, vasat, cinket, jódot tartalmaz. Beltartalmi értéke az almáéhoz hasonló, a vitamin és ásványi anyag tartalma magas, savtartalma alacsony. Egyes kutatók szerint depresszió ellen hatásos.  Héja nyersen nehezen emészthető, bél és epegörcsöt okozhat érzékenyebbeknél, ezért nyersen általában hámozva fogyasztjuk. Én azonban ebbe a párlatba héjával együtt helyeztem bele, hiszen így sokkal másabb ízanyagokat képes átörökíteni. Gyümölcsének alakja, mint minden körte esetében változó, gyakran szabálytalan külsővel, a Nyári Kálmán körtéhez sokban hasonló; hol csigaformán gömbölyű, hol hosszas tojásdad vagy hasas körte alakú. Vastagságának legnagyobb átmérője a szár és kehely közt középtájra esik, honnét kelyhe felé összehúzódva többnyire szűk talpban fogy el; szára felé, pedig gyakran behajlással fogyva tompa csúcsban végződik. Oxidatív stressz elhárítására ajánlott.
 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése