Köszöntés

Istenhozta virtuális oldalamon! Vegyen részt a valóságban is egy rendhagyó barangoláson a borok, a pálinkák, a likőrök világában! Minden pénteken este pálinka kóstolói tréninget tartok, várom a jelentkezéseket. Ha tetszett, amit itt látott, keressen fel e-mailban: willhar@citromail.hu, vagy telefonon: 06-70/3387-165 Immár a Facebookon is elérhetők vagyunk a https://www.facebook.com/Muthpince oldalon. Jelöljenek ismerősnek bátran.

2013. január 24., csütörtök

Szerecsendióval Ágyas Szilva Párlat 2013.



277.

2013/0124

AQUAVINICUM

ÁGYAS

GYÜMÖLCS

 
Szerecsendiós Szilva
  üvegben érlelve
 
 
A mai napon bemutatásra ajánlott párlatom szintén egy fűszernövénnyel ágyas különlegesség. Most azonban eltérően az eddig megszokott gyakorlattól, ezúttal nem borpárlatba helyeztem el, hanem egy önmagában is különleges szilvafajtából készült pálinkába, amely stanley szilvából készült. Ebből a fajta szilvából készült párlatomat, már hetekkel, hónapokkal ezelőtt bemutattam, de most a kísérlet kedvéért ismét elővettem, hogy alanya legyen ennek a házasításnak. A fűszer, amelyet használtam, már évtizedek óta ismert, és használt a magyar konyhákban is. Illatára, amely igen jellegzetes, és erősen fűszeres pontosan emlékszem most is. Érdekessége, hogy a magyar konyhákban ezt is inkább télen, főként karácsony tájékán használják. De valójában ismerjük-e mi is ezt a fűszert. Egy piciny mag és némi keményre száradt hártya, ez az, amit mi látunk a szerecsendióból, nem is sejtvén, mekkora harc árán védték, óvták és uralták a gyarmatosító hatalmak ezt a fűszert, és micsoda értéket képviselt egykoron. A szerecsendió egy indonéz szigetről, Bandáról származik. S bár úgy tudjuk, hogy Európát a középkorban fertőzte meg a szerecsendió ellenállhatatlan íze, az idősebb Plinius írásai azt bizonyítják, hogy már az i.e. 1. században is eljutott errefelé ez az indonéz fűszer. A római utcákat bizonyos alkalmakkor szerecsendió-füsttel illatosították az ókorban, s Indiában a mai napig előfordul, hogy a füstölőkbe szerecsendió kerül. Bár nem tartozik az igazán gyógyerővel bíró növények közé, az indiai védikus írásokban is szerepel a szerecsendió. Európában főleg gyomorgörcsök ellen használták, sőt megpróbálták vele kezelni a pestist is. Annyi bizonyos, hogy kis mennyiségben jótékony befolyással bír a vérnyomásra, a szerecsendió-olaj pedig oldja a stresszt, javítja a szellemi képességeket. Állítólag álmokat is elő lehet idézni az olaj segítségével. Az olajat ezen kívül még a masszázs területén használják előszeretettel, hiszen enyhíti a ízületi gyulladásokat, és az izomfájdalmakra is remek ír. Gyakori összetevője a köhögéscsillapító tinktúráknak is. Manapság a gyógyszeripar helyett inkább a kozmetikai ipar hasznosítja a szerecsendiót parfüm- és illóolaj alapanyagként. Remélhetőleg ezzel sikerült felkeltenem minden érdeklődőnek a kíváncsiságát és lesznek, akik kipróbálják ezt a valóban egyedi, különlegességet. 
 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése