Köszöntés

Istenhozta virtuális oldalamon! Vegyen részt a valóságban is egy rendhagyó barangoláson a borok, a pálinkák, a likőrök világában! Minden pénteken este pálinka kóstolói tréninget tartok, várom a jelentkezéseket. Ha tetszett, amit itt látott, keressen fel e-mailban: willhar@citromail.hu, vagy telefonon: 06-70/3387-165 Immár a Facebookon is elérhetők vagyunk a https://www.facebook.com/Muthpince oldalon. Jelöljenek ismerősnek bátran.

2013. január 20., vasárnap

Mutsu Alma Vaníliával Ágyas Gyümölcs Pálinka 2013.



272.

2013/0119

AQUAVINICUM

ÁGYAS

GYÜMÖLCS

 
Vaníliás Mutsu Alma
  üvegben érlelve
 
 
Ismét üdvözlök mindenkit az Aquavinicum Párlat Rendszer különleges kategóriájú pálinkáinak csoportjában. A Mutsu Alma, amely ennek a párlatnak az alapját adja, már bőséges bemutatásra került, mint a natúr kategóriánál, mind pedig, az érlelt kategóriánál. Közismert, hogy a harmadik, egyben legérdekesebb kategória az Ágyas, amely azonban már szervesen nem pálinkának nevezhető, sokkal inkább párlatnak. Most úgy-e az következnék, hogy ágyasként is a mutsut, mint gyümölcsöt mutassam be, én azonban tettem egy kis csavart ebbe az ágyas párlatba, még pedig azzal, hogy felturbóztam némi vaníliával. No, természetesen nem valami hamisítvánnyal, vagy őrleménnyel, hanem eredeti egészben összetört vaníliával. Persze biztos vagyok abban, hogy a vaníliáról mindenki halott már, de vajon e hallomáson túl tudunk-e mást is erről a legegzotikusabb, egyben legdrágább fűszernövényről? Az édesszájúak első számú favoritja vanília. Az apró pettyekkel tarkított madártejhez vagy egy jó gombóc fagylalthoz semmi másra nincs szükség, csak az orchideacsalád egyetlen olyan tagjára, ami ehető terméssel bír: a vaníliára. Feltételezések szerint a mexikói Totonaca – a mai Vera Cruz területének - lakói voltak azok, akik először termesztették az általuk isteni ajándéknak vélt vaníliát. A totonacaiak úgy hitték, hogy a mesebeli Xanat hercegnő és kedvese vére nyomán fakadtak az első vanília-orchideák. A történet szerint a hercegnő nem hagyta magát egy nem kívánt házasságba kényszeríteni, inkább elmenekült a kedvesével az erdőbe, de az uralkodó katonái utolérték őket és legyilkolták. Ahol a vérük földet ért, ott sarjadtak az első orchideák. A vanília titkát az őket legyőző aztékoknak adták tovább, akik a kakaóbabból készített italukhoz kezdték el használni a növény termését. Az aztékoktól a 14. században, a Közép-Amerikába érkező Hernando Cortes szerezte meg a vaníliát, de nem saját adottságai miatt, pusztán a kakaófőzés egyik állomását látta benne. Először 1510-ben a konkvisztádorokkal jutott az öreg kontinensre, pontosabban Spanyolországba a vanília -  ahol végérvényesen el is keresztelték kis toknak, azaz vainilla-nak -, majd a sorozatos hódítások után egész Európában elterjedt. Nem csak fűszerként használták, hanem gyógyszert is készítettek belőle, hiszen vágykeltőnek hitték. Én a kakaó helyett már likőrjeimbe is kipróbáltam, de most ágyas pálinkámhoz is méltónak találtam.
 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése