Köszöntés

Istenhozta virtuális oldalamon! Vegyen részt a valóságban is egy rendhagyó barangoláson a borok, a pálinkák, a likőrök világában! Minden pénteken este pálinka kóstolói tréninget tartok, várom a jelentkezéseket. Ha tetszett, amit itt látott, keressen fel e-mailban: willhar@citromail.hu, vagy telefonon: 06-70/3387-165 Immár a Facebookon is elérhetők vagyunk a https://www.facebook.com/Muthpince oldalon. Jelöljenek ismerősnek bátran.

2012. december 4., kedd

Királyleányka-Cserszegi Cuvée Szőlő Natúr Törkölypálinka 2012.


252.

2012/1204

AQUAVINICUM

NATÚR

TÖRKÖLY

  Királyleányka-Cserszegi fűszeres cuvée
  üvegben érlelve
 
 
 A most bemutatásra kerülő párlatom szintén immár hagyományosnak mondható, hiszen az elmúlt évben is készítettem belőle párlatot. A története nem igazán kalandos, de azért nyilvánvalóan nem is hagyományos. A királyleányka szőlő sok éve már kíséri pincészetünket, hiszen a Rózsa 2001. Kft-ben, ahol brigádvezetőként dolgozom, minden évben kapok szőlőt a tulajdonosoktól, többnyire prémium gyanánt, a munkám elismeréseként. Ebből évről-évre érmes bor készítek, a törkölyéből, pedig természetesen párlatot. A házasítás másik tagja a cserszegi fűszeres szőlő a Sőrés Pincészet szőlőjében termett, ahol szintén dolgoztam kinti munkán is, de a pincéjükben is végeztem fejtési és palackozási munkákat, valamint sommelierként is közreműködtem. Itt is mindig prémium gyanánt megkaptam a szőlő törkölyét. Mindkettőből önállóan is készítettem párlatot, de egy részüket mindig házasítottam is egy hordó erejéig, hogy egy érdekes cuvée párlatot nyerjek. Az elmúlt évek tapasztalata, hogy mindenkinek tetszett ez a párlat, hiszen mind két szőlőfajta rendkívül illatos, fűszeres jegyekkel bír. Nem is beszélve arról, hogy mind kettő hungarikumnak számít. Az erdélyi eredetű hagyományos magyar fehér borszőlőfajta – bár termesztése során megkülönböztetett figyelmet igényel – igencsak meghálálja, ha jó kezekbe kerül. Sok törődést kíván, de hízelgő virágillatával, szép zamataival, egyediségével sokak számára kedves bort, illetve párlatot eredményez. Házasításokban is szépen teljesít, különösen az illatos fajták számára ideális társ. A Királyleánykáról sokakban él az a tévhit, miszerint bora a női ízléshez áll közelebb. De talán inkább maga a fajta az, amely kissé „nőies” adottságokkal rendelkezik, hiszen mihelyst jól érzi magát, kifinomult illatözönnel jelentkezik, becézgető zamatokban bővelkedik, savai simulékonyak, azonban ha a körülmények nem megfelelőek számára, kíméletlenül durvává, zorddá, rideggé válik, és sajnos nem igazán szerethető. Illat- és ízjegyekben megjelenhet még a tavaszi vadvirágos rét minden virága, a bodza, a sárgadinnye, az egres, a zöldalma és a zöld papaya, valamint a citrusok ízvilága is. Parfümösebb illat- és zamatvilágában jelen lehet a liliom, a viola, az akác és a vadrózsa, az édes hangulatú jegyek (méz, alma, körte), valamint a gyógyfüves aromák (menta, kamilla) is, utóízben akár némi kesernyével és gyömbérrel. Mindenkinek ajánlom!
 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése