Köszöntés

Istenhozta virtuális oldalamon! Vegyen részt a valóságban is egy rendhagyó barangoláson a borok, a pálinkák, a likőrök világában! Minden pénteken este pálinka kóstolói tréninget tartok, várom a jelentkezéseket. Ha tetszett, amit itt látott, keressen fel e-mailban: willhar@citromail.hu, vagy telefonon: 06-70/3387-165 Immár a Facebookon is elérhetők vagyunk a https://www.facebook.com/Muthpince oldalon. Jelöljenek ismerősnek bátran.

2012. december 2., vasárnap

Díjazottaink 2012-ben.


Narancs Ágyas Déligyümölcs Párlat 2011.


A III. Vas-megyei Pálinkaversenyen pincészetünk első alkalommal indult párlataival versenybe Nyugat-Dunántúl hasonló pálinkáival. A Vönöckön megrendezésre kerülő viadalra személyesen el is utaztunk, hogy átvegyük a párlatainkért járó díjakat. A most bemutatásra kerülő párlat nem csupán szófordulattal nevezhető párlatnak, hanem a szó szoros értelmében az, hiszen nem magyar gyümölcsből készült még akkor sem, ha azt Magyarországon sikerült megvásárolnom is. A párlat tulajdonosa édesapám Muth Walter. A versenyben a 215-ös sorszámmal vett részt a párlat, amelyet Ágyas kategóriába neveztünk be, hiszen a párlatba narancs érlelődött, de nem csak maga a gyümölcs, hanem kis mennyiségben a héját is belehelyeztem, hogy még aromásabb, még citrusosabb legyen az illata. Ez a sorszámú mintánk a 4-es zsűriasztalhoz került elbírálásra. Érdekessége volt ennek a kategóriának, hogy a bele nevezett 28 párlat mindegyike érmet kapott. Ez azt jelentette, hogy az ágyaspárlatok mindegyike kifogástalan minőségű volt. A hagyományos 20 pontos értékelési rendben az első szempont a megszokott illat tisztaságé. Az erre megszokottan adható három pontból meg is kaptuk mind a három pontot, ami azt jelentette, hogy hibátlan illatú termékről van szó. A következő második szempont a pontozásban az illattal kapcsolatos karakter megfigyelése, élénkség, frissesség, intenzitás. Erre őt pont adható maximálisan sajnos itt találtak hiányosságot a zsűrizők benne, mert csupán 3 pontot kaptunk itt is. A folytatásban a párlat már a szájba is kerül, hiszen az íz tisztaságát csak kóstolással tudjuk megállapítani. Erre is hibátlan esetben három pontot adnak. Érdekes módon nem kaptuk meg rá mind a pontokat csupán 2, de ezt nem igazán magyarázták meg, de talán a benne lévő héjnak, vagy annak mennyiségének volt betudható. Persze, ha már itt is hibát fedeztek fel, akkor a következő szempontban az íz karakterében is kellett hibának lenni, de meglepő módon itt nem találtak súlyos ellentmondást, pedig éppen ez kicsit az ellentmondás. A megkapható őt pontból 4 pontot oda is ítéltek rá, amely nagyon jónak mondható. Végül az értékelést lezárandó az előző négy szempont harmóniáját, tartósságát figyelték meg. Az adható négy pontból egyet elvéve 3 pontot meg is kaptunk, amelyet nem tartók elfogadhatatlannak. Összegezve az illat karaktere kapott 2 pont az, amellyel nem tudok egyetérteni, főleg nem akkor, amikor előtte az illat tisztaságát meg hibátlannak találták, és a jó helyezés itt csúszott el. 15 ponttal bronzérmet sikerült kapnunk erre a párlatunkra, amelynek natúr változata ezüstérmes lett. Előzőleg ez a párlat sem lett odahaza lebírálva, de én magam többször kóstoltam és az ágyas változatot jobbnak tartottam a natúrnál, az itt zsűrizőkkel ellentétben. Ami kis vigaszt azért jelentett, hogy legalább édesapám nevét helyesen írták fel az oklevélre, amelyen ezúttal minden stimmelt. Természetesen ezzel még nem ért végett ez a sorozat, mert az év utolsó versenyére Kecelen került sor november végén, ahol szintén több párlattal indultunk el.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése