Hardepont Vajkörte

Herbarium Librum

Körték

Almatermésűek

Rózsafélék családja

Pyrus Communis

  Hardepont Vajkörte

 

 

 

 

Származását tekintve érdemes megjegyeznünk, hogy mintegy másfél századdal ezelőtt, 1759-ben a belga gyümölcsészet atyja, Hardenpont Miklós apát nyerte magról, Mons városa melletti kertében. Hogy ez így van, arról a műveit világ gyümölcsészei napjainkban már mind meg vannak győződve. Nálunk azonban Dr. Entz, ki e körtét „Ferdinánd korona örökös" név alatt leírta (Kert. füz. V. 71.) a világ valamennyi gyümölcsészeti íróival ellenkezően, hivatkozva Czukor János Hódmezővásárhelyi gyógyszerész egyik levelére is, oly dolgokat beszél el e körte eredetéről, melyek minden elfogadható alapot nélkülöznek. Szeretné ugyanis kisütni, hogy e körte hazánkban a rómaiak idejétől fogva el van már terjedve és nem más, mint a „Téli Kálmán körte" (Bon ehrétien d'hiver), melyet, miképp az általa idézett levél mondja, Diel „30 évig hasztalan hajhászott egész Európában, sehogy sem tehetvén szert a Quintinye által magasztalt valódi Bon chrétien d'hiver-re". Azonban, már maga, a levélnek eme néhány szóból álló passzusa eléggé meggyőzhet bennünket arról, hogy mennyi hitelt adhatunk-e mesés elbeszélésnek? Diel ugyanis a valódi „Téli Kálmán körtét (Bon-chrétien d'hiver)" soha sem hajhászta; mert ö azt igen jól ismerte s „Kernohstsorten"' című művében ( I I . 169.) körülményesen is leírta, ahol aztán magának, Quintinye-nek könyvéből bebizonyítja, hogy azon körtét maga, Quintinye sem magasztalta annyira, mint azt Dr. Entz és Czukor János hinni szeretnék. Nem is téveszthető az össze sem gyümölcsei, sem növényzetére nézve a „Hardenpont vajonczá"-val, melyet Diel idézett munkájában szintén leirt, még pedig két ízben is. Elöször 1816-ban „Hardenpont's Winterbutterbim" ; később 1821-ben, Krönprinz Ferdinand von Ochterreich" név alatt írta azt le. Az pedig bebizonyított dolog napjainkban, hogy az általa, eme két név alatt leírt gyümölcs egy és ugyanazon faj, s egyáltalában nincs a Quintinye idejében ismert „Bon ehrétien d'hiver"-rel semmi rokonságban. Hasonnevei Ferdinánd korona örökös; Beurré d'Aremberg; Glout-morceau; Beurré Lombard; Kronprinz Ferdinánd von Oesterreich, stb. Fája elég erőteljes növésű, igen edzett; elég korán termőre forduló, de eleinte csak keveset termő, míg idősebb korában elég bőven termő; mereven szétálló gyümölcs peckekkel dúsan beruházott ágaival, melyek kérge két-három éves korában ólomszínű árnyalattal van bevonva, elég sűrű lombos koronát alkotó. Természeténél fogva, magára hagyatva is szép gulafákat szokott nevelni. Birsen nem mindenütt díszlik, s ezen alanyon gyakran igen silány, torzsához hasonló gyümölcsöket terem. Vadoncra ojtva azonban bármily alakban nevelhető és minden tekintetben ép és kitűnő gyümölcsöket terem. Szálas fának mégis csak védett helyen alkalmas; mert gyümölcseit az erősebb szelek könnyen lehányhatnák idő előtt. Koronája jellegzetesen szabályos, karácsonyfára hasonlító. Elég jól termékenyülő fajta. Virágpora igen jó. Kismértékben öntermékenyülő. Porzó fajtái a Bosc kobak, a Clapp kedveltje, az Esperen bergamottja, Conference és a Vilmos körte. Törpe fának kifejezetten alkalmas, a rövid metszést is jól bírja. Virágai és kötődött gyümölcsei igen kényesek a kései fagyok iránt. Vesszői igen számosak, közép hosszak, elég vastagok, merevek, szétállók, a sudár hegyén azonban egyenest fölállók; alsó részükön könyökösek; szürkés zöldek vagy sárgával árnyalt sötét olajzöldek; aljuk felé ezüsthártyával borítván; szennyes fehér pontokkal elég sűrűn és finoman pontozottak; elég rövid levélközűek. Rügyeit tekintve azok közép nagyok, zömök kúposak, csak kissé hegyesek; a vezérvesszők alján és hegye felé csaknem lapulók; a vesszők derekán, pedig elállók és néha sarkantyúsan kiszögellők, néha még alakulásuk évében vízirányosan szétálló, merev peckekké fejlődők; sötétbarna pikkelyekkel borítva; jól kiálló, néha hármasbordás ülőlapra helyezkedők. Virágrügyei meglepően nagyok, hosszas kúposak, kissé hegyesek, sötétbarnák. Levelei ezzel szemben inkább kicsinyek, mintsem középnagyok; vékony, de kemény szövetnek, tojásdadok vagy körülékesek; rövid, szúrós hegyben végződök; hullámos szélűek; csaknem laposak; hegyükkel lefelé s gyakran oldalt görbülök; csupaszak; fényesek, kissé világos zöldek; széleiken elég sűrű, éles vagy kissé tompa fogakkal fűrészeltek. Levélnyelük kissé rövid, elég vastag, merev, rézsunt fölfelé álló. Levélpálhái kicsinyek, fonál ,vagy áridomúak, nem tartósak. Virágrügyet körítő levelei laposak, kissé íveltek; széleiken hullámosak s apró, finom fogakkal sűrűn fűrészeltek; hosszú, vékony, kissé hajlékony nyelűek. Nagy, vagy közép nagy gyümölcsű, 180-220 g közöttiek. Gyümölcsének alakja, mint minden körte esetében változó, gyakran szabálytalan külsővel, a Nyári Kálmán körtéhez sokban hasonló; hol csigaformán gömbölyű, hol hosszas tojásdad vagy hasas körte alakú. Vastagságának legnagyobb átmérője a szár és kehely közt középtájra esik, honnét kelyhe felé összehúzódva többnyire szűk talpban fogy el; szára felé, pedig gyakran behajlással fogyva tompa csúcsban végződik. Szára rövid, vagy közép hosszú, elég vastag, fás, szürkés barna, többnyire mindkét végén bunkós; buckós emelkedésektől körülvett sekély, és szűk mélyedésben többnyire ferdén helyezett. Kelyhe középnagy, többnyire nyílt; majd rövidebb, majd hosszabb, keskeny, hegyes, kissé fölfelé álló osztványokkal ellátott; néha mélyebb, néha ismét sekélyebb üregben ülő, melynek karimáján egyenetlen lapos emelkedések láthatók, s ez emelkedések a gyümölcs derekára is fölvonulnak, s annak egyik felét gyakran hízottabbá teszik, mint a másikat. Bőrének színe finom, vékony, száraz tapintású; eleinte sápadt zöld, később halvány citromsárga; napos oldalán is csak igen meleg időjárással kap némi halvány piros árnyalatot. Pontozata sűrű, apró, alig szembetűnő, szürkésbarna. Rozsdafoltok és alakzatok leginkább csak a kehely- és szár-üregben fordulnak elő. Húsa fehéres, csaknem áttetsző, igen finom, teljesen szétolvadó; magháza körül is csak ritkán vehetni észre némi köves szemcséket; leve igen bő, igen cukros, üdítő savannyal emelt felséges fűszeres ízű. Magháza kicsiny, nyílt tengelyű; kagyló alakú fiókjaiban kevés, de ép, barna színű, hosszas, hízott magot rejtő. Érésideje hazánkban november vége, december eleje, viszont alkalmas, hűvös helyen tartva január végéig is eláll. Hazai elterjedése a nagyüzemi gyümölcsösökben 4,2%. Ellenálló képességéről azt érdemes tudni, hogy hideg nedves fekvésben a varasodástól szenved. Bereczki Máté a következő észrevétel fűzte ehhez a gyümölcshöz: Városi, házak közt fekvő kertekben, hol a szelek ellen oltalmat talál, s hol a kései fagyok erejét is nagyon mérsékli az épületekből fölszálló meleg, nagyon megérdemelné e körtefaj a széles elterjesztést: de az alföld védetlen, sík lapályán minden kitűnősége mellett is kevés haszonnal járna nagybani elterjesztése; mert itt ritkán volna képes kielégítő terméssel jutalmazni a ráfordított fáradtságot. Ha fagy érte kötődött gyümölcseit; akkor ezek, bárha szépen kifejlődnek is évfolyamán, rendesen ízetlen csemegét szolgáltatnak. Igen jól tárolható, jól szállítható, de éretten nyomásra érzékeny. A téli körteidény egyik kiváló árutulajdonságokkal rendelkező fajtája. Termesztési körülményeinek javítása indokolt. Nagy értékű késői főfajtánk, nagyobb arányú termesztésre érdemes.