Népi hiedelmek
XXXIX.
Március 25.
Március 25-e Jézus fogantatásának ünnepe. Régi magyar neve, Gyümölcsoltó Boldogasszony, és a hozzá fűződő gazdag hiedelemanyag mutatja, hogy az oltás, szemzés hagyományos napja volt e tájon. A jámbor néphit szerint azért, mert Mária is ezen a napon fogadta méhébe Jézust. Racionális elme nem látja itt az összefüggést, de lelkünk mélyén tudunk róla. Az ünnep magyarázatából fakad az a hiedelem, hogy az az asszony, aki Gyümölcsoltó Boldogasszony napján érintkezik férjével, biztosan teherbe esik. Érdekes azonban, hogy az asszonyok éppen ezzel ellenkezőleg az eddigi termékenység megszűnését hitték elérni, ha férjüket erre az éjszakára a pajtába küldték aludni – minden bizonnyal e nap mágikus ereje rejlik e szokás mögött, amikor az év többi napjához képest könnyű foganni. A népi megfigyelés szerint e napon kezdenek visszajönni a vándormadarak. A mohácsi sokácok, villámlás, égiháború idején kezüket mellükön keresztültéve, anyanyelvükön ezt mondogatják: íme az Úrnak szolgálóleánya, legyen nekem a Te igéd szerint. Az Ige testté lőn és miköztünk lakozék szómisztikájáról János evangélista ünnepénél szólottunk.
A magyar vallásos néphagyományban Gyümölcsoltó Boldogasszony az oltás, szemzés napja. Egy XVI. századi csíziónk szerint az ember ilyenkor Szűz Máriával almát olt.
Egyik pécsi szőlőhegyen áll Bertalan apostol barokk kápolnája. Az oltármenza virággal, gyümölccsel telefestett előzéklapja a baranyai kálvinista templomok (Drávaiványi, Kórós) virágdíszeinek édes testvére, valósággal paraszti remekmű. Közepén medallion-szerűen az Angyali Üdvözlet van odafestve.
Jellemző az ünnep régi kultuszára, hogy a kertészkedő hajlamú Göndöcs Benedek újkigyósi plébános 1869-ben éppen Gyümölcsoltó Boldogasszony napján kétezer nemesített gyümölcsfacsemetét osztott szét hívei között.
Országszerte máig általános szokás, hogy ezen az ünnepen kell oltani, szemezni a fákat, hiszen Szűz Mária is most fogadta méhébe Jézust. A göcseji archaikus néphit szerint amelyik fát ezen a napon oltják be, azt nem szabad letörni vagy levágni, mert vér folyik ki belőle. Aki ilyen fát mégis levágna, megvakul, halála után pedig elkárhozik. Ez ugyanis annyi, mintha embert ölt volna. Még nyesegetni, tisztogatni, elégetni sem szabad. Maguktól kell elkorhadniuk. Hasonlóképpen vélekedik Zagyvarékas népe is: nem szabad kivágni, amíg magától ki nem szárad. Ha mégis kivágják, vér folyik belőle. Ilyen fákról azonban igen jó oltani, mert az új oltáson majd áldás lesz. Bátya délszláv–magyar faluban az ünnepen ügyeskezű emberek szívességből házról házra járnak oltani.*
Székesfehérvár-Felsővároson, a déli Úrangyala-harangszó idején sorra rázzák a gyümölcsfákat, hogy majd bőven teremjenek. Söjtör zalai faluban az ünnepen szemzett rózsafára az olvasót is ráakasztják.* Csíkszentsimon (Sinsimion), Csíkcsicsó (Ciceu), Csíkjenőfalva (Ineu), Ajnád (Nadejdea) székelysége a mostanában oltott gyümölcsfákra igézet ellen piros szalagot köt. Csíkszentmártoniak most, az ünnepen szedik az oltóágakat.
Nemesbükön a szőlő négy sarkában megmetszik a tőkéket, hogy jó termés legyen.
A tápiógyörgyei gazda ezen a napon kimegy a kertbe és a gyümölcsfák törzsét kereszttel jelöli meg.
Szeged népe szerint az ilyenkor szemzett fából nem jó másnak ágat adni, mert ezzel a termést is odaadnák. A kiszomboriak ezen a napon gyümölcsfáikról lemetszett gallyacskákat tüzelnek el. Úgy vélik, hogy ezzel megakadályozzák a termés elférgesedését. A méhészek a röplyukakhoz is állítanak gallyakat, hogy fáikról a méhek majd jól mézeljenek.
Hangonyban szintén szemeznek, fát ültetnek, de még vörösbort is isznak e napon.
Az evangélikus békési szlovákok is különösen foganatosnak tartják az ünnepet az oltásra, szemzésre.
Bazin (Pezinok) szlovák népe e napon szalmakoszorúval övezi a gyümölcsfák törzsét, hogy majd bőven teremjenek. A szőlőkben éjszaka gonoszűző célzattal tüzet gyújtanak.
Csíkmenasági (Armaşeni) hiedelem szerint jó jel, ha Gyümölcsoltókor már nincs hó a vetéseken.
A Csíkszentmártoniak (Sinmartin) úgy tartják, hogy ahány nappal szólal meg ünnep előtt a pacsirta, utána még annyi nappal elhallgat.
Budaörsi, hőgyészi, németbólyi, szólás szerint: zu Maria Verkündigung hommen die Schwalben wiederum. A gazda e napon kitárja az istálló ajtaját. Mintegy meghívja a fecskéket, Isten madarait, hogy házában fészkeljenek, mert öregek hite szerint felérnek egy tűz ellen való biztosítással. Az érkező fecskék arra is intik a gazdát, hogy a tavaszi munkák ideje elérkezett.* Németpróna (Slovenské Pravno) népe is úgy tudja,* hogy ma jönnek meg az énekesmadarak.
A bánáti bolgárok vörösbort isznak és pattogatott kukoricával vendégelik meg egymást, hogy egész éven át egészségesek maradjanak. Az ünnepen ivott vörösborról az a hiedelem, hogy vérré válik az emberben. A pattogatott kukoricával a természetet akarják analógiás varázslattal rügyfakadásra bírni.
A szabadkai bunyevácok Gyümölcsoltó Boldogasszony napján amikor a természet téli álmából ébredezik és a fák ismét éltető nedvvel telnek meg, összejönnek (krvaca), hogy ők is szaporítsák vérüket. Ez vörösborral történik: a gazda végigkínálja vele egész házanépét. A vegyesajkú Kelebián a szokást a többségi magyarok is eltanulták bunyevác szomszédaiktól.
Vörösbort szokott inni Dány magyar népe is.
Ószentiván, mai nevén Tiszaliget faluban az a hiedelem járja, hogy a magzat után sóvárgó asszony ezen a napon érintkezzék urával: megfogan és ő is gyermeket szül. A zalai Nagybakónak népe csak egyetlen gallyat szemez, amelynek mágikus célzata alighanem a gyermekáldás korlátozása.
Az erdélyi románok ünneplése tele van tilalmakkal. A tehenet nem viszik bikához, a mai tojások elzápulnak. Ellenben a jószágokat mind kihajtják a mezőre, a gyümölcsösben tüzet gyújtanak, a fákat pedig megtömjénezik.*
Gyümölcsoltó Boldogasszony napjához monda is fűződik, amely az ünneprontás hiedelemvilágába tartozik.
Nagykanizsa mellett van az előkelő Inkey-család szép barokk, szépen felújított kápolnája. Máig mesélik, hogy az egyik Inkey báró féktelen gőgjében elhatározta, hogy éppen ezen a napon vágatja ki legszebb gyümölcsfáit. Amikor azonban a legelső kivágására sor került, hatalmas sereg hangya bújt elő a tövéből. Rámászott a báróra és rágni kezdte a tagjait. Bezárkózott előlük a szobájába, de hiába. Szenvedéseibe belepusztult, és felravatalozták. Reggelre azonban már csak a csontjai maradtak meg a koporsóban. A család engesztelésül építtette azután a kápolnát.
Bánóc (Banovce) mellett egy szlovák faluban történt,* hogy Gyümölcsoltó Boldogasszony napján, tehát a nagyböjt kellős közepén este egy házban zeneszó mellett vígan táncolt a falubeli fiatalság. Egyszer csak, amint javában táncoltak, megjelent a szobában egy fehér asszony, nyilván Mária, és a zenészektől azt kérdezte: Játszotok? Játszunk – felelték ezek. Az asszony: hát csak játsszatok! Azután a táncolóktól kérdezte: táncoltok? Táncolunk – mondták ezek rá nagy vígan. Nohát csak táncoljatok! E szavak után eltűnt. A muzsikások azóta is játszanak, a táncosok pedig táncolnak, nem tudják végét szakítani. A lábuk már bokán felül elkopott. A szoba falairól már mind lehullott a vakolat a szüntelen dobogástól. A gyertya ég, de soha el nem ég. Az egész szoba csupa korom és füst.
Az ünnep a nagyböjt közepére esvén, a vártnál sokkal kevesebb patrociniummal dicsekedhetik. Ezeknek búcsúját is nyári Mária-ünnepeken tartják.
Időjárásjóslás ehhez a naphoz is kapcsolódott. Gyimes-völgyben úgy hitték, ha ezen a napon rossz idő van, akkor rossz tavasz várható. Az Ipoly menti falvakban a következő regulát ismerik: „Gyümölcsoltó hidege téli hónapnak megölője”. Palicson, Bácsszőlősön, Kispiacon a békákat figyelik. Ha ezen a napon megszólalnak, úgy vélik, még negyven napig hideg lesz.
