Szakmai úton az Agárdi Pálinkaházban.
Folytatnám a tegnap megkezdet fotóriportomat azzal, hogy házigazdánk nagyon lelkesen és élethűen magyarázza el a tulajdonképpen kollégáknak az itt működő operációs rendszer lényegét, amellyel látszólag pofon egyszerű működtetni a desztillálást, ám még sem így van ez egészen. A kép aljában remekül látszanak azok az érmek és díjak, amelyeket párlataik nyertek.
A lepárlást követően a magas alkoholtartalmú párlatok, amelyek nem fahordós érlelésnek vetnek alá, ilyen saválló tartályokba kerülnek pihentetésre egészen a palackozásig.
Ez a kép nem sikerült igazán, mert az ablakkal szemben fényképeztem, de elárulom, hogy a kép egy négyfejes palackozó gépet rejt, mellette egy címkézővel, amelyeket Olaszországból szereztek be, és elmondásuk alapján soha nem volt gond velük.
Ezen a csoportképen már a főzdevezető volt a fotós, hogy mi mindannyian rajta lehessünk pálinkás pohárral a kezünkben, amint éppen egy bencés meggylikőrt kóstolnánk meg. Igazából csak azt sajnálom, hogy a többiek nem tudtak eljönni még erre az utolsó hivatalosan is közös kirándulásra, amely a tanfolyam keretében zajlott le.
Ezen a képen a múlt látható. Ez egy apró lepárlókészülék, amellyel akár ma is lehet pálinkát készíteni, de ma már csak innen figyeli, ahogy a nagy tornyos üstök dolgoznak.
Az utolsó csoport képre a főzde lelke előtt állunk össze, hogy méltó emléket állítsunk fel annak a két tanfolyamnak, amelyet közösen végeztünk el az elmúlt év folyamán. Abban csak reménykedem, hogy lesz még több alkalom is arra, hogy találkozhassunk egymással, hiszen úgy érzem, hogy komoly barátságok szövődtek, amely az igazi hungarikum körül szövődtek, a magyar pálinka körül.
