Herbarium
Librum
Szőlők
Bogyósok
Szőlőfélék
Családja
Vitis
Vinifera
Otelló
Szőlő
Magyarország
területén már a kelták termesztettek szőlőt, de Pannónia borkultúrája igazán a
rómaiak ittlétekor virágzott fel. Fejlett szőlő- és borkultúránk dacára az otelló igen későn érkezett hozzánk,
hiszen a fajta amerikai eredetű: egy úgynevezett Arnold keresztezte a Clinton
és a Kék trollingi fajtát. Canadien Hamburghinak is nevezik. A filoxéra vész
után telepítették hazánkba a XIX. században. Kivel ne fordult volna elő, hogy ismerőse a telekről szüretelt,
Othellóból készült borral kínálta? Az ilyen bor íze általában eléri a háztáji
nedűk szokásos minőségét, a színe meg kifejezetten szép, mély, bársonyosan
vörös. Nem is ez az érdekes vele kapcsolatban. Hanem az, hogy az Európai
Unióban elvileg tilos ilyen bort készíteni. Ezeket a szőlőket (nálunk a
legismertebbek a már említett Othelló, az Elvira, az Izabella, Delaware, vagy a
Noah) direkttermőknek nevezik, és három okból is tiltják a telepítésüket és a
belőlük való borkészítést: a direkttermők nem óvilági/európai fajták, gyatra
minőségű bort adnak, sőt akár az egészségre is károsak lehetnek. A direkttermő
kifejezés a filoxéravész idejére nyúlik vissza. A 19. század második felében –
egyébként Amerikából behurcolt – gyökértetű végigpusztította Európa szinte
minden ültetvényét, örökre átrajzolva az egyes borvidékek fajtaválasztékát. A
filoxéra csak azoknak a szőlőtőkéknek kegyelmezett, ahol homokos volt a talaj
(ezért lehetnek 150 éves tőkék a Kunságon), mindenütt máshol ki kellett találni
valami megoldást. Észrevették, hogy az Amerikában honos szőlőfajták ellenállók
a filoxérával szemben. El is kezdték őket nagy lendülettel telepíteni az elhalt
európai ültetvények helyén, de hamar kiderült, hogy a szőlőfélék családjának ez
a faja az óvilági elvárásokhoz képest jóval gyöngébb minőségű, de főleg
érlelésre, hosszabb tárolásra alkalmatlan bort ad. A megoldást a két faj
kedvező tulajdonságainak ötvözése jelentette: amerikai tőkékre oltották az
európai oltványokat. Az európai borszőlők túlnyomó többsége ma ilyen oltvány,
szemben az amerikai szőlőkkel, amelyek közvetlenül a gyökérből kifejlődött
szőlőtőkéken nevelgetik fürtjeiket, azaz direkttermők. A tiltó rendelkezések ellenére a fajta sok magyarországi és szlovákiai
kertben megtalálható. Vajon mi e népszerűség titka? Miért ragaszkodnak mégis, hozzá
még mindig oly sokan? A direkttermők mértéktelen terjedését
Magyarországon elsőként egy 1923-ban elfogadott törvénycikk segítségével
próbálták korlátozni úgy, hogy tiltották az ide tartozó fajták vesszőinek a
forgalomba hozatalát. 1929-ben a törvényalkotók tovább mentek, megtiltották az
ide sorolható fajták telepítését is. Az 1938. évi, hegyközségekről, valamint
szőlő- és gyümölcsgazdálkodásról szóló törvény kimondta a „közvetlenül termő”
amerikai, vagy hibrid fajták telepítésének, illetve felújításának a tilalmát. E
törvény sajátossága az, hogy az Othellónak kegyelmet adott: felhasználását 10
százalékig engedélyezte vörösborok színének a javítására. A direkttermőkre
vonatkozó törvények, rendeletek hosszú időn át nem érték el a kívánt hatást. E
fajták telepítésével, ültetvényeinek felújításával, újratelepítésével ezért a
bortörvény is foglalkozott. Volt
időszak, amikor e fajták területi aránya meghaladta a 20 %-ot. Ezúttal a
többivel együtt az Othellót is pusztulásra ítélték. Könnyen felismerhető a
fajtát sokan ismerik. Tőkéje középerős vagy erős növekedésű. Vesszője hosszú
ízközű. Jellegzetesen vörösesbarna. Hajtása halvány sárgászöld, elterülő.
Kacsképzése hiányosan folytonos, vagyis hajtásszárán a kacsos szárcsomók
mellett egy-egy kacs nélküli is látható. Vitorlája sárgászöld, gyapjas.
Lombleveles sarkos, többnyire három- vagy ötkaréjú, elhegyesedő. Felülete sima
vagy enyhén hólyagos. Levélszéle fűrészes, olykor sarlós, középmélyen bemetszett.
A levél megjelenése általában tölcséres, karéjainak szélei ugyanis a levél
színe felé hajlanak. Vállöble mindig zárt. Fonáka pókhálósan gyapjas. Fiatal
levelei sárgás-, az idősek pedig sötétzöld színűek. Fürtje kicsi vagy
középnagy, átlagtömege 105 g, vállas,
közepesen tömött vagy tömött. Bogyói középnagyok,
átlagtömege 2,1 g, kissé megnyúlt gömbölyűek, kékesfekete
színűek, nagyon hamvasak, vastag, szívós héjúak. Húsa nyálkás, kocsonyás
állagú, „labruszka” ízű. A bogyó húsa és ecsete egyaránt piros. Rothadásnak, fagyoknak, filoxérának ellenálló, de a
szárazságot rosszul tűrő fajta, és hajlamos kocsánybénulásra is. Az évek
többségében szeptember végén, október elején szüretelhető. Elég bőtermő, termésátlaga 10-13 t/ha, rövidcsapon is jól terem. Terhelésre
kevésbé érzékeny, viszont zöldmunka igényes fajta. Fagytűrő képessége
kifejezetten jó. Száraz, erősen meszes és kötött talajokon rosszul fejlődik. A
filoxérát jól tűri, de kedvezőtlen adottságú termőhelyeken ellenállósága
gyenge. Edzett, a gombás betegségekkel szemben kevésbé fogékonyfajta. A
peronoszpóra elleni védelme kedvező évjáratokban elhanyagolható, a
lisztharmattal szemben azonban kissé érzékeny. A kénporozást nem tűri, levele
ugyanis a fejlődő kén-dioxidtól könnyen perzselődhet. Bogyóinak rothadása
legfeljebb szélsőségesen csapadékos években szembetűnő- Kocsánybénulási hajlama
viszont kedvezőtlenül befolyásolja termelési biztonsággát. Ettől függetlenül
több szempontból akár „ideális” fajtának is tarthatnánk. Ez a szőlőfajta ellenálló minden szőlőbetegséggel szemben,
ezért nem szükséges permetezni, így a növényvédő szert gyártó vállatoknak nem
érdeke, hogy ezt a szőlőfajtát korlátozás nélkül lehessen termeszteni. Termésének
minősége azonban igencsak távol áll a tökéletestől! Kriszten szerint beérési
cukorfoka 18 és 21 MM fok között ingadozik. Tapasztalataim szerint még kis
terhelés és késői szüret esetén sem okvetlen éri el a 18 mustfokot. Rendszerint
kemény bort ad: durva savérzetében gyakran a kocsánybénulás miatt betöppedt
bogyói is ludasak. Borának élvezeti értékét igencsak lerontják kellemetlen,
mással össze nem téveszthető aromaanyagai. Jellegzetes rókaízét az antranilsav
etil- és metilészterei okozzák. Borában egyébként az erjedést követően még a
friss szamóca- vagy málnaíz az uralkodó, s csak később tolakodik elő a tipikus
direkttermő mellékíz. „Hiszen csak meg kell ízlelni egy Noahnak vagy Othellonak
szőlőjét, vagy borát és azt minden egészséges ínyű ember, aki rendes Vinifera
szőlőhöz és borhoz van szokva, feltétlenül ki fogja köpni” – írta találóan
erről a zamatanyagról Teleki Andor magyar királyi kormányfőtanácsos 1930-ban. A
labruszka íz több fejtést követően sem változik meg, jóllehet a muzeális korú
borából már nem érezhető ki. Jellegzetes ízű festőbor, Borászati technológiai
szempontból kedvezőtlen tulajdonsága, hogy nyálkás bogyói sok pektint
tartalmaznak, ezért nehezebben sajtolhatók. Kétségtelen tény, hogy a pektin az
erjedés során metilalkohollá alakul át, ami nem kívánatos alkotóelem a borban.
A képződő metilalkohol mennyisége alapvetően az erjedés körülményeitől függ: a
legtöbb a héjon erjesztés során keletkezik. A metilalkohol az etilalkoholhoz
képest azonban elenyésző arányú, ezért a bor fogyasztása nem egészségkárosító
hatású. De azért erről még néhány gondolatot érdemes ejteni, hogy teljesen
tisztán lássunk. Metilalkohol
(metanol, faszesz, CH3OH) telített, egy értékű alkohol) Szabadon
a Heracleum giganteum éretlen gyümölcsében, szalicilsavas észtere
alakjában a Gaultheria procumbens illóolajában, kötötten a legkülönbözőbb
szerves vegyületben kiterjedten megtalálható.
A fa száraz desztillációja útján állítják elő. Borszeszre emlékeztető szagú,
alacsony forráspontú folyadék. Erős méreg. Oldószerként és szintézisek
kiindulási anyagaként használják. Erősen
mérgező, mert a szervezetben az alkohol-dehidrogenáz nevű enzim formaldehiddé
alakítja, ami pedig komoly sejtméreg. Mivel könnyen összetéveszthető az
etil-alkohollal, alkoholos italok hamisítására is használják, ami rendkívül
veszélyes a metil-alkohol májkárosító hatásai miatt és könnyen a fogyasztó
halálához vezethet, (50-75 g tiszta metanol elfogyasztása biztos halált okoz,
de történt már haláleset 12 g elfogyasztása után is) de még enyhébb mérgezés (a
fenti dózis töredékének szervezetbe jutása) is okozhat teljes vakságot.
(Érdekesség, hogy ha metil-alkohollal mérgezett beteggel etil-alkoholt itatnak
elsősegélyként, akkor a beteg szervezete a két alkoholt párhuzamosan -
ugyanazzal az enzimrendszerrel - kezdi bontani, így a formaldehid képződése lelassul,
káros hatása mérséklődik. A
must erjedésekor a pektinbontó enzimek hatására a pektinanyagokból képződik. A
fehér borok metilalkohol tartalma 30-120 mg/l, a törkölyön erjesztett vörös
boroké 100-200 mg/l. Az újabb vizsgálatok szerint egyes direkttermő fajták
borai valamivel több metilalkoholt tartalmaznak, mint a vörös borok.
Más adatok szerint:
- a
fehérborok metilalkohol-tartalma 30 – 120 mg/l,
- a
vörösboroké 40 – 200 mg/l,
- a
direkttermőké 40 – 300 mg/l.
Vagyis 40 liter otelló bort kell megigyál nagyon gyorsan ahhoz, hogy a 12 g
halálos adag metilalkohol a szervezetedbe jusson. Ne próbálkozz azonban, mert
1. 40 liter folyadékot mondjuk egy óra alatt meginni
képtelenség
2. a metil-alkohollal az etil-alkoholt is iszod a borral jelentős
túlerőben, tehát a metanolnak esélye sincs az enzim közelébe jutni, mely
formaldehiddé alakítaná.
Hagyjuk a 40 liter borivást, ha naponta úgy két liter
otellóból készült bort megiszol, akkor 600 mg metil-alkohol jut a szervezetedbe
– fényévekre vagyunk a veszélyes mennyiségtől, és iszod vele az etil-alkoholt
védelmül!
Érdekesség képpen: ugyanebben az
országban a gyümölcspárlatok megengedett metil-alkohol tartalma 1000 g / hl
abszolút alkoholra számolva, azaz egy 40 fokos gyümölcspárlatban 4 g, azaz 4000
mg metilalkohol megengedett, 13 szorosa a direkt termő borokban lévőnek.
Az
Othello előnyös tulajdonságaihoz tartozik, hogy bora színanyagokban gazdag:
többek közt ezért is használták régebben vörösborok színjavítására. Az ilyen
házasítások kémiai vizsgálatokkal egyébként minden kétséget kizáróan
igazolhatók, mert az Othello jellemző színanyagokkal, jelesül malvidin- és
petunidin diglükozidokkal rendelkezik. Az utóbbi időben sokat hallhatunk,
olvashatunk az egészségvédő hatásairól ismert antioxidánsról, a rezveratrolról.
Ennek mennyisége az évjárat és a szürkerothadás-fertőzés mellett nagymértékben
függ a fajtától is. R. Eder osztrák kutató 21 vörösborszőlőfajtát hasonlított
össze e tekintetben hat éven át. Megállapította, hogy a legmagasabb
átlagértékkel a Kékfrankos (7,6 mg/l) rendelkezik. Az Othello ezzel szemben
igen szerény (0,4 mg/l) rezveratrol-tartalommal bír. Az Othello kettős
hasznosítású fajta, termése akár étkezési szőlőként is felhasználható. Régebben
külföldre is sokat szállítottak belőle. Gyümölcsének az élvezeti értéke
vitatható, viszont a fajta kétségtelen előnye, hogy fürtjei télire jól
eltarthatók. „Kérem, úri körökben a direkttermőkről nem szokás beszélni” –
mondta annak idején a neves szőlész, Istvánffi Gyula. A termesztés
visszaszorulása és a törvényi tiltás nyomására a jövőben vélhetőleg egyre
ritkábban kerül majd szóba és a pohárba „szeretve átkozott” Othello. Azt azért
érdemes tudni, hogy a káliumnak köszönhetően jó
vízhajtó, elősegíti az anyagcseretermékek kiürülését a veséken át, segít a
vese- és hólyagkövesedés megszüntetésében, valamint csökkenti a premenstruációs
tüneteket. Tisztítja, méregteleníti a bélrendszert, fokozza az epeelválasztást
és a bélmozgást, ugyanakkor a nagy mennyiségben elfogyasztott szőlő a vizelet
savasságát is jelentősen csökkenti. Orvosok
gyakran ajánlják daganatos betegségben szenvedőknek, mivel a kék, illetve
fekete-szőlők kiváló méregtelenítő és vértisztító hatással is bírnak. A többi
kékszőlőfajtához hasonlóan az otellóban is rengeteg ásványi anyag és
vitaminvan: többek között vasat, cinket, magnéziumot, szelént,
káliumot, kalciumot, nátriumot, foszfort, C-, B1-, B2-vitamint, folsavat
tartalmaz. A gyümölcs, de
különösen a frissen préselt szőlőlé nemcsak az emésztést segíti, hanem hatékony
idegerősítő, feszültségoldó és regeneráló táplálék is egyben. Azonban mint
minden otthon préselt gyümölcslevet, a szőlő levét is mindig hígítsuk fel
vízzel fele-fele arányban, mert e nélkül puffadást, hasmenést okozhat.
Cukorbetegek, szoptatós anyák és bélhurutban szenvedők ne folytassanak szőlőkúrát!
Azért
a kísérletező kedvűek nyugodtan megkóstolhatják e tiltott borok valamelyikét,
a hazai biopiacokon időnként lehet kapni egy-egy szépen elkészített, fiatal
Othelló-bort, amely – a fentiekből most már tudjuk – igazi amerikai-európai
koprodukciós ritkaság. Arról is beszélnünk kell, hogy a pálinka kultúra
ismételt reneszánszát élve, ismét felfedezte ezt a szőlőfajtát, és mivel borát
nem illik forgalomba hozni, ez a tilalom a pálinkájára nem vonatkozik, mint
fent is említettük ez esetben más szabályok vonatkoznak rá. Talán elsőként a
legnagyobb kereskedelmi főzdék közül az Agárdi vágott ebbe bele Ausztriából
behozott alapanyag segítségével.
Az Otelló Szőlőpálinka kellemes, fűszeres illatokkal, lambruskára jellemző
kicsit fahéjas pikánssággal az orrban és a garaton selymes étcsokoládé ízzel
lepi meg a fogyasztót. Természetesen kis pincészetekben, kisebb vidéki
bérfőzdékben mindig is készítettek belőle bort, pálinkát, és ez így van ma is,
így lesz a jövőben is, akár tiltják, akár nem.