Népi hidelmek VIIIC.

Népi hiedelmek

VIIIC.

Július 22.

Mária Magdolna bűnös életből tért meg Krisztushoz. Ismeretes az az evangéliumi kép, amikor Mária Magdolna az Úr lábát drága kenettel megkente, utána pedig hajával törölgette. E cselekedetéért Jézus megígérte neki, hogy ameddig csak az evangéliumot a világon hirdetni fogják, fennmarad az ő szeretetének emlékezete (János 12,3). Magdolna legendáját az Érdy-kódex mondja el: Jeruzsálem táján vala egy magabíró gazdag ember, ki régi nemzetsége szerint vala királymaradék, de az írás nem veti, melyik királynak nemzetéből lött légyen. És vala neve Syrus, asszonyfeleségének Eukarya. Miért az ótörvény szerént jámborok valának, annak okáért adott vala őneki Úristen három magzatokat, kiknek nevök vala Lázár, Márta, Mária. És mikoron az jámborok kimúltanak volna ez világból... Magdalont adák Máriának, honnan nevezetöt es vén magának. És hívattatik vala immáron magdalombeli Máriának... Jézus föltámadása és mennybemenetele után Maximius, Lázár, Mária, továbbá a vak Celidonius kíséretében Magdolna elhagyja Jeruzsálemet. Marseille városába hajóznak, de itt nem fogadja be őket senki sem. Magdolna is hirdeti a pogányoknak az igét. Hallgatja a fejedelem is, akinek nincs gyermeke. Magdolna imádkozik érettük és az asszony méhében fogada. Azt látván az fejedelem, hogy mindennek jól végére menne, gondolá, hogy Rómában menne Szent Péterhez. Mondá az terhes asszonyállat: bizony soha édes uram, el nem válom tüled, hanem én es elmegyek. Mondá az ő ura: az nem lehet semmiképpen, miért ellyen nehezes vagy. Nem tudod-e, hogy az tengeren nagy veszedelmes szél vagyon, és történhetik, hogy mind gyermeköstül el kezdesz vesznie. De viszon ellen az asszonyállat soha meg nem akara maradni. Mikoron azért eleredtenek vóna, hagyván minden jószágokat Mária Magdolnának, míg megtérnének. Megjegyözvén azért őket szent keresztnek jegyével, az tengerre szállának, és mikoron egy éj és egy nap elmúltanak vóna, kezde az tengeren nagy szélvész támadni, és mind mennyen valának, jelesen az szegény asszonyállat nyavalyogni. És az nagy veszedelembe reájuta az szülésnek keserűsége, és jóllehet nagy fájdalommal fiat szüle, de maga, ennenmaga hamar kimúlék ez világból... Az hajósok azonközben kezdének nagy kiáltással erőt tenni rajta, hogy az holttestöt kivetnék az tengörben, mert különben az nagy tengöri vész meg nem szennék. Azon es nagyobb keserűségben esék, és nagy nehezen kérheté őket, hogy egy kősziklára hagynák kivetni. Ott egy hasadékban lehelyhezteté mind fiastul és szépen befödözé palásttal mind körül, és nagy sírva mondá: óh Mária Magdolna, te vagy ennek oka. Te vagy az én keserűségemnek fundamentoma, temiattad estem én boldogtalan ennyi nagy nyavalyában. De ha hatalmad nagyon, emléközzél meg énrólam, és mind anyának, mind magzatnak lelkökről, hogy el ne veszjenek. És azonképpen őket otthagyván, meg beméne az hajóban, sietvén Szent Péter apostolhoz. Péter megvigasztalja, sőt magával viszi Jeruzsálembe is. A fejedelem két év múlva visszatért hazájába. Mikoron odajutott vóna, hol az asszonynak holtteste vala, kéré az hajósokat, hogy oda kihajtanának. És távol lát az kisebb gyermeket, hogy az víz mellett járna, és apró kövecskékkel játszadoznék a víz szélén. Ottan kifutamék az hajóból, odamenvén. Azt látván az kisded gyermek, megijede tőle, miért soha embert nem látott vala, és anyjához futamék, és palástja alá búvék. Az jámbor szarándék azt látván, mind utánaméne, és édesanyja emléjénél találá meg őtet, és ölében vévén, ápolgatja vala, tudván, hogy ő vóna az édes fia. És nagy sírván mondá: óh bódog Mária Magdaléna, mely bódog én vónék, és mindenben jó szerencsával jártam vónék, ha ez asszony felébredne és énvelem hazajöhetne. Tudom, bizony es tudom, és minden kétség nélkül hiszem, hogy ki énnékem ez gyermeköt adtad, és két esztendég ez kősziklában megtartottad, az ő szüléjének es egészségöt adhatsz. Ez beszédek megmondván, az asszonyállat mint édes álmából, ottan fölserkene... Magdolna később pusztába vonul, hol csak Úristennel és az szent angyalokkal nyájaskodnék, míg élne. És úgy lőn, mint Úristentül kérte, kévánta vala, és harminc egész esztendég lahozék, magának nagy erős penitenciát tartván, emberi eledel nélkül. Hol ott oly nagy malasztot talála, hogy minden napon az hétrendbeli zsolozsmatartásnak idején angyalkéz miatt fölemeltetik vala. Az égben nagy édes angyali énekléseket hallván, ugyan teste szerént annak okáért semmi testi eledel nem vala szükséges. Utolsó óráján Maximinus püspök áldoztatja meg. Mikoron bement vóna, látá hát szent Mária Magdaléna hétszer fényesb az napnál, az karban áll az szent angyalok között, kik őszentségét odavitték vala... A XI. századtól bontakozó bűnbánó, vezeklő szellem különösen tisztelte a bűnösből lett szenteket: Pétert, Pált, Magdolnát. Főleg a züllöttségből szabaduló, bűnbánó nők választják védőszentül. Mária Magdolna alakjában éppen a bűn és bűnbánat poláris kettőssége a legföltűnőbb. Nem csoda, hogy a könnyelmű Magdolna a fodrászok, fésűsök, kozmetikusok, a könnyeit hullató, bűnbánó Magdolna pedig sok helyen a források védőszentjévé válik. A szepességi Dénesfalva (Danišovce) Magdolna-forrása már a középkorban híres. Vizével a szemfájósok máig orvosolják magukat. Rozsnyó határában is van Magdolna-forrás. Mellette a szent tiszteletére épített kápolna áll. A népi legenda szerint Magdolna itt élt ezen a vidéken, és könnyeiből fakadt a forrás. Más változat úgy tudja, hogy három kisasszony, azaz a környékbeli népnyelv szerint három könnyelmű fehérnép egyszer ruhát mosott a forrásnál, amikor megjelent nekik Mária Magdolna és kérte őket életük megváltoztatására. Ez meg is történt, majd pedig kápolnát építettek a tiszteletére. Először a forrás fölé akarták emelni, de reggelre a kis kápolna a közeli partocskára vándorolt. Magdolna napján messze vidékekről jönnek ide a betegek, sebes, fájós tagjukat ruhával mosogatni. A rongyokat azután a környező fákra aggatják. Vizéből haza is visznek, amelyet különösen szemfájásnál tartanak foganatosnak. A Rozsnyóval szomszédos Dernő (Drnava) magyar faluban hallottuk, hogy a századfordulón egy ottani kisfiú, Berczeli János vakon született. Hat éves korában édesanyja a hátán elvitte a Magdolna-forráshoz. Misehallgatás és a szentségekhez járulás után háromszor megmosta a fiúcska szemét, és látni kezdett. A gyermek felnövekedvén, kikerült Amerikába. Odakint minden vágya az volt, hogy valami ajándékkal rója le háláját. Erre azonban nem került sor, mert odakint halt meg. Az ország több vidékén tartják a bibliai eseményből kiindulva, hogy ezen a napon a kislányok hajából le kell vágni, hogy aztán a hajuk, ez az ősi lányékesség még nagyobbra nőjön. Így tartotta ezt a századfordulón Málom (Baranya) népe is. A bácskai Felsőszentiván faluban ez még azzal is bővült, hogy a kislányt kenyérsütő lapátra kell ültetni, és ott kell a haját lenyírni. A lenyírt hajszálakat fa alá kell elásni, de senkinek sem szabad róla tudni, különben egyetlen hajszál birtokában is a lányt meg lehetne rontani. A budaörsi német lányok hajából e napon levágnak egy keveset, hogy nekik is olyan dús hajuk legyen mint Magdolnának. A levágott hajat tűzre dobják, hogy majd az utolsó ítéleten ne kelljen keresniük. A szegedi tájon Magdolna napján sem mosni, sem sütni nem jó. Az a kiskunfélegyházi hiedelem, hogy ezen a napon esnie kell az esőnek, mert Mária Magdolna most is siratja bűneit. Csabacsűdi regula szerint Magdolna könnyen elpityeredik, de ritkán sír sokáig. Különös hagyomány él a baranyai Rózsafa faluban: Magdolna napján nem jó meszelni, mert a képe megjelenik a falon. Zalaszentbalázson, Kallósdon úgy tartják, hogy a kánikula Magdolna napján jön be és Bertalan napján távozik. A Magdolna a parasztnép körében egyébként igen ritka keresztnév, aminek névmágiás háttere nyilvánvaló: nem akarják, hogy a leánygyermek élete az egykori Magdolnáéhoz legyen hasonlatos. Szokás volt a kislányok hajából ezen a napon egy keveset levágni, hogy még hosszabbra nőjön. A bácskai Felsőszentivánban sütőlapátra ültetve vágtak le a hajból, amit titokban ástak el, nehogy rontani lehessen a hajszállal. Szeged vidékén nem tartották Mária Magdolna napját sütésre, mosásra alkalmasnak. Szajánban egyenesen tiltották e munkákat. Időjárásjósló hiedelem is fűződik e naphoz. Kiskunfélegyházán úgy hitték, esnie kell az esőnek, mert Mária Magdolna siratja a bűneit.

Piros Ribizli Gyógylikőr 2011.

Piros Ribizli Gyógylikőr

2011.

(Ribes Rubrum Essentia)

Hozzávalók:

1 kg enyhén túlérett pirosribizli
2 l Cseresznye Pálinka
1 rúd vanília
diónyi friss gyömbér
egy kis citrom héja,

esetleg narancshéj is
1 kis rúd fahéj
4 – 5 szem szegfűszeg
1 – 2 tok kardamom
50 dkg cukor

Elkészítése:

Rendkívül fontos, hogy a gyümölcsöt szárastól szedjük le, mert így nem sérülnek meg a nagyon vékony héjú bogyók és nem éri károsodás a feldolgozásig. Mindig annyit szedjünk le, amennyit fel is dolgozunk, vagy azonnal rakjuk hűtőbe, mert gyorsan elveszti frissességét, zamatait. A feldolgozás első lépéseként öblítsük le a ribizlit és kézzel – szigorúan gumikesztyűben – kissé nyomkodjuk össze. Töltsük nagy üvegbe, majd öntsük rá a pálinkát. Szórjuk bele a fűszereket és csavarjuk rá a kupakot. Tegyük olyan helyre, ahol látjuk, és 2 -3 héten át, naponta rázzuk össze. Szűrjük át olyan szűrőn, amit másra nem akarunk használni, mert úgy megfogja, hogy szinte reménytelen kimosni belőle a foltokat. A leszűrt ribizlit tegyük vissza az üvegbe, kevés vízzel, de feltétlenül ioncserélt, vagy desztillált vízzel fűzzük sziruppá a cukrot és még azon melegében töltsük a likőrbe. Állítsuk egy hétre a kamrába, hogy kicsit érhessen, majd kóstoljuk meg. Ízlésünk szerint állítsuk be az erősségét, szintén desztillált víz hozzáadásával, és az édességét, cukorsziruppal. Ne csináljuk ragacsosan édesre, inkább a gyümölcsösség domináljon, ne az édesség. A hígításával is óvatosan járjunk el. Ha nagyon kevés alkohol marad benne, a bele oldódott pektin és az illóolajok képesek kicsapódni és felhős zaccként lebegni benne. Ha ez mégis megtörtént, kávé filteren szűrjük át. Javasolt az alkohol tartalom megmérése és annak beállítása 35%-os mértékre. Töltsük üvegekbe és érleljük tovább. Pár hét után már fogyasztható, de pár hónap elteltével, sokkal harmonikusabb ízűvé válik, tehát érdemes ezt az időt türelmesen kivárni.

A hideg eljárással készült gyógy likőr megőrzi a gyümölcs minden előnyős tulajdonságát. Rendkívül magas C-vitamintartalommal rendelkezik, de rostban, szerves sóban, citromsavban, almasavban, ecetsavban, fehérjében, kevés zsírban, szénhidrátban, kalciumban, vasban, magnéziumban, káliumban, nátriumban valamint E-, B1-, B2- és B6-vitaminban is bővelkedik. Rendkívül üde, kellemesen savanykás ízvilága arról árulkodik, hogy cukortartalma meglehetősen alacsony, így a fogyókúrázók és a cukorbetegek is bátran fogyaszthatják. Az utóbbi évek kutatásai kimutatták, hogy daganatmegelőző hatását a benne fellelhető béta-karotinoknak és a flavonoidoknak köszönheti. Jótékony hatásait túlsúly, gyomorbántalom, emésztési rendellenesség, sárgaság, székletürítési gond, magas vérnyomás, veseprobléma, megfázás és influenza esetén is kifejti.

Fogyasztásához jó egészséget kíván pincészetünk!

Népi hiedelmek IXC.

Népi hiedelmek

IXC.

Július 20.

Illés napja különösen a szegedi és göcseji népnek, valamint a görögkatolikus magyarságnak, továbbá a bajai bunyevácoknak, mohácsi sokácoknak számontartott ünnepe, illetőleg már félünnepe. Szenna kálvinista faluban nyilván középkori katolikus hagyomány nyomán dologtiltó nap: nem aratnak, nem hordanak. Helyi monda szerint egy pógár, vagyis jómódú gazda ezen a napon hordatta össze a gabonáját. Vacsora idején a villám belecsapott a pajtába, porrá is égett. Annyi bizonyos, hogy a kultuszt, amely főleg a Balkánon virágzik, Árpád-kori szakrális népéletünknek még a bizánci rétegeiből örököltük. Először a Zágrábban őrzött, XI. századbeli Hahóti-kódex kalendáriumában bukkan föl. Illés azonban több középkori misenaptárunkból hiányzik, ami azt bizonyítja, hogy hazai kultusza nem volt egyenletes. Illést a karmelita rend alapítójának, illetőleg példaképének tekinti. Kedveltségét parasztságunk körében gyakori keresztnevünk, továbbá nevéből képzett családneveink: Illés, Illyés, Illye, Éliás, Ila, Ilia is igazolják. Illés egy sort sem írt, a Jézus-korabeli zsidó hagyomány mégis Isten íródeákjának tartotta. Ő vezeti azokat a könyveket, amelyekbe Izrael népének jó és rossz cselekedeteit följegyzik. Ez dönti majd el, hogy méltó lesz-e az üdvösségre. A hiedelem a keresztény folklórba is belekerült. Illés apokrif, illetőleg bogumil ihletésű kozmogónikus mondáinknak is egyik főhőse. A szegedi néphagyomány szerint Illés hajigálta le a kevély angyalokat az égből. Mennyköveivel azóta is célozgatja őket. Sokszor elér azonban másokat is, mert a gonosz angyalok a jó emberek mellé húzódnak. Mint látni fogjuk, hasonló hiedelem a muravidéki vendek körében is él. Algyő öreg nemzedékei úgy mondják, hogy a világ teremtése után az Úr meg a Sátán együtt gyönyörködött a teremtett világ szépségében. Ekkor a Sátán meglátta az embert a paradicsomban. Elfogta a gyűlölet, és Urának megcsúfolására maga is Ádámhoz hasonló emberalakot rajzolt a porba. Illésnek nevezgette és költögetni próbálta: Illés, kelj föl! A porember azonban meg se mozdult. Az Úr erre megszólalt: Illés, kelj föl, hajigáld mög azt, aki tégöd alkotott! Illés nyomban fölkelt és az Úr parancsára villámokkal dobálta meg a Sátánt. Ettől kezdve van villámlás és mennydörgés. Ezért mondogatják a gyeviek égiháború idején: Illés csatáz a Sátánnal. A világ végének ismertetőjele lesz a szegedi eredetű Csanádapáca régi hiedelme szerint Illés és Jónás eljövetele. Mikor a világ el akar veszni, ismét lejönnek a földre. A jeruzsálemi kapuban megölik mindkettőt. Ott fekszenek majd tizennégy napig halva, de azután ők is feltámadnak. A hitükhöz ragaszkodó embereket Kálmány Lajos verbicai följegyzése, egyúttal az archaikus szegedi hagyomány szerint szintén Illés (meg Énok) menti meg. Eszerint, amikor a világ meg akar égni, az Antikrisztus mindenféle csalárdsággal csalja a népet. Ezt mondogatja: én vagyok Krisztus! Kenyeret osztogat meg mindent, hogy neki higyjenek. Így lesz ez egy darabig. Aztán Illés meg Énok az Antikrisztust legyőzi. A Szentírás szerint is ketten harcolnak az Antikrisztus ellen. Ezeket az egyházatyák szintén Illéssel és Énokkal azonosítják. Szerintük is Illést és Énokot majd megölik, testük temetetlenül hever. Az Antikrisztus hatalma tetőpontján híveivel az Olajfák hegyéről az ég ellen tör, de a szegedi hagyomány szerint is most már Krisztus teszi tönkre; amikor az ég felhőiből eljön eleveneket és holtakat megítélni. Parancsára most gyújtja meg a föltámasztott Énok az eget és a földet. A szegedi néphit szerint bármilyen szárazság volna is különben, az esőnek esnie kell Illés próféta napján, illetőleg táján. Ez a hiedelem az Ószövetség (Királyok Könyve I, 16 és II. 2) ismeretes előadásán alapszik: a Karmel hegyén remetéskedő Illés könyörgésére hosszú szárazság után eső hull az égből, ami az egyházatyák tanítása szerint előképe a Megváltó eljövetelének, az isteni irgalom esőjének is. Ha még mennydörög is ezen a napon, akkor hemperegni kell a földön, hogy a hátunk ne fájjon. Sövényházán (Csongrád) tréfásan így fenyegetik meg az ünnep előtti forróságot: jaj neköd kánikulla, ha Illés próféta a nyakadat mögmossa! Július végének sokszor viharos, égzengéses időjárására utal: Illés mög Jakab Annát kergeti. Ezt az újkígyósi szólást a naptárban egymás után következő napok értetik meg velünk. Jakab és Anna szép Szűz, a búzakereszteket igazgatja, szét is dobálja. A szegedi tanyákon égiháború idején mondogatják: és az Ige testté lőn, és miköztünk lakozék. Ezzel Jézust mintegy maguk közé igézik. Meggyújtják a szenteltgyertyát is, megkeresztezik, azaz keresztet vetnek az égre s ezt mondják: Atyának, Fiúnak, Szentlélök Istennek. Illés próféta lassan hordd az egeket, mert az Úr Jézus Krisztus most van itt lent köztünk. Dusnoki szólás szerint Ilija: oluja, vagyis napjára vihar szokott lenni. Megemlíthetjük még, hogy a dohánytermelő Csanádapácának múlt század derekán épült templomában Illésnek hatalmas arányú képe látható, ami nyilván egyrészt a prófétának, mint az időjárás egyik patrónusának szorongó tiszteletére, másfelől pedig a szegedi hagyományok erejére mutat rá. A nap egyúttal a falu fogadalmi ünnepe is. A hasonló eredetű és foglalkozású Maroslele és Pusztaföldvár népe első kápolnáit szintén Illés tiszteletére szentelte. Későbbi templomainak már Mária a patrónája. Talán azért, mert a papság a hívek Illés-kultuszát babonásnak érezte. Sümegprága szőlőhegyében Illés napján van a hegymise. Az elragadtatott Illés látható Orbán társaságában Szentendre római katolikus templomában, a hajdani dalmát szőlőművesek zászlaján. Az itteni pravoszláv székesegyházban a tabakostímár céh zászlaját (1766) őrzik a négy evangélista és a tüzes szekéren robogó Illés képével. A pécsi Gyükés-szőlőhegy Bertalan-kápolnájában primitív szépségű kép: Illés a tüzes szekéren. Alighanem viharűző célzattal, fogadalomból ajánlották föl. Baján ezen a napon nem jó a szőlőbe lépni. Illés mintegy a szerzetesség ősatyja, ezért ábrázolásával olykor kolostorokban is találkozunk. Türje premontrei rendházának refektóriumában Dorffmeister István mennyezetfreskója: Illés a pusztában, mintegy utalásul arra, hogy az Úr nem hagyja el azokat, akik érette a világot megtagadják. Göcsejben égiháború idején ezt mondják: csatáz az Illés, hajgálódik az Illés. A mennykövet elhalt kovácsok készítik Illésnek. Kardos angyal is jár vele, aki a kardjával vagdalkozik. Szintén a göcsejiek szerint Illésnek nem szabad megtudnia, mikor van a neve napja, mert ha megtudná, olyan parádét csapna, hogy még a föld is megreszketne belé, és összetörne mindent. Kérdezgeti Istentől: Uram, mikor lesz az én nevem napja? Válaszul ezt kapja: az bizony még soká lesz! Ha később újra megkérdezi, akkor ezt a feleletet kapja; a te neved napja már régen elmúlt. Illés bosszújában ilyenkor dörögni kezd, keresi a nevenapját. Így vélekedik Hercegszántó sokác népe is. A bátyai katolikus „rácok” szerint Magdolnának bűnös életében sok szeretője volt. Ez a testvérbátyját, Illést nagyon bántotta. Szégyenében két lovát befogta a kocsiba, és végighajtott az égen. Innen a vihar, égzengés. Vásárosmiskén mennydörgéskor azt mondják, hogy Illés most abroncsolja a hordókat. Dány öregjei szerint Illés zengeti az eget. Csíkdelne (Dolniţa) népe úgy véli, hogy égzengéskor a próféta szekere zörög. Sajátos ormánsági kálvinista ünneprontó hiedelem szerint Illés napján varrott inget nem jó fölvenni, mert viselőjére rászáll a villám. A göcseji Illés-hagyománynak gazdag muravidéki szlovén párhuzamai is vannak: itt is keresi a nevenapját. Isten megengedte neki, hogy az ördögöt üldözze. Ezt olyan buzgalommal teszi, hogy az Úrnak kell fékeznie, különben már vége lenne a világnak. A gonosz annyira fél tőle, hogy kereszt, keresztvető ember mögé bújik. Illés napján nem szabad keresztet vetni, nehogy a villám az ördög helyett bennünket találjon el. Mennydörgéskor az ostorát durrogtatja. Ő a szlovén fuvarosok patrónusa. Ha valaki hirtelen távozik valahonnan, ezt mondják rá: úgy megy, mint Illés. Illésnek, Illés napjának a görögkatolikus hagyományban is nagy a becsülete. Egy legendamesében, amelyet a Talabor völgyi ruszinok ajkáról jegyeztek föl, Illés az ottani nép fiaként jelenik meg, akit elvittek katonának. Felesége éppen másállapotban volt. Húsz évig szolgált messze idegenben. Nem is tudtak egymásról. Az asszony fiat szült, aki derék legénnyé vált. Illés végre megszabadult. Jó katona volt, ezért kitüntetésből a fegyvereit is magával vihette. Útközben egy idős emberrel találkozott, aki újságolta neki, hogy feleségének fiatal legény a szeretője. Megláthatja, ha házuk ablakán benéz, mint csókolóznak egymással. Csakugyan így is volt. Az elkeseredett Illés a legényt nyilával szívenlőtte, az bele is halt. Bujdosni készült, de találkozott a szomszédjával, akitől ismeretlenül felesége felől kérdezősködött. Ez elmondta neki, hogy az asszony milyen becsületesen élt, fiát szépen fölnevelte, és éppen most házasítja. Illés nagyon megrendült. Visszatért a feleségéhez, és elmondta, hogy ő volt fiuknak gyilkosa. Bosszút esküdött a gonosz öreg, vagyis az ördög ellen, és elindult a fölkeresésére, de hiába bolyongott. Az Úr végre megkönyörült Illésen. Tüzes szekeret küldött érte, hogy az útját azon folytassa. Meg is találta a vén embert. Láttára nyila rettenetes nagyot dörgött, a föld megrendült bele, és agyonsújtotta vele az ördögöt, mert ő volt a bajszerző. Illés most elhatározta, hogy nyilával valamennyi ördögöt elpusztítja. A gonosz elgondolta, hogy fába, állatba, emberbe, templomba bújik, de Illés mindenütt rátalált. A mogyoróbokorra azonban nem gondolt. Ezért kell az embernek égiháború idején mogyoróbokor alá menekülnie. A monda töredékes magyar változatát Torockó népe is ismeri. A történet a szlovének között is él. Illés katona volt, szabadságra jött haza. Útközben szomszédja képében az ördög elhitette vele, hogy feleségének gyermeke Illés apjától született. Hazaérkezve, apját megöli. Csakhamar kiderült azonban, hogy az ördög szedte rá. Istentől fegyvert kért, a villámot kapta, hogy a gonoszt elpusztítsa. Máriapócs egyik búcsúnapja Illés próféta ünnepe, egyúttal a kegykép második könnyezésének (1715. júl. 21.) emléknapja. Másért is számontartották. Görögkatolikus papcsaládok még a közelmúltban is ilyenkor találkoztak Pócson egymással. Elhozták eladólányaikat is, hogy – mint mondogatták – majd Illés adja férjhez őket. Megjelentek rajta a szentelés előtt álló, házasulandó görögkatolikus papnövendékek is. Így a búcsú egyúttal házasságszerző alkalom volt. Itt nyilvánvalóan igen régi, színes hagyomány emlékezetéről, utóéletéről van szó. Ugyanis még a XVIII. század elején is Laborcfő (Kraszni bród), Pócs, talán még Csernekhegy és Bikszád (Bicsad) bazilita kolostorai mellett, évente két-három jeles ünnepen sokszáz görögkatolikus, tájak szerint ruszin, román, magyar család gyülekezett össze. Az eladólányok virággal díszített leeresztett hajjal, az özvegyek fejükön koszorúval jelentek meg. A vőlegényjelölteket szüleik és rokonaik is elkísérték. A legtöbb legény és lány most látta egymást először: Ha a legénynek egy lány megtetszett, hozzálépett, kezét nyújtotta és így szólt: ha férj kell neked, itt vagyok, gyere a paphoz. Ha a lánynak is tetszett a legény, akkor kezet fogott vele. Ezután a legény megegyezett a lány vételárában, majd mindkét család rokonsága bement a monostorba esketésre. Azt sem kérdezte a pap, hogy hívják őket, s merre van hazájuk. Az esküvő után ettek, ittak, táncoltak, majd hazamentek. Előfordult, hogy a szülők nem is látták többé a lányukat. Azt sem tudták, hova és kihez ment feleségül. A sok verekedés, garázdaság, erőszakos leányrablás miatt a hatóságok eltiltották a leányvásárnak ezt az archaikus, szilaj módját, szelídebb formában azonban az említett búcsújáróhelyeken még századunkat is megérte. Illés napján – nyilvánvalóan a görögkeleti Illés-nap házasságszerző hagyományaitól ihletve – Hétfalu evangélikus csángó fiatalsága a múlt században párkereső mulatságot szokott tartani. Gyergyóbélbor (Bilbor) és Gyergyótölgyes (Tulgheş) pásztorai a szomszédos román hegylakók hatására Illés próféta napján medveünnepet ülnek. Lefolyásáról a puszta említésen kívül egyelőre mit sem tudunk. Aki ilyenkor dolgozik, annak marháit a medve, meg a mérges kígyó (Pelias berus) elpusztítja. Nem szabad most ollóval, késsel sem járni. Munkács környéki ruszin hiedelem szerint Illés a névünnepén jeget dob a folyók vizébe, ettől fogva tehát már nem jó a szabadban fürdeni.

Piros Ribizli Ágyas Pálinka 2011.

Fekete Ribizli Ágyas Pálinka

Népi hiedelmek XC.

Népi hiedelmek

XC.

Július 17.

Elek a középkor egyik legkedvesebb legendahőse volt. Történetét több magyar kódexben megtaláljuk. A Nádor-kódex rövidebbre fogott előadása^* szerint Elek Euphemianus római patrícius fia volt. Jámbor szülei sokáig gyermektelenül éltek. Amikor embörségöt ért volna, választának neki császár udvarából egy szizet, és neki adák feleségül. Annak utána, mikoron a nyugodalomnak ideje eljött volna, bemene az szent ifjú az ő mátkájával ágyasházába, holott kezdé űtet tanítani isteni félelemre és szizességnek tartására. Mely tanúságnak utána aranygyűrűjét és vitézi övének csatját, kivel övedözik vala, neki adá tartani, mondván: vedd hozzád ezöket, és tartsd nálad, amíg Úristennek kellemetös. Elek ezután koldus képében Edessza városába zarándokolt, hol vala mü urunk Jézus Krisztusnap képe, ki nem emböri kéz miatt vala alkotván, gyolcsba szerezvén.Az ő jegyöse kediglen úgy mond vala ő napának: én addiglan, míg az én édességös uram felől hírt nem hallok, miképpen a gerlice, egyedül veletök megmaradok, és veletök lakozom. Már tizenhét esztendeig szolgált Elek Edesszában, teljesen ismeretlenül Szűz Máriának egyházánál, amikor a Boldogasszony képe megszólalt és azt mondta az őrnek, hogy hozza be az egyházba Isten emberét. Elek megijedt a hirtelen tisztelettől és hajóra szállott, amelyet a szél Rómába sodort. Elek itt fölkereste atyját és kérte, hogy fogadja be szegényei közé. Nem árulta el most sem magát, nem ismerték föl. Imádsággal, vezekléssel töltötte minden idejét. A szolgák sokszor csúfot űztek belőle. Ismeretlenül újabb tizenhét évig él atyja hajlékában. Érezvén halálának közeledését, papirost, tintát kért, és életét írásba foglalta. Szózat hallatszott az égből, hogy keressék meg Isten emberét: Euphemianus házában lelik meg. Mikor a pápa és kísérete odaért, Eleket már halva találták. Orcája fénylenék, mint Isten angyala.jaj énneköm, mert ez mai napon nagy gyászban és özvegységben maradtam, és immár nincs énneköm kire néznöm, sem szömeimet kire vetnöm. Immár elromlott éntőlem én tüköröm, és elveszött neköm reménységöm. Ez mai napon elkezdetik neköm szomorúságom, kinek vége soha nem lészön. A halott körül csodák történnek. Annak utána a császárok hagyák, hogy bőséggel aranyat és ezüstöt hintenének el a piacon, hogy a szent testöt vihetnék a szentegyházhoz. De a nép nem gondol a pénzzel, hanem inkább nagyobban, nagyobban sietnek vala az szent testnek illetésére, úgyhogy nagy dologgal viheték Szent Bonifácius mártírnak templomába. Ez velágból múlék ki Szent Elek Krisztosnak sziletése után háromszázharmincnyolcad esztendőben, ki mast vigadoz örökkön, örökké Úristennek előtte a dicsőséges szentökkel. Amen. Dicsértessék az Úristen.Gesta Romanorum is számontartja. Kódexeinkhez hasonlóan, szintén a Legenda Aurea^* Elek kedves gyermek volt. Apja, anyja gazdagok voltak, kényeztették. Mikor legénykedni kezdett, érezte, hogy neki nem kell egy lány sem. Úgy kommendáltak neki egy lányt, azt aztán csak megszerette. Megtartották a lakodalmat. Akkor már úgy érezte, hogy nagyon szeretné a lányt. Még a menyasszonyon rajta volt a fátyol, ült egy széken. Szólt Elek: jövök mindjárt. Megszökött. Koldusruhába öltözött. Leült a kapuba. Ott ment el minden nap a jegyese, meg az édesanyja, édesapja. Ő is epekedett utánuk. Azok meg kerestették. A koldusnak is vetettek alamizsnát, de rá se gondoltak, hogy ő az, akit annyira szeretnek, várnak. Elek meg azért tűrt, mert Istentől üzenetet kapott: Elek, föl ne törd a zárat, vezekelned kell! Így halt meg Elek. Akkor a harangok húzatlan szólaltak, a teste meg jószagú volt. A kezében levelet találtak. Abból tudták meg, hogy Elek volt ő. Elek a magyar középkorban kedvelt keresztnév. III. Béla királyunknak a bizánci udvarban Alexios volt a neve. Idehaza egyik udvari papjának is ezt a nevet adta. Elek tiszteletét nyilván Szent Adalbert püspök hozta hazánkba, aki azelőtt az Aventinuson álló S. Bonifazio ed Alessio-apátságban élt. Elek példája ihlette Szent Imre fogadalmát is. Tisztelete a barokkban csak közvetve született újjá, mert Imre és Alajos foglalta el helyét az ifjúi szüzesség védőszentjeinek karában. A római S. Alessio csodatevő, Elekről nyilatkozó Mária-képét, illetőleg másolatát a jámbor hagyomány szerint még maga a szent hozta magával Edesszából az örökvárosba. A kép másolata ismeretlen körülmények között, de föltétlenül csak a barokk időkben, talán valami Róma-járó magyar pap ajándékából hazánkba, Nagyszombat városába is eljutott, ahol a hagyomány szerint 1708-ban könnyezni kezdett. Erről a hazai búcsújárásról készülő könyvünkben emlékezünk meg bővebben. Csak annyit jegyzünk meg, hogy a nagyszombati kép másolatai több olyan volt jezsuita templomunkban is fölbukkannak, amely mellett gimnázium is működött (Gyöngyös, Eger), de megtaláljuk a kecskeméti piarista templomban, sőt nyilván a kegyúr Velics-család buzgóságából SzarvasgedeAlexius Szomorú atyja szolgáit szétküldte a világba, hogy keressék meg fiát. Elek látta őket, de nem árulta el magát. A szolgák visszatértek és jelentették, hogy nem találták meg. Kiderül minden. Eleket elsiratja apja-anyja. Felesége így kesereg: Elek legendáját a előadását követi. Eljut a népmese világába is. A legenda évszázados kedveltségére vall egy baranyai népmese amelyet nyilvánvalóan ponyvairodalmi vagy kalendáriumi olvasmány ihletett. Eszerint Dácius király három évig harcolt, amíg elnyerte felesége kezét. Nem mondjuk el a mese tartalmát minden, egyébként érdekes mozzanatát, csak annyit, hogy a király elhagyja feleségét, akivel boldogan élt. Égi szózatot hallott, hogy a Szentföldre kell mennie, ott küzdenie. A királyné, aki éppen magzatot várt, szomorúan búcsúzkodott el tőle; nem lehetett visszatartani. A király tizenöt év múlva hazatért. Odament a templom elé, ahol a szegények várakoztak. Jött a királyné meg a fia, akik alamizsna fejében arra kérték a koldusokat, imádkozzanak, hogy az Isten a királyt segítse haza a Szentföldről. Ezek láttára Dácius rongyos ruhában a palotába ment, és szállást kért. A királynénak megesett rajta a szíve, és a konyha mellett, egy kis szobát adott neki. A szolgáló minden nap odavitte az ételmaradékot az asztalára. A király látta, hogy felesége és fia mindennap végigsírta az udvart, mert hírt nem kaptak róla, mégsem árulta el magát. Egyszer a szolgálótól papirost, tintát, tollat kért. Megírta búcsúlevelét és aranygyűrűjével együtt a markába szorította, majd meghalt. Erre a harangok húzatlan szólaltak meg. A harangozó csak annyit hallott, hogy a királyi udvarban egy darab arany fekszik, de csupán a zarándokot találták meg. A gyűrűről meg az írásról ráismertek, akit annyira vártak. A királyné szívéhez kapott és mindjárt meghalt. A királyfinak a levelet meg sem mutatták, nehogy úgy járjon, mint az édesanyja. Most ő került a trónra. A legenda szegedi tanyákon élő, elnépiesedett változata szerint barokk kápolnájában is. A legendának modern költői feldolgozása Sík Sándor szép misztériumjátéka, az (1918), ami egyúttal mintha a barokk szerzetesi iskoladráma hagyományait is idézné.