Bátai Keszeg Fesztivál 2014.

Zselnicemeggy

Zselnicemeggy

Prunus padus

Ezúttal egy olyan vadgyümölcs fát mutatunk be, amelyet 2012-ben az „év fájává” választotta az Országos Erdészeti Egyesület. Tették mindezt azzal a szándékkal, hogy egy kicsit jobban odafigyeljünk a hazai erdőkben, parkokban élő különleges fafajokra. További különlegessége ennek a gyümölcsfának, hogy a hazai erdők egyik legkorábban, akár már április elején virágzó fája a zselnicemeggy tudományos latin nevén, Prunus padus. Magyar neve a szláv 'zelena' szóból ered, mely zöldet jelent, és a korai lombfakadásra utal, de májusfa, büdöshárs, erős illatú, fehér fürtös virágai miatt gyöngyvirágfa, vagy apró fekete terméseire utalva vadmeggy és kutyacseresznye néven is ismert. Népies elnevezése még az előbbieken túl a csórmány, gerézdes-, vagy zsidócseresznye, tyúkszemfa, zelnicze, koczérka. A zselnicemeggy hatalmas területen terjedt el: Európában a Skandináv-félsziget északi csücskéig is eljut, délen viszont az Ibériai-, Appennin- és Balkán-félszigeten szórványosabban találkozunk vele. Nyugat-keleti irányban Nagy-Britanniától egészen az Amur-vidékig, Kamcsatkáig és Japán északi részéig nyúlik, érdekes módon Észak-Afrikában az Atlasz-hegységben is megjelenik, s itt éri el legmagasabb előfordulását 2200 m tengerszint feletti magasságon. Európában folyók, patakok menti láperdőkben, erdőtársulásokban gyakori. Májusfának is nevezett fát a skandináv országokban a tavasz hírnökének is tekintik. Néhány nemzetközi szakirodalom szerint a virágzás akkor kezdődik, ha az első lomblevelek kifejlődése már befejeződött, illetve ha az árnyékban mért napi hőmérséklet eléri a 10-12°C. A néphit szerint Svédország egyes részein a tavaszi vetések csak akkor kezdődhetnek el, ha a zselnicemeggy már virágzik. Hazánkban Nyugat" és Délnyugat" Dunántúlon gyakoribb, az Északi" és Dunántúli" középhegységben ritkább. A síkvidékeken elsősorban az ártereken jelenik meg, ahol jól elviseli a nagyobb termetű fafajok árnyalását. A láperdőkben a mozgó és a pangó vizet is bírja. A hegy" és dombvidékeken a patakok mentén találjuk, ahol akárcsak a láperdőkben, itt is a mézgás éger jellemző kísérő fafaja. 8-18 m magas fafaj, de kedvezőtlen termőhelyeken csak cserjeméretű marad. A fagyokkal szemben ellenálló, vízigénye nagy. Tipikus mészkerülő faj, szereti a humuszban és tápanyagokban gazdag talajokat. Lombja nagyon gyorsan lebomlik, nagy mennyiségű kalciumot juttat vissza a talajba, ezáltal termőhelyét is javítja. Hazánkban a síkvidékeken elsősorban az ártereken jelenik meg, ahol szépen fejlődik nagyobb termetű fafajok árnyékában is. Megtalálható a láperdőkben, a hegy- és dombvidékeken a patakok mentén, mert jól bírja a pangó vizet is. Már fiatalon, 8-10 éves korban virágzik és terem. Koronája kúp alakú, koronája alacsonyan kezdődő, erősen megnyúlt, később oszlop alakúvá és boltozatossá válik. A kéreg sima, sötét barnásszürke vagy csaknem fekete, vesszeje lilás- vagy sötétbarna, erősen paraszemölcsös, megdörzsölve meglehetősen kellemetlen szagú. A levelek szórt állásúak, fordított tojás alakúak vagy elliptikus hosszúkásak, rövid, de karcsú hegybe végződnek. Válluk rendszerint kerek, csak ritkán szív alakú; 5–9 centiméter hosszúak és körülbelül 3–7 centiméter szélesek, finoman fogazott szélűek, felül fénytelen sötétzöldek, fonákjuk világosabb és olykor elszórtan szőrös. A mintegy 2 cm hosszú, liláspiros levélnyél és a levélváll találkozásánál két (ritkábban 1 vagy 3) nektármirigy figyelhető meg. A levéllemez lágy, kissé ráncos, hossza 5-9, szélessége 3-7 cm között változik, színi oldalán matt élénkzöld, fonákán világosabb, finom viaszrétegtől enyhén kékes árnyalatú, az érzugokban olykor szakállasan szőrös. Édes illatú, apró, legfeljebb egy cm átmérőjű fehér virágai 7-12 cm hosszú fürt virágzatot alkotnak, egy virágzatban akár 40 virág is lehet. Rügyei barnák, szárhoz simulók. Június végén érnek borsó nagyságú csonthéjas termések gömb alakúak vagy kissé hosszúkásak, feketék, fényesek, lédúsak, a csontárja 5-6 mm hosszú, világos zöldesszürke, finoman rücskös felületű, viszont felülete finoman gödörkés éréskor sok csersavat tartalmaz. Sötétlila színű, sajnos csak nagyjából borsó méretű, fürtökben termő zselnicemeggy termése ehető. Magja, hasonlóan a bodzához, kéksavat tartalmaz, ezért a gyümölcshús csak passzírozva használható fel. Kicsit kesernyés, de mézédes íze miatt, és mert egyébként sem túl gazdaságos gyűjteni, más gyümölccsel főzhető össze. Nálunk nem túl ismert, és használt. Régi népi felhasználása sem igen ismert nálunk. Német, ehető vadnövényes könyvek, oldalak foglalkoznak vele, de régészeti bizonyítékok vannak arra nézve, hogy a kő- és bronzkorban fogyasztották. Ázsiai népek gyümölcslé és vegyes gyümölcsíz készítésére ma is felhasználják. Egészségi állapota – egyes szerzők szerint – 40 éves korától kezdődően romlik, s általában a tőkorhasztó gombák károsítása következtében el is pusztul. Közvetlen erdőgazdasági hasznosítása, hasznosíthatósága alacsony, azonban könnyen bomló, káliumban és nitrogénben igen gazdag avarja a termőhelyére kedvezően hat. Lombozata keveset párologtat, így a rosszul szellőzött, glejes talajokon is kiválóan tenyészik. Feketésszürke kérgének hatóanyaga vizelethajtó, izzasztó hatású, köszvény, reuma és szifilisz ellen is használták. Különösen a skandináv országokban kérgéből színanyagokat vontak ki, s különböző vegyi anyagok hozzáadásával szürke, narancssárga vagy sötétbarna gyapjúfestékeket nyertek belőle. Fája sárgás- vagy vörösesfehér, közepe zöldesen sávozott. A faanyag rugalmas, könnyen hasítható, jól munkálható, és bár nincs akkora jelentősége a faiparban, mint a közönséges cseresznyének, a belsőépítészetben és csónakgyártásnál használják. Mutatós virágfürtjei miatt útsorfának, parkfának és kerti díszfaként is ültetik, terméséből pálinka készíthető, szörp, zselé, lekvár, és kinek mit enged meg a fantáziája, készíthető belőle.

I. Csörötneki Tüzesvíz Pálinkaverseny 2014.