Néri Szent Fülöp
Erdei Szamóca Ágyas Pálinka
(Fragaria vesca)
2011.
A gyermekeim legkedvesebb csemegéje a szamóca, amely évtizedek óta megtalálható kertjeinkben, gyümölcsöseinkben. Nemcsak azért kedvelik nagyon, mert valóban finom és ízletes, hanem azért is, mert amikor terem már tudják, hogy hamarosan vége az iskolának és jön végre a tíz hónapja várt nyári szünet. A feleségem számára is igen kedves gyümölcs, hiszen előkelő helyen szerepel a sütemények felhasználásánál, de önmagában is gyakran fogyasztjuk. Jómagam ittam már olyan párlatot, amely ebből a gyümölcsből készült és őszintén megvallva ízlett, de az igazsághoz az is hozzá tartózik, hogy nekem azért egy kicsit túl illatos. E kis bevezető után szólnék konkrétan magáról a gyümölcsről, mert igen csak sok félreértés tárgyát képezi világunkban. A kutatók Kelet-Ázsiát tartják a szamóca őshazájának. Azonban a görög kultúra időszakából már találunk leírásokat a szamócáról. Európában eleinte díszítő növényként használták a francia kastélykertekben. A nagy gyümölcsű fajtákat az 1700-as években Észak-Amerikából Európába hozott skarlátszamócából és a Dél-Amerikai chilei szamócából származtatják. Ebből is láthatjuk, hogy a korszerű szamócatermesztés szempontjából jelentős fajok Amerikában keletkeztek, ezek keresztezéséből jött létre a napjainkban is ismert termő faj. A szamócát idehaza sokan földiepernek nevezik. Ez az elnevezés majdnem helyes, de mégsem, még akkor sem, ha a szamócát tartjuk a földieper ősének. Érdekességként érdemes tudni, hogy a vadon élő szamócafajok valószínűleg már a jégkorszak vége óta megtalálhatóak Európa, Ázsia és Amerika erdeiben, így egyike lehetett az ősember kedvenc csemegéinek. A szemek mérete, színe, alakja fajtánként eltérő. Általában elmondható, hogy a termés gömbölyded, kúpos, szív alakú. Színe a halvány sárgától a világos bordóig terjed, és felületén apró magocskák helyezkednek el. A gyümölcshús zamatos, édes, olykor vaníliás mellékízzel. Az egyes fajták között természetesen ízben is jelentős eltérések mutatkoznak. Sok ezer fajtája ismert világszerte, mely sok ezer éves történetének és folyamatos nemesítésének köszönhető. A rózsafélék (Rosaceae) családjába tartozó, erdők szélen, bokros helyeken, tisztásokon élő, ízletes gyümölcsű, évelő növény. Május-júniusban virágzik. A szamóca gyümölcse valójában nem termés. Az apró aszmagtermések az elhúsosodott vacok (a virág kocsányának megvastagodott csúcsa) felszínén, vagy abba kissé besüllyedve találhatók. Alapvető két csoportja a vad és nemesített fajták, melyek további csoportokra bontható. Legismertebb vadon növő faj a Fraises des bois (erdei szamóca), a nemesítettek közül a Cambridge kedvence, az Elsant, az Elvira, a Gorella a legkedveltebbek és legelterjedtebbek. Amennyiben nem úgy termeljük meg magunknak a szamócát, akkor mindig csak szárastól vásároljunk, hiszen azon jól láthatjuk, hogy mennyire friss a gyümölcs. Miután a földieper igen hamar megromlik csak a legfrissebb szemeket, melyek szára élénk zöld, friss válasszuk. Amennyiben mi magunk termeljünk akkor is ügyeljünk arra, hogy termését csak éretten érdemes leszedni, mert a szamócának nincs utóérése. A szemek legyenek továbbá hibátlanok, sérülésektől, vágásoktól mentesek, kellemes, lágy illatúak. Tanácsos a szamócát legfeljebb egy nappal a vásárlás után elfogyasztani, ha mégis hosszabb tárolásra van szükség, akkor lefóliázott edényben leghosszabb, 2-3 napig hűtőszekrényben tárolhatjuk. A gyümölcsöt mindig közvetlenül fogyasztás előtt, különös alapossággal mossuk meg. Miután a szárak ehetetlenek, azokat egyesével távolítsuk el, és már fogyaszthatjuk is e pompás, a világon legjobban kedvelt gyümölcsöt. Fenséges ízének köszönhetően ritkán használjuk más ételekkel. Leginkább magában, tejszínhabbal, nyersen fogyasztjuk. Ennek ellenére készíthető belőle fagylalt, különböző desszertek, krémek és parfék. Jó azonban azt is tudni, hogy íze mellett milyen más beltartalmi értékekkel bír. A szamócát nem csak kitűnő íze, hanem kedvező beltartalmi jellemzői miatt is joggal fogyaszthatjuk. Rengeteg A, B, C-vitamint, valamint káliumot, kalciumot, fluort és vasat tartalmaz. A növény levele cserzőanyagokat (ellagitanninokat), illóolajat, kávésav származékokat, flavonoidokat (kvercetint), tartalmaz. Ebből kifolyólag élettani hatásai jótékonyak az emberi szervezetre. A szamóca nagyon értékes gyümölcsünk, többek között azért, mert szinte elsőként jutunk hozzá a téli vitaminhiány után. Csakúgy, mint a többi bogyós gyümölcs, a szamóca is vértisztító és baktériumölő hatású. Fogyókúrák remek és ajánlott gyümölcse. A növény gyökeréből is készíthető tea, de ebben az esetben fele mennyiségű porított gyökeret használjunk. Gyomor- és bélbántalmakra adható. Cukortartalma révén fáradtságűző hatású. Kiváló vértisztító, étvágyjavító, idegerősítő. A májbajok ellen is jó, mert feltehetően csökkenti a máj zsírlerakódásait (a koleszterint) is. Arról sem feledkezhetünk el, hogy mivel a szamóca aprómagvas gyümölcs, ezért csalánkiütést idézhet elő. Ez a jelenség elsősorban csecsemőknél és azoknál tapasztalható akik nagyon ritkán fogyasztanak belőle. Általában azonban ez nem valódi allergiás reakció, hanem a gyümölcsben lévő speciális anyagokra a szervezet viszkető csalánkiütések formájában reagál. Az erre való hajlam a legtöbb esetben pár év múlva önmagától elmúlik. A kisgyerekeknek (1 éves kortól) alaposan átmosva, a szamóca szőrös, magvas felső rétegét lehámozva adhatjuk ezt az ízletes gyümölcsöt. A szamócát joggal nevezik a "gyümölcsök királynőjének". Finom, illatos, lédús gyümölcsünk, amit szinte mindenki szeret. Ugyanilyen finom, ízletes pálinka is főzhető belőle és ezzel már meg is érkeztünk ahhoz a témához, amiért egyáltalán beszélni kezdtünk erről a gyümölcsről.
