Népi hiedelmek XXXI.

Népi hiedelmek

XXXI.

Március 12.

Gergely a legendán át meghódítja az európai mondavilágot, hazai hagyományainkat is. Mint említettük, népkönyveink Sziklához láncolt Gergely néven emlegetik. Magyarul először a Debreceni-kódexben tűnik föl,^* de még nem Gergely alakjához fűzve: olvastatik egy példa, hogy soha asszonyunk Mária el nem hagyja az ő szolgálóit, akármely igen nagy bínesek legyenek. A XVII. században a kolostori hagyományból már kilépve a Gesta Romanorum szól Haller János fordításában (1695) Gergely Pápának eredetirül, Istennek tsudálatos rendelésibül. A történetet a falusi olvasó számtalan kiadásban, több változatban megjelent ponyvatermékekből ismeri. Egyik Varga Lajos verses átköltésében jelent meg: A tengeri sziklák rabja, vagy Szent Gergely pápa élete. Minden híressége mellett is hazánkban csak néhány középkori patrociniumát ismerjük, és ez az elenyészett SzentgergelyRétalap (1286), Oszlár (1332).^* Ennek nyilvánvaló oka, hogy a nap a nagyböjt kellős közepére esik. Ilyenkor nem lehet igazi búcsút ülni. Az egyháztörténet úgy tudja, hogy a gergelyezés IV. Gergely pápa (827-844) intézkedésére terjedt el, aki ezzel hősünket, Nagy Szent Gergelyt, az iskolák, diákok egyik védőszentjét akarta megtisztelni. A játékot eredetileg három diákgyerek adta elő: egy püspök és két káplánja. A többi gyerekek megfelelő öltözetben egy-egy mesterséget képviseltek. A gyermekpüspök a templomban versbeszedett prédikációt mondott, majd tavaszköszöntő seregével bejárta a várost. Az ünnep egyúttal a diákok tavaszi félévének kezdete is volt, amikor új társakat toboroztak. „A Calendae Martiae pogány szokásának – egészíti ki Kardos Tibor – és a görög tavaszdaloknak közös örökségeként Gergely pápát március elsején tavaszdalokkal köszöntötték... Valószínűleg római példára vált állandó jogává e kórusoknak a rekordálás is, vagyis köszöntő énekek előadása, karban való szereplés nagy ünnepeken, világi alkalmakkor is, sőt később már lakodalmakon és keresztelőkön...” Így lett Gergely pápa a középkori diákok és iskolák egyik legkedveltebb patrónusa. Névünnepe tavaszi félévkezdetnek számított, amelyet a diákok felvonulással, új tanulótársak felkutatásával ünnepeltek meg. (1192), továbbá

Ez volt a gergelyjárás, gergelyezés: a rekordáció egyik jellegzetes alkalma, amely régi hazánkban is virágzott, tudomásunk szerint a magyarok, németek, erdélyi és szepesi szászok, szlovákok^* között, de járta a cseheknél is. A hazai játékba részben az Aprószentek napján választott gyermekpüspök középkori hagyományvilága is beleépült. Az újkorban az evangélikus iskolák is átvettek a szokást, de több helyen, így Brassóban a későbbi időkben május első napjára került át. Élt a hétfalusi evangélikus csángók körében is.^* Jellemző, hogy a kétajkú Ipolyszögön^* Aszerint, hogy milyen házhoz mentek be. A hagyomány szívósságára vall, hogy a barokk szerzetes iskolák is számontartották. „A nagykárolyi nemesi konviktus növendékei – írja^* sajnos, igen szűkszavúan Takáts Sándor – Gergely napján lovas játékot is produkáltak, s mint Nyitrán, úgy itt is királyt választottak maguknak.” Az károlyi diákok – írja Haller grófné 1730-ban Károlyi Sándornak – szörnyű pompával recreatioznak. Csütörtökön Szent Gergely napja oktávája alatt 32 lovas, 50 gyalog volt, mind diák, Haller Sándor királyságával lúháton volt. Igen vígan voltak. A XVIII. század végéről több kéziratos, antikizáló elemekkel átszőtt Gergélyi Versezet maradt ránk. Leginkább gömöri evangélikus iskolamesterek verselményei,^* amelyek a középkori rekordáló hagyományt a népköltészet, népszokások világába közvetítették. Mellőzve a gergelyjárás ismert, főleg mátravidéki leírásait, Csököly régi, múltszázadbeli református hagyományvilágát mutatjuk be: Az iskola akkoriban Gergely napján kezdődött. Az új deákok szülei már előző nap elvitték természetbeli ajándékaikat a mesternek. A nagyobb deákok beszaladozták a falut, hogy az ünnepre minél több és szebb szalagot gyűjtsenek. Szíjjasbocskoraikat kétszer is beitatták marhafaggyúval, hogy minél tetszetősebb legyen. Gergely napján a nagyobb deákok ünneplőbe öltöztek. Kalapjukon hatalmas művirág-bokréta, kezükben szalagokkal fölékesített mogyorófapálca. Megbeszélt helyen összegyülekezve, elindultak azokhoz a házakhoz, ahol az új deáknak valók laktak. A szülők a bokrétás toborzókat tojással, süteménnyel, pénzzel ajándékozták meg. Az iskolába érkezve, terített asztal várta őket. A szülők előző nap ehhez adták össze az ételeket. Még citorás is akadt. Másnap kora reggel jöttek az iskolások. Napos néven emlegetett két gyerek várta őket, majd harangozott a templomi könyörgésre. Ezután megkezdődött a tanítás. Szerda és szombat koledáló nap volt: a tanulók belerakták a magukkal hozott tojást, kukoricacsövet, ezt-azt a tanító kosarába. magyarul és szlovákul is gergelyeztek.

Gergely a középkorban sokfelé tavaszkezdő, melegváró nap, a Julián naptár szerint a tavaszi napéjegyenlőség időpontja volt.^* Ez magyarázza az Ipolyi Arnoldtól megörökített honti hagyományt: a gyerekek acélt és tűzkövet tartva kezükben, e szavakkal köszöntek be a házakhoz: acélt hoztam, tüzet ütöttem kegyelmeteknek. Az acélt úgy dobták a földre, hogy egy darabig forogjon.^* Ez nyilván a tavaszba forduló napot akarta jelképezni, idézni.

Károlyi Sándor följegyzései között olvassuk, hogy Gergely napján az erdődi Donát-kápolnában bemutatott misével kezdődött a tavaszi szőlőmunka.

Zalaszentbalázs szőlősgazdái szerint a Gergely napján metszett tőkékről sok bort szüretelnek. Ekkor metszették a sióagárdiak a szőlejük sarkaiban lévő négy tőkét.

A tél e napon kaphat még egy utolsó lehetőséget, hogy kiadja magából azt, ami még benne van, s ha például hó esik, úgy tartották: megrázta Gergely a szakállát. Topolyán a vetemények közül a mák tetszeleghetett megkülönböztetett színben, az e napon vetett mákot ugyanis nem kellett félteni a férgesedéstől.

A Mura-vidéken, Göntérházán azonban még élő népszokás a Gergely-járás. Felpántlikázott kalappal indulnak a Gergely-járók. A pántlikát a rokon lányoktól kapják. A csoport vezetője fakardot visz, melyre egy darab paprikás füstölt szalonnát tűznek. Kosarat és erszényt is visznek magukkal. A 3–5 tagú csoport 7–8. osztályosokból kerül ki. A népszokás 1895-re nyúlik vissza, mikor bevezették a kötelező népoktatást. A korabeli tanító szervezte meg, hogy népszerűsítse az iskolát. A házaktól gyűjtött tojást a tanítónak vitték, aki rántottával kínálta a Gergely-járókat. Ma már a tanító nem fogadja el az adományokat, így a gyerekek osztják el egymás között a tojást és a pénzt (Penavin 1988 68–70).

Csépán Gergely hetében vetették a krumplit. Sokfelé alkalmasnak tartották e napot a búza, rozs, hüvelyesek és a palántának való mag földbe tételére. Szlavóniában Gergely és József napja között vetik a lent.

Báta község borversenye 2011.

MEGHÍVÓ


Értesítjük a Tisztelt Szőlész-Borász hölgyeket és Urakat, hogy a 2011. esztendőben megrendezésre kerül a Bátaszék Térségi Hegyközség szervezésében

BÁTA KÖZSÉG BORVERSENYE

A borverseny időpontja: 2011. március 18. 9 óra. A bírálat zártkörű.

Az ünnepélyes eredményhirdetésre és az azt követő vacsorára minden jelentkezőt szeretettel várunk ugyanezen a napon este 18 órakor a művelődési házban.

A vacsora hegyközségi tagoknak ingyenes.

Vendégeket természetesen a korábbi évekhez hasonlóan lehet hívni, amit a minták leadásakor sziveskedjenek jelezni. Késedelmes jelentkezést sajnos nem áll módunkban elfogadni. A vacsora ára: 1200.-Ft személyenként.

Ezt a borleadás helyszínén, azzal egyidejűleg kell befizetni munkatársainknak.

Továbbiakban a rendezőség ingyenesen biztosít minden nevezni szándékozónak mintánként 2 db. 7,5 dl-es üveget, valamint dugót, melyek március 16-tól átvehetők a Polgármesteri Hivatalban. Egyéb üvegekben sajnos nem tudjuk a mintákat elfogadni. Természetesen ez alól kivételt képeznek a palackozott ó, illetve muzeális borok.

A borok leadásának határideje és helye: március 17. 12 óra, Polgármesteri Hivatal.



A borok tárgyjutalomban részesítésének feltétele, hogy a bor, vagy annak tulajdonosa bátai illetőségű legyen.


A borverseny nyílt, tehát a környező települések borai is részt vehetnek a bírálaton, de csak érem díjazásban részesülhetnek.


Kelt: Bátán, 2011. március 7-én.



Nagy István
Hegyközségi Elnök


Gelencsér Sándor
Hegybíró

Népi hiedelmek XXX.

Népi hiedelmek

XXX.

Torkos csütörtök

A hamvazószerdát követő napon az egynapos böjtöt felfüggesztették, hogy a farsangi maradékot elfogyaszthassák. " Inkább a has fakaggyon, mintsem az étel megmaraggyon."
Ez volt a zabáló-, torkos- vagy tobzódócsütörtök. A következő naptól kezdve azonban valóban nem ettek az emberek húst és zsíros ételeket húsvét vasárnapjáig. Ebben a 40 napban az egyház azért tartatta a böjtöt és tiltotta a vigadalmakat, még a lakodalmakat is, hogy az emberek teljesen megtisztult testtel és lélekkel várják a húsvétot.

A húshagyó vasárnapot megelőző csütörtök, vagyis a farsang utolsó csütörtöki napja, amelynek középkori liturgikus, vagy más előzményeit biztosra vehetjük, bár forrásokat nem tudunk idézni, hajdani nyomokra egyelőre nem tudunk hivatkozni. Az elnevezés a nap hagyományaival függ össze. Valamiképp minden archaikus tájunkon (Székelyföld, Moldva, Szeged, Göcsej) számontartják. Tréfás zabálócsütörtök, torkoscsütörök, Ipolytarnóc, Mihálygerge, Buják, palóc falukban zsíroscsütörtök, a teljes hétnek kövérhét,^* Göcsejben dobozucsütörtök^* neve is hallható, Dugonics András jeles mondásai között olvassuk: kinek sok zabálócsütörtökje, annak sok hamvazószerdája és böjtje, vagyis könnyelmű, mának élő ember utána nélkülözni kénytelen. Szintén ő örökítette meg: nincsen ám minden nap zabálócsütörtök,^* A napot bunyevácaink, sokácaink hasonlóképpen debeli čtrtak, a horvátok tučny štvortok néven emlegetik. Olaszul is giovedi grasso.^* Számontartotta Németlövő (Deutch-Schützen) és Rábafüzes (Kohfidisch) németsége is. Itt Fastenpfingsten volt a neve. A kanász – éppúgy mint Márton napján – vesszőt hozva szerencsét kívánt. Szalonnával jutalmazták meg. A nap eredeti jellegére, célzataira elsősorban a moldvai csángók hagyományvilága derít némi fényt. Hegedűs Lajos gyűjtéséből, és a magunk egyházaskozári följegyzéseiből tudjuk, hogy a moldvai Diósfalu csángó népe a napot kövércsitertek mellett halottak húshagyatjik, másként halottak húshagyata, Gajcsánáé pedig halottak csetertekik, azaz húshagyója néven is emlegeti.^* Ezen a napon jó ételeket szoktak főzni, fánkot sütni. Este istennébe, vagyis Isten nevében ajándékul szegényeknek vitték. Ezek imádkoztak a család halottaiért, de azért is, aki az ajándékot vitte. Megkínálták ilyenkor a betérő vendéget, vándort is. A napot a gajcsánaiak is így nevezik és ünneplik: sütnek, főznek, lakomáznak, szegényeket vendégelnek. Somoska csángó asszonyai e szavakkal nyújtják át a kalácsfélét a szegényeknek: adom e holtakért, legyen e holtakért s magamért es! Jellemző hangonyi hagyomány szerint e napon a szegényeket megajándékozzák. Kövércsütörtököt a szegedi tájon mindenütt megülik: jó zsírosan főznek, folyton esznek, mert úgy vélik, hogy csak így számíthatnak bő termésre, kövér disznóra. Alsótanyán fánkot esznek. Vannak azonban itt olyan családok, ahol utána pénteken, szombaton megtartóztatják magukat, mert – úgy tartják – zsíros gyomorral nem mehetnek át farsangvasárnapra. Ennek a pénteknek jellegzetes Szeged-alsótanyai, földeáki neve: soványpéntök. Bátya idős népe szerint ezen a napon kilencszer kell jóllakni. Pölöskefőn is számontartják a zabálócsütörtököt. Magát farsang utolsó teljes hetét is zabálóhét néven emlegetik. Ilyenkor mondogatják: kilenc konc, egy mérce mácsik. Sajátos torontáltordaihalottak szombatja (psychosabbathon) sokban emlékeztet a moldvai csángók kövércsütörtöki hagyományvilágára. Egyébként a keleti liturgiában ilyenkor a pap a hívek kérésére név szerint is megemlékezik az elhunyt családtagokról (pannichida). Nagyböjt előtti pénteken és szombaton a görögkeleti szerbek is megemlékeznek halottjaikról (zimske zadušnice). Ismételjük, hogy a kövércsütörtök magyar és katolikus délszláv hiedelemvilágán talán még az Árpád-korban szintén a bizánci liturgia ihlethette. Nálunk a lakmározás talán azért került csütörtökre, mert a Máriának rendelt szombat hosszú évszázadokon át böjtös nap volt. Kövércsütörtököt az ország több vidékén csonkacsütörtöktékozló fiúról szól. A rákövetkező szombat a románoknál atyák szombatja (Mosii de iarna), amikor a család, nemzetség halottjairól emlékeznek meg. Nyilván ez a kultusz tükröződik – némi időbeli eltolódással a latin szertartású csángók kövércsütörtöki hagyományvilágában, de a nap töredékesen felsorolt más hiedelmeiben is. Itt számot kell vetnünk a bizánci liturgia Árpád-kori hatásaival. A harmadik vasárnap a húshagyó az utolsó ítéletre, a negyedik pedig a vajhagyóvasárnap a paradicsomból való kiűzetésre emlékeztet. Most következik a nagyböjt első vasárnapja, amely már a latin naptárral egyezik A felsorolt görögkatolikus jeles napok teljesebb népi hagyományvilágát utánjárásunk ellenére sem sikerült megismernünk, dokumentálnunk. vagyis több nap mint kolbász. hagyomány szerint a regruták régebben egész nap kisértették dudásokkal magukat a falu utcáin: bandástul meglátogatták mindegyikük szüleit, akik bőségesen megvendégelték őket. Este még bál is következett. A mi görögkatolikusainknál, továbbá a román görögkeletieknél a farsang utolsó szombatján ünnepelt napjával, vagyis a nagyböjt első csütörtökével azonosítják. A két nap egybefolyt hagyományairól ott is megemlékezünk. A húsvéti előkészület, a töredelem és böjt ideje görögkatolikusainknál, egyáltalán a keleti egyházban már hetven nappal Feltámadás előtt elkezdődik. A böjtelő első vasárnapját itt – mint már említettük – a farizeus és vámos vasárnapjának nevezik. A rákövetkező héten azonban még nincs böjt, nehogy a hívő lelket a rátarti farizeizmus megkísértse. A következő vasárnap evangéliuma a

Emléknapjukhoz – tudomásunk szerint – hazánkban csak egyetlen, ünneprontó hagyomány fűződik. Mohácsi sokacok mesélik, hogy előestéjén egy asszony szőtt. Figyelmeztették, hogy ne dolgozzék, mert holnap Negyven Vértanú ünnepére virradnak. Hányavetien felelte: én nem bánom, csak szenvedjenek, én azért csak befejezem a munkámat. Két hét múlva hirtelen meghalt. A monda nyilván onnan ered, hogy valamikor a téli szövést-fonást eddig a napig be kellett fejezni, mert az asszonynépre már a tavaszi munka várakozott. Más közeli, hasonló jellegű határnapok Gertrud (márc. 17), guzsalyütővasárnap (Laetare). Pincehely szőlőművesei ezen a napon jelképesen megmetszik a föld négy sarkán álló tőkéket. Ha ezen a napon fagy, akkor göcseji néphit szerint még negyven napig lehet a fagytól tartani. A hiedelem nyilvánvalóan időjárási föltételezésből sarjadt.

Népi hiedelmek XXIX.

Népi hiedelmek

XXIX.

Hamvazószerda

Ez a nap a nagyböjt, a negyvennapos vezeklő és böjti időszak első napja, megemlékezés Jézus böjtölésének, illetve kínszenvedésének időszakáról. A VII. századtól vált szokássá a bűnbánati felkészülés.
II. Orbán pápa 1091-ben rendelte el, hogy a papok minden keresztény homlokát hamuval kenjék meg ezen a napon, ez a szokás a katolikusoknál mindmáig fennmaradt. A templomban a mise után a pap az előző évi szentelt barka hamuját megszenteli, s azzal rajzolja a keresztet a hívek homlokára, annak bizonyságára, hogy a halandók porból lettek, s porrá lesznek. A hamuval hintés ősi jelképe a bűnbánatnak, mivel a hamu az elmúlásra, a halálra figyelmezteti az embert. A néphit szerint, aki hamvazkodik, annak nem fog fájni a feje, illetve egészségmegőrző szerepet tulajdonítottak neki. Ezen a napon elsikálták a zsíros edényeket, mert zsírt a következő 40 napban nem ettek.
Hamvazószerdát másként böjtfogószerdának, szárazszerdának vagy aszalószerdának is nevezik.
Böjt idején tilos volt a bál, a mulatság, de a lakodalom is. Általános volt az a szokás is, hogy a lányok ilyentájt fekete vagy sötétebb, dísztelenebb, egyszerűbb ruhákat hordtak. A néphagyomány szerint ilyenkor húst vagy zsírt, zsíros ételt enni tilos. Csak kenyeret, zöldséget, gyümölcsöt, illetve ezekből készült meleg ételeket ehettek. A paraszti étkezésben az év egyéb szakában szokatlan módon vajjal, növényi olajjal főztek. Volt ahol napjában csak egyszer ettek, máshol a tojás és a tejes ételek fogyasztását is tiltották. A szigor az évszázadok alatt fokozatosan enyhült, a XX. századra az vált általánossá a keresztények körében, hogy a hívők a nagyböjt időszakában is csak a pénteki böjtnapot tartják, ilyenkor növényi táplálékot vagy halat vesznek magukhoz. Gyakran került az asztalra cibereleves. Ennek az ételnek az alapja a búza vagy rozskorpa, melyet cserépedényben forró vízzel felöntve néhány napig erjesztenek, majd liszttel, tejföllel behabarják, és főznek még bele kölest vagy hajdinát, hogy laktatóbb legyen. Aszalt gyümölcsökből is főztek tejfölös savanyított levest, néhol ezt is ciberének nevezték. Igen kedveltek voltak a böjti időszakban a hüvelyesek, a borsó, a bab és a lencse.

Böjtben gyóntak, áldoztak, a haragosok igyekeztek kibékülni. Volt, aki csak napjában egyszer evett a nagyböjt egész ideje alatt, ezt nevezték negyvenelésnek. Az egyház az 1920- as években már csak a hamvazószerdát, a pénteki napokat és a nagypéntektől nagyszombat délig terjedő időt írta elő szigorú böjtnek, amikor csak egyszer lehetett jóllakni, és nem volt szabad húsfélét fogyasztani.

Népi hiedelmek XXVIII.

Népi hiedelmek

XXVIII.

Húshagyó kedd

A húshagyókedd a nagyböjt előtti utolsó nap a farsangi mulatságok csúcspontja. Dalolni, táncolni azonban csak éjfélig szabad. Az ilyenkor tartott vigalmakban nagyokat kell ugrani, hogy nagyra nőjön a kender. Húshagyókedden tanácsos lemorzsolni a vetni való kukoricát és megmetszeni egy-egy tőkét a szőlő négy sarkán. Ma még mindenki jóllakhat farsangi fánkkal, kocsonyával. Zala megyében több faluban, így például Csesztregen, Milejszegen húshagyókedden 'maskurázás' a szokás. Nappal, kora délután a gyerekek maskurának öltöznek, különféle házi készítésű jelmezeket öltenek magukra és járják a falu házait. Az őket fogadó házaktól apró ajándékokat, cukorkát, édességet, pénzt kapnak. Este a felnőttek öltöznek be, olyan módon, hogy függönydarabbal, ronggyal az arcukat eltakarják. A fogadó házaknál igyekeznek kitalálni, kit rejt a 'maskura', kérdezgetik, ugratják egymást némi alkoholfogyasztással oldva a feszült hangulatot. A maskarázásnak egyébként a mágikus előzmények miatt megvoltak a tipikus alakjai, tehát nem a polgári jelmezbáloknak megfelelő öltözékbe bújtak az emberek. Gyakori volt az állatalakoskodás, a maszkok kecskét, lovat, bikát, gólyát ábrázoltak. A tuskó- vagy rönkhúzás során - mely szokást itt-ott Zalában is tartottak, tartanak - azokat a lányokat, férfiakat vették a nyelvükre, akiknek nem sikerült megházasodni a farsang időszakában. A csúfolódókat elkergették, ám ha vérmesebbek voltak a hozzátartozók, akár el is verték őket.

Valaha nagyon, nagyon régen amikor még a tudás őrzése szent kötelessége volt minden embernek, ami SZER INT élni kell, és ami szerint érdemes élni, akkor még tudták, mikor és mit is ünnepelünk HÚSHAGYÓ KEDDEN. Mert minden apának és anyának a REND BEN kellett élni, amit ISTEN - től kaptak a kezdetekkor, hogy azt tovább adják apáról fiúra, anyáról leányra, szájról szájra, nemzedékről, nemzedékre. Így maradhatott fenn a teremtés óta az őstudás, mely szájról szájra kelt. A szent feladat őrzését a mindennapi cselekedetekben éltek meg, idő múlásával és veszített fényéből, jelentőségéből, s egységéből. Így vesztette el az ember lassan lépésről lépésre Isten mivoltjának létét.

„Minden lét elmúlik, s nem múlik semmisem.

Keletről jön a FÉNY nyugaton megpihen.”

Így van ez az ünnepeink szertartásainkkal is. Mert a TUDÁS nem vész el mindössze időről, időre feledésbe merül, s máshol pedig újból életre kel. Ez annak köszönhető, hogy egész nemzet egy TÖRVÉNYEN élt s mindenki megtartotta,s az idő múlásával mindenki mást tartott fontosnak megtartani belőle, s ennek köszönhetően ugyan szétszórtan de megtalálható minden ünnepünk, szertartásaink. Nincs más dolgunk, mindezt összegyűjteni, leporolni, s napjainkban újra élni. Ezt tesszük mi is, hogy megérthessük Őseink világát, amit reánk hagytak egykor, ami szerint érdemes élni.

Már nagyon várta a nép e különös SZENT NAPOT, amit húshagyókeddnek hagytak reánk eleink. Ekkor már a falu apraja nagyja lázas izgalomba volt kora reggeltől, sürögtek forogtak a NŐK a konyhában, a férfiak a ház körül, hogy minden fontos dologgal elkészüljenek, mire az est leszáll.

Ilyenkor késő este a falu bölcsének vezetésével kilopództak a közeli Szent HEGYre, hogy megláthassák a két táltosbika párviadalát. Csendben a tisztás mögötti fák között gondosan megbújtak, nehogy észre vegyék őket, s csendben várták az éjfél közeledtét, amikor egyfelől lassú léptekkel megérkezik az ÖREG ember képében, s kissé később másfelől fiatalos lendületével egy ifjú dalia ékezik , hogy megmérkőzzenek egymással. A távolból megpillantják egymást, szelíd mosollyal arcukon üdvözlik egymást, mint apa és fia. Nem látszik raktuk, hogy hamarosan élethalál tusa kezdődik kettejük között. Az Öreg csendes hangon üdvözli az ifjú Titánt, - Hát újra eljöttél, hogy legyőzd az öreg időt? -Ha nem ragaszkodna oly görcsösen a HATalmához, önként átadná azt nekem, nem kellene megvívnom kenddel. - Nem adhatom azt önként neked Öcsém, azt neked magadnak kell megszerezned, hogy lásd méltó vagy e RÁ, vagy sem. - De itt az idő az új világRA beláthatja, ereje fogytán. - Lehet, hogy erőd tejében vagy fiam, én pedig fogytán vagyok véle, de a tudás ereje velem lészen, még veled a Hév ereje. De ne szaporítsuk a szót. Rakjunk nagytüzet itt a hóban, hogy jól lássuk egymást, amikor megküzdünk.

Levetették díszes földig érő subájukat, majd nagytüzet raktak, s mint a forgószél megperdültek sarkukon, s nagy bikává változtak abban a szempillantásban. Fejüket földere szegezték, orrukból tüzes lángot fújtak, s első lábukkal a földet ásták. Mikor a fekete bika is és a fehér is már vörösen izzott, egymásnak rohantak, fej fejnek vetve, szarvaik szikrát szórtak ahogyan összeértek a hideg csillagos ég alatt, a nép csendben mozdulatlanul figyelte a párviadalt. A hosszú küzdelemben mindketten erősen véreztek száz meg száz sebből, de végül is a fiatal fehér bika győzedelmeskedett. Amire felsóhajtott magában mozdulatlanul figyelő embersereg a fák között….

Mire a tűz leégett a viadal véget ért, s újra visszaváltoztak Táltossá, s megölelték egymást, elbúcsúztak, jövőre újra itt találkoznak, mert ez a világ rendje. Ki merről jött arra is ment le a hegyről.

S mikor már biztosak voltak az emberek abban, hogy jó messze járnak már a küzdő felek, nem veszik őket észre, szép csendesen előbújtak a fák közül, a tisztásra léptek s a SZENT TŰZ hamujából, ami ott maradt a küzdelem végére hazavittek. Hamvazó szerdán a húsos fazekakat elővették, s vele tisztába tették. Kezdetét vette a nagytakarítás kívül belül. Kicsiben, nagyban. Szellemben, lélekben, s anyagban. Felkészülten álljanak az ÚJJÁSZÜLETÉS KAPUJÁBAN, amikor eljön annak az ideje.

Népi hiedelmek XXVII

Népi hiedelmek

XXVII.

nagyböjt

A régi idők böjti fegyelme igen szigorú volt. A böjti napokon csak kenyeret, sót és száraz növényi eledeleket volt szabad enni, és csak egyszer ehettek napjában.

Ennek az épületes, önmegtagadó életnek számos példája és nyoma maradt fenn népünk körében, mutatván azt, hogy a jókedvű áldozatban öröme telik. Mutatja azonban azt is, hogy a nép vallásos életében is döntő a hagyományok kultusza. A hivatalos enyhítések következtében már sokszor nem volna kötelező a szigorú böjtre, különleges kikötésekre, de apáinak és nagyapáinak jámbor élete megszentelte és így ő is megtartja őket. Még a múlt század elején is akadtak még falvak és emberek, akik a halat nem számítva, csak növényi eredetű táplálékot vesznek magukhoz. Még tejneművel sem éltek. Nem zsírral, hanem növényi olajjal főztek. Amint mondták, csak olyat esznek, amit a harmat nevel. A böjtös eledelek számára több helyen még nemrégen is külön edényeket használtak. Az ország több vidékén talán még ma is emlegetik a „negyvenelést”. Így Kiskunfélegyházán, aki negyvenelt, az hamvazószerdától húsvétig csak negyvenszer evett. Volt olyan is, aki nem pipált, nem ivott bort, nem borotválkozott a nagyböjtben. Akadtak férfiak, akik ez idő alatt a házasélettől is tartózkodtak. Mindez jórészt még a középkori előírásokban gyökeredzik.
A bűnbánat, Krisztus szenvedésének emlékezete, egyebekben is meglátszik népünk magatartásán. Egyes helyeken, így Tápén, továbbá a palócoknál, a nők sötét és egyszerű viseletben, a lányok violaszín pántlikájában is tükröződik a nagyböjt hangulata. Mulatozásról természetesen szó sem lehetett. Az volt a hiedelem sokfelé, hogy aki böjtben táncol, annak nem lesz jó a gyümölcstermése.
A fiatalok vasárnap délutáni szórakozása abban állt, hogy Szeged környékén a város szélén elterülő „nyomásra”, elárvult legelőre összejönnek vecsernye után, és alkonyatig ott sétálnak, szaladgálnak, esetleg társasjátékot játszanak. Muzsikaszó természetesen nincs.
Nógrádverőcén és Kaplonyban „sajbóznak”. Kaplonyban nagyböjt első vasárnapja előtt való napon a falu legelőjén nádból kunyhófélét építenek. Eléje lócát vagy kisszéket állítanak. A falu legényei tizenöt-húsz „sajbóval”, azaz araszos átmérőjű fakarikával és a sajbóhajításhoz szükséges három-négy darab méteres bottal kimennek a kunyhóhoz, ahol már ott találják a lányokat, akik a kunyhót körüljárva énekelnek, majd letérdelve imádkoznak. Az imádság után az egyik leány szentelt gyertyát gyújt, és azzal meggyújtja a kunyhó belsejét, mire a legények a sajbójukat a botra tűzve megtüzesítik. Mikor a sajbók már tüzesek, az egyik legény a lócára helyezett deszka mellé áll, sajbóját feje fölött forgatja, közben ezt kiáltja: Sajbó, sajbó, kié ez a sajbó? Felelet: Ez a sajbó a Szűz Máriáé és Szent Józsefé – ezzel sajbóját odacsapja ferdén a deszkához úgy, hogy a sajbó a bottól elválva elröpül, és tűzvonalat ír le. Mikor az első legény sajbóját már elhajította, elhajíthatja a többi is. Mindegyik a sajbóra egy-egy szent nevét kiáltja ki. Amikor ezt már mindannyian elvégezték, akkor a falubeliekről elnevezett sajbókat röpítik el. Így megy ez, amíg a tűz ki nem ég. Ha elalszik, a leányok és legények sorba állnak, együtt eléneklik az „Ámbár vétettem…” kezdetű egyházi éneket, amelynek végeztével csöndben hazamennek. A szokás eredete ismeretlen, a „sajbó” német jövevényszó lehet.
Az idősebbek országszerte a templomba mennek böjti prédikációt hallgatni, Jézuskát csókolni, keresztutat járni. A „keresztút” eredetileg a ferences templomok kiváltsága volt. Terjesztésén is elsősorban a barátok buzgólkodtak. E jámbor szokás a keresztes háborúk után kezdődik, amikor a hívek kegyeletüket a Szentföldön az igazi stációknál már nem róhatták le. Az Egyház itt is utolérhetetlen okossággal járt híveinek a kezére, amikor figyelmüket a földi Jeruzsálemtől a virtuális, a mennyei Jeruzsálem felé terelte. Nagyböjtben, minthogy még a szorgos dologidő nem került föl, a templomban, vagy egyes házaknál összejönnek a hívek a fájdalmas olvasó elvégzésére, éneklésre. Népénekeink túlnyomó része éppen az Úr szenvedését, a Szűzanya fájdalmát siratja. Népünk különben a nagyböjtben ennek előtte olyan ünnepeket és ájtatosságokat is számontartott, amelyeknek ma már szinte az emlékezetük is kiveszett. Nyomaikat legfeljebb kódexeinkben, régi imádságos könyvekben és vallásos iratokban találhatjuk meg. Ilyenek: Krisztus Urunk szentséges öt sebeinek napja (nagyböjt első péntekje), Krisztus Urunk töviskoronája napja (nagyböjt második péntekje), Krisztus Urunk drágalátos vérének napja (nagyböjt harmadik péntekje). A Szeged környéki Tápén a nagyböjt heteit, illetőleg vasárnapjait régen így nevezték: első a „csonkahét” és „csonkavasárnap”, második a „guzsahét” és „guzsavasárnap”, harmadik a „nevetlen hét és nevetlen vasárnap”, negyedik a „sükethét és süketvasárnap”, ötödik a „feketehét és feketevasárnap”, hatodik a „virághét és virágvasárnap”, bár ez az elnevezés már általánosan is ismert.

Vízkereszti Körte Pálinka

Aquavinicum

Natúr

Gyümölcs

Vízkereszti Téli Esperes Körte Pálinka

2009.

Ennek a párlatnak az alapanyagát három igen csak öreg fa adta. Ebből egy a saját tulajdonunk, míg kettő más és más személy udvarának a díszét jelenti. Ebben az évben a különösen hosszú ősz szépen felnevelte és megérlelte ezeket a gyümölcsöket, amelyek rossz idő esetén hajlamosak zöldek, éretlenek maradni. Nem véletlen tehát, hogy november eleji időpontban álltam neki e gyümölcsök összeszedésének. Kedves ismerőseim ajánlották fel, hogy összeszedhetem nyugodtan a fa alól és a fáról is az összeset, így aztán kaptam az alkalmon és a feleségemmel együtt pillanatok alatt be is gyűjtöttük a körtéket. Ezek alaposan válogatáson, a hibás részek kivágásával, mosáson estek keresztül, amikor is a szárát is kiszedtem mindegyiknek. Ekkor még nem daráltam, hanem úgy daraboltam össze és cefréztem le az egészet. A forrás beindult pektinbontás és fajtaélesztő nélkül is a présházban, ahol elég meleg volt még ahhoz, hogy tíz napig hevesen forrjon a cefre. A megtöréséről és légmentes lezárásáról is gondoskodtam. A forrás után mintegy másfél hónapig még állt a cefre, majd természetesen a főzésre a Bátai Szeszfőzdében került sor idén 2010. január 6.-án, amely után kiváló párlat született. Nem kis meglepetésemre nemcsak, hogy kiváló párlat főtt le belőle, hanem igen komoly mennyiséget is sikerült kicsalni belőle. Igaz némi cukrot azért tettem hozzá, de azt is csak azért, mert nem tudtam, hogy mikor sikerül majd kifőzetnem. A nevét is a főzés napjáról kapta, amely vízkeresztre esett. A 30 liter párlatból még ma is van készleten jó néhány üveggel, amelyek az idő elteltével csak még finomabbak lettek.

Kis mennyiségben jó egészséget kívánok a fogyasztásához!