Herbarium Librum
Nősziromfélék Családja
Crocus Sativus
Jóféle Sáfrány
A
sáfrány az ókorban a fűszerek fűszere volt, az egyetlen, melynek egyszerre
különleges aromája, illata és színe van, ezenkívül gyógyhatású (görcsoldásra és
érzéstelenítésre javallották). Használták ruha-, haj- és arcfestésre,
ételízesítésre, vallási szertartásokhoz, különösen a múmiákat burkoló vásznak
festésére használtak fel belőle tekintélyes mennyiséget. A sáfrányról a legrégebbi írásos emlék a sumér
civilizációtól származik. Feltételezhetően a sáfrányt először Kasmírban
fedezték fel és hasznosították. 2000 évvel Krisztus születése előtt már Kréta
szigetén is termesztették. A perzsák már i.e. X. században sáfrányszálakat
fontak az áldozati takarókba, mint afrodiziákum használták olaját. Nagy Sándor
seregében a sebek gyógyításában alkalmazták. A régi kínai szövegekben
gyógyszerként említik. Keleten a buddhista szerzetesek ruhájának a színe,
Európában a gazdagságot és a magas társadalmi helyzetet szimbolizálta. Régi
fűszernövény, már az egyiptomiak is használták, levesek, mártások színezésére,
ízesítésére. A monda szerint, amikor Zeusz Hérával tartotta menyegzőjét,
sáfrány nőtt az ágyuk körül és még a főisten is megittasult az illattól. A
sáfrány ma is sok helyen örvend az afrodiziákum hírnevének. A régi rómaiak
mondása: „dormivit in sacco croci” (sáfrányágyon aludt), annyit jelent, hogy
valakin vidám önfeledtség lesz úrrá. Nagyobb dózis bódulatot okoz, 20 gramm már
halálos adag. Az egyetlen fűszer, amely a középkor óta nem veszített értékéből.
Ősidők óta használják Keleten és Nyugaton, mint gyógyszert szövet és
bőrfestéket és fűszert. Kleopátra sáfrányos fürdőt vett szerelmeskedés előtt,
mert afrodiziákumnak vélte, a Római Birodalom császárai sáfrányszirmokkal
tömették ki a párnákat, amelyekre orgiáik alatt könyököltek. Az egyiptomiak a sas vérének hívták és rengetegféle
gyógyító erőt tulajdonítottak neki. A Római Birodalom bukásával aztán, mint
annyi minden más, a sáfrány is eltűnt a legtöbb európai látóköréből. Elnevezése
majdnem minden nyelvben az arab „ za′ faran” szóból ered, ami azt jelenti
„sárga”. angolul saffron, latinul Crocus sativus amely
görög eredetű. 1446-ban Augsburgban egy férfit máglyán égettek el, egy asszonyt,
pedig elevenen ástak el sáfrányhamisítás miatt. A középkorban a
sáfrányszálakból elixíreket készítettek, és piacokon, később gyógyszertárakban
kínálták eladásra. Azt mondták: aki rendszeresen iszik belőle, az tovább él. A
középkorban azt is vélték róla, hogy felszabadít, könnyedséget ad, oldja a nők
gátlásait és fokozza a szexuálisvágyat, termékenységet. El lehet képzelni,
milyen sok pénzt kellett fizetni érte. A sáfrány mindig is ismert volt, mint
fűszer, mely minden ételből ínyencfalatot varázsolt. Régi könyvekben azonban
olvasható, hogy a sáfrány alkalmazása élénkítő hatással volt a test minden
szervére. Az első Nyugati sáfránytermelők, és kereskedők a Spanyolok voltak,
mai napig a legnagyobb sáfrány, mezők Andalúziában és Valenciában vannak. Termesztésében
Irán áll az első helyen. A forgalomba kerülő sáfrány 90%-a innen származik. A
sáfránytermelő vidékeken igen széleskörű konyhai alkalmazása, és ugyan a
tradicionális kulinária ott is zsírokban gazdag ételekből áll mégis alacsony a
szív és érrendszeri betegségekben szenvedők száma, többek közt a sáfránynak
köszönhetően. A spanyol sáfrány a legdrágább, de a legjobb minőségű,
aromája és telt íze egyedülálló. Az Indiából származó sáfrány, pedig a
legtovább tárolható. Valaha a magyarok is nagy sáfránytermesztők és fogyasztók
voltak, első írásos magyarországi említése 1429-ből való. A sáfrányt a középkorban
ruhanemű festésére is használták. Magyarország déli vidékein: Érsekcsanádon, és
Dél Dunántúlon például Csökölyön a gyászruhákat festették vele sárgára. Mátyás
király környezetéről szólván Galeotto Marzio a legfontosabb fűszerek között
említi a borssal és a gyömbérrel. Nagy Lajos király Trencséni vára alatt is
bőven termesztették, ezen kívül Nyitra és Túróc megyében is. Még a XIX. század elején megjelent szakácskönyveinkben
is magától értetődő hozzávaló, de idővel szinte teljesen eltűnt a
látókörünkből. Új magyar szakácskönyv ritkán említi, s ha igen, főként a színét
méltatja. Az a fáradt sárgás, rozsdaszínű fűszer, amit piacainkon kapni sáfrány
néven, valójában sáfrányos szeklice (avagy pórsáfrány). Sok magyar nyelvű könyv
és internetoldal sugallja azt, hogy a szeklice kiválóan alkalmas a sáfrány
pótlására, hovatovább ugyanolyan jó. A sáfrány a természet egyik legszebb
ajándéka: csodálatos ízt ad az ételeknek, és nagy gyógyítóerővel rendelkezik.
Sajnos a valódi sáfrány hihetetlenül drága, így inkább spórolunk vele. Ez nem
is baj, mert nagy mennyiségben még káros is lehet. Hogy mi mindent tud, miért
számít fiatalító szernek, és hogyan ízlik a legjobban – a következőkben adunk
néhány tippet. A sáfrány-krókusz egy különös növény. Nem tavasszal virágzik,
ami a többi fajnál szokásos, hanem késő ősszel, röviddel a tél beállta előtt. A
virág közepén ülnek a vékony, finom, édes-keserűn illatozó pecsétszálak. Ezeket
a virágok szüretje után finom kezek szedik ki. A virág bibéjének gyűjtése
nagyon fáradságos munka, termesztése sem egyszerű, ezért rendkívül drága,
értéke az aranyéval vetekszik. Az őshonos hazai fajok védettek, tehát a bibék gyűjtése törvénybe ütközik! Egy kiló
sáfrányszál előállításához 150 000 virágot kell feldolgozni. Egy munkás
naponta legfeljebb 80 gramm szálat tud kitermelni, mert a szálakat kézzel kell leszedni,
ami durván 450 munkaóra per kiló, s még csak ezután következik a nagy
körültekintést követelő feldolgozás. Egy kiló tehát joggal kerül (minősége
szerint) 1200-6000 euróba. Érdekesség: a friss sáfránynak nincs illata. A
szálak csak azután illatoznak, miután kíméletesen megszárították őket. Erről
tudja egy szakember megállapítani, hogy milyen a minősége. A mai orvoslás
szemcseppekhez és különböző erősítő szerekhez használja a sáfrányt.
Bebizonyították, hogy antikarcinogén és antimutagén tulajdonságai vannak. A
sáfrány virágának sárga bibéje tartalmaz protokrocint, krocint, illóolajat
(szafranol,cineol, pinén), alfa-, béta-, gamma-karotint, xantofillt, likopint,
zeaxantint, zsírosolajat. A sáfrány illatának aromájának belélegzése jóságosan
hat a légzőrendszerre, és segít az elalvásban. A sáfrány csökkenti az
éhségérzetet, és a másnaposság tüneteit, viszont borral együtt bódító hatású. A
túlzott fogyasztása felfokozott állapotot és feszültséget okoz az
érzékszervekben. Hatásos lehet a szívinfarktus megelőzésében, krocetin nevű
anyaga csökkenti a koleszterinszintet. A sáfrányszálakat a
természetgyógyászatban gyomor- és bélkólika ellen, köhögési rohamokra,
reumatikus panaszoknál, kimerültség és koncentrációs gyengeség esetén
használják. Émelygés és hányás esetén is használ. Erősíti az idegeket, és új
impulzusokat ad a szexuális szerveknek. Érdekes módon, a depresszív állapoton
is javít. Ezért Kneipp tiszteletes óta alkalmazzák kiegészítő fűszernek
fogyókúra mellett. Tudni kell azonban: csak kis mennyiségben segíti az
egészséget. A nagy mennyiség az emberi szervezetben mérgező hatást válthat ki.
Ahogyan Paracelsus mondta: „Az adagon múlik, hogy valami gyógyít, vagy inkább
árt”. Igen fontos, hogy légmenetesen zárva, sötétben tároljuk, mert könnyen
kifakul, illetve megfogyatkozik az illóolaj-tartalma, vagyis elveszti legjobb
tulajdonságait. Aki jó minőségű sáfrányt akar, az nem vásárolja por formában,
inkább megbízható kereskedőhöz megy. Ilyen a párizsi Thiercelin cég, melynek
tulajdonosa személyesen jár Iránba, hogy ellenőrizze a termést. Ilyenkor
üzletére Párizsban kiteszi a táblát: sáfrányszüret miatt zárva. A jó árunak
intenzív, édeskés-kesernyés az illata, sötétvörös a színe, (minél sötétebb
árnyalat, annál jobb), a magas illóolaj-tartalom miatt zsíros a tapintása, s a
bibeszál alsó része nem világos (a sárgás bibetőnek nincs sem aromája, sem
színező ereje, csak a súlyt növeli). A gondos nagykereskedő a szemlézett árut
laboratóriumba is elküldi, ahol fotometriai vizsgálattal, ISO-szabvány szerint
határozzák meg tíz legfontosabb minőségi mutatóját (a legfontosabb az aroma, a
keserűíz-tartalom és a színező erő). Ha a sáfrány aromáját akarjuk érezni,
akkor az ételkészítés legvégén adjuk az ételhez. Ha korábban adjuk hozzá, akkor
erősebb lesz a sárga színhatás, viszont sok aromaanyag elillan. A sáfrány
illatáért és zamatáért felelős illékony vegyületekből (karotinoidok, aldehidek,
terpének) kiindulva érdemes kiválasztani a sáfrányos ételekkel harmonizáló
borokat: a karotinoidok főként a "nem aromás" szőlőfajtákban
találhatók meg, mint a chardonnay, a sauvignon blanc és a rizling. Mivel a
rizling aromás vegyületeiben, nagy mennyiségben vannak jelen a terpének, melyek
fűszeres-virágos jegyekben nyilvánulnak meg, a rizling lehet a legjobb
választás. Mediterrán vidékeken szívesen adják halakhoz (különösen vörös
márnához), egyébként meg jó mindenféle világos húshoz, rizshez, krémekhez
(ilyen például a crema catalana sáfrányos változata). Jól illik
körtedesszertekhez, egy francia aromakutató szerint nagyon jól társul a
gyömbérrel és az édesgyökérrel. (Eleink valamit tudhattak, mert régi
szakácskönyveink tele vannak sáfrány-gyömbér kombinációval ízesített lévekkel.)
Európában (Spanyolországot kivéve) ritkább a használata, mint az arab és keleti
konyhákon, de bizonyos dolgokhoz elengedhetetlen. Például a spanyol paellához,
a marseilles-i bouillabaisse-hez vagy a milánói rizottóhoz. Túl lépve a konyhaművészetén ez a fűszernövény túl
mutat a konyha falain. Manapság a rák
ellen folytatott küzdelemben komoly érdeklődés övezi a gyógy- és fűszernövények
kemopreventív hatásait, hiszen kevés igazán hatékony kezelési mód létezik a
daganatok kialakulásának megelőzésére és elburjánzásának megállítására. Korábbi
vizsgálatok már bizonyították, hogy a sáfrány antioxidánsokban igen gazdag,
gyulladásgátló, és rákellenes hatású, így a kutatók komoly reményekkel vágtak
bele e fűszer vizsgálatába.