Rigóvári Zalagyöngye 2010.

Rigóvári Zalagyöngye

2010.

Félszáraz fehérbor

Tizedik állomás

A meztelenség

Immár elértünk kínokkal teli utunknak a végét, de ez még nem a teljes vég, mégis, aki idáig már képes eljutni az levezekelte egy egész világ bűnét. A sok elesés és a találkozások mind-mind ezt a helyzetet vetítették előre. Tizedik állomás, szinte már megkönnyebbülés, és ha volna még erő egy groteszk mosolyra is futná, de már nincs. Megszabadult minden tehertől, minden ember bűnétől, már csak a beteljesedés van vissza. Minden ruhájától megfosztva, megtöretett testét mutatja. Már nem is tudni, mi történik, csak egyetlen sodró vihar az egész. Felbomlanak a létezés határai, most látható igazán, milyen esendő a test. Mezítelen, sebekkel borított, esendőségében is szépség. Kifelé néz. Lát minket. Még van, már majdnem nincs. Halál közeli állapot. Irgalom! Kérjük-e bor utunkon Szent János apostolt a borászok és borok védőszentjét, hogy utunkon áldásos védelme legyen rajtunk, hogy amit elfogyasztunk az ne kárunkra, hanem épülésünkre és egészségünkre váljék!

A 2009. évben ebből a fajta szőlőből nem készítettem bort, csak három évvel ezelőtt, de abból már nincsen. Itt a hegyen a régi szőlőnk felett a már elhagyott kordonoson sikerült még valamennyi jó szőlőt megszednem és idén ebből készült ez a fehér borom. A gondozatlan állapot miatt viszonylag korán meg kellett szednem a szőlőt, így erre már szeptember 9.-én sort kerítettem. Nem csoda persze, ha mustfok nem nagyon volt benne, de még így is 15-ős fokkal sikerült bemérnem. Alaposan leválogattam a fürtöket és úgy bogyóztam le, hogy minél kevesebb beteg szem kerüljön bele. Nem kis munka volt, de az erdei gyümölcsök szedésénél már beleedződtem ebbe. Nem szedtem le a bogyóról azonnal a levet, de ezúttal túl sokat sem várhattam. Biztonság kedvéért kicsit kénnel megkezeltem és hat óra elteltével lefejtettem a bogyóról és ki is préseltem. Nem hordóba, hanem műanyag úszófedeles tartályba került a must, amelybe fajta élesztőt és tápsót is raktam. Két nap múlva gyakorlatilag meg is indult a forrás. Ekkor mustot vettem ki meglangyosítottam és cukorral felerősítettem, hogy azért egy ideig eltartható legyen. Az erjesztést reduktív módon kotyogón keresztül hajtottam végre. A forrás bő két hétig tartott, majd elcsendesedett. 40 napra fejtettem le az aljáról, amely viszonylag sok volt benne. Közepes kénnel kezeltem és helyeztem vissza az úszófedeles tartályba. A tisztulással két hét múlva, amikor ellenőriztem a munka eredményességét nem voltam igazából megelégedve és ezt az elhanyagolt szőlő munkának tudhattam be. Ellenben a fajtára jellemző illat és zamat anyagokat sikerült már felfedeznem a borban és hagytam hadd tisztuljon tovább, vagy ha nem akkor jövő év elején meg fogom deríteni. Alkohol tartalmát bemérve 14,5-ős értékét sikerült kimutatnom, amely igen erősnek mondható, sőt a savaiban is jól el van látva. Félszáraz, jó minőségű, extraktjaiban azonban igen tartalmas bor várható belőle.

Körül nézve azokon, akik idáig eljutottak, bizony megkeményedett arcokat tudtam felfedezni. A próbák, az állomások, az elesések mind oda voltak írva az arcokra. A hangok már el-elcsuklottak, a nevetés is groteszk lett és a viccek is egyre érthetetlenebbek. Sok levegő és nagy nyelések kellettek itt, mert ezen az állomáson bizony mindenünktől megfosztatunk. Levetkőzve itt már minden emberi álarc, minden színészkedés, minden képmutatás. Innentől kezdve mindenki az lesz, aki. Színről-színre állunk, majd egymás előtt! Itt már nincs félrebeszélés, taktikázás, innen már a teljes megsemmisülés vár. Menjünk hát neki, mert kell a pohár másnak is! – mondta egy régi kedves ismerősöm, ezzel biztatva mindenkit a borfogyasztás kultúrájának elsajátításához.

Jó egészséget minden borhoz!

Rigóvári Szürkebarát 2010.

Rigóvári Szürkebarát

2010.

Száraz fehérbor

Hetedik állomás

A föld

A fele úthoz érkeztünk. A kimerültség csúcsán vagyunk. Hetedik állomáson, amely legjobb lenne, ha már az utolsó lenne. Ha eddig nem is volt elviselhetetlen minden pillanat, akkor innentől aztán még a levegővétel is fájdalom. Innen már csak lefelé vezet az út még akkor is, ha éppen felfelé tartunk. A föld állomása ez, ahonnan vétetünk, és ahová visszatérünk. Elesni másodszor. Megbillen a súly, eltörődött a test, a lábak nem bírják az irtóztató terhet. Kimarjult ujjakkal kap a semmi után. Töviskoronája egyre mélyebben vésődik bele homlokába, a daróc ruha kimarta a bőrt, elviselhetetlenül éget minden mozdulat. Az izmok nem engedelmeskednek, az akarat elfáradt, a föld odahúz magához. Ehhez még ostorcsapások, az őrjöngő embermassza artikulálatlan hangzavara. Az út emlékezni fog erre az elesésre, de ugyan az emberek fognak-e? Kérdések, miért e sok szenvedés? Felbomló egyensúly, szétzuhanó látvány. Végtelen szűkül egyetlen ponttá, oda, ahol földet ér a zuhanó keze. A földön örökre nyoma marad ennek a zuhanásnak. A föld ahová a test pihenni tér. Kérjük-e bor utunkon Szent János apostolt a borászok és borok védőszentjét, hogy utunkon áldásos védelme legyen rajtunk, hogy amit elfogyasztunk az ne kárunkra, hanem épülésünkre és egészségünkre váljék!

A 2009. évben ez a borom már futott egy kört, de sajnos akkor még nem voltam hozzá méltó és el is estem vele másodszor. De idén oda akartam figyelni teljes elmémmel, mert ahol az ember egyszer megbotlik, ott másodszor már megemeli a lábát. Bátaszéki rokontól ajándékba kapott szőlőből kicsit neki is készítettem ezt a bort. Fejlődését nem láthattam, de nagyon kevés termet neki belőle az idén. A búcsú után október 4.-én szedtem le és bogyóztam ki 17-es must fokkal. 12 órát tartottam a bogyón, de utána kipréseltem és a színlével együtt műanyag úszófedeles ballonba helyeztem, ahol reduktív módon, levegőtől elzárva, kotyogón keresztül zajlott le a forrás. Természetesen a bevált gyakorlatot követve élesztőt és tápsót raktam bele, majd két nappal később a cukrot is hozzá raktam a must felmelegítésével. Ennek ellenére a forrás nem indult be, csak gyengén pezsgett. Emiatt itt is rá kellett fűtenem olajradiátorral mire sikerült beindítanom a folyamatot. Aztán amikor beindult nem is nagyon akart abba maradni a forrása. 43 nap után állt meg és vettem le az aljáról. November 16.-án közepes kénnel fejtettem vissza a tartályba. Két héttel később megállapítottam, hogy a tisztulás szépen megkezdődött és illat, valamint zamatanyagaiban is kiváló fehérbor kezd kialakulni belőle. Alkohol tartalmát bemérve nem akartam hinni a szememnek, mert a 15-ős értékét sikerült kimutatnom, amely érezhetően ütősnek bizonyul. Ettől a bortól bizony könnyen földre lehet kerülni és mivel a feleúton járunk, jelenthet ez a bor egy fajta csúcspontot is az úton. Száraz, kiváló minőségű, extraktjaiban azonban igen tartalmas bor várható belőle.

Tavaly a gyengeségeim miatt estem el ezen az állomáson, idén a nagy erő lesz az, amely majd a földre kényszerít. Amikor ide erre az állomásra érünk az hisszük, hogy már mindent tudunk, hogy már mindent átéltünk, de itt ekkor rájövünk, hogy nem így van. Semmit sem tudunk, és még sok újdonság vár ránk. Itt, amikor földet érünk, kiszállhatnánk, de a büszkeségünk nem enged, menni akarunk tovább végig az összes állomáson, pedig sejtjük már hogy annak mi lesz a vége. Menjünk hát neki, mert kell a pohár másnak is! – mondta egy régi kedves ismerősöm, ezzel biztatva mindenkit a borfogyasztás kultúrájának elsajátításához.

Jó egészséget minden borhoz!

Rigóvári Portugese Rozé 2010.

Rigóvári Portugese Rozé

2010.

Száraz bor

Hatodik állomás

Az arc

A hatodik állomáson ismét vállunkat nyomja minden teher, minden elkövetett bűn. A kis megkönnyebbülés után mennyivel rosszabb ismét teljes terhet cipelni. De ekkor újabb találkozás következik, amely bizalommal, és újabb erővel tölti el lelkünket. Az a lány ott, érzi, valamit tennie kell. Ennyi embertelenség láttán, kicsike létének egyetlen lehetősége van az adott pillanaton belül. Megtörölni a verejtékező arcot, oda adni a kendőt, felitatni vért, könnyet, izzadságcsöppöket. Bele ég abba az arca a szenvedőnek. Pironkodón teszi a lány, amit tesz, tisztasága, nyíltsága a legelvetemültebb őröket is lefegyverzi. Veronika kendője ég. Isteni tűz égeti bele lenyomatát egy férfiarcnak. Hangsúlyok az arcokon. Félelemnek feloldása. Valami melegség, valami élethez közeli pillanat ebben a szomorú vándorlásban. Az igaz szeretet villanása. A biztatás, hogy érdemes folytatni, érdemes végig küzdeni az utat, mert vannak, akikért érdemes ezt megtenni. Kérjük-e bor utunkon Szent János apostolt a borászok és borok védőszentjét, hogy utunkon áldásos védelme legyen rajtunk, hogy amit elfogyasztunk az ne kárunkra, hanem épülésünkre és egészségünkre váljék!

A 2009. évben ez a borom már létezett, de borversenyre nem vittem, pedig most így egy év után bizony vannak olyan illat és zamat anyagai, amelyek a friss tavaszi virágokkal teli rét illatát idézik. Ezért akartam ebben az évben is mindenféleképpen készíteni belőle. Főnökasszonyomtól kaptam prémium gyanánt, de tovább rajta hagytam, mint az övékét tíz nappal a tőkén. Sajnos ebben a tíz napban sok eső lehullott, így a must fok nem jobb, hanem még rosszabb lett, úgy tele szívta magát vízzel. 14-es mustfokkal szüreteltük le és bizony a rothadás is megindult a puhahéjak kirepedése miatt. Lebogyozást követően kis kénnel megöntőm, hogy a tisztulás hamarabb végbe menjen magában a mustban is. Három nappal később a hordóban kotyogóval ellátva kezdet el megforrni. Csakhogy a forrás annyira intenzív és erőteljes lett, hogy egy kis mag eltömte a kotyogót és már a hordó dongái között szivárgott a must, amikor kilőtte a kotyogót és negyvenliternyi bor kifojt belőle a pincébe. Szerencsére műanyag ballonban tettem félre töltögetésre belőle, így azzal fel tudtam tölteni a hordót. A forrás sokáig és erőteljesen zajlott le. Természetesen ebbe is tettem fajta élesztőt és tápsót. A sokáig tartó forrás miatt október 21.-én közepes kénnel fejtettem át egy kisebb hordóba, hogy az megteljen vele. Két héttel később az első kóstoláskor kristály tisztára le volt tisztulva, de a hordóból némi kénhidrogénes ízt szedett össze, amelynek kezelésére volt szükség. Ismét megállapítom, hogy fehér és rozé boroknak nem nagyon való fahordós tárolás, mert sokkal több gond lesz velük, mintha műanyagban tartaná az ember. Alkohol tartalmát bemérve 13,5-ős értékét sikerült kimutatnom, amely elfogadhatónak mondható, sőt a savaiban is jól el van látva. Száraz, közepes minőségű, extraktjaiban azonban igen tartalmas bor várható belőle, amennyiben sikerül a kénes szagot kifejtenem belőle.

Amikor kifutott a must, engem pont tetőtől talpig beterített, így nem maradt el a fürdés és a törölközés, ezért aztán ez a bor ide került a hatodik állomáshoz, ahol már majdnem félúton vagyunk a végső cél felé vezető úton. Bizony sokszor jól esik, ha valaki törölközött nyújt nekünk, amikor verejtéktől tajtékos az arcunk. Nem nagyon szeretik a férfiembert, ha ilyen állapotban, kicsit gyengének és elesettnek mutatkozik és rászorul gyenge nők segítségére. Néha azonban előfordul ilyen velünk, főként, ha ilyen nehéz úton, ilyen keresztúton haladunk egyik állomástól a másikig. Menjünk hát neki, mert kell a pohár másnak is! – mondta egy régi kedves ismerősöm, ezzel biztatva mindenkit a borfogyasztás kultúrájának elsajátításához.

Jó egészséget minden borhoz!

Rigóvári Merlot-Cabernet vörös Cuvée 2010.

Rigóvári Merlot - Cabernet Cuvée

2010.

Száraz vörösbor

Ötödik állomás

Az idegen

Az ötödik állomáshoz érkeztünk. A teher egyre jobban nehezedik. A lábak egyre fáradtabbak, s lelkünk is megtörve már, mégis még az út felénél sem járunk. Most egy idegen érkezik és keresztezi utunkat, ahogy az életben is oly sokszor. Az elítélt helyett kell vinnie a keresztet. A misztérium egyik olyan szereplője, aki ugyan eleinte nem szívesen, de aztán beletörődéssel, a szenvedőn való szánakozás érzésével segít vinni a keresztet. Mindannyiunknak oda kéne menni, átvenni az idegentől és vinni tovább. Nem lehet. Ezt egynek adta meg az Úr. Sorsa egy pillanatában részesévé válhatott ennek a szenvedésnek. Egy keveset át tudott vállalni. Csak halvány emberi arc, bármelyikünké lehet. Lehetne. Összekavarodó világ uralkodik most már mindenen. Csak az ő tisztaságát nem tudja bemocskolni semmi. Az idegen segít, majd eltűnik a tömegben, de az örökkévalóságig megemlékeznek róla e tette miatt. Kérjük-e bor utunkon Szent János apostolt a borászok és borok védőszentjét, hogy utunkon áldásos védelme legyen rajtunk, hogy amit elfogyasztunk az ne kárunkra, hanem épülésünkre és egészségünkre váljék!

A 2009. évben ez a bor így ebben az összetételben nem létezett. Volt egy bronzérmes kékfrankos-cabernet cuvéem, amelynek idén ez a házasítás lett az utódja. A házasítás ebben az esetben nem a bor megfejtése után történt, hanem már törkölyön összeraktam az alapanyagokat, hogy együtt forrjanak ki egymással, egymásban, kéz a kézben francia a franciával, de azért, hogy teljesen ne ez legyen az összkép egy kevés bíborkadarkát is tettem hozzá, hogy egy kicsit megvadítsa az összetételt. Így a házasításra október 7.-én került sor 17-es mustfok mellett. A bogyózott alapanyagok jól beindították egymást a forrásban, de azért a biztonság kedvéért ezekhez is tettem fajtaélesztőt és tápsót. Néhány nap elteltével pedig cukorral is feljavítottam 20-as must fokra a törkölyt. Ez a vörösbor kádon erjedt ki, de folyamatosan le volt légmentesen zárva takarófóliával és csak a törkölykalap megtörésekor került kapcsolatba a levegővel. Négy óránként végeztem el a törést ezzel is biztosítva a kedvező forrás és minőség létrejöttét. A forrás olykor olyan intenzív volt, hogy majd kijött a kádból. Október 30.-án kerítettem sort a színlé levételére és a préselésre. Az így kinyert bor mennyiséget műanyag úszófedeles tartályba helyeztem el és mindjárt közepes kénnel meg is kezeltem, hogy a tisztulás jól végbe mehessen benne. A Merlot-t gyakran házasítják a cabernet fajtákkal, mert lekerekíti, lágyítja azok erős tanninos ízét. Két héttel a fejtés utáni kóstoláskor, nemcsak illataira, zamatára, hanem színanyagára is elégedetten bólinthattam. Illatban, ízben mintha ereje teljében lenne. Szép, újvilági stílusú, illatban-zamatban nagyon szépen csiszolt, nem túl nehéz, viszont tartalmas cuvée. Vaníliás, tejszínes ribizli jön belőle. És még nem kell leírni, még tartható, még van benne potenciál. A végén van némi kis kesernye, de amúgy rendben van: nem akar sokat markolni, de amit megcéloz, azt el is éri. Száraz, kiváló minőségű, extraktjaiban igen tartalmas bor várható belőle.

Nem volt véletlen persze, hogy ez a házasítás az ötödik állomáshoz került. Idegennek számított mégis régi jól ismert ízek és zamatok köszöntek vissza benne. Jelzi, hogy nem kell félnünk az idegenektől, az újaktól, mert azok többnyire segítőkészek, még ha egy kicsit noszogatni is kell őket. Dolguk végeztén aztán nem sokáig lábatlankodnak, hanem mennek tovább a maguk útján, de ha később visszaemlékezünk, felidézzük ezt a találkozást mindig jól eső érzéssel fogjuk megállapítani, hogy megtörtént és nem múlt el nyom nélkül a vele való találkozás. Menjünk hát neki, mert kell a pohár másnak is! – mondta egy régi kedves ismerősöm, ezzel biztatva mindenkit a borfogyasztás kultúrájának elsajátításához.

Jó egészséget minden borhoz!

Rigóvári Cabernet Franc Rozé 2010.

Rigóvári Cabernet franc Rozé

2010.

Félédes bor

Negyedik állomás

Az édesanya

Negyedik állomás, a kezdet már túl messze van, a vég pedig még túl messze. Sokszor szenvedünk, sokszor kínlódunk, ilyenkor a legjobb egyedül lenni, senkivel sem találkozni, leginkább pedig nem találkozni édesanyánkkal. Mert a gyermek szenvedése mindig az anya szenvedése is. A mi bukásunk, az ő bukása is, a mi felemelkedésünk, az ő felemelkedése is. De ott az anyja. A szeplőtlen, a szent, a kiválasztott, akinek végig kell néznie, végig kell szenvednie fiával együtt ezt a borzasztó utat. Kezdetektől fogva tudja, az ő útja is ez. A szenvedés útja. Ő a szenvedő anya, aki tehetetlen, de hisz, tudja, minden emberi fájdalom feletti az ő gyermekének fájdalma. Akit kiválasztottak erre az áldozatra. Ellenpólusok, szépség, önfeláldozás, mozgalmas indulatok, lángoló háttér. Mintha tűz gyúlna a szem belsejében. Fény és félárnyékok. Még kintről jön minden. Kérjük-e bor utunkon Szent János apostolt a borászok és borok védőszentjét, hogy utunkon áldásos védelme legyen rajtunk, hogy amit elfogyasztunk az ne kárunkra, hanem épülésünkre és egészségünkre váljék!

A 2009. évben nagy reményekkel álltam neki ennek a bornak a készítésének, de a hordó, amelybe került beteg volt, így a bor is átvette annak minden rossz tulajdonságát a forrás folyamán. Így aztán még jobban vártam emiatt az idei évet, hogy majd most megmutathassam. E szőlőt egy kollégámtól kaptam munka és segítség fejében, de láttam egész évben fejlődését és nehézségeit is. Szerencsére szüretkor én válogathattam a fürtök között, így amit haza vittem és a borom alapanyaga lett az elfogadható minőségű volt. Október 7.-én zajlott le a szüret és bogyózás után 17,5 must fokot sikerült mérnem benne, amely az idei évben nem volt rossznak mondható ennek ellenére azért a bogyózás után rögtön némi kénnel kezeltem a mustot. A bogyóról való leszedést sem kezdtem meg rögtön, hanem 12 órát vártam vele, hogy több színanyag oldódhasson bele. Fajtaélesztőt és tápsót is adtam hozzá, hogy a forrás biztosan és jól végbe menjen. Sajnos a forrással már voltak problémáim. Ennek megoldására természetesen csekély mennyiségű cukrot is kellett felolvasztanom a mustban, hogy a megfelelő alkoholtartalmat be tudjam állítani és némi hőt is vigyek az élesztőgombák számára. Azonban ez is kevésnek bizonyult, így egy hétig olajradiátorral melegítettem, mikorra beindult a forrás. Sokáig forrt, de nem túl erőteljesen, így azért maradt benne némi szabadcukor, ami viszont nem áll rosszul neki. Ebben az évben már nem hordóban, hanem reduktív technológiával készítettem és a kotyogó jól működött rajta. November 23.-án vettem le az aljáról és fejtettem meg először közepes kénnel. Műanyag úszófedeles tartályba került a bor vissza, hogy ott menjen végbe a tisztulás, az illat és íz aromák kialakulása. Két héttel a fejtés utáni kóstoláskor, nemcsak illataira, zamatára, hanem színanyagára is elégedetten bólinthattam. Az így készített bor friss, üde, virgoncan vidám lett. Jéghidegen felszolgálva a tavaszi, nyári délutánok, esték kedélyes beszélgető bora. A rozé akár „jokerként” is megállja a helyét, amennyiben egy egész étel sor kísérőjeként választjuk. Félédes, jó minőségű, extraktjaiban virágosan üde bor várható belőle.

Azért állítottam a negyedik állomásra, mert ez a bor az édesanyákra emlékeztet, de azon túl még minden hölgyre is, akiknek jó szívvel tudom kínálni, bú és baj felejtőnek. Azokra az időkre is, amikor fiaik miatt kicsit búslakodniuk kell. Egyszerre öröm és bánat ez a bor. A találkozás miatt mindig öröm, amikor gyermekünkkel futunk össze, de a körülmények miatt lehet szomorú is, hiszen azóta: sírva vigad a magyar. Menjünk hát neki, mert kell a pohár másnak is! – mondta egy régi kedves ismerősöm, ezzel biztatva mindenkit a borfogyasztás kultúrájának elsajátításához.

Jó egészséget minden borhoz!

Rigóvári Merlót Siller 2010.

Rigóvári Merlót Siller

2010.

Száraz bor

Harmadik állomás

Az elesés

Ez a két állomás közötti útszakasz is a gyermekkorunkat idézi fel emlékezetünkben. Arra a gyermekkora, amikor az első bizonytalan léptekkel sikerül a mászás után már mennünk, de aztán a siker után gyorsan érkezik is az elbukás, az elesés. Itt is ez történik: A vállunkra helyezett, nehéz keresztel nem is hittük, hogy elindulhatunk, de amikor az fogcsikorgatva mégis sikerül, alig örülhetünk e sikernek és máris jön a keserves felismerés, a kegyetlen valóság és már zuhanunk is vissza oda abba a porba, amelyből még éppen az imént emelkedtünk fel. Az elkeserítő csalódás verejték cseppjei zuhannak arcunkba, és torkunk megtelik a föld porának sarával. Kérjük-e bor utunkon Szent János apostolt a borászok és borok védőszentjét, hogy utunkon áldásos védelme legyen rajtunk, hogy amit elfogyasztunk az ne kárunkra, hanem épülésünkre és egészségünkre váljék!

A 2009. év jelentette igazán az első olyan komoly évet, amikor már többféle bort is készítettem. Ennek az évnek a legsikeresebb bora pedig éppen ez a Merlót siller lett a borversenyen a maga ezüstérmével. Ez a siker pedig igazából egy félresikeredett vörösbor eredménye volt, amelyet főnökasszonyom ötletének köszönhettem. Ez a fajta előélet nem megkerülhető akkor sem, amikor az idei évben ennek a bornak az elkészítéséhez fogtam. Ezt a szőlőt, amely a komám ültetvényéről való szintén én metszettem, de utána kissé elhagyatott sors várt rá. Sikerült azonban válogatnom róla maximálisan egészséges és bornak való szőlőfürtöket. Szeptember 25.-én került sor ennek a francia származású szőlőnek a leszedésére. 16-os must fok nem jelentett valami kiemelkedően magas cukortartalmat a sok esőzés következtében. Mivel magán az ültetvényen volt némi betegség is ezért a bogyózás után rögtön némi kénnel kezeltem a mustot. A bogyóról való leszedést sem kezdtem meg rögtön, hanem 24 órát vártam vele, hogy több színanyag oldódhasson bele. Fajtaélesztőt és tápsót is adtam hozzá, hogy a forrás biztosan és jól végbe menjen. A beindulással ebben az esetben nem volt gond, igaz nem forrt túl intenzíven, de három hétig megállás nélkül. Természetesen csekély mennyiségű cukrot is kellett felolvasztanom a mustban, hogy a megfelelő alkoholtartalmat be tudjam állítani. Ebben az évben is reduktív technológiával készítettem és a kotyogó jól működött rajta. Október 23.-án vettem le az aljáról és fejtettem meg először közepes kénnel. Ezt a bort azonban forráskor is tölgyfahordóban tartottam és a fejtés után is odakerült abba vissza, mert a tölgyfahordós érlelés jót tesz a benne megtalálható aroma, illatanyagoknak és beltartalmának, karakterének fejlődésének. Két héttel a fejtés utáni kóstoláskor, nemcsak illataira, zamatára, hanem színanyagára is elégedetten bólinthattam. Árnyalataiban világosabb siller jött létre, de az érlelés folyamán bízom benne, hogy visszavesz a sötétségéből. Száraz, jó minőségű, extraktjaiban kiváló bor várható belőle.

Miért pont a harmadik állomásra ajánlottam ezt a boromat? Az elesés, a porba hullás állomásán jól tesszük, ha mi is nagyon figyelünk lépteinkre, mert ha nem figyelmezünk csak egy pillanatra is, bűneink súlya fölénk kerekedik, és a porba sújt bennünket. Ez a bor arra is emlékeztet bennünket, hogy ne bízzuk el magunkat, mert nagyon könnyen megjárhatunk, és akkor önérzetünk is porba fog hullani. Menjünk hát neki, mert kell a pohár másnak is! – mondta egy régi kedves ismerősöm, ezzel biztatva mindenkit a borfogyasztás kultúrájának elsajátításához.

Jó egészséget minden borhoz!