Rigóvári Szürkebarát 2010.

Rigóvári Szürkebarát

2010.

Száraz fehérbor

Hetedik állomás

A föld

A fele úthoz érkeztünk. A kimerültség csúcsán vagyunk. Hetedik állomáson, amely legjobb lenne, ha már az utolsó lenne. Ha eddig nem is volt elviselhetetlen minden pillanat, akkor innentől aztán még a levegővétel is fájdalom. Innen már csak lefelé vezet az út még akkor is, ha éppen felfelé tartunk. A föld állomása ez, ahonnan vétetünk, és ahová visszatérünk. Elesni másodszor. Megbillen a súly, eltörődött a test, a lábak nem bírják az irtóztató terhet. Kimarjult ujjakkal kap a semmi után. Töviskoronája egyre mélyebben vésődik bele homlokába, a daróc ruha kimarta a bőrt, elviselhetetlenül éget minden mozdulat. Az izmok nem engedelmeskednek, az akarat elfáradt, a föld odahúz magához. Ehhez még ostorcsapások, az őrjöngő embermassza artikulálatlan hangzavara. Az út emlékezni fog erre az elesésre, de ugyan az emberek fognak-e? Kérdések, miért e sok szenvedés? Felbomló egyensúly, szétzuhanó látvány. Végtelen szűkül egyetlen ponttá, oda, ahol földet ér a zuhanó keze. A földön örökre nyoma marad ennek a zuhanásnak. A föld ahová a test pihenni tér. Kérjük-e bor utunkon Szent János apostolt a borászok és borok védőszentjét, hogy utunkon áldásos védelme legyen rajtunk, hogy amit elfogyasztunk az ne kárunkra, hanem épülésünkre és egészségünkre váljék!

A 2009. évben ez a borom már futott egy kört, de sajnos akkor még nem voltam hozzá méltó és el is estem vele másodszor. De idén oda akartam figyelni teljes elmémmel, mert ahol az ember egyszer megbotlik, ott másodszor már megemeli a lábát. Bátaszéki rokontól ajándékba kapott szőlőből kicsit neki is készítettem ezt a bort. Fejlődését nem láthattam, de nagyon kevés termet neki belőle az idén. A búcsú után október 4.-én szedtem le és bogyóztam ki 17-es must fokkal. 12 órát tartottam a bogyón, de utána kipréseltem és a színlével együtt műanyag úszófedeles ballonba helyeztem, ahol reduktív módon, levegőtől elzárva, kotyogón keresztül zajlott le a forrás. Természetesen a bevált gyakorlatot követve élesztőt és tápsót raktam bele, majd két nappal később a cukrot is hozzá raktam a must felmelegítésével. Ennek ellenére a forrás nem indult be, csak gyengén pezsgett. Emiatt itt is rá kellett fűtenem olajradiátorral mire sikerült beindítanom a folyamatot. Aztán amikor beindult nem is nagyon akart abba maradni a forrása. 43 nap után állt meg és vettem le az aljáról. November 16.-án közepes kénnel fejtettem vissza a tartályba. Két héttel később megállapítottam, hogy a tisztulás szépen megkezdődött és illat, valamint zamatanyagaiban is kiváló fehérbor kezd kialakulni belőle. Alkohol tartalmát bemérve nem akartam hinni a szememnek, mert a 15-ős értékét sikerült kimutatnom, amely érezhetően ütősnek bizonyul. Ettől a bortól bizony könnyen földre lehet kerülni és mivel a feleúton járunk, jelenthet ez a bor egy fajta csúcspontot is az úton. Száraz, kiváló minőségű, extraktjaiban azonban igen tartalmas bor várható belőle.

Tavaly a gyengeségeim miatt estem el ezen az állomáson, idén a nagy erő lesz az, amely majd a földre kényszerít. Amikor ide erre az állomásra érünk az hisszük, hogy már mindent tudunk, hogy már mindent átéltünk, de itt ekkor rájövünk, hogy nem így van. Semmit sem tudunk, és még sok újdonság vár ránk. Itt, amikor földet érünk, kiszállhatnánk, de a büszkeségünk nem enged, menni akarunk tovább végig az összes állomáson, pedig sejtjük már hogy annak mi lesz a vége. Menjünk hát neki, mert kell a pohár másnak is! – mondta egy régi kedves ismerősöm, ezzel biztatva mindenkit a borfogyasztás kultúrájának elsajátításához.

Jó egészséget minden borhoz!