Népi hidelmek VIIIC.

Népi hiedelmek

VIIIC.

Július 22.

Mária Magdolna bűnös életből tért meg Krisztushoz. Ismeretes az az evangéliumi kép, amikor Mária Magdolna az Úr lábát drága kenettel megkente, utána pedig hajával törölgette. E cselekedetéért Jézus megígérte neki, hogy ameddig csak az evangéliumot a világon hirdetni fogják, fennmarad az ő szeretetének emlékezete (János 12,3). Magdolna legendáját az Érdy-kódex mondja el: Jeruzsálem táján vala egy magabíró gazdag ember, ki régi nemzetsége szerint vala királymaradék, de az írás nem veti, melyik királynak nemzetéből lött légyen. És vala neve Syrus, asszonyfeleségének Eukarya. Miért az ótörvény szerént jámborok valának, annak okáért adott vala őneki Úristen három magzatokat, kiknek nevök vala Lázár, Márta, Mária. És mikoron az jámborok kimúltanak volna ez világból... Magdalont adák Máriának, honnan nevezetöt es vén magának. És hívattatik vala immáron magdalombeli Máriának... Jézus föltámadása és mennybemenetele után Maximius, Lázár, Mária, továbbá a vak Celidonius kíséretében Magdolna elhagyja Jeruzsálemet. Marseille városába hajóznak, de itt nem fogadja be őket senki sem. Magdolna is hirdeti a pogányoknak az igét. Hallgatja a fejedelem is, akinek nincs gyermeke. Magdolna imádkozik érettük és az asszony méhében fogada. Azt látván az fejedelem, hogy mindennek jól végére menne, gondolá, hogy Rómában menne Szent Péterhez. Mondá az terhes asszonyállat: bizony soha édes uram, el nem válom tüled, hanem én es elmegyek. Mondá az ő ura: az nem lehet semmiképpen, miért ellyen nehezes vagy. Nem tudod-e, hogy az tengeren nagy veszedelmes szél vagyon, és történhetik, hogy mind gyermeköstül el kezdesz vesznie. De viszon ellen az asszonyállat soha meg nem akara maradni. Mikoron azért eleredtenek vóna, hagyván minden jószágokat Mária Magdolnának, míg megtérnének. Megjegyözvén azért őket szent keresztnek jegyével, az tengerre szállának, és mikoron egy éj és egy nap elmúltanak vóna, kezde az tengeren nagy szélvész támadni, és mind mennyen valának, jelesen az szegény asszonyállat nyavalyogni. És az nagy veszedelembe reájuta az szülésnek keserűsége, és jóllehet nagy fájdalommal fiat szüle, de maga, ennenmaga hamar kimúlék ez világból... Az hajósok azonközben kezdének nagy kiáltással erőt tenni rajta, hogy az holttestöt kivetnék az tengörben, mert különben az nagy tengöri vész meg nem szennék. Azon es nagyobb keserűségben esék, és nagy nehezen kérheté őket, hogy egy kősziklára hagynák kivetni. Ott egy hasadékban lehelyhezteté mind fiastul és szépen befödözé palásttal mind körül, és nagy sírva mondá: óh Mária Magdolna, te vagy ennek oka. Te vagy az én keserűségemnek fundamentoma, temiattad estem én boldogtalan ennyi nagy nyavalyában. De ha hatalmad nagyon, emléközzél meg énrólam, és mind anyának, mind magzatnak lelkökről, hogy el ne veszjenek. És azonképpen őket otthagyván, meg beméne az hajóban, sietvén Szent Péter apostolhoz. Péter megvigasztalja, sőt magával viszi Jeruzsálembe is. A fejedelem két év múlva visszatért hazájába. Mikoron odajutott vóna, hol az asszonynak holtteste vala, kéré az hajósokat, hogy oda kihajtanának. És távol lát az kisebb gyermeket, hogy az víz mellett járna, és apró kövecskékkel játszadoznék a víz szélén. Ottan kifutamék az hajóból, odamenvén. Azt látván az kisded gyermek, megijede tőle, miért soha embert nem látott vala, és anyjához futamék, és palástja alá búvék. Az jámbor szarándék azt látván, mind utánaméne, és édesanyja emléjénél találá meg őtet, és ölében vévén, ápolgatja vala, tudván, hogy ő vóna az édes fia. És nagy sírván mondá: óh bódog Mária Magdaléna, mely bódog én vónék, és mindenben jó szerencsával jártam vónék, ha ez asszony felébredne és énvelem hazajöhetne. Tudom, bizony es tudom, és minden kétség nélkül hiszem, hogy ki énnékem ez gyermeköt adtad, és két esztendég ez kősziklában megtartottad, az ő szüléjének es egészségöt adhatsz. Ez beszédek megmondván, az asszonyállat mint édes álmából, ottan fölserkene... Magdolna később pusztába vonul, hol csak Úristennel és az szent angyalokkal nyájaskodnék, míg élne. És úgy lőn, mint Úristentül kérte, kévánta vala, és harminc egész esztendég lahozék, magának nagy erős penitenciát tartván, emberi eledel nélkül. Hol ott oly nagy malasztot talála, hogy minden napon az hétrendbeli zsolozsmatartásnak idején angyalkéz miatt fölemeltetik vala. Az égben nagy édes angyali énekléseket hallván, ugyan teste szerént annak okáért semmi testi eledel nem vala szükséges. Utolsó óráján Maximinus püspök áldoztatja meg. Mikoron bement vóna, látá hát szent Mária Magdaléna hétszer fényesb az napnál, az karban áll az szent angyalok között, kik őszentségét odavitték vala... A XI. századtól bontakozó bűnbánó, vezeklő szellem különösen tisztelte a bűnösből lett szenteket: Pétert, Pált, Magdolnát. Főleg a züllöttségből szabaduló, bűnbánó nők választják védőszentül. Mária Magdolna alakjában éppen a bűn és bűnbánat poláris kettőssége a legföltűnőbb. Nem csoda, hogy a könnyelmű Magdolna a fodrászok, fésűsök, kozmetikusok, a könnyeit hullató, bűnbánó Magdolna pedig sok helyen a források védőszentjévé válik. A szepességi Dénesfalva (Danišovce) Magdolna-forrása már a középkorban híres. Vizével a szemfájósok máig orvosolják magukat. Rozsnyó határában is van Magdolna-forrás. Mellette a szent tiszteletére épített kápolna áll. A népi legenda szerint Magdolna itt élt ezen a vidéken, és könnyeiből fakadt a forrás. Más változat úgy tudja, hogy három kisasszony, azaz a környékbeli népnyelv szerint három könnyelmű fehérnép egyszer ruhát mosott a forrásnál, amikor megjelent nekik Mária Magdolna és kérte őket életük megváltoztatására. Ez meg is történt, majd pedig kápolnát építettek a tiszteletére. Először a forrás fölé akarták emelni, de reggelre a kis kápolna a közeli partocskára vándorolt. Magdolna napján messze vidékekről jönnek ide a betegek, sebes, fájós tagjukat ruhával mosogatni. A rongyokat azután a környező fákra aggatják. Vizéből haza is visznek, amelyet különösen szemfájásnál tartanak foganatosnak. A Rozsnyóval szomszédos Dernő (Drnava) magyar faluban hallottuk, hogy a századfordulón egy ottani kisfiú, Berczeli János vakon született. Hat éves korában édesanyja a hátán elvitte a Magdolna-forráshoz. Misehallgatás és a szentségekhez járulás után háromszor megmosta a fiúcska szemét, és látni kezdett. A gyermek felnövekedvén, kikerült Amerikába. Odakint minden vágya az volt, hogy valami ajándékkal rója le háláját. Erre azonban nem került sor, mert odakint halt meg. Az ország több vidékén tartják a bibliai eseményből kiindulva, hogy ezen a napon a kislányok hajából le kell vágni, hogy aztán a hajuk, ez az ősi lányékesség még nagyobbra nőjön. Így tartotta ezt a századfordulón Málom (Baranya) népe is. A bácskai Felsőszentiván faluban ez még azzal is bővült, hogy a kislányt kenyérsütő lapátra kell ültetni, és ott kell a haját lenyírni. A lenyírt hajszálakat fa alá kell elásni, de senkinek sem szabad róla tudni, különben egyetlen hajszál birtokában is a lányt meg lehetne rontani. A budaörsi német lányok hajából e napon levágnak egy keveset, hogy nekik is olyan dús hajuk legyen mint Magdolnának. A levágott hajat tűzre dobják, hogy majd az utolsó ítéleten ne kelljen keresniük. A szegedi tájon Magdolna napján sem mosni, sem sütni nem jó. Az a kiskunfélegyházi hiedelem, hogy ezen a napon esnie kell az esőnek, mert Mária Magdolna most is siratja bűneit. Csabacsűdi regula szerint Magdolna könnyen elpityeredik, de ritkán sír sokáig. Különös hagyomány él a baranyai Rózsafa faluban: Magdolna napján nem jó meszelni, mert a képe megjelenik a falon. Zalaszentbalázson, Kallósdon úgy tartják, hogy a kánikula Magdolna napján jön be és Bertalan napján távozik. A Magdolna a parasztnép körében egyébként igen ritka keresztnév, aminek névmágiás háttere nyilvánvaló: nem akarják, hogy a leánygyermek élete az egykori Magdolnáéhoz legyen hasonlatos. Szokás volt a kislányok hajából ezen a napon egy keveset levágni, hogy még hosszabbra nőjön. A bácskai Felsőszentivánban sütőlapátra ültetve vágtak le a hajból, amit titokban ástak el, nehogy rontani lehessen a hajszállal. Szeged vidékén nem tartották Mária Magdolna napját sütésre, mosásra alkalmasnak. Szajánban egyenesen tiltották e munkákat. Időjárásjósló hiedelem is fűződik e naphoz. Kiskunfélegyházán úgy hitték, esnie kell az esőnek, mert Mária Magdolna siratja a bűneit.