Otelló szőlő

Herbarium Librum

Szőlők

Bogyósok

Szőlőfélék Családja

Vitis Vinifera

Otelló Szőlő

Magyarország területén már a kelták termesztettek szőlőt, de Pannónia borkultúrája igazán a rómaiak ittlétekor virágzott fel. Fejlett szőlő- és borkultúránk dacára az otelló igen későn érkezett hozzánk, hiszen a fajta amerikai eredetű: egy úgynevezett Arnold keresztezte a Clinton és a Kék trollingi fajtát. Canadien Hamburghinak is nevezik. A filoxéra vész után telepítették hazánkba a XIX. században. Kivel ne fordult volna elő, hogy ismerőse a telekről szüretelt, Othellóból készült borral kínálta? Az ilyen bor íze általában eléri a háztáji nedűk szokásos minőségét, a színe meg kifejezetten szép, mély, bársonyosan vörös. Nem is ez az érdekes vele kapcsolatban. Hanem az, hogy az Európai Unióban elvileg tilos ilyen bort készíteni. Ezeket a szőlőket (nálunk a legismertebbek a már említett Othelló, az Elvira, az Izabella, Delaware, vagy a Noah) direkttermőknek nevezik, és három okból is tiltják a telepítésüket és a belőlük való borkészítést: a direkttermők nem óvilági/európai fajták, gyatra minőségű bort adnak, sőt akár az egészségre is károsak lehetnek. A direkttermő kifejezés a filoxéravész idejére nyúlik vissza. A 19. század második felében – egyébként Amerikából behurcolt – gyökértetű végigpusztította Európa szinte minden ültetvényét, örökre átrajzolva az egyes borvidékek fajtaválasztékát. A filoxéra csak azoknak a szőlőtőkéknek kegyelmezett, ahol homokos volt a talaj (ezért lehetnek 150 éves tőkék a Kunságon), mindenütt máshol ki kellett találni valami megoldást. Észrevették, hogy az Amerikában honos szőlőfajták ellenállók a filoxérával szemben. El is kezdték őket nagy lendülettel telepíteni az elhalt európai ültetvények helyén, de hamar kiderült, hogy a szőlőfélék családjának ez a faja az óvilági elvárásokhoz képest jóval gyöngébb minőségű, de főleg érlelésre, hosszabb tárolásra alkalmatlan bort ad. A megoldást a két faj kedvező tulajdonságainak ötvözése jelentette: amerikai tőkékre oltották az európai oltványokat. Az európai borszőlők túlnyomó többsége ma ilyen oltvány, szemben az amerikai szőlőkkel, amelyek közvetlenül a gyökérből kifejlődött szőlőtőkéken nevelgetik fürtjeiket, azaz direkttermők. A tiltó rendelkezések ellenére a fajta sok magyarországi és szlovákiai kertben megtalálható. Vajon mi e népszerűség titka? Miért ragaszkodnak mégis, hozzá még mindig oly sokan? A direkttermők mértéktelen terjedését Magyarországon elsőként egy 1923-ban elfogadott törvénycikk segítségével próbálták korlátozni úgy, hogy tiltották az ide tartozó fajták vesszőinek a forgalomba hozatalát. 1929-ben a törvényalkotók tovább mentek, megtiltották az ide sorolható fajták telepítését is. Az 1938. évi, hegyközségekről, valamint szőlő- és gyümölcsgazdálkodásról szóló törvény kimondta a „közvetlenül termő” amerikai, vagy hibrid fajták telepítésének, illetve felújításának a tilalmát. E törvény sajátossága az, hogy az Othellónak kegyelmet adott: felhasználását 10 százalékig engedélyezte vörösborok színének a javítására. A direkttermőkre vonatkozó törvények, rendeletek hosszú időn át nem érték el a kívánt hatást. E fajták telepítésével, ültetvényeinek felújításával, újratelepítésével ezért a bortörvény is foglalkozott. Volt időszak, amikor e fajták területi aránya meghaladta a 20 %-ot. Ezúttal a többivel együtt az Othellót is pusztulásra ítélték. Könnyen felismerhető a fajtát sokan ismerik. Tőkéje középerős vagy erős növekedésű. Vesszője hosszú ízközű. Jellegzetesen vörösesbarna. Hajtása halvány sárgászöld, elterülő. Kacsképzése hiányosan folytonos, vagyis hajtásszárán a kacsos szárcsomók mellett egy-egy kacs nélküli is látható. Vitorlája sárgászöld, gyapjas. Lombleveles sarkos, többnyire három- vagy ötkaréjú, elhegyesedő. Felülete sima vagy enyhén hólyagos. Levélszéle fűrészes, olykor sarlós, középmélyen bemetszett. A levél megjelenése általában tölcséres, karéjainak szélei ugyanis a levél színe felé hajlanak. Vállöble mindig zárt. Fonáka pókhálósan gyapjas. Fiatal levelei sárgás-, az idősek pedig sötétzöld színűek. Fürtje kicsi vagy középnagy, átlagtömege 105 g, vállas, közepesen tömött vagy tömött. Bogyói középnagyok, átlagtömege 2,1 g,  kissé megnyúlt gömbölyűek, kékesfekete színűek, nagyon hamvasak, vastag, szívós héjúak. Húsa nyálkás, kocsonyás állagú, „labruszka” ízű. A bogyó húsa és ecsete egyaránt piros. Rothadásnak, fagyoknak, filoxérának ellenálló, de a szárazságot rosszul tűrő fajta, és hajlamos kocsánybénulásra is. Az évek többségében szeptember végén, október elején szüretelhető. Elég bőtermő, termésátlaga 10-13 t/ha, rövidcsapon is jól terem. Terhelésre kevésbé érzékeny, viszont zöldmunka igényes fajta. Fagytűrő képessége kifejezetten jó. Száraz, erősen meszes és kötött talajokon rosszul fejlődik. A filoxérát jól tűri, de kedvezőtlen adottságú termőhelyeken ellenállósága gyenge. Edzett, a gombás betegségekkel szemben kevésbé fogékonyfajta. A peronoszpóra elleni védelme kedvező évjáratokban elhanyagolható, a lisztharmattal szemben azonban kissé érzékeny. A kénporozást nem tűri, levele ugyanis a fejlődő kén-dioxidtól könnyen perzselődhet. Bogyóinak rothadása legfeljebb szélsőségesen csapadékos években szembetűnő- Kocsánybénulási hajlama viszont kedvezőtlenül befolyásolja termelési biztonsággát. Ettől függetlenül több szempontból akár „ideális” fajtának is tarthatnánk. Ez a szőlőfajta ellenálló minden szőlőbetegséggel szemben, ezért nem szükséges permetezni, így a növényvédő szert gyártó vállatoknak nem érdeke, hogy ezt a szőlőfajtát korlátozás nélkül lehessen termeszteni. Termésének minősége azonban igencsak távol áll a tökéletestől! Kriszten szerint beérési cukorfoka 18 és 21 MM fok között ingadozik. Tapasztalataim szerint még kis terhelés és késői szüret esetén sem okvetlen éri el a 18 mustfokot. Rendszerint kemény bort ad: durva savérzetében gyakran a kocsánybénulás miatt betöppedt bogyói is ludasak. Borának élvezeti értékét igencsak lerontják kellemetlen, mással össze nem téveszthető aromaanyagai. Jellegzetes rókaízét az antranilsav etil- és metilészterei okozzák. Borában egyébként az erjedést követően még a friss szamóca- vagy málnaíz az uralkodó, s csak később tolakodik elő a tipikus direkttermő mellékíz. „Hiszen csak meg kell ízlelni egy Noahnak vagy Othellonak szőlőjét, vagy borát és azt minden egészséges ínyű ember, aki rendes Vinifera szőlőhöz és borhoz van szokva, feltétlenül ki fogja köpni” – írta találóan erről a zamatanyagról Teleki Andor magyar királyi kormányfőtanácsos 1930-ban. A labruszka íz több fejtést követően sem változik meg, jóllehet a muzeális korú borából már nem érezhető ki. Jellegzetes ízű festőbor, Borászati technológiai szempontból kedvezőtlen tulajdonsága, hogy nyálkás bogyói sok pektint tartalmaznak, ezért nehezebben sajtolhatók. Kétségtelen tény, hogy a pektin az erjedés során metilalkohollá alakul át, ami nem kívánatos alkotóelem a borban. A képződő metilalkohol mennyisége alapvetően az erjedés körülményeitől függ: a legtöbb a héjon erjesztés során keletkezik. A metilalkohol az etilalkoholhoz képest azonban elenyésző arányú, ezért a bor fogyasztása nem egészségkárosító hatású. De azért erről még néhány gondolatot érdemes ejteni, hogy teljesen tisztán lássunk. Metilalkohol (metanol, faszesz, CH₃OH) telített, egy értékű alkohol) Szabadon a Heracleum giganteum éretlen gyümölcsében, szalicilsavas észtere alakjában a Gaultheria procumbens illóolajában, kötötten a legkülönbözőbb szerves vegyületben kiterjedten megtalálható.
A fa száraz desztillációja útján állítják elő. Borszeszre emlékeztető szagú, alacsony forráspontú folyadék. Erős méreg. Oldószerként és szintézisek kiindulási anyagaként használják. Erősen mérgező, mert a szervezetben az alkohol-dehidrogenáz nevű enzim formaldehiddé alakítja, ami pedig komoly sejtméreg. Mivel könnyen összetéveszthető az etil-alkohollal, alkoholos italok hamisítására is használják, ami rendkívül veszélyes a metil-alkohol májkárosító hatásai miatt és könnyen a fogyasztó halálához vezethet, (50-75 g tiszta metanol elfogyasztása biztos halált okoz, de történt már haláleset 12 g elfogyasztása után is) de még enyhébb mérgezés (a fenti dózis töredékének szervezetbe jutása) is okozhat teljes vakságot. (Érdekesség, hogy ha metil-alkohollal mérgezett beteggel etil-alkoholt itatnak elsősegélyként, akkor a beteg szervezete a két alkoholt párhuzamosan - ugyanazzal az enzimrendszerrel - kezdi bontani, így a formaldehid képződése lelassul, káros hatása mérséklődik. A must erjedésekor a pektinbontó enzimek hatására a pektinanyagokból képződik. A fehér borok metilalkohol tartalma 30-120 mg/l, a törkölyön erjesztett vörös boroké 100-200 mg/l. Az újabb vizsgálatok szerint egyes direkttermő fajták borai valamivel több metilalkoholt tartalmaznak, mint a vörös borok.

Más adatok szerint:

• a fehérborok metilalkohol-tartalma 30 – 120 mg/l,
• a vörösboroké 40 – 200 mg/l,
• a direkttermőké 40 – 300 mg/l.

Vagyis 40 liter otelló bort kell megigyál nagyon gyorsan ahhoz, hogy a 12 g halálos adag metilalkohol a szervezetedbe jusson. Ne próbálkozz azonban, mert

1.  40 liter folyadékot mondjuk egy óra alatt meginni képtelenség
2.  a metil-alkohollal az etil-alkoholt is iszod a borral jelentős túlerőben, tehát a metanolnak esélye sincs az enzim közelébe jutni, mely formaldehiddé alakítaná.

Hagyjuk a 40 liter borivást, ha naponta úgy két liter otellóból készült bort megiszol, akkor 600 mg metil-alkohol jut a szervezetedbe – fényévekre vagyunk a veszélyes mennyiségtől, és iszod vele az etil-alkoholt védelmül!
Érdekesség képpen: ugyanebben az országban a gyümölcspárlatok megengedett metil-alkohol tartalma 1000 g / hl abszolút alkoholra számolva, azaz egy 40 fokos gyümölcspárlatban 4 g, azaz 4000 mg metilalkohol megengedett, 13 szorosa a direkt termő borokban lévőnek. Az Othello előnyös tulajdonságaihoz tartozik, hogy bora színanyagokban gazdag: többek közt ezért is használták régebben vörösborok színjavítására. Az ilyen házasítások kémiai vizsgálatokkal egyébként minden kétséget kizáróan igazolhatók, mert az Othello jellemző színanyagokkal, jelesül malvidin- és petunidin diglükozidokkal rendelkezik. Az utóbbi időben sokat hallhatunk, olvashatunk az egészségvédő hatásairól ismert antioxidánsról, a rezveratrolról. Ennek mennyisége az évjárat és a szürkerothadás-fertőzés mellett nagymértékben függ a fajtától is. R. Eder osztrák kutató 21 vörösborszőlőfajtát hasonlított össze e tekintetben hat éven át. Megállapította, hogy a legmagasabb átlagértékkel a Kékfrankos (7,6 mg/l) rendelkezik. Az Othello ezzel szemben igen szerény (0,4 mg/l) rezveratrol-tartalommal bír. Az Othello kettős hasznosítású fajta, termése akár étkezési szőlőként is felhasználható. Régebben külföldre is sokat szállítottak belőle. Gyümölcsének az élvezeti értéke vitatható, viszont a fajta kétségtelen előnye, hogy fürtjei télire jól eltarthatók. „Kérem, úri körökben a direkttermőkről nem szokás beszélni” – mondta annak idején a neves szőlész, Istvánffi Gyula. A termesztés visszaszorulása és a törvényi tiltás nyomására a jövőben vélhetőleg egyre ritkábban kerül majd szóba és a pohárba „szeretve átkozott” Othello. Azt azért érdemes tudni, hogy a káliumnak köszönhetően jó vízhajtó, elősegíti az anyagcseretermékek kiürülését a veséken át, segít a vese- és hólyagkövesedés megszüntetésében, valamint csökkenti a premenstruációs tüneteket. Tisztítja, méregteleníti a bélrendszert, fokozza az epeelválasztást és a bélmozgást, ugyanakkor a nagy mennyiségben elfogyasztott szőlő a vizelet savasságát is jelentősen csökkenti. Orvosok gyakran ajánlják daganatos betegségben szenvedőknek, mivel a kék, illetve fekete-szőlők kiváló méregtelenítő és vértisztító hatással is bírnak. A többi kékszőlőfajtához hasonlóan az otellóban is rengeteg ásványi anyag és vitaminvan: többek között vasat, cinket, magnéziumot, szelént, káliumot, kalciumot, nátriumot, foszfort, C-, B1-, B2-vitamint, folsavat tartalmaz. A gyümölcs, de különösen a frissen préselt szőlőlé nemcsak az emésztést segíti, hanem hatékony idegerősítő, feszültségoldó és regeneráló táplálék is egyben. Azonban mint minden otthon préselt gyümölcslevet, a szőlő levét is mindig hígítsuk fel vízzel fele-fele arányban, mert e nélkül puffadást, hasmenést okozhat. Cukorbetegek, szoptatós anyák és bélhurutban szenvedők ne folytassanak szőlőkúrát! Azért a kísérletező ked­vűek nyugodtan megkóstolhatják e tiltott borok valamelyikét, a hazai biopiacokon időnként lehet kapni egy-egy szépen elkészített, fiatal Othelló-bort, amely – a fentiekből most már tudjuk – igazi amerikai-európai koprodukciós ritkaság. Arról is beszélnünk kell, hogy a pálinka kultúra ismételt reneszánszát élve, ismét felfedezte ezt a szőlőfajtát, és mivel borát nem illik forgalomba hozni, ez a tilalom a pálinkájára nem vonatkozik, mint fent is említettük ez esetben más szabályok vonatkoznak rá. Talán elsőként a legnagyobb kereskedelmi főzdék közül az Agárdi vágott ebbe bele Ausztriából behozott alapanyag segítségével. Az Otelló Szőlőpálinka kellemes, fűszeres illatokkal, lambruskára jellemző kicsit fahéjas pikánssággal az orrban és a garaton selymes étcsokoládé ízzel lepi meg a fogyasztót. Természetesen kis pincészetekben, kisebb vidéki bérfőzdékben mindig is készítettek belőle bort, pálinkát, és ez így van ma is, így lesz a jövőben is, akár tiltják, akár nem.